Jó magyarnak lenni

Jó magyarnak lenni

Ha ma élne, nem valószínű, hogy Tihanynak rijjadó leányát hívogathatná Csokonai Vitéz Mihály, mint ahogy Berzsenyi Dániel sem csalogatná a
genfi tó mellől barátját a balatoni napfelkelte csodálására, de talán Gárdonyi Géza sem tudná az ég ezüst tükrének nevezni a szép csöndes Balatont, mert, ahogy akkortájt is a költőket díjazták, pénzük sem volna a körbekerített tavunkhoz a belépőt megfizetni. Mára áruvédjeggyé válik minden, s ez a nagy szabadtéri börtönünk is egyre zsugorodik, életterünk is alig marad. Ahogy Utassi József is figyelmeztetett rá, jó emberöltővel ezelőtt, hogy „alacsony a munkabér ára/ nem telik semmi jóra/ csak sóra és koporsóra”, bizony világhíres magyar tengerünkhöz is egyre kevesebben tudnak eljutni. Ahogy hajdanán a mostaniak a választási mézesmadzagjukként nemhogy a 13., de a 14. havi juttatást is megígérték, mondván, hogy minden embernek joga van az üdüléshez, pihenéshez is, legyen hát annyi jövedelmük, amelyből el tudnak jutni egy-két hétre családostul is nyaralni, bizony csalfa, vak remény maradt ez is. A mai állapotokat nézve inkább Gárdonyi gondolata a mérvadó: „Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom: Balatont álmodom s melléje magamat.” Mert sok-sok családnak, kivált, ha több gyermeket is nevelnek, álom marad nemcsak a magyar tenger, de még egy-egy hétvégi kiruccanás is. A szülők örülnek, ha gyermekeiket jól lakathatják, ha a legszükségesebb ruhát, cipőt megvásárolhatják, s néha finomabb falat, nem csak csirkeláb vagy farhát kerül az asztalra. Amikor az őszibarack, a meggy ezer forint körüli áron kapható, a paradicsom, a paprika is négyszáz forint, egy átlagos négytagú családnak ezek már szinte luxuscikknek számítanak a mindennapi asztalon. Közmunkásként, alkalmi jövedelemből élve, devizahiteltől sanyargatva akárhogy osztanak, szoroznak, ha minden csekket befizetnek, ha minden fontos dolgot megvesznek, négy főre napi 2000 forint sem jut. Számoljanak utána, mennyi egy közmunkás fizetése!

Read more: Jó magyarnak lenni