Olvasói levél – Köszönöm, Torda!

Köszönöm, Torda!   Örömmel tudatom, hogy a Torda szelet jótékony hatása látványos javulást okoz édesanyám állapotán. A cukorszintje megfelelő értéken. A vérnyomása alacsony szinten normalizálódik. Előfordult már többször is, hogy el kellett hagynia az éppen soron következő gyógyszeradagját, mert normális volt a vérnyomásértéke. A fejét – sok-sok év után akadály nélkül – körbe tudja forgatni […]

A vörös terror – 72. Majális-szilánkok 3.

A vörös terror Majális-szilánkok 3.   Tatabányát nem reszkettette meg a győri tragédia. A bányászváros gondtalan ünneplésének záloga Murányi Gyula párttitkár személye volt. Ő ugyanis, mint Kun Béla bizalmasa, teljesen szabad kezet kapott a monumentális helyi megemlékezés tervezésére és kivitelezésére. Nem is tűrte el senkitől, hogy beleszóljon alkotói munkájába. Gigantikus, pazar és messze mutató megoldást […]

Harmóniában 23. – Bábeli zűrzavar

Harmóniában 23. Bábeli zűrzavar   Az alexandriai Nagy Könyvtár további sorsáról nem sok mindent jegyeztek fel a római megszállást követően. Nyilvánvalóan nem történtek jelentős dolgok a falai között. Tudjuk, hogy az ország meghódítását követően valóságos Egyiptom-mánia söpört végig a Római Birodalmon. A császárok a fáraók leszármazottainak tekintették magukat, többistenhitű vallásuk kiegészítésére egyiptomi isteneket emeltek be […]

Wass Albert: Vitézek igazsága

Wass Albert: Vitézek igazsága   Ferkó, aki a bárányokat legeltette volt, ő látta meg elsőnek a lezuhanó repülőgépet. Égett a farka. Csúnya, fekete füst-foltot húzott maga után, s aztán csak lesuppant a Béka tó nádasába. De erre már Ferkó is fölszökött a tarlóról, ott hagyta az egykedvű bárányokat, s szaladt be a tanyára, mintha eszét […]

Kocsis Sándor Emléktorna

Kocsis Sándor Emléktorna   A Margit-szigeten augusztus 28-án és 29-én – szombaton és vasárnap 16 órai kezdettel Kocsis Sándor Emléktornát szervezett az Aranycsapat Alapítvány. Kű Lajos, az Alapítvány elnöke és megálmodója arról tájékoztatta lapunkat, hogy ezúttal a Barcelona, az FTC, a Puskás- és a Kocsis Akadémia ifijei mérik össze tudásukat. Az eseményen a Kubala Alapítvány […]

Hol vannak a katonák?

HOL VANNAK A KATONÁK?   Egyre szürreálisabb dolgok történnek Abszurdisztánban. Arra készülnek a drága és lángelméjű vezetők, hogy több ezer “határvadász” rendőrt vezényelnek a magyar-szerb határra. Több ezer rendőrt? Azokat vajon kikkel pótolják? Ezer rendőrrel sem lett rend két hét alatt, pedig a fővezér azt ígérte. Akkor mi lesz most, hogy rendfenntartóink határvadásznak állnak? Lesz […]

Volt egyszer egy Európa

Volt egyszer egy Európa   “Mint az igaz magyar vér, mely a haza említésére az arcba szökkenik, s kéjt ad a szívnek, mit más nem érezhet!”       [Jókai Mór]   Azt eddig is tudtuk, hogy nálunk minden tekintetben súlyos gondok vannak, de az már tényleg a vég, ha a minden környezetben idomulni képes átváltozó művészt, a […]

Nem, nem, soha! – Nagyamagyar

Nem, nem, soha! NAGYMAGYAR   Somorjától 14 km-re északkeletre, a Felső-Csallóközben fekszik. Nagymagyart 1239-ben “Mogor” alakban említik először. 1281-ben “Magari”, 1352-ben “Nogmagyar”, 1354-ben “Egyhazasmagyary” néven szerepel a korabeli forrásokban. Pozsony várának uradalmához tartozott, majd több nemesi család birtoka. 1553-ban részben a pozsonyi klarissza kolostoré, részben a Csorba, Illyés és Olgyai családoké, valamint a pálosoké. A […]

Petőfi pólók

Áldott   Mag-társaim!   Most   kivételesen én kérek  Tőletek  segítséget. A „Petőfi pólók” legyártását  én  vállaltam  a költő temetésre, amit a rendezvény napján ajándékként osztottunk szét a résztvevőknek. Miután a vártnál lényegesen kevesebben jöttek el a sportcsarnokba és támogatást sem kaptunk a számlák fizetésére, így nagy erkölcsi  és anyagi teher nehezedik rám. Ezért  a maradék pólókat szeretném eladni, amelyhez segítséget […]

Egészségünk védelmében – Leküzdhető a rák!(?)

Egészségünk védelmében Leküzdhető a rák!(?)   „Abban a végzetes tévedésben élünk, hogy egy betegség sem gyógyítható meg gyógyszer nélkül. Ez több kárt okozott már az emberiségnek, mint bármi más. A legtöbb gyógyszer nemcsak hatástalan, hanem többnyire egyenesen ártalmas is. Az a beteg, aki gyógyszereket vesz be, éppen olyan ostoba, mint aki megpróbálja – takarítás helyett […]