A hermanottósok történelmet írtak…

A hermanottósok történelmet írtak…

Pár mondat a tüntetés után

 

Király B. Izabella

Tegnap a Kossuth téren lenni, olyan jó volt! Lehetett érezni, hogy azért még él a magyar nemzet! Óriási ugyan a káosz, az eszmei zűrzavar, de él a nemzet.

Az elmúlt, közel harminc évben rengeteg tömegmozduláson voltam, de a tegnapi (2016. február 13-ai) rendezvényhez hasonló csodálatos élményem kevés volt. Az úgynevezett nemzeti oldal egyöntetűen hirdette, hogy a baloldal és a Soros szervezte, pénzeli, és ezért lényegében bojkottálta a rendezvényt. És nem a fideszesekről van szó, hanem a fidesz-propaganda más áldozatairól, akik a fotelből, fészbukról tájékozódnak. Vagy, ha a sors véletlenül odaveti, a hangosítás csúcstechnikáját és az „luxusbuszokat”, sőt a Toi-Toiokat látva legyint: Ezt is a Soros, vagy Gyurcsány, vagy Orbán pénzeli… és hazamegy. Nagy hiba! Tegnap a Kossuth téren lenni olyan jó volt! Lehetett érezni, hogy azért még él a magyar nemzet. Tapintani lehetett a kómából való ébredés jeleit. Óriási ugyan a káosz, az eszmei zűrzavar, de él a nemzet. Ennek a felismerése már maga öröm! A négy fiatal nőre pedig, – akik vezérszónokok voltak, s akiket nem idéz egyetlen médium sem, – minden gondolkodás nélkül rábíznám az ország vezetését.

Nemcsak, mint tanár, hanem elsősorban, mint a politikával aktívan foglalkozó ember figyeltem a beszédeket és a tömeget. Általában, többségében nagyon jó, őszinte, egyenes beszédek voltak. Egyszerűen fogalmazott, lényegre törő, jól szerkesztett, a közönséggel végig jól együttműködő, éppen megfelelő hosszúságú szövegek! A két, régi szakszervezetis vezetőt leszámítva, akik lényegében hivatásosok, a többiek konkrétan a nép hangjai voltak, azaz természetszerűleg, alapból voltak, lehettek hitelesen akár „populisták”. Tetszett az egész rendezvény. A dramaturgiája, a hang- és kép-bejátszások jól szolgálták a célt. (A reális célt!) Nagy örömmel néztem, hallgattam. Arról nem is beszélve, az csak hab a tortán, hogy milyen édes zene volt a füleimnek: Orbán takarodj!

Mivel az iskola a politika legérzékenyebb területe, stratégiai ágazat, a rendezvény színpadján elhangzott minden beszédben a messzebbre tekintő politikai utalásnak óriási a jelentősége. Mivel a felszólalók – szerencsére nem pártpolitikusok – minden politikai megnyilvánulásuk természetes, ösztönös, hiteles. Melyik pártpolitikusból jönne ki egy ilyen ötlet, hogy legyen 5 perc csönd annak bizonyítására, hogy a tüntetők nem hőbörgő csőcselék! Vagy a felhívás: Viseljünk mindannyian fekete-fehér szalagot a diktatúra bukásáig!

Ki, mit várt, várhatott ettől a rendezvénytől?

Már az maga a csoda, hogy egyáltalán megvalósult! A hatalom taktikázása, megosztási kísérletei ellenére összejött. Minden elismerést megérdemelnek a szakszervezetek, akik felkarolták a hermanottósok és a telekiblankások kezdeményezését, és lehetőséget teremtettek egy ekkora rendezvény megtartására. Az is dicsérendő, hogy a parlamenti és más pártokat sikerült távol tartaniuk, pedig azok nagyon igyekeztek, igyekeznek nyilatkozgatni, mégpedig nagy egyetértésben. A szakszervezetek költségvetését igencsak megterhelhették a rendezvény költségei, és nagy a valószínűsége, hogy az állam – ami amúgy sem bőkezű – a jövőben faragni fogja a szakszervezetek költségvetését, esetleg ráuszítja a NAV-ot a rendezőkre. Mindegy!  A mag el van vetve! A több száz iskolában, több ezer pedagógus, diákok, szülők körében végre nyílt beszéd-témává lett a tarthatatlan helyzet, és a megoldás keresése. Kiderült, hogy a nemzet mai napszámosai is ugyanolyan felelősséget éreznek a magyar jövőért, mint a nagy tanító elődök. Kiderült az is, hogy a szent tehén – a jelen hatalom – sem sérthetetlen. Előbb-utóbb mindenki előtt világossá válik, hogy az iskolarendszer csődje az egész rendszer csődjének az egyik nyilvánvaló tünete. Sajnos a hatalmi politika és a médiumok manipulációi csak azok előtt lepleződhetnek le teljes mélységükben, akik jelen voltak a Kossuth téren, s aztán összevethették az ott megélt valóságot a sajtóhírekben kerekasztal-beszélgetésekben látható, hallható elképesztően hazug propagandával. Hazudtunk reggel, délben… Ez is kell ám az ébredéshez! Mert ugye a tüntetés nem béremelésről szólt! És nem arról, hogy a tanár nem akar dolgozni!

Egy másodikos gimnazista diák heti órarendje: hétfőn 7, a hét többi napján 8 órája van. Egy héten 5 idegennyelvórája, mégsem tanulja meg a nyelvet, mert idegen nyelvet megtanulni tanítási órán nem lehet. Ahhoz otthon, egyedül kell magolni, magolni, magolni! Az persze más kérdés, hogy az idegennyelv-tanítás ilyen mértékű, és nyilvánvalóan eredménytelen erőltetése hovatovább politikai célokat feltételez. Világosan utalt erre, az első felszólaló három gyerekes édesanya.

Valamikor egy irodalomkönyv így nézett ki: XY író rövid életrajza. Munkássága. A diák életkorának megfelelő művének elemzése, megtanulása. A jól választott művekben benne volt az erkölcsi nevelés – nem kellett erre külön óra -, a hazaszeretetre nevelés, a feltétlenül szükséges memoriter, hogy ne legyen a gyerek 30 éves korára demens. A neten kikeresni is csak azt lehet, amiről már valamit tudok. Hogy kereshetek ki egy Puskin verset, ha azt se tudom, ki volt Puskin. A tankönyv nem volt három kiló, és generációkat kiszolgált. Ha komolyan vennénk a 21. sz. „követelményeit”, nyugodtan eltörölhetnénk az írástanítást is! Mintha máris a legjobb úton haladnánk! Egyetemi felvételin – jobb helyeken – arra kérik a diákokat, hogy a nagy előadóban, kézzel írjanak önéletrajzot. A végeredmény több mint lehangoló. Azaz, éppen hogy nem az a baj, hogy 19. századi módszerek vannak az iskolában, hanem az, hogy a 21. sz.-i káosz árasztotta el az iskolát. 1973-ban még Berek Kati színművész (a tv megbízásából) kereste Petőfi Sándort. A válaszadók csak tátogtak, hápogtak. Most az ATV kereste Szulejmánt. A mai válaszadó, a kor gyermeke persze nem tátog-hápog, hanem magabiztosan beleröhög a kamerába: „Fogalmam sincs, de biztosan jó volt a csajoknál!”

Két mondat Csokonai elemzést idézek, szintén egy másodikos gimnazista tankönyvéből: „A Gyöngyösi-féle barokkos hagyományból indult el, a poétaosztályok tananyagán és versgyakorlatain magába szívta a klasszicizmus iskolás változatát, felhasználta költészetében a manierizmus bizonyos elemeit is, azt a reneszánszból kinövő irányzatot, mely annak egyszerűségét változtatta bonyolultsággá, hangolta át harmóniáját diszharmóniává, és nyelvi virtuozitásával, erős intellektualizmusával nagyon jól egybevágott a tudós költő becsvágya. Jellemző ezekre a versekre a miniatűrforma, a szimultán (bimetrikus) ritmussal előállított sodró zeneiség, és a változatos ritmika alkalmazása.” Az idézet ennyi. Nekünk ez a pár sor is elég, de gondoljunk bele, gyermekeinket száz oldalszámra kötelezik ezek olvasására. Aztán persze jön valaki valahonnan és felméri a szövegértést, elmarasztalja a tanítót, lehülyézi a gyereket. Az érthetetlen, értelmetlenítő, mindent elrontó és elrothasztó műnyelv meghamisít mindent. Meghamisítja Csokonait, a szavak értelmét és tartalmát. Elidegenít olvasástól, tanulástól. Annak bizonyítására, hogy ez a kérdésfelvetés sem egészen új keletű, Janus Pannoniusnak a tanítójához írott költeményéből idézek: Ám, de a vén könyvekben, oly sok volt még a sötétség. Mert idegen szók fertőzték meg a nyelvünk. Megtévesztették az igazságot kereső észt, s egyszeriben kedvét vették a komoly tanulástól. (Lehet, hogy nem pontos az idézet, de nem találtam meg a net-en, a kötetem pedig kölcsönadtam.)

Az iskola dogmák, és áltudományos „alapelvek” hálójában vergődik. Csak a felvetés szintjén: Esélyegyenlőség? Egyéni bánásmód? Megadta az 51 diákot tanító Zengő Pista bácsi 1-6 osztályos tanyasi iskolában! Autonómia? Szegregáció? Az elcsatolt területek magyar diákjai annyira szeretnének szegregálódni. Kompetenciák? 1935-ben megjelent iskolai olvasókönyv minden tekintetben teljesítette ezt a követelményt. Az alapelv ma is működne. A tanári hivatás presztízse? Nincs. Volt! Hova lett?

Hol voltak a pedagógusok, amikor a devizahitelesek tüntettek, vagy a 2006-ban a Kossuth térről? – kérdezik a bojkottálók. Egyet kell értenem azzal a pécsi régész nővel, aki azt mondta: „Nem az a jó sorrend, hogy a pedagógusok masírozzanak különböző szervezetek után, hanem fordítva.” Ha az iskolaügy ennyi embert megmozdított, ennyi emberhez elér, ennyi embert tettekre késztet, reménykedni lehet, hogy végre történik valami. A szellem kiszabadult… A példátlan politikai nyomás, az „ivartalanítási” kísérletek azt jelzik, hogy olyan erő jelent meg a magyar társadalomban, ami elkerülte a „hálózat-kutatók” figyelmét. Javaslom tehát a devizahiteleseknek, taxisoknak, Kossuth térieknek, és mindenkinek, akinek elege van ebből a rendszerből, hogy első lépésként tűzzenek fel fekete-fehér szalagot. Aki összefogást szeretne, itt a lehetőség…

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>