A heródesizmus virágkora

A heródesizmus virágkora

 

„16 éves lány vagyok, rendszeresen végzek önkielégítést. Azt szeretném megkérdezni, hogy attól lehet-e valaki terhes?” Ne rökönyödjön meg a kedves Olvasó, nem csaptunk fel szexuális felvilágosító tevékenységbe, s a pornókiadványok kenyerét sem akarjuk elvenni. Ezt a szexológusnak írt levelet csak azért idézzük a sok közül, hogy rádöbbenjenek; a magyar gyermekek, fiatalok oktatása, nevelése, az életre való felkészítése milyen szégyenletesen alacsony színvonalon áll, ha egyáltalán színvonalnak lehet még nevezni azt, ami ma van. Ha valaki akár fényes nappal is végig sétál a főváros Üllői útján, vagy bármelyik autópályán közlekedik, azt tapasztalja, hogy szinte már az óvodából kerülnek ki az „ősi” mesterséget űző lánykák úgy, hogy az álszenteskedő politikai grémiumok, az egyházak és mindenféle gyermekmentő és gyermeksegítő, főleg családsegítő alkalmazottak már elsősorban nem is a homokba dugják a fejüket, hanem a strucc fenekébe. Milyen az az egészségügyi felvilágosítás, az az általános iskolai biológiai tananyag? Egyáltalán mire oktatják, mire készítik fel a gyerekeket, ha 16 éves korban ilyen kérdéseket fogalmaznak meg? Nemhogy azt nem tudják a felnövekvő generációk, hogy mi az élet értelme, de azt az alapvető emberi ismeretet sem, hogy az új élet hogyan foganhat meg. Azt már meg sem említem, hogy a többség agyában megfordul-e legalább kérdés szintjén az, hogy mi végre is születünk? De az alsó tagozatos kicsiknek a fejét már idejekorán el kell kezdeni kimosni, hogy mire felcseperednek, eszükbe se jussanak ilyenféle eretnek gondolatok, hogy mi végre érkezünk a Földre? Már nem elég 6 éves korban beülni az iskolapadba, már 3 évesen is kiszakítják a szülői burokból a kicsiket, s kötelezően viszik az óvodába, ahol megkezdik az idomításukat. Csak valahogy ebben a fene nagy „nevelési” kényszerben a lényeg siklik el: az élet célja, értelme, amelyről nemhogy nem akarnak, nem is tudnak mit mondani a sok-sok politikacsináló, a birkamód bégető kiszolgálóik, az egyházak és bármiféle-fajta gyermekek nevelésében feladatot ellátó egyének. Mert manapság minden az üzlet, a haszon síkján játszódik. Mi az én hasznom ebből? Csak amikor egy-egy gyermek élete félresiklik, akkor nem lehet felelőst találni, hogy ki, kik miatt vált életunttá, depresszióssá, agresszívvé, kábítószer-függővé, bűnözővé, alkoholistává, deviánssá, anyagyilkossá az a gyermek, aki éppen úgy, mint bármely másik társa, azért szentült e világra, hogy emberhez méltó életet élhessen. De hát ki és hogyan, mikor fogalmazta azt meg legalább a gyermekeknek, hogy mi is az az emberhez méltó élet? A pénzhajhászás? Az egymáson való átgázolás? A fogyasztói létforma, ahol mindennek az értékmérője a mani? Ott, ahol az egyházi dogmák is még mindig azzal riogatják az emberiséget, hogy bűnben fogantunk, bizony nehéz kitalálni ebből a sűrű, sötét erdőből, ahová a különböző izmusok beterelték az emberiséget. Akkor, amikor jelen korunkban a becstelenség, a tolvajlás a dicsőítő, a mások vérrel és verítékkel megteremtett javait büntetlenül elveheti egyik a másiktól, ahol számonkérés nélkül törvényileg lehet elzabrálni sok-sok embertársunk egész életen át egybegyűjtött javait, ahol csak az számít emberi értékmérőnek, hogy ki mennyi milliárdot harácsolt össze a legrövidebb időn belül, milyen útbaigazítást is adhat egy jóravaló szülő a gyermekeinek? Különösen akkor, amikor az emberi élet manapság a legolcsóbb. Lásd a hazai egészségügynek csúfolt betegségkezelést, oktatást, mert hát minálunk még nem ropognak a fegyverek, de szerte a világban, közelben, s távolabb tapasztalhatni, hogy az ember élete annyit sem ér, mint egy Kalasnyikov. Hol vannak már a valamikori fogódzók: a becsületesség, a szerénység, a jóra való törekvés, a szeretet igenlése, a másoknak szándékosan nem ártás, az egymásért való élés? Ma a mocskos bankójuk az egyetlen lehetséges mérőeszköz. Nem írom, hogy értékmérő, mert ez a sok millió embertársunk vérével átitatott piszkos pénz nem képvisel értéket, csak silány, mihaszna, életidegen létformát. Ott, ahol a számítógépek, az internet, az „okos”telefonok és a legmodernebb adatátvivők világában még egy tizenhat esztendős kislány ennyire bugyuta módon lép be a felnőtt világba, ott bizony szégyenében elsüllyedhetne az egész oktatási rendszernek csúfolt tákolmány, valamennyi ifjúságért felelős egyedeivel, politikusaival és mindenkivel együtt, akik előidézték e mai állapotokat. Mert miért kell egy hatéves kisgyermek még okos kis fejecskéjét olyan ostobaságokkal teletömködni, amely „tananyagokra” soha az életben a nagy többségnek szüksége nem lesz? Azért vannak a pályaválasztási lehetőségek, a szakosodások, az egyedi ismeretek elsajátítása, hogy csak annak kelljen bebifláznia mondjuk a Mengyelejev táblázatot, akinek választott hivatásához az alapvető kémiai ismeretek is elengedhetetlenek. Mert hiába taníttatják meg az emberi test harminckét csontjának akár a latin elnevezését is az általános iskolás nebulókkal, ha úgy lépnek ki az iskola falai közül, hogy a test működésére vonatkozó ismereteik egyenlőek a nullával. Nem beszélve a lélekről és a szellemi ismeretek fontosságáról. Ma, miután az oktatás is csupán óriási „biznisz” – különösen a tankönyvkiadók számára, de a minél több tantárgyat beiktató oktatási „projekt” tanári karának alkalmazása terén is, bizony e sok okoskodó „bába” között éppen a gyermek vész el, akit már rég, még a fürdővízzel kiloccsintottak a szemétdombra. S ne csodálkozzanak, ha nemhogy az emberi test biológiai működéséről nincs fogalma, ami pedig az egészséges test minél hosszabb ideig megtartható működésének alapfeltétele, hanem a lelki-szellemi síkra már el sem jutó kiskamaszok többsége éppen ezért a céltalan, értelmetlen tülekedés miatt válik üresfejű robottá, aki az életet csak elszenvedi, de nem éli, aki kizárólag pénzkereseti igénynek fogja fel a földi létet. S emiatt nemcsak felelősség terhel minden érintettet, de iszonyatos bűnük is elévülhetetlen. Azt nem írom, hogy lelkiismeretlenek, mert ezek, akik mindezt előidézték, lelketlen kufárok, kegyetlen életfosztogató semmirekellők. Akik miatt állnak kint az utcasarkon a már nem is 16, hanem jóval fiatalabb kislányok és egyre több fiú is, mert ezek csak erre képesek, az ilyesfajta létforma előidézésére. Hogy ne így legyen, igenis a szülők kötelessége, hogy gondolkodjanak és cselekedjenek helyettük. Mert nincs az a törvény, amely kiszakíthatja a gyermeket a szülő óvó kezéből, ha az valóban felelősségteljesen átérzi szülői léte fontosságát. Igenis vannak magániskolák, léteznek otthon-tanuló lehetőségek, a szülői munkaközösségek bólogatójános mivolta helyett vegyék a kezükbe saját gyermekeik nevelését, oktatását, mert a jelenlegi rendszer már ezer szállal átpolitizálva, idegen érdekeket képviselve alkalmatlan a jövő generációinak az egészséges testi és főleg lelki fejlődésének a biztosítására. Példa erre ennek a 16 éves leánynak a levele. Ne várjuk meg, hogy még több fiatal legyen áldozata ennek a lelketlen, kiégett rendszernek, ahol csak alattvalókra és golyófogókra van szüksége a bankármaffiának. Minden szülő felelős nemcsak a maga gyermekéért, hanem minden gyermekért, ezért közösen kell kikényszeríteni, hogy gyermekeink nevelésébe a szülőknek lehet kizárólagos beleszólási joga. A politikának az volna a dolga, hogy ennek az igénynek a feltételeit megteremtse. Az egyházak – még a nevükben is tudathasadásosak, hiszen ami egy, az miért többes szám? – szóval az egyházak pedig felhagyhatnának a bűnben fogantatás gondolatával. Vegyék már kézbe az Újszövetséget, s gondolkodjanak el annak sorain addig, amíg végleg ki nem üresednek a templomok, amíg a szekták végleg be nem kebelezik a gyenge jelleműeket.

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>