A magyarok Egyistene és az Ősi- Szentháromsága újra fénylik

1. rész

Az előző cikksorozat: A magyar nemzeti ereklyék ősi eredete befejezését követően, az abban leírtak további értelmezéséhez szorosan hozzákapcsolható, az ebben a számban elkezdődő régi/új négy részes ismertetőm. Fogadják ezt is sok szeretettel.
Gondolatok őstörténetünkről, ősvallásunkról, ősi hagyományainkról, a Szent Koronáról és eszmeiségéről, valamint a tudás népének világi és szakrális küldetéséről. (Könyvbemutató beszélgetés 2009-11-17-én, a Szegedi Közéleti Kávéházban. Rövidített és szerkesztett változat.)
Vendég: Tácsi István magyarságkutató, a két kötetes mű szerzője. Házigazda és kérdező: vitéz Siklósi András költő, író, a Tárogató főszerkesztője s a Turul Szövetség elnöke.
1.) Kedves István! Mielőtt terjedelmes, lényeges problémákat megvilágító, gondolatgazdag műveddel foglalkoznánk, légy szíves mutatkozz be röviden a Közéleti Kávéház közönségének, hiszen aligha tudnak rólad bármit is. Ki vagy, milyen környezetben élsz, milyen iskolákat jártál, honnan merítetted azokat az ismereteket, amelyek felhasználásával nekifogtál e vaskos két kötet megírásához. Voltak-e ennek előzményei munkásságodban, pl. publikált tanulmányok, más hasonló könyvek, vagy ez az első ilyen jellegű alkotásod? Bármit elmondhatsz magadról, amit fontosnak érzel, ill. a jelenlevőket érdekelheti.
-Tácsi István, 63 éves vaskúti lakos vagyok; agráregyetemet végeztem, családi gazdaságunkból mentem nyugdíjba; hobbiként a társadalomtudományi magánkutatást és az írást művelem. Édesapám erdélyi, Temesvár körzetéből származik, édesanyám délvidéki magyar, én már Vaskúton születtem. Életem nagy része tele volt ellentmondásokkal, amelyek feloldása próbára tette logikai képességeimet fiatal éveimben. Egyre érzékenyebbé váltam a diszharmóniára, a disszonáns szófolyamokra. Az addig csodált tudományos élet bármennyire is próbálta a jelenkor tudáshibáit elrejteni szép öndicsérő szólamai mögé, ezek logikailag felismerhetővé váltak előttem. A megoldás már csak írói munkásságom időigényességétől függött, s ez év tavaszára öltött testet a kétkötetes főművemben.
Lényegében a III. ezredfordulóra érlelődött meg bennem gondolataim rendezésének igénye, s a könyv 9 évnyi írói gyakorlás után ez év (2009) tavaszán jelent meg, magán-próbakiadásban. Természetesen az ember elsőként rövidebb írásokkal, úgynevezett tanulmányokkal próbálja ki képességeit. Sajnos a magyar médiumok a kezdetektől elzárkóztak ezek közlésétől, és csak kisebb sikereket tudtam elérni e téren. Az írások zöme a honlapomon (http://www.fiberweb.hu/taara/): „Alternatíva a társadalomtudományok özönvizén” címen és az I. kötet tanulmányfejezetében vált leginkább olvashatóvá.
Próbáltam több tudományos intézménytől segítséget kérni az általam feltárt tudományos hibák megoldásaira, ugyanígy a könyv lektorálására is, szintén sikertelenül. Így magamra maradva, csakis a saját képességeimben bízva, teljesen egyedül írtam meg a majd ezer oldalas művemet. Felvállalva minden feltárt igazságának tudományos megvédését bárki felé. A jelenlegi helyzet az, hogy a könyvemet továbbra is teljes médiacsend jellemzi, de azzal a furcsa kitétellel, hogy eddig még senki sem próbálta megcáfolni az állításaimat, sem magán-, sem tudományos módszerekkel. Egyre inkább az a véleményem kezd megszilárdulni a művem tökéletes elhallgatásáról, hogy a feltárt igazságaim cáfolhatatlanok a tudomány szintjén, mert ellenkező esetben a lebecsmérlésem napi ténykérdéssé vált volna. Félelmetesen tökéletes a magyar tudomány (és a hatalom) cenzúrázási gyakorlata, egyedül képtelenség annak az áttörése.
2.) Miképpen végezted kutatásaidat, s az anyaggyűjtésben inkább olvasmányaidra, vagy személyes tapasztalataidra, meglátásaidra alapoztál? Akik valamennyire tudatában vannak a magyar őstörténet páratlan voltának, azok nyilván anyanyelvünk rendkívüli gazdagságát sem vonják kétségbe. Úgy is mondhatnám, hogy minden valamirevaló őstörténészünk többé-kevésbé nyelvünk (mely egyben a világ ősnyelvének máig legtökéletesebben fennmaradt élő öröksége!) titkaiban is igyekszik elmélyülni, hiszen enélkül igazából a régmúltunk sem tárható fel. Konkrétabban, milyen szerepe volt a magyar nyelvnek a te történelmi vizsgálódásaidban?
-Egy magánkutató nem dúskálhat a kutatási módszerekben, ugyanis nincs mögötte intézményes háttér. Természetesen az anyaggyűjtésben mindenki a tanulmányaira és az olvasmányaira alapozhat. Történelmi érdeklődésű emberként minden ilyen vonatkozású könyvet szívesen forgattam a kezemben. De ezekben is hamar felfedeztem a logikai hiányosságokat. A hivatalos kiadványok ugyanarról az eseményről sokszor könyvenként eltérő leírásokat tartalmaznak, így alig nevezhetők tudományos műveknek. Az úgynevezett magánkutatóknál pedig felismertem, hogy ezek a könyvek is inkább csak epizód-történelmi művek, önkényes tudományos alappal, sokszor még megbízható felépítménnyel sem rendelkeznek. Vagyis a XX. század könyvei logikailag nem állják meg a kritika próbáját.
1990-ig, az ún. rendszerváltásig nem tudtam a tájékozódásomban előre haladni, de utána is csak lassan tisztult az elködösített történelmi kép előttem. Erre az utóbbi időszakra esett a családi gazdaságom létrehozásának eseménye, mely során a megélt személyes tapasztalataim sokban segítettek az emberiség jövőképének a kidolgozásában. Művemben így leginkább a saját meglátásaimra hagyatkoztam, ugyanis nem létezik a piacon valódi, igaz alapmű, talán egy kivétellel (Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete); mert ha létezne, akkor nekem se kellett volna a könyvem megírásához hozzáfogni. Legfeljebb a sok-sok kiadvány mindegyikében megtalálható igazságszeletekből lehet némileg válogatni.
A kutató elődeim munkáira alapozva nekem is rá kellett jönnöm, hogy sokak véleményével ellentétben, az emberiség ősnyelve nem halhatott ki. Ez egyszerűen logikailag nem is lehetséges, hiszen mi emberek mindannyian az ősnyelv valamilyen származékát beszéljük napjainkban. Ezért kell lennie egy olyan nyelvnek, mely egyenes ági leszármazottjaként, vagyis még a legtisztábban hordozza az emberi ősnyelv jellegzetességeit. Nem volt nehéz rájönnöm, mivel csak egy nyelv tér el alapjaiban Indoeurópa földrajzi területének más nyelveitől, és ez a magyar nyelv. Ezért, a kutatásaim szerint, csak a magyar nyelv lehet az emberiség legtisztábban fennmaradt ősnyelve nagytérségünkben, ebből meg logikailag következik, hogy akkor a magyar nemzet az emberiség (egyik!) egyenes ági ősnemzete. Ez a felismerés aztán kinyitotta előttem a történelem, a társadalomtudományok és a természettudományok titkos ajtóit is. Sőt, megmutatta nekem a történettudomány Janus-arcúságát is, mivelhogy a történelem idősorai kutathatóak, és elfogadhatóan pontosak. Vele ellentétben a történelmi események leírásait a dogmák vezérlik, ezért nemigen kutathatóak, vagyis a könyvek ilyetén hamis tartalmai homlok-egyenesen a valóság ellen hatnak.
És láss csodát! Minden fontosabb esemény megfejthetővé vált, és minden mozaik a helyére került. A mai élő magyar nyelv segítségével, az általam kidolgozott: „A nyelvtörténet új tudományos módszertana” c. tanulmányom segítségével az emberiség minden eddigi lényeges tudományos titkát meg lehet, meg lehetett fejteni. Hiszen már egyre többen tudjuk, hogy az emberiség történetében az ókor végéig (Kr. u. 476.), de inkább az új időszámítás kezdetéig (Jézus születéséig), minden fontos emberi esemény az emberiség ősnyelvén keletkezett, és a megfejtése még mindig csakis a magyar nyelv anyanyelvi szintű ismeretében végrehajtható feladat. Ezért nem tudják a mai indoeurópai tudósok a saját származéknyelveikkel megfejteni a pontos értelmét az ókori nyelvemlékeinknek. De lehet, hogy nem is nagyon akarják.

Tácsi István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>