A mi Trianonunk

A mi Trianonunk

 

Immár 95 esztendeje nyögjük a „művelt” Nyugat legújabb kori átkát, Trianon gyalázatát. Kárpát-Hazánk feldarabolásának kiagyalói az első pillanattól tudták, hogy semmilyen úgymond nemzetközi jog, semmilyen erkölcsi norma nem adhatott volna alapot még a kitervelésére sem ennek a gyalázatnak, mégis megtették, mégis véghezvitték. Olyan aljas módon, hogy ráadásul még az áldozatot, mint bűnöst állították a világ szégyenpadjára, mintha maga hívta volna ki maga ellen a sorsot. Akkor, amikor az első világégést nem a magyarság kezdeményezte! Akkor, amikor a Habsburg birodalom maradványa, Ausztria, amely kötelezte Hazánkat a háborúban való részvételre, maga is papíron vesztesnek, mi több, háborús bűnösnek számított, mégis jóvátételt kapott a magyar földekből, rá kellett döbbennünk, hogy itt az egész színjáték a magyarság ellen lett megszervezve. A „művelt” nyugat Atilla nagykirályunk óta, majd a Pozsonyi csata óta rettegte a magyart, ezért sem mert soha igazából fellépni ellene. Kísérletek voltak ugyan, itt-ott próbálkoztak is, árulásokkal, „szent” szövetkezésekkel, török, tatár, muszka, labanc harcok formájában, de úgymond teljesen térdre kényszeríteni egyik sem tudta, meg sem merte próbálni. Csak így, falkában, ahogy a sakáloknál szokás, ahogy a jellemtelen nagytőke bitorlóinál ez már gyakorlattá vált az utóbbi évszázadokban. Lásd Franciaországot, is, ahol a nagyhal valóban felfalta a kicsit, ahol a valaha világnak példát adó francia nép egy liberális szennyel átitatott fertőben fetreng ma már. Hol van már Petőfi Sándor János vitézében megénekelt francia királynak való segítségnyújtás eszmeisége, hol a magyar, francia, olasz és más becsületes gondolatokkal átszőtt testvériség óhaja?! Ma Földünket a sötétség uralja. De a kesergés helyett annak kell tudatosulnia mindannyiónkban, hogy csak az győzhető le, aki a lelkét eladja. Mert országhatárokat, nemzetek-népek lelkét, anyanyelvet, úgynevezett állampolgárságot nincs az a politikai hatalom, amely képes lenne adni-venni! Azt, hogy a nagypolitika mit művel a saját trágyadombján, legyen az ő sekélyes örömük, de aki magyarnak született, húzhatják akárhol a  határvonalakat, hozhatnak drákói törvényeket, a magyar lélekből kiölni soha nem lehet. A szívébe elrejtve minden mag egyszer kivirágzik, ahogy hagyományainkban, kultúránkban, népi műveltségünkben ez folyamatosan jelen is van, ahogy a legkegyetlenebb diktatúra idején sem pusztult ki, csak elaludt a mag. Ahogy Petőfi írta: télen a természet nem hal meg, csak elaluszik, s majd szép új ruháját ismét felölti, ha eljön a kikelet. Hát a magyarság is így van ezzel az egész Trianon-szennyel. Most levetettük szép ruhánkat, szépen elszenderedtünk, hogy több magyar vér már ne öntözze ezt a vérrel áztatott csodálatos Kárpát-Hazánkat, de azért készülünk a kikeletre, készülünk arra, hogy ezek a parányi kis magocskák, amelyek egymástól távol ugyan, de léteznek, hamarosan szárba szökkennek, kivirágoznak. Hogy most nagyon nehéz magyarnak lenni? Mikor nem volt az? Hiszen mindig, amióta csak a Földre érkeztünk, mindig nehéz volt magyarnak lenni. Az elhazudott történelmünkből ami fennmaradt, abból is kisejlik, hogy mindig a magyarságra fenekedett a világ szennye, mert azt gondolták, hogy számukra egyszerűbb, könnyebb, ha rablott kincseken élnek, ha mások vérén-verítékén átgázolva léteznek. Pedig ez a sivár, bűnös élet nem eredményezett semmi egyebet, csak még nagyobb rakás mocskot, amely kiült már nemcsak a lelkükre, de az ábrázatukra is. Nézzenek rájuk, hogy vicsorognak, acsarkodnak, hogyan torzul az ábrázatuk, hogy korcsosul a fajtájuk, amely csak a mások munkájának lenyúlására, mások értékeinek a megszerzésére képes, önálló érték teremtésére soha! Ezért se fogadjuk el Trianon eszmeiségét. Az maradjon csak meg nekik, száradjon az ő lelkükön. Ha hiszünk a magyarság fennmaradásában, a magyar eszmeiségben, az egyetemes kultúra megőrzésében, akkor tehetnek bármit, hozhatnak bármilyen „törvényt”, nem képesek soha legyőzni, megtörni bennünket. Házainkat, otthonainkat elvehetik, még el is űzhetnek egyik vagy másik helyről, szétszórathatnak a nagyvilágban, de ezzel a hittel, ezzel az erkölcsiséggel, ezzel az életerővel, amelyet a Magyarok Istene nekünk adott, képtelenek bármit is tenni. Trianon csak akkor létezik, ha elfogadjuk. Trianon csak akkor élhet tovább, ha nem vagyunk képesek hinni, bízni önmagunkban. Ha elhagyjuk anyanyelvünket, elfeledjük kultúránkat, múltunkat, eredetünket. Amikor emlékezünk 1920. június 4-éjének gyalázatos paktumára, akkor gondoljunk arra, hogy ez számukra mindenkor a rettegés napja, azért akarják belénk sulykolni, hogy visszafordíthatatlan a döntésük. A természet törvényeivel, bárhogy is acsarkodtak az évezredek során, soha nem voltak képesek megküzdeni. S nem lesznek soha képesek arra sem, hogy akit a Teremtő magyarnak teremtett, Trianonnal, bankokkal vagy pártokkal másfajta néppé, más fajjá gyúrjon. Nem, nem, soha!

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>