A templomot és az iskolát?!

A templomot és az iskolát?!

 

Napjainkban sok helyen készülnek tüntetésekre az iskolák diákjai, tanárai. Hogy végre nem a megélhetés miatti lázadás hozza össze őket, ez dicséretes, kérdés azonban, hogy lesz-e erő arra, hogy végre magyar oktatás folyjon a magyar iskolákban? Mert amit ma oktatás címén folytatnak, az nem egyéb, mint óraleadás, pénzbefizetés, tankönyvmaffia-gazdagítás, léleknyomorítás és egyéb aljasságok, amelyeket a magyar ifjúság ellen tudatosan, előre megfontolt szándékkal és folyamatosan elkövetnek. Már Mária Terézia óta tudjuk, hogy a hazai állami oktatás egyetlen célja gyermekeinknek a jó alattvalókká való gyötrése. Igaz, akkor még többségében voltak becsületes, semmitől vissza nem riadó néptanítóink, akik nem hódoltak be a mindenkori hatalomnak, ellentétben a mostaniakkal, akik többsége már kritika nélkül átvesz mindent, csakhogy a katedrát, a jó fizetést, a karrier-építést megtarthassa. Valamikor, jó kétszáz esztendővel ezelőtt már lehetett tapasztalni, hogy amikor Csokonay Vitéz Mihály az ő kisdiákjait kivitte a természetbe és ott igyekezett az életre nevelve a tudást a kútfőkbe plántálni, micsoda felháborodást váltott ez ki a hatalom kiszolgálói részéről. El is csapták azon mód. Ma olvassák el a híreket: Hazánk az öngyilkosok számarányát tekintve folyamatosan dobogós helyen áll. Nincs nap, hogy ne történnének gyilkosságok, nemrég egy „anya” a 9 éves kisfiát lőtte agyon, majd magával is végzett. Huszonéves suhancok vitás kérdéseket késsel, tőrrel, karddal, különböző fegyverekkel rendeznek el. Hetente gyilkolnak meg egy-egy idős, kiszolgáltatott embert a kis nyugdíjukért, kicsinyke vagyonkájukért. A nagyvilágba kitekintve nincs hét, hogy ne hallanánk iskolákban diákok által elkövetett vérengzésekről, erőszakosságokról, tanár-diák konfliktusokról. Hát ez volna a híres „életre nevelés”? Márpedig az ország, a Haza sorsa a néptanítók kezében van. Nem a hazug politikusok, a népnyúzó, jótékonykodásban tetszelgő milliárdosok és nem is a hatalom talpnyalóiként riszálódó képviselők azok, akik elsősorban felelősek a jövő reménységeiért, bár a felelősség alól ők sem vonhatják ki magukat. A tanító az, aki elindítja az élet iskolája felé a rábízott kisdiákot, aki istenként tisztelve tekint reá, mindaddig, amíg igen rövid idő alatt rá nem döbben, hogy mennyire lélektelen, milyen befolyásolható és megalkuvó legtöbbjük. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy miért kell első osztályos kicsiknek 17 -féle tantárgy? És ezért miért nem lázonganak a tanárok, a szülői munkaközösségek, a diák önkormányzatok? Miért nem hallatják hangjukat, hogy megnyomorítják gyermekeiket a sok felesleges ismeretekkel? Hogy napi 8-10 órát görnyednek az iskolapadban, hogy idejekorán rászoktatják az internetre őket, s ezáltal gondolkodásra képtelen üresfejű gépekké nyomorítják a többséget, ez miért nem fáj senkinek sem? Miért nem az életre, az önmegvalósításra, a kudarcok kezelésére, az egymásért valóságra, egymás segítésére, a boldogságra, a lélek nyugalmára és egy sor értelmes dologra vezetik rá a gyermekeket? Miért találnak ki egyre több ostobaságot, „tananyag” címén? Azért, hogy a sok kontraszelektált protekciós elitnek mondott urhatnámok kölkeinek és azok kölkeinek is biztosítva legyen a „karrier”, a „rangkórság”, a megélhetés. Az egyetemek többségében csupa üresfejű „professzor” tűri, hogy az alsóbb iskolákból szinte analfabétán érkezzenek hozzájuk a fiatalok, mert ha szólnak, oda a pénzes csemeték hada, s akkor nekik sincs kiemelt javadalmuk. Nem teszik szóvá sehol, hogy azért találnak ki ennyi ostobaságot, hogy a magyar – még munkát találó és adófizető – lakosság egy újabb here réteget el tudjon tartani. Nem látják, hogy micsoda boldogtalan, kábítószertől és alkoholtól támolygó fiatal kerül ki a kezeik alól, akik csak így képesek elviselni az „életet”, így szenvedik végig földi létüket. Nem szólnak a szülői munkaközösség tagjai sem azért, hogy elegük van a drágábbnál drágább tankönyvekből, amelyeket eleve úgy gyártanak le, hogy ne lehessen továbbadni. Becsapják a szülőket, hiszen a munkafüzetet is beleépítik a tankönyvekbe, ezáltal nem lehet másnak eladni, holott a múlt században nemzedékek nőttek fel „használt” tankönyveken. Nem az a fontos, hogy milyen „csicsás”, milyen színes és egyre drágább könyvek kerüljenek a kicsik kezébe, hanem, hogy a lelkek telítődjenek értelemmel, hasznosságokkal. Nem az a fontos, hogy 17 tantárgyat sulykoljanak a fejükbe, elég négy is, de az a négy az életről, a boldogulásról szóljon! Ha a most forrongó iskolák diákjai és tanárai azt tűzik ki célul, hogy értelmes életre, boldogságra, önmaguk szeretésére és megbecsülésére, ezáltal mások tiszteletére is neveljék a fiatalokat, hogy a tanító vagy tanár a Haza szolgálója és nem a hatalom kiszolgálója legyen, hogy a magyar igaz történelmet, finnugrizmus és mindenféle izmus-mentes hazugságot levetkezve oktassanak, hogy a gyermekeket nem idomítani, megtörni, meggyötörni kell, hanem mindenkiből kihozni azokat az értékeket, amelyek felismerésével felnőtt korban boldog és sikeres emberré válhat, akkor még van remény.1.   regi-iskola Ha ez a céljuk és követelésük, akkor igaz úton járnak. Ha ismét csak a pénzről, a drága krétáról és elmaradt túlóra kifizetéséről, a magas tandíjakról és rosszul szervezett ösztöndíj-rendszerről óbégatnak, akkor nem tesznek mást, mint a hatalom szemfényvesztő politikáját támogatják, a nemzet megosztásának további szakadását növelik.

A templomokról pedig amióta a „magyar” papság szemet hunyt és ma is hallgat a békepapok üzelmeiről, a gyóntatószékekbe berakott lehallgató készülékekről, a besúgásra kényszerítettségről vagy önként vállalásról, az egyház-szakadásokról, szektásodásokról, amelyben nem számít már az sem, hogy a pedofília dúl sok helyütt, hogy egyneműek „házasságát” „áldják” meg, mint ahogy a fegyverekre is áldásukat osztogatták. Ahol nem szólalnak meg a mai lélekpusztító nyomor, a milliárdosok aljassága, a politikusok képmutatása és idegen érdekeknek a kiszolgálása miatt, ott nincs miről beszélni. Ahol eltűrik, hogy a Vatikán a világ egyik leggazdagabb grémiuma, ahol elleplezik a gyermek rabszolgaság mellett sok-sok más aljasságot, a maffiával való együttműködésig, a biblia meghamisításáig, a kiválasztottság hangoztatásáig, Jézus keresztre feszítőinek a megdicsőítéséig, ott már a szó elakad, a lélek megdermed. Hogy a templomot és iskolát a magyarság soha nem hagyta el, erre bizonyíték, hogy még mindig itt vagyunk. A MAGYAR – a MAG népe hitének alapja maga a vallás. A MAGYAR hittel, ősvallással érkezett, s Jézus hitének, a szeretet-vallásnak, az egymás megsegítésének ősi követelményét soha nem hagyta el, erre legfőbb bizonyíték, hogy Európa úgy, ahogy, még mindig létezik. Ahogy engedték a magyarságot élni, ez vetül ki a Vén Kontinensre is. Ha tanítóink tehát ismét a nemzetet, a magyar gyermeki lelket szolgálják, ez fog a nemzet felemelkedéséhez hozzájárulni, s akkor nem kell sem tüntetni, sem sztrájkolni, mert a nemzet soha nem hagyta magára az érte küzdőket. A belőlük élők azonban előbb-utóbb elnyerik méltó jutalmukat is, mint ahogy a kiüresedett templomok, a lélektelen „istentiszteletek” is ezt jelzik, ahol csak az a fontos, hogy a hívek „adakozzanak”, teljen a persely, de hogy az Isten Házából kilépve hogyan élnek, az már nem. Bizony, ahol a hitet, az erkölcsöt és a tudás fellegvárát szétszabdalták, ahol az ősi vallást megnyomorították, idegenekké tették a templomot és az iskolát, ott sok jóra nem lehet számítani. Most történelmi esélyt kapnak a tantestületek, tanáraink, hogy ismét igazi néptanítókká nőjenek fel. Történelmi lehetőséget a lélek segítői, hogy ismét magyar imára kulcsolódjanak össze a kezek. Éljenek és ne visszaéljenek vele, mert már éppen elég balsors pusztította népünket, amit bizony azért zúdítottak ránk, mert elhagyatták velünk a templomokat és iskolákat.

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>