A vörös terror – 101.Túl a Dunán… 5.

A vörös terror

101.Túl a Dunán… 5.

 

A kommunisták éberen ügyeltek hatalmuk fenntartására Csornán. A hagyományos karhatalmi megoldásaik mellett a járási székhelyre küldték Pünkösd hetében Marton Guno Wencelt, az artistát, díjbirkózót és cirkusztulajdonost, teljes társulatával. A népmulattató vándorcirkusz vezetőjének és stábjának információgyűjtés és besúgás lett volna a feladata, ám a helyiek nagyon vigyáztak arra, hogy a csepűrágók semmit meg ne neszeljenek készülődésükből. A vasutas-sztrájkról azonban mindent tudott a cirkuszigazgató, s fejébe vette, hogy jó szolgálatot tesz vörös megbízóinak.

Június 6-án, pénteken este, tükör-galléros szmokingba öltözve, a szórakoztatás szándéka nélkül, politikai szónoklatot tartott a Nagyérdeműnek. Közönsége a város legszegényebbjeiből verbuválódott össze, zsellérek, napszámosok, téglagyári munkások ültek nagy számban a nézőtéren. Természetesen, az akkoriban elmaradhatatlan vöröskatonák is kielégítő mértékben képviseltették magukat a rendezvényen.

Guno Wencel úgy érezte, eljött élete nagy pillanata – most megcsinálhatja a szerencséjét. A burzsujokat gyalázó, proletárokat dicsőítő szónoklata olyan tetszést aratott, hogy folytatnia kellett hordó-szónoklatát. A díjbirkózó pedig apait-anyait beleadott. Azt gondolta, fel tudja majd tüzelni a nincsteleneket arra, hogy azok nekirontsanak a vasutasoknak, s fizikai erővel letörjék a sztrájkot. Végül is, senki nem bújhat ki a bőréből – a cirkuszigazgató is eredeti szakmája szabályai szerint értékelte a világot. Az pedig az erőt favorizálta. Eszébe sem jutott, hogy alkalmi politikai szerepvállalásával, a kommunista-szimpatizánsok figyelmének lekötésével éppenséggel a fehér megmozdulás céljait segíti elő. Márpedig így történt. Míg a sok vöröskatona az akrobata szónoklatát hallgatta, a felkelők lefegyverezték a csendőrőrs körletét megszálló katonákat, majd az ecetgyárban állomásozó, nem helybéli bakákat hatástalanították. Megszállták a postát és a középületeket. Farádra, Borbocsra, Maglócára – a legközelebbi falvakba futárokat menesztettek, gyülekezésre felszólító értesítéssel. Rövid időn belül kétszáz fegyveres szállta meg a főteret. A katonaviselt járőrök határozottan, mégis szelíden tették dolgukat – a hatalomátvétel kapcsán nemhogy lövés, még indokolatlan hangos szó sem zavarta meg az éjszaka nyugalmát.

Még az estében röplapot húztak le a helyi nyomdában, s a járás valamennyi községébe lovas futárokkal elküldték.

„PARANCS a csornai járás valamennyi volt községi elöljáróságához. A március 21-ike előtti községi elöljáróságok azonnal vegyék a kezükbe a községek vezetését; a község kommunista vezetőségét azonnal tartóztassák le és  fedezet mellett június hó 7-én szombaton délig szállítsák be Csornára. Szedjék össze a községben található összes fegyvereket és töltényeket, azonnal állítsák fel a polgárőrséget és a községen keresztülmenő összes egyéneket igazoltassák. Ha gyanú merül fel, tartóztassák le és szállítsák be őket Csornára.

Csorna, 1919. évi június hó 6-án.

Csorna község polgárai”

A június 7-re, Pünkösd szombatra virradó éjjelen nem sokat pihentek a csornai lázadás vezetői és szervezői. A főtér közepén álló villanyoszlopra erősített fehér zászló alatt gyülekeztek, hajnaltól kezdve, a felhívással mozgósított, nemzeti érzelmű emberek. Segítséget reméltek a szomszédos Moson megyéből is, ezért Akóts Gyula és Laffer Lajos, saját fogatain, a mosoni sík felé vette az irányt. Kilenc tagból álló vezető testület irányította a megmozdulást. Székhelyük a Krausz-féle szálloda és nagyvendéglő kaszinója volt. Az operatív irányításra háromtagú bizottságot választottak. E testület tagjai Riha Miklós maglócai földbirtokos, Hermann Medárd premontrei kanonok és Marton Pál járásvezető csendőrőrmester voltak. A Bizottság röpiratban szólította fel a lakosságot a megmozdulás támogatására.

„Felhívás polgártársainkhoz!

A csornai járás lakossága nem hajlandó tovább tűrni a kommunista bandák garázdálkodását, azt a rémuralmat, amelyet az emberi jogok és szabadság ürügye alatt folytatnak, s amelyben a hazug jelszavak alatt minden szabadságot elfojtani igyekeznek, – a valódi népuralom helyébe mindenféle munkakerülő, csirkefogó népség rémuralmát ültetik, és az országot a teljes gazdasági csőd szélére juttatják. Hogy célunkat elérhessük, szükségünk van minden polgár anyagi támogatására. Szükséges elsősorban, hogy minden polgár annyi kékpénzt és élelmiszert bocsásson rendelkezésünkre, hogy céljaink és küzdő derék harcosaink szükséget semmiben ne szenvedjenek.

A beszolgáltatott pénz és élelmiszerek értékéről mindenki elismervényt kap és annak idején törvényes pénzben fog a visszafizetés megtörténni.

Csorna, 1919. június hó 7-én

a Hármas bizottság”

Virradatkor Rábacsanakra érkezett a futár a paranccsal. A rend visszaállításának kérdésében elsősorban két személyre számított a község: a tekintélyes Pozsgay Bálint nagygazdára és malomtulajdonosra, s a mindössze 22 éves Takács Ferenc tartalékos hadnagyra. Takács Ferenc, fiatal kora ellenére, igen érdekes életpályát futott már be. Papnak készült, s a győri szeminaristák kék reverendáját viselte már, amikor a hadiérettségi után, 1915. május 15-re szólóan, megkapta katonai behívóját. Bevonult, s a világháború valamennyi magyar harcterén híven szolgálta a Hazát. Mindenütt kitüntette magát. Kétszer tűzték mellére a vitézségi kisezüstöt, s egyszer a nagyezüstöt is. Kiérdemelte a Károly Csapatkeresztet, a II. osztályú Német Vaskeresztet, s a kardokkal ékesített Signum Laudist. Szülőföldjének misztikus hősévé nőtte ki magát 22 éves korára. A két, közbizalmat bíró férfiú Csornára sietett, tájékozódni a felkelés helyzetéről, majd visszatértek Rábacsanakra, s fegyverbe szólították a népet.

Farádon idősebb Németh Gyula állt folyamatosan a kommunisták áskálódásának, zaklatásának célkeresztjében. Teljesen indokolt módon ő volt tehát az, aki kora reggel Csornára hajtott, s fegyverekkel tért vissza lakóhelyére. A puskákat a községházán szétosztotta nemzeti érzelmű bizalmasai között. A felfegyverzett fehérek azután őrizetbe vették a helyi kommunista hangadókat. A felkelés vezetői a telefonnal rendelkező községekben élő antikommunistákkal előre megegyeztek a harc megkezdésére utasító jelmondatban. Rábapordányban Predl János jegyző volt az ellenállás helyi vezetője. Ezért aztán, amikor az éjszaka közepén, a csornai Akóts-malomból megérkezett a hívás, a „Lehet őrlésre hozni a búzát, van már liszt.” tartalommal, rövid időn belül elindultak Csorna felé a pordányi lovaskocsik. Búzás zsákokkal, s az alájuk rejtett fegyverekkel…A szállítmányt kísérő Predl János jegyző Csornán maradt. A terhétől megszabadított karavánt helyettese, Tarcsai István segédjegyző kísérte haza. A jegyző távollétében őrá hárult az otthoni közigazgatás irányításának feladata is. A megváltozott, új helyzetben, értelemszerűen, a kommunista vezetők letartóztatása volt az első ilyen jellegű feladvány. A szőke, kék szemű fiatalember elsősorban jóhiszeműségéről, jámborságáról volt nevezetes lakóhelyén. Nem foglalkozott ő semmiféle magasabb pártpolitikával, vagy egyéb úri huncutsággal. Becsületesen végezte rá bízott feladatát. Úgyhogy, amikor Csornáról megérkeztek a fehér fegyveresek, őrizet alá venni a helyi diktatórium tevékeny résztvevőit, Tarcsai segédjegyző becsületesen megmutatta nekik, hol laknak a kommunista főkolomposok. Tette ezt abbéli meggyőződésében, hogy hivatali kötelességét teljesíti.

A vándorcirkusz személyzete, amikor értesült a fehérek hatalomátvételéről, hanyatt-homlok elmenekült a városból. Csak a tulajdonos-igazgató nem futott el a járási székhelyről. Őt ugyanis letartóztatták a fehérek. A többi, közismert, tevékeny kommunista is erre a sorsra jutott. Többek között Király Sándor tengerész, Neumann Mór nyomdász és Hollósi József vasmunkás fejezte be (átmenetileg) őrizet alatt diktatúrabeli pályafutását.

Bodnár Alajos járási politikai biztos és Galacz Jenő direktóriumi vezető elkerülte az előállítást, mert hivatalos ügyben éppen a megyeszékhelyen tartózkodtak. E két személy érdekessége, hogy mindketten néptanítók voltak. Ám, míg Bodnárt jóhiszemű és jóakaratú embernek ismerték a csornaiak, addig Galaczról a Károlyi-féle felfordulás óta az derült ki, hogy fékeveszett baloldali agitátor.

Galaczhoz hasonlóan szélsőséges és harcias kommunistaként tartották számon Szabó János lakatos-segédet. Az elfogására tett kísérlet eredménytelen maradt, mert amikor hírét vette a fordulatnak, kerékpáron elmenekült Csornáról. Egyenesen Mosonmagyaróvárra biciklizett, ahol tájékoztatta elvtársait az otthoni, számukra félelmetes változásról. Azok pedig haladéktalanul riadóztatták a soproni, győri és budapesti kommunista vezetőket. Hiába vigyázott a csornai telefonközpont a teljes hírzárlat betartására, Szabó információi nyomán a teljes vörös gépezet mozgásba lendült, utasítások és parancsok száguldottak a drótokon át a megfelelő helyekre.

A fertőboti szárnyvasút töltése mögött védelemre berendezkedett nemzeti erők hajnalra minden ellenállással felhagytak. Helyzetük reménytelenre fordult, minek okán lassacskán elhagyták állásaikat, s hazaszállingóztak. Reggel hatra, amikor Szamuely különvonata Kőszeg felől befutott Sopron déli pályaudvarára, gyakorlatilag üresen állt a front. A hóhér-népbiztos roppant körültekintően járt el ez alkalommal. Nem csak a szokásos terror-osztagát, a Lenin-fiúkat vitte magával, hanem különleges erősítéssel érkezett a lázadó nyugati megyeszékhelyre. Különvonata előtt és mögött egy budapesti elit őrzászlóalj, egy ugyancsak fővárosi vasas zászlóalj, s egy gránátvető tüzérosztag haladt. Ezeket az egységeket azonban ki sem vitte a felkelés megtörésére – egészen más feladatot szánt nekik. A problémás város – és az egész országrész – rendkívüli jelentőséggel bírt a kommunisták számára. Mint korábban már írtam, diktatúrájuk esetleges bukása után itt szándékoztak a velük szimpatizáló, s nekik menedéket kínáló Ausztria felé elmenekülni. (Augusztusban Szamuely meg is próbálkozott a Savanyúkút irányában fekvő csempész-úton elmenekülni. Mint tudjuk, nem sikerült neki.) Nagy létszámú katonai erejét a körzet lázongó lakosságának pacifizálására kívánta a népbiztos bevetni. A történelemből tudjuk, mit jelentett ez a valóságban… Megérkezését követően azonnal kapcsolatot létesített a budapesti szovjetházzal. Telefonon és távírón is létrehozták az összeköttetést. Kun Béla Hírközlési Összekötő Csoportja feszülten figyelt a vonalak túlsó végén.

Szamuely gépkocsiját kivagonírozták, felszerelték rá a géppuskát, beindították a motorját. A mobil vérbíróság készen állt az indulásra. A népbiztos magához rendelte a két legfontosabb helyi vezetőt. Kellner Sándor és Entzbruder Dezső örömmel foglalt helyet fő-elvtársuk autójában. Elindultak Nagycenk felé. Nem zavarta őket, hogy sehol sincs már ellenséges katonai erő. Lövöldöztek a levegőbe, mintha a fronton kísérelnének meg áttörni. Ilyen, őrületes puskaropogás közepette hajtottak be Nagycenkre. Sok időt nem töltöttek a nagyközségben, robogtak tovább Sopronkövesdre. Sopronkövesden haladéktalanul nekiláttak a rögtönbíráskodásnak. Szamuelynek azért volt mindennél fontosabb az itteni ítélkezés, mert kora reggel, a falu határában, a felszedett sínek miatt, vesztegelni volt kénytelen vonata. Akkor nem szakította meg útját, mert nagyon sietett Sopronba, de megfogadta, amint lehet, visszatér, s bosszút áll az elszenvedett késedelemért. A falu lakosságából legalább ötven férfi vett részt a felkelésben. A gyanúsítottak kihallgatását nem győzte egyedül Szamuely, ezért Kellner és Entzbruder segédkeztek neki.

Schmidt Mátyás volt a pályaszakasz őre, egyben a sopronkövesdi pénztáracska kezelője is. Ágfalváról járt be dolgozni, így 18 esztendős fia hordta utána az ebédet. Ezen a szombaton sem történt ez másképp. A fiú akkor érkezett, amikor a községházán édesapjára kimondták a halálos ítéletet. Bűnösnek találták, mert nem akadályozta meg a sínpálya megrongálását, illetve, mert nem jelentette időben a szabotázst. Schmidt Mátyás megértette, hogy nincs irgalom. magához ölelte fiát, s elbúcsúzott tőle, a következő szavakkal: „Isten veled gyermekem, mondd meg édesanyádnak, ártatlanul halok meg. Nincs, aki megvédjen, egyedül Isten a tanúm!”

A fiú hiába rimánkodott édesapja életéért. A pályaőrt az utcára hurcolták, s a községháza előtt álló körtefára akasztották. Azután, se szó, se beszéd, a fiúra rontottak. Ütötték-verték, ahol érték. Végül őt is felakasztották. Az édesapja mellé.

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>