A vörös terror – 104. Túl a Dunán… 8.

A vörös terror

104.Túl a Dunán… 8.

 

Clemenceau, francia miniszterelnök, a párizsi rabló-konferencia elnöke, táviratot intézett június 8-án a magyarországi vörös rezsim vezetőihez.

„Igen sürgős!

A magyar kormánynak Budapest.

A szövetséges és egyesült kormányoknak az a szándékuk, hogy a magyar kormány képviselőit a békekonferencia elé hívják, hogy megkapják azon szempontok közlését, amelyek Magyarország igazságos határaira vonatkoznak.

A magyarok éppen most jelentik a csehszlovákok ellen heves és indokolatlan. támadásaikat. A szövetségesek már kinyilvánították szilárd akaratukat, hogy véget vessenek e fölösleges ellenségeskedésnek, azáltal, hogy két ízben is megállították a román seregeket, amelyek át akarták lépni a fegyverszüneti határt, azután a neutrális zóna határait, és megakadályozták őket, hogy folytassák előnyomulásukat Budapestre, és megállították a szerb és francia seregeket Magyarország déli frontján.

Ily körülmények között a budapesti kormány formálisan is felhívatik, hogy haladék nélkül vessen véget a csehszlovákok elleni támadásoknak, ellenkező esetben a szövetséges kormányok feltétlenül el vannak határozva, hogy haladéktalanul a legszélsőbb rendszabályokhoz folyamodnak, hogy kényszerítsék Magyarországot az ellenségeskedések megszüntetésére, és arra, hogy vesse magát alá annak a megingathatatlan akaratnak, amellyel a szövetségesek tiszteletben akarják tartatni parancsaikat.

Erre a sürgönyre 48 órán belül válaszolni kell.

Clemenceau

a békekonferencia elnöke:”

 

A Győrből Csornára vezényelt terroristák közül hatvan-egynéhány főt, Stiener István parancsnoksága alatt, önálló osztagba szerveztek, azzal a feladattal, hogy menjenek át Kapuvárra, s ott is foganatosítsák az ellenforradalmárok letartóztatását. Stiener a végrehajtó volt, szellemi irányítóként mellé rendelték Taufer Lajos, betűszedőből lett politikai nyomozót. Taufer a rövid ideig tartó csornai fogságából szabadulván, azonnal, teljes gyűlöletével a fehérek ellen fordult.

Pünkösd vasárnapjának kezdetén, nem sokkal éjfél után, indult a vonat Csornáról Kapuvárra, fedélzetén a vörös megtorlás pribékjeivel. Taufer és Stiener külön fülkében utaztak. Ám nem kártyával, kvaterkával, vagy más, efféle úri huncutsággal töltötték el a menetidőt – útközben Taufer lediktálta a Kapuváron letartóztatásra kiszemelt személyek névsorát. A diktatúra bosszúját haladéktalanul foganatosítani kívánták.

Kapuváron és Gartán már éjfél után 1 órakor megkezdődtek a letartóztatások. Sopronból jött távirati utasítás nyomán, a helyi vörösök kezdtek intézkedni. Mivel konkrét intézkedéseket, illetve letartóztatásra kiszemelt személyeket nem tartalmazott a parancs, a kapuvári kommunisták találomra, ötletszerűen jártak el. Az elfogottakat a községi óvodából kialakított vörösőr-laktanyába kísérték.

Hajnali négykor, miután megérkeztek a különítményesek, véget ért ez a tingli-tangli eljárás, a város módszeres átfésülésébe fogtak. Taufer Lajos vette kézbe az akció irányítását, utasítására a foglyok fizikai bántalmazását is megkezdték. Egész délelőtt folyt a jövés-menés, végül mindenkit elfogtak, akit szerettek volna. Ekkor telefonon utasítást kértek, arra nézve, hogy Győrbe vagy Sopronba szállítsák a letartóztatott fehéreket.

11 órakor, a Sopronban időző népbiztosi vonatról érkezett egy távirat, mely meghagyta, helyben őrizzék a foglyokat, mert Szamuely népbiztos fog oda utazni, hogy helyben ítélkezzék felettük…

Így is lett.

Háromnegyed kettőkor érkezett meg a különvonat. Szamuely teljes központi terrorista-alakulata, mintegy százötven főnyi briganti, főnökét kísérve szintén Kapuvárra érkezett. Közeli bizalmasai, Gerlei Géza, Mann József és a hóhérként közreműködő Kohn Kerekes Árpád is ott voltak. Mit sem számított, hogy a csenevész Szamuely alig nagyobb az övére csatolt behemót pisztolytáskánál – legalább húsz, jól megtermett, marcona terrorista kísérte őt árnyékként mindenhová.

Stiener és Taufer fogadta a vasútállomáson a gazság-szolgáltató népbiztost. Átadták neki a lefogottak névsorát. Szamuelyék rövid tanakodás után a fogdaként működő óvodába siettek…

 

Idősebb Németh Gyula, családjának tett ígéretét betartva, fél hétkor indult el Farádról lovas kocsin, hogy kikerülje a vörösök bosszúját. Mihály fia hajtotta a lovakat. Dr. Tömböl Sámuel is vele tartott. A Hanság mélye felé tartottak, ám alig hagyták el két kilométernyire a falut, Németh Gyula megállíttatta a kocsit. Mégis úgy döntött, hogy nem menekül. Fiának meghagyta, hogy addig fuvarozza Tömböl doktort, míg az szükségesnek látszik, majd sarkon fordult, s hazagyalogolt.

Mivel Pünkösd vasárnapja volt, elhatározta, hogy istentiszteletre megy. Ahogy illett, meg is borotválkozott hozzá. Amikor a szappanhab maradékát törölgette arcáról, akkor érkeztek meg a vörösök, hogy letartóztassák.

„Igazán szépen megborotválkozott. Ez illik a legutolsó alkalomhoz, mert borotválkozásra többször már úgysem lesz szüksége.” – fenyegette meg a járőr vezetője.

Öt szuronyos kísérte a községházára, ahol őrizet alatt már várakozott néhány, hajnal óta letartóztatott ellenforradalmár.

Delet harangoztak, amikor Weisz Béla vezetésével megérkezett egy szakasz terrorista Csornáról. Kocsira tuszkolták az elfogottakat, s már vitték is őket Csornára. Idősb Németh Gyulára különösen vigyáztak útközben. Megérkezésükkor nem is a vasútállomásra, a vidéki lefogottak gyűjtőhelyére vitték, hanem a községházára, a kihallgató-központba. Kolláth vádbiztos már a fogadtatásánál igen körültekintően járt el vele. Elkobozta a nála lévő értékeket, mindenekelőtt az arany zsebóráját.

Varga Fülöp vezetésével eközben ellepték farádi otthonát az ottani vörösök. Feldúlták a házat, mondván, hogy elrejtett fegyverek után kutatnak. (Úgy látszik, ez már akkor elfogadott eljárás volt, ha valaki házát, netán hazáját meg akarták szállni.) Fegyvert ugyan nem leltek, de a községházára gurítottak egy 76 literes hordó bort. Csapra verték, s mindenki ingyen ihatott belőle, aki örült az ellenforradalom bukásának. Átmenetileg felfüggesztették a szigorú szesztilalom rendelkezéseit…

Bortól tüzesedő hangulatokban tovább folytatták a falu módszeres átkutatását. A Judt-féle különítménynek ebben nagy segítségére volt Prexval Flórián politikai nyomozó. Prexvalt a régi rendszer életfogytiglani fegyházra ítélte, érdemei elismeréseként, és Sopronkőhidán raboskodott, amikor május elsején, az ő nagy ünnepük tiszteletére, közkegyelemben részesítették. Szabadulását követően a bolsevik rezsim elkötelezett híve lett. Olyannyira, hogy elöljárói politikai nyomozóvá nevezték ki.

Prexval megszolgálta a bizalmat: kegyetlen és kíméletlen volt a kommunisták ellenségeivel.

Weisz Bélával egyetértésben, egész Farádra kiterjesztették a kutatást, mondván, ellenforradalmi fészek az. Kutakodás közben felmérték a rekvirálható termény, húsnemű és élőjószág mennyiségét. Prexvalnak igen megtetszett Kertész István gazdálkodó lova. Úgy gondolta, nála jobb helyen lenne, mint eddigi gazdájánál, ezért megpróbálta elvezetni. Az okos ló ellenállt neki, mire az egykori börtöntöltelék kilőtte az állat szemét.

Az akkor már Csornán fogva tartott Böjtös Sándor jómódú földművestől három kocsi élelmiszert és ruhaneműt raboltak el. Mivel a hátramaradt családtagok tiltakoztak, Prexval úgy döntött, a házukat szállásként lefoglalja a Judt-különítmény tagjainak.

 

Délre végeztek az előállításokkal Csornán. A foglyok kínzásában jeleskedő őrszemélyzet is egészen lecsillapodott. Tehette, hiszen szerepüket a vallató bizottságok vették át ettől kezdve. Tucatnyi ilyen grémiumot állítottak össze: az emeletes községháza minden irodája egy-egy kihallgató helyiség lett. Az egész eljárást Judt Ferenc vezette. A nevezetesebb ellenforradalmárokat eléje, illetve a Marton Guno Wencel, valamint a Kolláth vádbiztos által vezetett testületek elé vezették.

Judt 40 éves könyvkötő segéd, 6 gyermek apja volt. Gyűlölt mindenkit, aki jobb módú volt nála, nem is hitt az eléje állított gyanúsítottaknak. Mondhattak azok bármit, úgyis olyan jegyzőkönyvet diktált, ami a szerinte elfogadható valóságot tartalmazta. Aki nem írta alá a fals vallomást, azt kegyetlenül megverette. Volt, akit személyesen ütlegelt. Nem ismert méltányosságot.

Az ütésektől, rúgásoktól Marton Pál gyanúsított tüdővérzést kapott, aminek következményeit soha nem heverte ki.

Délután 4 óráig tartott ez a kiterjedt nyomozati eljárás, akkor távirat érkezett Szamuelytől, hogy függesszenek fel mindenféle vizsgálatot, s csak a foglyok őrzésére koncentráljanak. Másnap, pünkösd hétfőn, a népbiztos Csornára fog érkezni, s személyesen veszi kézbe az eljárások lefolytatását.

A városka főtere akkor még nem volt parkosítva, vásározó helynek használták. Keleti oldalán magasodott a premontrei kanonokrend barokk építésű rendháza. Mögötte húzódott a prépostság majorja, benne egy tágas csikóistállóval. Ezt az istállót találták megfelelő helyszínnek a rabok másnapig tartó őrzésére, ezért a három ideiglenes gyűjtőhelyről, a vasútállomásról, a csendőrségi cellából és a járásbíróság fogdájából ide terelték át a szerencsétleneket. A rendház és a vásártér között gömbakácok álltak.

„Jól nézzétek meg ezeket a fákat, mert holnap ezekre lesztek fölakasztva!” – ígérte a járásbíróságtól áthurcoltaknak Judt Ferenc.

Mindenkit azért mégsem kísértek át a majorba. A könyvkötő-segédből lett terrorista parancsnok utasítására a rábacsanaki Takács Ferencet a harmadosztályú váróteremben tartották vissza, egy csapatnyi fegyveres őrizete alatt.

 

Rábacsanakon szomorú csendben telt Pünkösd vasárnapja. Az ottaniak értesültek már a fehér kísérlet kudarcáról, de a 15 főnyi különítmény tagjainak sorsáról semmiféle híradás nem jutott el hozzájuk. A legszomorúbb talán Pozsgay Bálint malmos nagygazda volt mindük között. Bántotta a lelkiismeret, mert falubelijei az ő biztatására indultak el a harcba.

A kisbíró alkonyatkor érkezett meg Pozsgayhoz, a helyi vörös direktórium parancsával: jelenjen meg előttük haladéktalanul. Eleget tett a felszólításnak. A vörösök közölték vele, hogy azonnal őrizetbe veszik. Fogva tartásával  Süke Pált, egy helybéli napszámost, vöröskatonát bízták meg. Jó ideig velük maradt Király György direktóriumi tag is. Sötétedés után biztatták a nagygazdát, hogy meneküljön el, mielőtt odaérnének az idegen terroristák. Ők majd valahogy kimagyarázzák szökését az elvtársaik előtt.

A malomtulajdonos nem élt a felkínált lehetőséggel. Úgy gondolta, semmi rosszat nem tett, tehát ártatlan. Szökésével viszont önmagát keverné gyanúba – tehát inkább marad.

Szegény ember azt gondolta, a vörös csürhe előtt számít valamit a jog vagy az erkölcs. Nem ismerte őket, ezért nem tudhatta, milyen mértékben állították azok már fejre az emberi értékrendet. Az ő szerencsétlen sorsa egyik iskolapéldája a mondásnak, mi szerint „ki mint él, úgy ítél”.

Éppen ezért, elengedhetetlenül fontos, hogy ismerjük az ellenséget. Nem indulhatunk ki magunkból, mert akkor bizonyosan rajta vesztünk a konfliktuson. A házunkra, hazánkra törő ellenséget nem ítélhetjük meg a saját normáink szerint. A saját normáink szerint ugyanis mi békében vagyunk, otthon. Ez pedig fogalmilag kizárt annál, aki ránk rohan.

Az ő speciális mércéjükkel kell mérnünk őket, aszerint kell védelmi intézkedéseinket meghoznunk és foganatosítanunk – még, ha első pillantásra idegenek is azok nekünk. Aki csak a fegyverek dörgéséből ért, kevéssé fog meghatódni a hárfa hangjaitól. Játszhatunk neki, de csak addig, míg le nem döf minket.

Roppant szomorú, hogy ez így van. De nem mi fogjuk megváltoztatni – főleg nem „megértő” behódolással. Egy magasabb erkölcsiség jegyében…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>