A vörös terror – 112. Még mindig elvtársak, továbbra is egymás között

A vörös terror

  1. Még mindig elvtársak, továbbra is egymás között

 

Alig ért véget a pártkongresszus, máris újabb, általános bolsevik rendezvény zajlott a lassan haldokló honban. A tanácsok országos gyűlését ültették össze, hogy az legalább formálisan, legalább a saját, különös működési rendjüknek megfelelően, államjogilag legalizálja a kormányzótanács addigi működését, s egyúttal felhatalmazást adjon további országvesztésükre. A tanácskozást a Városi Színházba hívták össze. A delegálás számszaki alapon történt: 50.000 dolgozónként 1 küldöttel képviseltette magát a népfelség. Az előző napra újjáalakult pártvezetőség és a prominens állami vezetők, természetesen, hivatalból jelen voltak ezen a rendezvényen.

A Népszava a következőképpen harangozta be a június 14-én kezdődő tanácsi összejövetelt:

„A Tanácsköztársaság eddig dogozott, most tanácskozni fog, hogy utána ismét a szakadatlan munka következzék. Amihez a tanácsok országos kongresszusa, a mai megnyitó után, vasárnap hozzáfog, az is munka lesz, a munkának negatív része, amelynek a pozitív kivitellel kell a Tanácsköztársaság eleven erejévé válnia…”

Töredelmesen bevallom, nem igazán értem ezt a (bizonyára lelkes és patetikus) megfogalmazást. Az előjel-váltással különösen gondom van, de mindenhez én sem érthetek…

„A tanácsok első kongresszusa egy minden tekintetben egységes, a diktatúra eszközei mellett kitartó és további föladatait bátran vállaló munkásosztály törvényhozó és közigazgató szerveinek képviseletében ül össze. Nem a társadalom fölé nőtt, törvényen kívüli és kiváltságos oligarchikus testület nyilvánul meg benne, amely meghozza a törvényeket és másra bízza a végrehajtást. Olyan férfiak összessége a kongresszus, akik hosszabb vagy rövidebb idő óta az osztályharc élén jártak, ismerniök kell az osztály szükségleteit és nem csupán törvényhozók, hanem egy személyben végrehajtók is.”

Tehát, ha jól veszem ki a cikkíró szándékát, a Lenin-fiúk a legideálisabb törvényhozók, mert ők zokszó nélkül bárkit felakasztottak, ha úgy tartotta kedvük. Természetesen, osztályharcos alapon. A régi rendszer törvényhozóinak pedig az volt a legnagyobb hibájuk, hogy a törvények végrehajtását egy arra alkalmasnak tartott apparátusra bízták. Még az is lehet, hogy szakemberekre.

Egyébként, volt szerencsén találkozni ilyen módon gondolkodó emberrel. Még előfelvételis korunkban, a hadseregben, főiskolai hallgatót kaptunk az alapkiképzés idejére rajparancsnoknak. Ő vezette elő egy esős, sáros reggelen:

– Magamnak vezénylek, magam hajtom végre! M. Hallgató, harchoz! – és ezzel úgy belevágta magát a legközelebbi pocsolyába, hogy az egész raj sáros lett a felfreccsenő malajtól.

Akkor még nem tudtam, hogy a ’19-es diktatúra is így működött – maguknak vezényeltek, maguk hajtották végre, s az egész társadalom szenvedett miattuk.

„A Tanácsköztársaságban a kormányzó osztály és kormányzó párt: egy és ugyanaz. S ahogy az osztály egységesen, a párt is egységesen jelenik meg a tanácsok kongresszusán. Semmi ok tehát arra — és könnyelmű idő-pazarlás volna, hogy bárki is a már elintézett kérdésekhez visszatérjen és ezzel figyelmet, erőt és időt vonjon el olyan kérdésektől, amelyek tisztázást és rendezést követelve, tucatjával állanak a kongresszus előtt”

A kommunistáknak mindig is hagymázas álmuk volt az egység és az abban rejlő erő hajszolása. Más kérdés, hogy ezt az egységet a másként gondolkodók, a másként élők, vagy egyszerűen: a nekik nem tetszők likvidálása árán próbálták meg elérni. Gyakran a fizikai kiiktatástól sem riadtak vissza ezen az útjukon. Más kérdés, hogy mire jutottak általa. Az egyenruhába bújtatott társadalom, az uniformizált gondolkodás mindig magában hordozza a tömeges, közös tévedés lehetőségét. Különösen, ha az egyetlen döntéshozó testületen, a párton belül is csak látszat a demokrácia – valójában mindenki a vezető elgondolását köteles követni.

A legújabb-kori bolsevikokra is jellemző ez a vágyakozás. Az öszödi Böszme 10 évvel ezelőtti kirohanása, mi szerint: „akinek nem tetszik, el lehet innen menni” – ennek az uniformizálás iránti vágynak a legprecízebb megfogalmazása. Az, hogy nem vezényelhetett Lenin-fiúkat tömeges kivégzéseket végrehajtani, a kor és a megváltozott eszközrendszer következménye volt. De, végül is, az emigrációba kényszerítés is a politikai likvidálás egy módja, nem?

„Bátran kell fölsorolni azokat az okokat, amelyek a hatalmat kezelő proletariátus fölébe egy veszedelmes új bürokráciát úgy hordtak össze, mint az árvízi hullámok a szemetet. Ebben a kérdésben igazán nem lehet kímélet, mert ha bármiféle tekintetek folytan a kongresszus gyöngének vagy engedékenynek mutatkozik – géppuskával nem, hanem csak egy új forradalommal tudja majd lerázni magáról a proletariátus ezt a sötét és súlyos terhet.”

Nem igazán értelmezhető, hogy a kommunista puccs után eltelt alig 3 hónapban miféle bürokratikus árvízi szemét tespedhetett volna az elvtársak nyakába, amikor mindent és mindenkit ellenőrzésük alatt tartottak.

Egyébként, rövid történeti szereplésüket mindig végigkísérte ez a paranoiásnak tűnő fóbia a belső ellenségtől. Persze, könnyen lehet, hogy a nem létező egység hangsúlyozása mellett, a legfőbb vezetés így tartott nyitva egy kiskaput, melyen kilökődhették riválisaikat. Egyszerűen meggyanúsították, hogy annak a bizonyos árvízi szemétnek a része, s már indulhatott is a koncepciós per, mely leigazolta a vádakat.

Lázasan folyt a kvázi-törvényhozó gyűlés előkészítése. Az elvtársak nem érezték magukat teljes biztonságban, ezért a gyűlés színhelyeinek biztosításával volt leginkább elfoglalva az előkészítő iroda.

„A megnyitó ülés tartamára a Tisza Kálmán-teret kordonnal zárják el. A kordont gyalogosok csak a Bezerédi- és Luther-utca torkolatánál léphetik át, járművek pedig a Népszínház-utca bejáratánál közlekedhetnek az e célra kiadott belépőjegyek, illetve igazolványok fölmutatása mellett.

A Városi Színházba való belépésre följogosító igazolványok és belépőjegyek följogosítanak egyúttal a kordon átlépésére is. A tanácstagok fölhívatnak, hogy igazoló okirataik és igazolójegyeik átvétele végett a tanácsok országos gyűlését előkészítő iroda vezetőjénél (a Magyar Tanácsköztársaság házában, V, Országháztér, I. emelet) személyesen jelentkezzenek.” – adták hírül az előkészületekről.

Azután elérkezett a beharangozott nagy nap. A Népszava tudósítása szerint az egész világ Budapestre figyelt, ahol az ezeréves alkotmány helyére próbált egy újfajta tákolmányt fabrikálni az alkalmi törvényhozók dilettáns sereglete. A törvényhozókat a következőképpen szemléltette az újság, a maga keresetlen, giccsbe hajló módján:

„Kilenc órakor tele volt a Városi Színház, a székeken és a páholyokban, a földszinten és az emeletek ormain a lelkesedés lázában égő munkásarcok piroslottak; a kíváncsi munkásszemek tükörére kiült a forró érdeklődés. A tarisznyás földmíves-szegények nézték az ünneplőbe öltözött gyári munkást, a városiak a műhelyek fölszabadult robotosai: az alakuló új Magyarország szemlélte önmagát..”

Aki írta, talán értette, mit akart mondani.

Ágoston Péter elvtárs nyitotta meg a tanácskozást. Beszédében előadta, hogy az ország pontosan olyan határkőhöz érkezett, mint 919 évvel azelőtt, az államalapítás kapcsán. (Ha figyelembe vesszük, hogy az elvtársak a közel ezer éves államiság szétzüllesztésén dolgoztak gőzerővel, tulajdonképpen igazat kell adnunk neki.) Ezután beszélt az ellenszegülőkről, akik évezrede is, meg akkor is, berzenkedtek a megkívánt folyamatok kiteljesedése ellen. Szólt a beharangozóban már felemlegetett belső ellenségről is:

„…és vannak, akik szocialista-kommunista voltuk bizonyítékául minél nagyobb vörös köpenybe burkolódznak, de egyúttal ezt a köpenyt a saját kicsinyes, sokszor becstelen játékaik eltakarására használják föl.”

Ezután biztosította a jelenlévőket arról, hogy a kiépítés alatt álló tanácsrendszer le fogja győzni a kerékkötőket.

Garbai Sándor következett. Nem hazudtolta meg magát.

„…A proletárság diktatúrája hatalmat, szervezett, fegyelmezett hatalmat jelent. Egy új osztályuralom csak akkor jöhet létre, ha a régit megszünteti, ha a réginek a szerveit elpusztítja, ha az elpusztított régi szervek helyére a maga osztályuralmának szerveit, fegyelmét, szervezeteit állítja. A diktatúra nem állandó uralom. E pillanatban azért szerveződik, hogy megszüntessük véglegesen az osztályuralmat és sírba temessünk minden osztálykülönbséget és ne legyen ezen a világon más, mint a dolgozóknak öntudatos, fegyelmezett szocialista birodalma.”

Tehát, az új osztályuralom azért jön létre, s a diktatúra azért pusztítja el a régi osztályuralmat, hogy megszűnjön az osztály is, az uralma is? Erre egy megoldás van logikailag: az új osztály nem képes magán uralkodni, csak másokon. Ezért, ha a mások eltűnnek a társadalomból, nem uralkodhat tovább senkin. Létezhet, hogy, mondjuk Garbai maga, el is hitte, amit mondott?

Weltner Jakab annyira bele akart rúgni a régi rendszerbe, hogy fel sem tűnt neki, saját felforgató tevékenységüket, szocdem barátait és a hatalmat nekik átjátszó Károlyi Mihályt pocskondiázza felszólalásában.

„Abból a züllöttségből, amelyben Magyarország volt a háború után, abból a gazdasági dezoláltságból, amelyben éltünk, nem volt, más kivezető út, minthogy a proletariátus maga ragadja meg a hatalmat és saját erejével intézze az ügyeket.”

Bokányi Dezső azután helyreigazította a dolgokat. Nem csinált titkot abból, hogy ő temetni jött a királyt, nem éltetni.

„Ezeréves alkotmányt temetnek önök ma a sírba, egy alkotmányt, melynek ezeréves fejlődése nem hozott mást, csak a törpe kisebbség brutális uralmát.

A temetés és újjászületés nagyszerű ünnepe zajlott le ma a tanácsok első országos kongresszusának megnyitó ülésén. A temetés egyszerű volt és rövid.

A mázsás kő, melyet elhelyeztünk az elnyomás és kizsákmányolás sírján, nem mozdul többé!”

Kun Bélának is volt mondanivalója az egybegyűltekhez. Korábbi vonalvezetéséhez híven, a nemzetközi proletárforradalom mindent elsöprő viharát emlegette fel, mint végső célt és eredményhez vezető eszközt. Beszédét nyilván erősen befolyásolta az is, hogy a Felvidéken kikiáltották a szlovák tanácsköztársaságot. Egy addig soha nem létezett ország új társadalmi berendezkedését. Ez sem rossz trükk!

„Tudva tudni, hittel hinni, bizalommal bízni abban, hogy itt van a nemzetközi szociális forradalom (Lelkes éljenzés.), tudva tudni, hittel hinni a proletariátus történelmi hivatásában, abban a hivatásban, hogy föl kell, hogy szabadítsa önnönmagát és meg kell, hogy teremtse azt, ami nincsen, meg kell, hogy teremtse az emberiséget: („Úgy van!” Lelkes éljenzés.) ez vezesse munkájában a Magyarországi Tanácsköztársaság első kongresszusát!

Jön a nemzetközi proletárforradalom! De addig is, míg jönnek új osztagai, új csapatai segítségünkre, meg fogjuk védeni, meg fogjuk menteni mindenáron, minden erőnkkel ezt a tűzhelyét a nemzetközi proletárforradalomnak! (Éljenzés és taps.) Győzünk!”

Kun Béla rózsaszínű nemzetközi kilátásait minden bizonnyal színesre festette az a körülmény is, hogy aznapra tervezték, Bécsújhelyre, az ausztriai fegyveres hatalomátvétel főpróbáját. Mint korábban írtam, Kun Béla Lenin, s a Komintern megbízását bírta a magyarországi és a német-ausztriai kommunista forradalom irányítására. Ebben a minőségben adott utasítást az osztrák területen működő képviselőjének, Bettelheim Ernőnek, a helyi megmozdulás végrehajtására. Bettelheim továbbította a kapott parancsot Franz Koritschoner osztrák kommunista vezérnek. Koritschoner pedig, mint a Kommunista Internacionálé helyi ügynöke, végrehajtotta a kapott utasítást. Így működött (működik) a szélsőbal nemzetközi szervezete.

Ám hiába tüzelte Franzi végső harcra párthíveit, az osztrák karhatalom könnyűszerrel hatástalanította a puccskísérletet. Még tartott a bécsújhelyi zendülés felszámolása, amikor Bécsben elkezdődtek a letartóztatások. Tömegesen vették őrizetbe az állambiztonsági szempontból kockázatosnak ítélt, nyilvántartott kommunistákat.

Kun Bélának nem volt tudomása ezekről a fejleményekről, amikor a nemzetközi forradalom korai eljöveteléről beszélt…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>