A vörös terror – 114. Fojtogató nyárelő

A vörös terror

  1. Fojtogató nyárelő

 

„A dunántúli ellenforradalomról is sok szó esett. Sokan erélyeskedtek, pedig erre semmi szükség. A politikai életben is ugyanazok a harci elvek érvényesülnek, mint a háborúban. A városok nagy szervezett tömegei kisebbek ugyan, mint a falvakéi, de egy tömegben a város a nagyobb, amely minden faluval úgyszólván külön végezhet vagy legfeljebb néhány falu áll össze, s ezért győz a város forradalma.

Hogy a falu ellenünk van, s hogy a nyugati falu van ellenünk, ez a tények logikája. A nyugati falu tudja, hogy jobb dolga volt, mint a keletinek, s hogy ez után majd csak egyformaság lesz, s így nehezebben fogadja el elveinket. Ő meg van elégedve a régivel s ezért az újnak ellenáll. Teszi ezt annál inkább, mivel eddig beleszólt a faluja ügyeibe, most pedig nem teheti, eddig választott, most nem.

De éppen azért, mert meg volt eddig is elégedve, rokonszenve az urak irányában nagyobb volt, mint a városi proletáriátusé, s így az urak mostani helyzete miatt szorosabban ragaszkodik ezekhez, akikhez a múltban semmi sem kötötte.” – jegyezte fel naplójába Ágoston Péter, helyettes külügyi népbiztos.

A vidék és a város kibékíthetetlen ellentétét jól látta meg Ágoston. A kiszolgáltatott városok éhezésétől s az éhség-lázadások rémétől rettegő elvtársai országszerte ellenforradalmi cselekményeket vizionáltak, ahol csak egy kevés rendellenességet tapasztaltak. Ennek, az „ellenforradalmár-gyártásnak” tipikus esete volt a dávodpusztai magtáros története, amit a Somogyi Munkás kürtölt világgá június 17-i számában.

„Hurokra került – ismét egy kötélre érett jómadár, aki a maga piszkos érdekeivel akarta beszennyezni a proletárdiktatúra munkáját. A múlt vasárnap délelőtt azzal állított be a böhönyei Munkástanács hivatalos helyiségébe Sarducz Péter, a dávodpusztai termelési szövetkezet magtárosa, hogy telefonálni akar Terebesre.

A Munkástanács jelen volt tagjai készséggel megadták rá az engedélyt, mert Sarducz bizalmi embere volt a dávodpusztai földmunkásoknak. Az ünnepre való tekintettel azonban nem kapcsolta a központ a telefont.

Ez annyira kihozta a sodrából Sarduczot, hogy szidalmazni kezdte a Tanácsköztársaságot. Magánkívül ordította, hogy ő majd elvégzi a szocialisták dolgát. Nem papírra való kiszólásait végre leállították a tanácstagok, akik azonnal letartóztatták a jeles firmát, s jegyzőkönyvet vettek föl az esetről. Egyben utána jártak a dolognak. Ekkor kitudódott, hogy a nevezetes firma fölhasználva a vezetőségtől ravaszul kiváltott bizalmat, suba alatt arra bujtogatta a pusztabelieket, hogy a budapestieknek ne adjanak élelmet.

Hát ezzel a gazemberrel le kell számolni. Ez a hitvány róka a bűnök legnagyobbikát követte el.

Ez a nyomorult le akarta beszélni, hogy a jószívű pusztalakók élelmiszert küldjenek a fővárosi proletároknak, – azoknak a proletároknak, akik világot rendítő hőstettekkel tolják előre a proletárok élethalál harcmezején a küzdelem rajtvonalait.

Ilyen gazembertől sajnálni kell a golyót is. Kötelet a nyakára, s föl kell húzni mindenki szeme láttára.

Csak az történik meg tele, amit a proletártestvéreknek ő kívánt. Sarducz a Forradalmi törvényszék börtönében várja az ítéletet.

De várják a proletárok is!”

 

A dunántúli ellenforradalmi lázadás vérbefojtásán túlmenően, szórványos gyilkosságokat követtek el a maguk alkotta „rendre” éberen vigyázó vörösök abban az 1919-es nyárelőben.

Június 7-én, Lajtaújfaluban, ellenforradalmi magatartás bűncselekménye miatt Nakovics Nándort lőtték agyon a terroristák. Az eset körülményeiből csak annyi vált ismeretessé, hogy a kivégzést Szamuely rendelte el. Az eset összefoglalását a Soproni Királyi Ügyészség 1921. aug. 10-én kelt, 1920. El. l/a. 25. sz. jelentése tartalmazza.

A Zólyom megyében található Gyetván egy Prokop nevű helyi lakos, községi jegyzőírnok vált a kommunisták áldozatává. Róla azt vélelmezték, hogy a cseheknek kémkedik, ezért a Zöld Sándor 34 éves, budapesti nyomdász, politikai megbízott által vezetett katonai forradalmi törvényszék kötél általi halálra ítélte őt. Az akasztást a gyetvai templom előtti téren álló egyik fán hajtották végre, Dull János vöröskatona és társai. A Budapesti Királyi Ügyészség 54286/920. sz. vádindítványa nyomán Zöld Sándort 4 év fegyházra ítélték.

Vörös János ácsi lakos lelőtte a saját fiát. Tette miatt Komárom-újvárosban állították forradalmi törvényszék elé. Az ottani rögtönítélő bíróság tagjai Czifra Ferenc, Pálfi Andor, Szűcs János voltak. Bizonyos Hasek és Kramer nevű politikai megbízottak rendeletére kötél általi halálbüntetésre ítélték a gyilkos apát. Az ítéletet Szabó József terrorista hajtotta végre. A Győri Királyi Törvényszék 1919. nov. 29-én kelt, B. 1125/919/13. számú ítéletével, a Btk. 77. §-ára alapozva, felmentette Czifrát, Pálfit, és Szűcsöt.

Az 1878. évi V. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (közismertebb nevén a Csemegi-kódex) volt hatályban akkor. Ennek 77. §-a a következőt mondja ki:  „Nem számítható be a cselekmény, ha elkövetője, ellenállhatatlan erő, vagy oly fenyegetés által kényszeríttetett arra, a mely saját, vagy valamelyik hozzátartozójának életét vagy testi épségét közvetlenül veszélyeztette, a mennyiben a veszély másképen nem volt elhárítható.”

A Győri Királyi Törvényszék tehát figyelembe vette és a beszámítást kizáró körülményként értékelte azt a momentumot, hogy Hasek és Kramer politikai megbízottak kényszerítették ki a törvényszék tagjaitól a halálos ítélet kimondását. (Ennyire volt rettenetes az a fehérterror?)

A Rétsági Csendőrőrs 1920. július 8-án kelt 384/1920. számú jelentése beszámol Szaszovszky János uradalmi erdőőr erőszakos haláláról. Diósjenőn, 1919. június 15-én, az özv. Sváb Jánosné tulajdonát képező erdőben, szolgálatteljesítése közben, ismeretlen egyének agyonlőtték az erdőőrt. A jelentés valószínűsíti, hogy tetten ért vadorzók követték elé a cselekményt.

Kecelen június 16-án ölték meg Laváti Jánost és Szabó Józsefet – áll a Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt, 1921. El. 1. N. 82. számú jelentésében. Az esetekről közelebbi adatok nem kerültek elő.

Ezek az esztelen és értelmetlen gyilkosságok egyáltalán nem háborították fel a kommunista diktatúra vezetőit. Ezeknél sokkal fontosabb ügyek foglalkoztatták őket. Mint ahogyan azt június 16-án, a már többször idézett Ágoston Péter feljegyezte:

„A nagy ügyek mellett a kormányzótanácsot a pesti iskolaügyek foglalkoztatják, mert a gyermekek nemi felvilágosítása kapcsán sok ostobaságot beszélnek nekik a tanítónők.”

Az ellenforradalmi cselekmények megvalósulásától rettegett Jackworth Ede kormányzótanácsi biztos is. Rendeletet alkotott tehát, amivel elejét kívánta venni bármiféle zendülésnek.

„Azon rendeletemmel, hogy az utcán való csoportosulást és tömeges sétálást megengedtem, sok visszaélés történt. Ezért a mai naptól kezdődőleg a további intézkedésig az utcai csoportosulásokat és a tömeges sétálást megtiltom.

Eger, 1919. június 16.”

E rendelet bizonyára érzékenyen érintette a városi körhinta tulajdonosát – hiszen, ha az emberek csak egyesével-kettesével szállingózhatnak a ligetben, akkor aligha verődhetnek össze a vurstli tövében. Vendég nélkül pedig nincs bevétel, s felkopik a tulajdonos álla, hiába hirdeti fennen az Egri Vörös Újságban:

„Halló! Elvtársak!

Körhintám újból megnyitottam a vásártéren. Hétköznap 6-8-ig, vasár- és ünnepnap 2-8-ig kellemes zenével szórakoztatom a kedves elvtársakat.

Tulajdonos.”

Szombathelyen egészen más jellegű problémája támadt a műveletlen közönséggel az ottani vezetésnek. Úgy tűnt, a rebellió időszaka nem tanította meg az embereket a vörös uralom helyes tiszteletére. A Vasi Vörös Hírlap a következő felhívást intézte a publikumhoz:

„A vörösőrség ezredparancsnoksága felhívja a város összes lakosságát, hogy ha az Internacionale-t játsszák az utcán, a közönség kalaplevéve hallgassa végig!

Míg kávéházban, úgy egyéb nyilvános helyiségben felállással tisztelje meg ezen hymnuszt, mert aki ezen rendelkezésnek ellene szegül,  forradalmi törvényszék elé fog állíttatni.”

A vörösök hadseregében a hónap közepére tapinthatóvá váltak a bomlás jelei. A nemzeti lendület is elveszett a katonákból – nyilvánvalóan azért, mert látták, milyen sorsot visznek elszakított nemzettársaik nyakára Kun Béláék forradalmának exportálásával. Böhm Vilmos június 17-én kelt táviratai is a bomlásról beszélnek.

Első sürgöny:

„Szántó Béla és Kun Béla elvtársaknak

Budapest, Hungária

SS hfp. különvonata 368 6/1710/30 m.

A 14. munkásezredtől a Budapesten való átutazás alkalmából igen sokan önkényesen eltávoztak. Tegnap este 11 órai jelentés szerint az egész ezred létszáma 280 ember. Az első zászlóaljtól (északi főműhely) a fogyaték 60 százalék, a második zászlóaljtól (északi főműhely és Ganz-vagongyár) 30 százalék. A hadosztályparancsnokság jelentése szerint az eltávozás oka állítólag az asszonyok agitációjában keresendő.

Kérem a szükséges intézkedéseket megtenni.

Böhm 1097/hfp.”

Második sürgöny:

„Kun Béla, Szántó Béla Budapest, Hungária.

SS hfp. különvonata 366 6/1710/10 m.

Továbbítom az alábbi jelentést:

«Jelentem, hogy az átvonuló 14-ik ezred északi főműhely politikai megbízottjától a következő jelentést kaptam:

  1. Az északi főműhelyben az asszonyokkal nyilatkozatokat íratnak alá, hogy férjeik önként jelentkeztek a harctérre. Ez nagy pánikot szült, mert az asszonyok azt hiszik, hogyha ezeket aláírják, ha férjeik elesnek, semmit sem fognak kapni.
  2. A 14-ik ezredből ellógók most, mikor Budapesten hat óra szabad tartózkodás volt, így fogadták a harctérre visszainduló társaikat: Hát maguk még nem józanodtak ki?
  3. Az otthon maradt gyári munkásság felszólította azokat az asszonyokat, akiknek férjeik a harctéren vannak, hogy ha férjük hazajön, ne engedjék többé ki a frontra, mert a vágóhídra viszik őket.

Ilyen körülmények között a 14-ik ezred harcképessége minimális, bizonyítja az a körülmény is, hogy pl. a Popper-századból 85 százalék hiányzik, valamennyi Budapesten maradt.

Kérek erélyes intézkedést, hogy az otthon maradottak a legsürgősebben vonuljanak be.

Soh, 4. h. o. pol. megb.»

Miután intézkedések folyamatban vannak, fenti jelentést is tudomásukra adom.

Böhm, 1097. hfp.”

Az asszonyok, a hátramaradt családtagok aggodalma a férjük esetleges elvesztése nyomán beálló ellátatlanságról nem volt teljesen alaptalan. Nem az ellenforradalmárok terjesztettek erről szóló rémhíreket – maga a bölcs tanácskormány hozott olyan rendeletet, mely teljesen aláásta a hadvezetés humanitásába vetett csekélyke bizalmat is.

„HIRDETMÉNY

A magyar Tanácsköztársaság Hadügyi Népbiztossága 140954/26-1919. számú rendelete értelmében közhírré tétetik, hogy miután 1919. évi április hó 1-től az illetmények szabályoztattak, a hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek stb. ideiglenes segélye 1919. évi június végével beszüntettetik.

Felhívatnak a hadi rokkantak, hadiözvegyek, árvák és ideiglenes segélyesek, hogy fehér vagy piros fizetési könyvecskéiket adják le a városi rokkantügyi osztálynál, Nagykanizsa Kossuth téri méntelep laktanyán 1919. évi június hó 30-án.

Nagykanizsa, 1919. évi június hó 17.

Direktórium”

Tormay Cécile a következőket jegyezte le június 17-18-ról Bujdosó könyvében:LRI_5

„Semmi se mozog, csak a földek repedeznek a forróságban. A parasztok alig dolgoznak. Úgyis elviszik tőlük, ami terem: Kun Béla hamis pénzt nyomat. Minek dolgozzanak! Újra látni kezdenek a megvakított szemek.

Most, hogy Losonczot, Kassát, Bártfát visszavették, a budapesti népbiztosok kikiáltják Fleischer és Jakab nevezetű elvtársukkal Eperjesen a szlovák tanácsköztársaságot és hivatalos újságjukban megrugdossák azoknak a fajtáját, a múltját, a hazáját, akik győztek odafenn.

Vezércikket közöl a Népszava. Hamis adatokat és rágalmakat szolgáltat ellenünk.

A szocialista-kommunisták lapja “Szlovák tanácsköztársaság” cím alatt írja Magyarországról: “A szlovák proletariátust bitang elnyomásban tartotta a történelmi Magyarország. Elnyomta, kizsákmányolta, megfosztotta a kulturális, gazdasági kifejlődés minden lehetőségétől.

Ezt írják rólunk a saját földünkön, a saját nyelvünkön!

Vergődő haragomban kiáltani szeretnék, hogy meghallják, akik túl a határon, kinn a nagy világban sohase tudtak rólunk, magyarokról semmi igazat.”

Mint a vihar előtti fullasztó, kába forróság, úgy fojtogatott mindenkit az a nyárelő. Csak a körülmények alakulásán múlott, mikor csapódik ki ez a feszültség, éktelen villámlást, mennydörgést produkálva…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>