A vörös terror – 115. Terebélyesedő problémák

A vörös terror

  1. Terebélyesedő problémák

 

A tanácskongresszus lankadatlan hévvel folyt. A Népszava június 18-i számában arról számolt be, hogy a tanácskozás az ország egyik legfontosabb, legégetőbb kérdésével foglalkozott: a kenyérrel. Vagyis az agrártermelési gondok felszámolásával. Természetesen, a cikk nem kezdődhetett másképpen, mint a régi rendszer átkozásával. Mintha az tehetett volna bármit az 1919-es élelmiszerhiányról.

„Mi volt régebben a földmívelésügyi expozé? Miután a költségvetési vita megindult, a legcsúfabb fecsegés, ami a feudális-kapitalista parlamentet és parlamentarizmust nevetségessé és utálatossá tette, elő-állott Darányi vagy valamelyik darányi és az Omge urai saját személyükben vagy képviseletük útján végighallgatták, hogy mi jut nekik az állami ajándékokból. Mi jut nekik abból, ami az egész országé, azon a címen, hogy a Darányiak mezőgazdasági termelést akartak intenzívvé fejleszteni? Ez volt a földmívelésügyi expozé. Ez volt, ilyen volt; soha sem tudott mássá, becsületessé, közérdeket szolgálóvá, nagy koncepciókat kitermelővé fejlődni.”

Ezek után, mi sem természetesebb, jön az emberarcú diktatúra, s egy csapásra megreformálja az embertelen földmívelésügyet (is). Különösen, mert Hamburger elvtárs is részt vesz az irányításában. (Még nem a MacDonalds hamburgere lépett elő. Ez a Hamburger a proletárállam prominense.) De hogyan?

„Hamburger elvtárs mindenre kiterjedően igyekezett megtenni a jelentését s minden vonatkozásban voltak javaslatai, amelyek a termelés fokozására, a terméseredmények fölhasználására és elosztására sikerekkel kecsegtethetnek. Bő részletességgel közölt beszédéből ezt mindenki megnyugvással állapíthatja meg.

Hamburger elvtárs előterjesztéséből megállapítható, hogy a Tanácsköztársaság tulajdonában ma hét és fél millió holdnyi földterület van, ami azt jelenti, hogy a termelés szövetkezeti alapon folyik tovább és jelenti különösen azt, hogy a régi földreform félredobásával megakadályozták a nagy birtok-testek elaprózását és megakadályozták azt, hogy a termelés kisüzemi keretekben teljesen külterjessé válva, elsorvadjon. Az előterjesztés rámutat arra is, hogy ez a predukcióbeli elsorvadás a száz holdnál kisebb és a húsz holdnál nagyobb földbirtokoknál már mutatkozik is. Az ok elsősorban a munkaerő hiánya.”

Bizonyára úgy volt, ahogyan Hamburger elvtárs azt előterjesztette. Én azonban nem igazán értem, hogy, amennyiben 20 és 100 hold között azért sorvad a termelés, mert munkaerőhiány van, akkor pusztán a méretek átvariálása hogyan fogja megoldani ezt a gondot? Attól már több lesz a munkaerő?

A vörös ideológia talaján mozgó elvtársaknak (a gyilkosságok kivitelezését leszámítva) egyébként sem volt erősségük a gyakorlatias gondolkodás. Ex katedra megtették kinyilatkozásaikat, majd a hogyan vonatkozásában elegánsan lesöpörték a kérdéseket az asztalról. A hogyan már legyen mindegy. Majd valahogyan. Ennek a hozzáállásnak egyik jellemző példája az ugyanebben a számban közölt cikkecske a munkás elismeréséről.

„A pénzben űzetett munkabér és a megélhetés.

A munkást aki a társadalom számára hasznos munkát végez, a társadalom anyagi és szellemi javaiban való részesedés illeti meg. (Hogy milyen ez a részesedés, az több körülménytől függ, amelynek a részletezése most fölösleges.)

A kapitalista társadalomban a munkás ezt a részesedést pénz alakjában kapja meg…”

A magasröptű iratból megtudjuk, hogy a kommunista társadalomban nem számít már a pénz (az a legkevesebb), ehelyett javakat kell termelni, s azokat szétosztani. A munkások ösztönzésére sem lehet a keresményt, vagy egyéb, elavult, kapitalista módszereket alkalmazni. Természetesen, a pénzt sem. A cikkíró úgy látta, van azoknál sokkal működőképesebb hajtóerő is.

„A proletárállamban ezek a hajtóeszközök nem szerepelhetnek, itt csak a munkások öntudatossága, belátása, a közérdek iránt való érzéke, a szocialista végső célért rajongó lelkesedése lehetnek a kiadós termelés hajtóeszközei.”

Tulajdonképpen nem is olyan vad ez az elképzelés. A rabszolgatartó társadalom a hírek szerint még fizikai brutalitással, a kapitalista a pénzre alapozott lelki terrorral hajtotta ki a teljesítményt az alattvalókból. A kommunisták ettől jobbat véltek kitalálni: ösztökélje önmagát nagyobb teljesítményre a dolgozó, minden kényszer nélkül! Ez lenne a legolcsóbb kizsákmányolás, ha sikerülne megvalósítani, nem?

Az egyre mélyülő gondokon azonban fabatkányit sem segítettek ezek a meddő okoskodások.

Dunakeszi munkástanácsa például ezen a napon hozta nyilvánosságra határozatát, mellyel kitiltotta a nem helyi érdekeltségű fürdőzőket a község határából. Egyre jobban elterjedt ugyanis az a kellemetlen szokás, hogy a strandolóknak álcázott éhezők a fürdőzés leple alatt kíméletlenül fosztogatták, tarolták a helyi kertek és szántók veteményeseit. Teljesen érthető, hogy nem akartak az Internacionálét harsogva éhen halni, mert a dicsőséges proletárdiktatúra nem volt képes a népélelmezésről gondoskodni. A helyi vörösök önvédelmi rendelete is megérthető, hiszen a vetemény ellopását követően ők kerültek volna éhkoppra. A rendelet tehát kilátásba helyezte, hogy, ha szükséges, fegyveres karhatalommal fogják az idegenek sáskajárását megfékezni.

A tanácskongresszus mindeközben szövetkezetekről ábrándozott…

Az éhezés, következésképpen a táplálékul szolgáló vagyontárgyak eltulajdonítására irányuló bűncselekmények elkövetése nem korlátozódott Dunakeszire. A keszthelyi Testvériség június 18-i számában a következő híradás jelent meg:

„A Katonai Forradalmi Törvényszék Nagy Gyula keszthelyi illetőségű és ugyanitt szolgáló vöröskatonát azért, mert az ezredhez tartozó II. osztálytól Tata városból eltávozott és itt Keszthelyen 18 darab tojást és egy szemüveget lopott, a hadseregből való eltávolításra és tízévi fegyházbüntetésre ítélte.”

A gondokon vajmi keveset enyhített például a kisterenyeiek levele, amit a tanácskongresszushoz intéztek.

„Kisterenye község földmíves szegényei örömmel sietnek éhező budapesti testvéreik segítségére és saját szájuktól vonva el a falatot, megosztani kívánják csekélyke élelmiszer-készleteiket Budapest éhező proletárságával.

Önkéntes adakozásból több mint fél vagon élelmiszert gyűjtöttünk már eddig össze és az a kifejezett óhajtásunk, hogy ez minél előbb rendeltetési helyére jusson, ahol legnagyobb a szükség.

Kérjük azonnal sürgős intézkedését arra nézve, hogy ez az összegyűjtött készlet minél előbb Budapest lakossága részére innen elszállítható legyen.

Kisterenye Község munkás- és földmívestanácsa.”

Nincs információnk arra nézve, hogy a valóságban mennyi élelmiszert gyűjtöttek össze Kisterenyén, főleg nem tudjuk, mennyi volt ebből az önkéntes adomány, ahogy azt sem, kiknek jutott belőle az éhező Budapesten.

Viszont korántsem csak az élelmezésben szenvedett hiányt a dolgozó munkásság. Az idézett cikk írója szerinti részesedés az anyagi és szellemi javakból számos egyéb területen is csorbát szenvedett. A tömegközlekedés is megfizethetetlenné vált a szegények számára, a legutóbbi, drasztikus díjemelést követően. Annyira elszaporodott a bliccelés, hogy a tanácskormány külön fegyveres alakulatot szervezett a megfékezésére. Akár alkalmatlanokból is…

„KÖZLEMÉNY

A villamos lépcsőkön való utazás már annyira közveszélyessé vált, hogy a Vörös Őrség főparancsnoksága elhatározta, hogy közlekedési osztályában új szervet állít föl a villamosokon való lógás meggátlása céljából.

Ez a szerv 300 főnyi karhatalmi emberből fog állani, akiknek egyetlen teendőjük a villamos lépcsőjén való utazás meggátlása lesz.

Szolgálati:idejük napi 8 óra és illetményük a Vörös Őrökkel egyenlő.

A Vörös Őrség kerületi főparancsnoksága fölhívja e célból a szakszervezeteket, hogy katonai szolgálatra alkalmatlan munkanélküli elvtársakkal közöljék, hogy azok, akik ebbe a közlekedési zászlóaljba belépni óhajtanak, hogy e hó 20-án délelőtt 10 óráig a Vörös Őrség közlekedési osztályánál (Teréz körút 9. földszint 2. jelentkezzenek.”

Valamilyen módon feledtetni kellett az emberekkel rossz sorsukat. Ennek egyik, ősrégi változata az ellenség pocskondiázása. A Népszava is sietett egy tudósítást leközölni a franciák által megszállt Szegedről, melyből kiderült, hogy a vörös uralom alatt sínylődő magyaroknak még mindig milyen kiváltságos, jó helyzetük van.

„…Potyondi volt városi lovasrendőrbiztos. a nyomozó rendőrség feje ez a régmúlt időkből ismert munkásfaló és népgyűlölő, gondoskodik arról, hogy új kenyéradó gazdáinak a kedvében járjon.

A drágaság a városban hallatlan méreteket öltött. Egy kiló kenyérliszt ára ma 9 korona, de a francia parancsnok azzal fenyegetődzik, hogy a drágasággal fogja megtörni a munkásság passzív rezisztenciáját.

A nép között nagyon elkeseredett a hangulat és már epedve várják, hogy a vörösek föltűnjenek a láthatáron.”

Nem is tudom, mit gondoljak. Nekem nagymamám még azt tanította, hogy nem az a drága, ami sokba kerül, hanem az, ami nincs. A cikkből kitűnik, még a véresszájú kommunista újságíró sem tagadta, hogy Szegeden volt élelem. Még, ha sokért adták is. Szemben a proletár Budapesttel, ahol sokért se, kevésért se volt. Nagymamám, ha élne, biztosan azt mondaná most, hogy a fővárosban volt drága a liszt, nem Szegeden…

A hangulat-javító intézkedések aranyszabálya még a római korból maradt ránk. Panem et circenses! – azaz, kenyeret és cirkuszt! – tartja a szállóigévé vált mondás. A cirkusz, a szórakoztatás jelentősége különösen felértékelődött, valahányszor gond jelentkezett a kenyér előteremtésében. Csepürágót amúgy is egyszerűbb keríteni, mint gabonát. Hatékonyabb is – egy bohóc sok száz vagy ezer éhes polgárt elszórakoztat.

A diktatúra szakemberei éltek ezzel a lehetőséggel is. Szórakoztattak.

„Csütörtökön, Úrnapján két érdekes mérkőzésben lesz része a sportkedvelő közönségnek. Délután 4 órakor a 32. vörös gyalogezred mérkőzik a 19. vörös tüzérezreddel, ezután pedig 6 órakor a MÁV Gépgyári Sportkör a VII. kerületi Munkássport egyesülettel (volt festők) méri össze erejét.

Mindkét mérkőzés alatt katonazenekar fog játszani.”

Természetesen, az Internacionálét és egyéb, forradalmi, buzdító műveket.

A szellemi javakból való részesedés előlendítését volt hivatott szolgálni a Műcsarnokban szervezett kiállítás, melyen a Lenin-fiúk által összerabolt kincsek értékesebb darabjait mutatták be. Szamuelyné Szilágyi Jolán erről is beszámolt visszaemlékezéseiben:

„Június 18-án Lukács György, művelődésügyi népbiztos a Műcsarnokban, megnyitotta a társadalmi tulajdonba vett műtárgyak kiállítását. Ezt is Tibor munkája tette lehetővé.

A kiállítás jelképes volt: kultúrát, művészetet a dolgozó népnek!

Olyan képek, fölbecsülhetetlen értékű alkotások kerültek a legszélesebb nyilvánosság elé, amelyek eddig gazdag emberek magángyűjteményeinek féltett kincsei voltak. Tiborral együtt néztük meg a kiállatást. Különösen a Nemes Marcell gyűjteményéből szocializált El Greco-festményeket csodáltuk meg, valóságos áhítattal.

Tibornak Greco: A főinkvizítor arcképe című munkája tetszett a legjobban. Töprengtem, mit gondolhatott, amikor ezt a portrét, a jellemábrázolás remekművét nézte? Tibor értett a művészethez, de titkolta, mint ahogy dacos szeméremmel palástolta érzelmeit is. Rosszabbnak mutatta magát, mint amilyen volt.”

Szegény, szegény Szamuely! Lehet, hogy félreértettük a kivégzések üzenetét? Ő tulajdonképpen jó volt, csak rossznak akarta mutatni magát, ezért ölte halomra a magyar embereket?LRI_5

Nem minden szellemi kincs esetében voltak ilyen belátóak a diktátorok. A vallási hagyományok ápolása ellen különösen berzenkedtek. Tormay Cécile a következőket jegyezte le Bujdosó könyvében:

„Rákiáltott a sofőrre: “Hajts nekik!” És a gép neki lódult a körmenetnek. Egymást taszítva, sikoltva hátrált a tömeg.

Az autó a szentséghez ért és a zsidó fiú leköpte. A tér felordított és talán széttépte volna a nyomorultat, ha a vörös katonák egy kapu alá nem mentik. A tömeg megostromolta a bezárt kaput. De mire a kivezényelt terrorlegények megérkeztek, maguk a vörös katonák hagyták helyben a merénylőt.

     És ugyanakkor lenn a Vár tövében, a Krisztina téri templomnál megismétlődött a jelenet. Egy zsidó keresztülgázolt a sokaságon és mielőtt megakadályozhatták volna, ráköpött a monstranciára. A tömeg nekiesett és agyonverte.

Sok templomba belőttek aznap. Mindenünnen érkeznek a hírek. Fegyveres emberek sortüzeket adtak le a körmenetre. Úr napján. Magyarországon.”

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>