A vörös terror – 116. Fesz van

A vörös terror
116. Fesz van

A magyarországi tanácsuralom valós céljait illetően a diktatúra prominensei soha nem hagytak kétséget az emberekben. A nyárelőben folyó tanácskongresszuson Szamuely például a következőket közölte az egybegyűltekkel:
„Amikor a magyarországi proletariátus a proletárdiktatúra útjára lépett, mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a lépés harcot jelent… nem szabad nekünk elfelejtkezni egy igen fontos momentumról, amelyről eddig, sajnos, még szó nem esett a tárgyalások folyamán, és ez a magyarországi tanácsköztársaság kötelessége, a szolidaritás kötelessége az oroszországi tanácsköztársasággal szemben.
Nem akarom bővebben fejtegetni, hogy mit és miért köszönhetünk mi az oroszországi tanácsköztársaságnak, nem akarom bővebben fejtegetni, hogy milyen kötelességeink vannak az oroszországi proletariátussal szemben.
De az az egy kétségtelen., hogy nekünk a harcot feladni, a harcot beszüntetni addig nem lehet, amíg az oroszországi proletariátus veszélyben van.”
Ezek után az is kétségtelen, hogy ennek a magyarországi tanácsköztársaságnak semmiféle köze nem volt a valós magyar érdekekhez. Importált rebellió volt, mely végcéljául a polgárháborúba sodródott szovjet-orosz bolsevikok tehermentesítését tűzte ki maga elé célul. Még akkor is, ha látszólag felszabadító hadmozdulatokat hajtott végre a megszállt országrészeken.
A vörösök között nagy lehetett a fejetlenség, illetve csekély a fegyelem. Az Egri Királyi Ügyészség 1920. szept. 2-án kelt, 1920. El. 1/8. számú jelentése beszámol Kovács János, 21 éves, hevesi születésű vöröskatona agyonlövéséről. A gyilkosság Sarudon történt, 1919. június 18-án. A körülményeiről mindössze annyit lehet tudni, hogy egy másik, ismeretlen vöröskatona lőtte le őt az utcáról, az elemi iskola ablakán keresztül.
Az agyonnyomorgatott magyar föld lakosai is egyre nehezebben viselték a terroristák országlását. Kalocsa környékén a vörös uralom megdöntésére gyülekeztek az emberek. Tamás Sándor, 45 éves földműves, homokmégyi lakos is a találkozó helyszínére sietett, amikor június 19-én délután, a Kalocsa és Öregcsertő közti országúton összetalálkozott Kis Károly 36 éves, zsömbőlyi születésű, kalocsai gépészkováccsal, aki vörösőr volt. Pihenés-képpen beszélgetésbe elegyedtek. Tamás Sándor gyanútlan elmondta, hová igyekszik, mire a vörösőr leemeltre válláról a puskáját, s szó nélkül agyonlőtte a földművest.
A Kalocsai Királyi Törvényszék 1920. február 20-án kelt, B. 1145 919/20. számú ítéletében 15 évi fegyházbüntetést rótt ki a gyilkos vöröskatonára.
A vörös fegyveres testületeken belüli fegyelem hiányára utal a következő, fóti eset is. Gódor János és Gerhát Pál fóti gazdalegények voltak, kik beálltak vöröskatonának. A frontról hazatérve fenyegető üzenetet küldtek Csonka János vöröskatonának. Csonka János ezt nem találta tréfásnak, maga mellé vett két másik vöröskatonát, s 1919. június 19-én a két üzengető elvtársát agyonlőtte.
Az esetet a Pestvidéki Királyi Ügyészség 1921. október 3-án kelt, 1921.El. I.A.68/210. számú jelentése őrizte meg az utókornak.
A kommunista diktátorokat bénító félelem igen érdekes példája Grigorij Effinov és Isay Jukelsohn ukrán tisztek esete. Az ukránok különvonaton érkeztek Magyarországra, azzal a határozott céllal, hogy az itt raboskodó orosz hadifoglyokból különítményt szervezzenek, s vigyenek haza, a fehérek elleni harcba. Tehát elvtársai voltak az itteni terroristáknak, ugyanazt a célt szolgálták, melyről Szamuely prédikált a tanács-kongresszuson.
Felmerült azonban a gyanú, hogy esetleg nem az Oroszországban dúló polgárháborúba vinnék a toborzással felállított alakulatot, hanem Kunék hatalmának megdöntésére használnák fel. A magyar diktátorok addig rágódtak a kérdésen, mígnem biztosra vették, hogy az ukrán küldöttek célja csakis az ő eltávolításuk lehet. Kimondták hát a halálos ítéletet internacionalista elvtársaikra. A nemzetközi bonyodalmat elkerülendő, csendben és titokban kellett a kivégzéseket végrehajtani. Kun Béla azt parancsolta hát a hóhérul kijelölt bizalmi embereknek, hogy dobják a két tisztet a Dunába. Szamuely ezt még megtoldotta a következőkkel:
„Nehogy lőjetek, kössetek követ a nyakukra s úgy dobjátok a Dunába!”
A hóhérok: Pergovácz Károly, 26 éves budapesti vasesztergályos-segéd, Szabó József 24 éves budapesti kőműves-segéd, Grémann János és Svingula Béla, értették a dolgukat. Június 19-én éjjel a Duna-partra kísérték, s ott levetkőztették az elítélteket. Kezeiket hátrakötötték, nyakukba köveket kötöttek, s fejbe verték őket puskatussal. Az ájult, tehetetlen testeket a folyóba vetették.
Másnap gondoltak egyet, s az ukránok különvonatát kirabolták. A kivégzett tiszteknek úgysem kellett már semmi a vagonból…
A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. jan. 21-én kelt, B. 10082/919. számú ítélete halálbüntetést szabott ki Pergovácz Károlyra és Szabó Józsefre. Az ítéleteket végrehajtották.
A nép haragja pedig egyre nőtt. Június 20-án Ráckevén indult meg egy ellenforradalmi mozgolódás. A helységtől délre fekvő falvak népe akarta elűzni a vörösöket. Az állomás-épületet és a Duna-hidat biztosító vörösök puskatűzzel fogadták az érkezőket. Pál Imre 35-40 év körüli, nős gazdálkodót, peregi illetőségű lakost, halálos találat érte az állomás közelében.
A helyszínre érkezett közben a fővárosi karhatalmi segítség – a vörös vasasezred egy zászlóalja, Czwick János korábban rézlakatos, újabban parancsnok vezetésével. A harc kilátástalanná vált, az ellenforradalmárok visszavonultak. A kommunisták hajtóvadászatot indítottak ellenük, sokukat el is fogták. Míg a gyanúsnak tartott személyek összefogdosása tartott, sebtében megalakult a rögtönítélő bíróság is. Tagjai voltak Kertész Mór 46 éves géplakatos, Szladek Rezső 36 éves géplakatos, valamint Cserna Géza, 39 éves kommunista. A vádat Diósi Pál 46 éves lőszergyári munkás képviselte. Az egykorú iratok a forradalmi törvényszék mellett felbujtóként tartják nyilván Rabi István 40 éves és Fekete Béla 33 éves géplakatosokat.
A vád, mint annyiszor, ellenforradalmi mozgalomban való részvétel volt.
Paulheim Elek tartalékos huszár-főhadnagyra, Dékány Benedek lacházi járási csendőr-tiszthelyettesre és Szűcs István parasztgazdára golyó általi halálos ítéletet mondott ki a vészbíróság. Minden bizonyíték nélkül. Mindhárman makacs hívei a kizsákmányoló osztálynak – mondta ki a hevenyészett ítélet indoklása.
A kivégzőosztagot Czwick János vezette, tagjai voltak: Vinoczai János, Ulián József, Harang István és Fürth Ignác vöröskatonák. Czwick úgy találta jónak, hogy a letartóztatottak tömege végignézze a kivégzést.
A sortűz után ketten azonnal meghaltak, de Paulheim Elek tartalékos huszár-főhadnagy életben, sőt eszméleténél maradt. Czwick hozzálépett, s közvetlen közelről, forgópisztolyával főbe lőtte.
„A kutya még kiheverhetné” – morogta el tette indoklását a terrorista.
Abban sincs már semmi különleges, hogy a kommunista gyilkosok a halálra ítélteket fizikailag is bántalmazták.
A Pestvidéki Királyi Törvényszék 1920. május 6-án kelt B. VII.1749/11/920. számú ítélete a következő büntetéseket tartalmazta: Kertész Mór, Szladek Rezső és Czwick János halálra ítéltettek és kivégeztettek. Rabi István életfogytiglani fegyház, Diósi Pál és Fekete Béla 15 évi fegyház, a vöröskatonák 3-5 évi fegyház, Cserna Géza 2 évi fegyházbüntetés.
A Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt, l921.El.l.N.82. számú jelentéséből kiderül, hogy ezen a napon Tasson is aratott a vörös halál. Jeney Sándor 23 éves földműves és Jeney János vesztette életét. Az ügy részletei ismeretlenek maradtak, az iratok feltételezik, hogy ellenforradalmi megmozdulásban, vagy annak megtorlásaként vesztették életüket.
Persze, nem ezek voltak az igazi problémák. A kommunista berendezkedés számára ezek szóra sem voltak érdemesek. A nagy, megoldandó gondokat a proletárok nyomorának enyhítése jelentette – legalábbis a vörös újságírók maszatolós hazugságai szerint. A június 21-i népszava például az alábbi, közérdekű kérdésen töprenkedett:
„Elvtársaink több oldalról panasszal fordulnak hozzánk, hogy a Margitszigeten nem tudnak egy pohár ivóvízhez hozzájutni. A proletár gyermekeivel kimegy a szigetre, hogy egy kis levegőhöz jusson., a gyermek szomjas lesz, megéhezik, és ha nem juthat hozzá sem ivóvízhez, sem ennivalóhoz, akkor a kirándulás inkább gyötrelem, mint fölüdülés.”
Megoldás, persze, sokféle lehet egy adott feladványra. A közellátási népbiztosság biztosan úgy gondolkodott, hogy nem szomjaznak annyira azok a proletárgyerekek, ha nem tömik tele otthon, előre, a hasukat. Kijött hát a mindent megoldó rendelet:
„A közellátási népbiztosság közli, hogy a június hó 21-tól 30-ig terjedő ciklus Budapesten és a Budapest környékéhez tartozó községekben zsírtalan. Az erre az időszakra szóló zsírjegyek tehát sem zsírra, sem margarinra nem válthatók be egyelőre. A beváltás idejéről a közellátást népbiztosság külön értesíti majd a közönséget.”
Egerben viszont sokkal jobban mentek a dolgok. Persze, ott sem mindig – csak ezen a héten. A körülmények ismeretében azt is mondhatnánk, a dőzsölés szelleme járta be a várost.
„Értesítjük a város lakosságát, hogy ma reggel 7 órakor a húspiacon kis mennyiségű hal kerül eladásra. Ezen halból azokat kívánjuk részesíteni, akik a múltkori húskiosztáskor sem halat, sem húst nem kaptak.
A halat a 4. számú jegy első számú szelvényére fogják kiszolgálni, húsjegyenként 25 deka mennyiségben. Egy kilogramm hal ára 24 korona.
Közellátási szakosztály”
Az értesítés külön érdekessége, hogy a Vörös Újság június 21-i számában megjelent hirdetmény aznap reggel 7 órai eseményt harangozott be. Ha valaki nem azzal kezdte a napját, hogy áttanulmányozza a kommunista sajtót, hiába rendelkezett a megfelelő jeggyel és készpénzzel – a hal-akció ellenére, hoppon maradt. Lehet, hogy a vörösök így akarták leigazolni a „Ki korán kel, aranyat lel” mondás igazságát?
A forradalmi ítélkezés pedig szakadatlanul folyt, bár (szerencsére) nem mindig követte hóhér-munka döntéseit. Az Esztergomi Népszava például a következő bírósági hírt közölte:
„Az esztergomi forradalmi törvényszék Machouich Gyula esztergomi kanonokot és egyházmegyei tanfelügyelőt a tanácsköztársaság rendeletének be nem tartása miatt a vád és a védelem meghallgatása után háromhavi elzárásra és 10.000 korona pénzbüntetésre ítélte. A törvényszék azonban, a vádlott büntetlen előéletére, valamint a tárgyalás során tanúsított teljes megbánó viselkedésére való tekintettel az elzárásra vonatkozó ítéletét egy évre felfüggesztette.”
Bokros teendői mellett az elmebetegek kórházi elhelyezéséről is rendelkezett a diktatúra.
„A Forradalmi Kormányzótanács rendeletben szabályozza az elmebetegeknek elmekórházakba és idegkórtani klinikákba való fölvételét és elbocsátását. Intézkedik a rendelet az elmekórházakat ellenőrző bizottságok megalakításáról és föladatairól. A helyi hatóságok kötelesek az ön- vagy közveszélyes elmebetegeket elmekórházba szállítani és arról hozzátartozóikat értesíteni.”
Nagyon nem vehették komolyan e rendeletüket. A vörös diktatúra vezetői a helyükön maradhattak, tovább őrjönghettek – pedig erősen közveszélyesek voltak. Vagy ők lettek volna a gyevi bírók? Rájuk nem vonatkozott saját rendelkezésük?

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>