A vörös terror – 119. A Duna-Tisza közén 3.

A vörös terror
119. A Duna-Tisza közén 3.

Dunapataj körül folytak a legvéresebb harcok, 48 fő vesztette itt életét a védők közül. A Vörös Újság viszont összesen mintegy 300 halottról írt akkoriban.
A helységben szabályos harctéri ütközetet vívtak a zendülők a vörösökkel. A felkelőknek azonban még alkalmi kézifegyverük sem volt elegendő, ezért a parasztok ősi harceszközeivel, vasvillával, ásóval, kaszával kellett a küzdelembe bocsátkozniuk. A letörésükre vonuló Fehér ezredes budapesti vörös vasas-ezrede és a Petzkay-féle zászlóalj ellenben kiváló felszerelés felett rendelkezett. Fölös számú gépfegyvert, de tüzérséget is használtak a harc menetében. Így fajult 48 zendülő életét követelő vérfürdővé a rövid harc. Az elesett hősök nevei, az agnoszkálás sorrendjében:
Horváth Mihály, Vajda G. István, Tessényi István, Takács István, Iván Gergely, Papp István, Bán S. Imre, Keserű István, Bán János, Bíró Sándor, Dutka Sándor, Herczeg József, Sulyok József, Gyöngyösi János, Vendég József, Vörös János, Sárközy Kálmán, Vitális János, Biacsi Sámuel, Faddi János, id. Herczeg Imre, ifj. Faragó Gy. István, Bogárdi Sándor, Polacsek Sándor, Klein Vilmos, Balla Lajos, Szajcz József, Széll Sándor, Vas Imre, Széll Gy. István, Nagy István, Grósz Vilmos, Katus István, Kákonyi Imre, Bán Sándor, Gábori István, Berecz Sándor, Váczi Sándor, Papp Mihály, Koller István, Siroki Richárd, Dudás Antal, Nagy Gyula, Szűcs Sándor, Farkas Sándor, Berte József, Bíró Sándor, Schwarz József. (Létezik olyan forrás, mely, szemben dr. Váry Albert művével, mely adatait a Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt jelentéséből meríti, egy Bíró Sándor nevű hőst említ meg, viszont tud egy Bérd Sándor nevű csatában elesett dunapataji fehér hősről.)
Dunapataj elestével elbukott a Duna-melléki „parasztforradalom” is.
A szerbek által megszállt területek irányába futott, aki tehette. Az a nagyon furcsa helyzet állt elő, hogy az országot részben megszállva tartó, idegen hódító csapatok gondoskodtak a magyarok elől menekülő magyarok sértetlenül eljutásáról Szegedig. A Szamuely Tibor terrorista különítményei elől megmenekült néhány ember lett a nemzeti hadsereg első katonája.
Az alföldi részen Szamuely Tibor, Tolna megyében pedig Krammer Sándor irányított.
Feladatuk a felelősségre vonás és a tanácshatalom helyreállítása volt.
A harc befejeztével benyomult Dunapatajra a Szamuelyhez beosztott, mintegy 30-40 főből álló terrorcsapat. Teljesen véletlenszerűen folytatták működésüket: akik a kezük közé kerültek, azokat minden ok nélkül, rettenetes ütlegek mellett, puskatussal és kézigránátokkal összezúzva, behurcolták a községházára. Rövid idő múlva megérkezett Szamuelly, és rögtön, pár percnyi kihallgatást követően, meghozta ítéleteit.
„Felkötni!”, vagy „Húzzátok fel!” – szólt az ítélet. Csak intett a kezével, mire terrorcsapata, olajozott működéssel, a legnagyobb kíméletlenséggel, végrehajtotta akaratát. Volt, aki védekezni mert. Az ilyen, makacs ellenállónak, a száját be-, a fogait pedig kiverték. Aki összeesett, azt addig verték, míg fel nem tápászkodott. A községháza előtt, egy fa alá rakott székre állították a kötél általi halálra ítélteket. Nyakára hurkolták a kötelet, s ráparancsoltak, hogy rúgja ki maga alól a széket. Ha a szerencsétlen áldozat nem tudta ezt megtenni, esetleg habozott, addig ütlegelték, míg végül csak végrehajtotta az utasítást.
Tizennégy ellenforradalmárt akasztatott fel a vörös briganti. Áldozatai lettek: Csizmadia József, Dudás József, Elkán Gyula Lajos, Fiteró Miklós, Gábris István, Herold Sándor, Kincses József, Máté Gábor, Nagy Lajos, Ribáry József, Sándor Ernő, Sebestyén Pál, Tóth András, Tűzkő Kálmán.
Vendég Józsefet is felakasztották, ám a kötél elszakadt. A szerencsétlen ember el akart szaladni, mire a vörösök hátba lőtték. Holtan rogyott össze.
Két ismeretlen budapesti fiatalember a községben tartózkodott, élelmiszert próbáltak beszerezni. A vörös terroristák elfogták, s a községházára, Szamuely színe elé vezették őket. A terror-főnök azt gondolta, semmi szükség rá, hogy a dunapataji vérfürdő hírét a fővárosba vigyék, elrendelte hát felakasztásukat. Egyiküket a rendelt módon ki is végezték beosztottai, ám a másiknak sikerült megszöknie. A hajtóvadászat végén a vörösök kézre kerítették, s agyonverték a szerencsétlen sorsú legényt.
A rettenetes gyilkosságokat a korábbról már megismert Kohn Kerekes Árpád, Kovács Lajos és bűntársaik hajtották végre.
Dunapataj község határában volt a zászlóalj kötözőhelye. A csatából ide hozták mind a fehérek, mind a vörösök sebesültjeit. Az orvos éppen a sérülteket kötözte, amikor Szamuely és néhány terrorista megérkezett egy autón. A kötözőhelyen lévő sebesülteket látván, Szamuely a lelövésükre adott parancsot. Terroristái zokszó nélkül végre is hajtották volna, ám az orvos erélyes fellépése meg tudta akadályozni a vérontást. Szamuely ekkor egy újabb megoldást eszelt ki: megparancsolta, hogy élve temessék el őket. Az orvos azonban nem hajtotta végre akaratát.
Dunaföldvár sötét óráiban Aranyos György kormányzótanácsi biztos rögtön-ítélkezése alapján, Tánczos Vendel vádbiztos jelenlétében, részben Fábián István hamis vallomása alapján Miskolczy István 60 éves kisbirtokost, Hambalkó János 30 éves fuvarost, Gál Mihály 21 éves földművest és Holmár Imrét ítélték halálra. Miskolczy Istvánra golyó, a többiekre kötél általi halált mondtak ki. Bűnük az ellenforradalmi mozgalomban való részvétel volt.
Az akasztásokat Rogászka István tengerész és Gubicza József terrorista hajtották végre.
Gál Mihály nemzetiszínű szalaggal a kezében halt meg, amit a zsebéből rántott elő, az utolsó pillanatban.
Holmár Imre két ízben is leszakadt a kötélről. A körülállók kegyelemért kiáltoztak, ám a beborult elméjű, vérszomjas Rogászka harmadszor is felhúzta agyonkínzott áldozatát.
A dunaföldvári események körülményeit a Székesfehérvári Királyi Ügyészség 1921. november 8-án kelt, 1921.El. l.B.78/250. számú, és a Szekszárdi Királyi Ügyészség 1922. január 19-én kelt, 1921. El. I.A. 49. számú jelentései tartalmazzák. A Szekszárdi Királyi Törvényszék 1921. február 18-án kelt, B. 3077/920. számú ítélete Rogászka Istvánt és Fábián Istvánt halálbüntetéssel sújtotta. Rogászkát azonban fogolycsere keretében kiadták a Szovjetuniónak, Fábián pedig kegyelmet kapott. Aranyost és Tánczost a vörös diktatúra bukása után, vélhetően bosszúból, meggyilkolták.
Kiskőrösre a Petzkay-zászlóaljjal érkezett a vésztörvényszék. Braun Mór elnökletével,Gábor Károly és Lévai Oszkár 30 éves, munkásbiztosítási pénztári tisztviselő, politikai megbízott tagi közreműködésével, Mikula György vörös karhatalmi parancsnok részvételével ítélkezett. Ellenforradalmiság vádjával, kihallgatás nélkül halálra ítélt 7 embert, s közülük fölakasztatott 3 helybeli férfit, név szerint: Spang József főhadnagyot, Szenohradszky Pált, és Kutyifa Jánost.
Mikula György különítményesei hajtották végre a gyilkosságokat. Spang József főhadnagyot félholtra verték, mielőtt felakasztották. Amikor már a fán függött, egy terrorista a nyakába ült, hogy minél feszesebbre szoruljon a hurok. Petzkay zászlóaljparancsnok felesége, Telek Ilona Márta orvosnő is részt vett az emberölésekben. Spang József kiszenvedése közben végig a haldokló csuklóját fogta, hogy megállapítsa, pulzál-e még a verőere. Amikor úgy tapasztalta, hogy áldozatukban igen szívós az életerő, csodálkozásának adott hangot, s úgy döntött, hogy az elítéltet huzamosabb ideig kell függeni hagyni.
A vörös gyilkosok sorsáról a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék rendelkezett a diktatúra bukása után. 1920. május 25-én kelt, 1875/920. Kgy. számú ítélete a következő büntetési tételeket tartalmazta:
Végh Miklóst, Lévai Lerner Oszkárt, Gál Józsefet, Zombori Endrét, Nagy Kálmánt és Klosz Dezsőt, más ügyek kapcsán, halálra ítélték. Kegyelemből Gál József halálbüntetését 15 évi fegyházbüntetésre, Klósz Dezsőét pedig életfogytiglani fegyházbüntetésre enyhítették. A többieken a halálos ítéletet végrehajtották.
Braun Mór, Gábor Károly és Mikula György megszökött az igazságszolgáltatás elől.
Gálék diktatúra alatti vitézségéhez tartoznak az Akasztón elkövetett gyilkosságok is.
A Petzkay-féle zászlóalj egy különítménye, Fuchs Gyula századparancsnok vezetése alatt, június 24-én
Akasztó községbe érkezett az ellenforradalom elfojtására. Fuchs Gyula, Zombori Endre, Huber István és Niemetz Gyula rögtön vésztörvényszéket alakított, melynek vádbiztosa Braun Andor 23 éves betűszedő, politikai megbízott volt. Még aznap, ellenforradalmárság miatt, golyó általi halálra ítélték Melkvi Antal 47 éves földművest. Az ítéletet végrehajtották.
Két nap múlva, június 26-án, Dobos László gazdatisztet ítélték kötél általi halálra, ugyancsak ellenforradalmárság gyanúja miatt. A tárgyalás alatt Zombori ütlegelte a vádlottat. Kivégzésekor az áldozatot arra kényszerítették, hogy saját maga tegye a kötelet a nyakába.
Az akasztást Gál József, Geszler Mihály és egy Barna nevű vöröskatona végezte el.
Ugyanekkor halálra ítéltek még 6 embert, de utóbb azoknak megkegyelmeztek.
A Kalocsai Királyi Törvényszék 1920. június 2-án kelt, Β 1145/921. számú ítélete Zombori Endrére halálbüntetést mért, amit végre is hajtottak. Braun Andor 15 év időtartamú fegyházbüntetést kapott. A többi bűnelkövető megszökött a felelősségre vonás elöl, Gál diktatúra utáni sorsát fentebb leírtam.
Érsekcsanádon június 25-én oltottak ki emberéletet a vörösök. Lipták Pál vörös szakaszparancsnok bűnösnek találta ellenforradalmiság vádjában Kincses Pál földművest, ezért halálra ítélte őt. Az akasztást ismeretlen vöröskatonák hajtották végre. Az ügyben közelebbi tényállás nem vált ismeretessé – tudjuk meg a Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt, 1921. El. N. 82. számú jelentéséből.
A dráma másnap, 26-án folytatódott a községben. A Budapestről érkezett 25 éves Nagy Kálmán, Kiss Ferenc 31 éves szabó vallomása alapján halálra ítélte Szuprics György 23 éves földbirtokost, tartalékos honvéd hadapródőrmestert és Dancsa Áron földművest. Akasztást rendelt el, amit a községházával szembeni eperfa ágára hurkolt kötéllel hajtottak végre. Dancsa Kálmánnal kezdték. A gyilkossághoz használt kötél azonban elszakadt. A szerencsétlen, félholt ember menekülni próbált, de a vörös gyilkosok utolérték, s visszavitték vesztőhelyére. Nagy Kálmán sérelmezte, hogy ítélete elől menekülni akart a földműves, ezért lovaglópálcájával úgy fejbe ütötte, hogy annak felszakadt a bőre a fején, s az arcát elöntötte a vér.
Végh Miklós és Valkó József terroristák, kik a gyilkosságokban végrehajtóként működtek közre, ezután újból felakasztották a jobb sorsra érdemes férfit.
Szuprics Györgyre nézve nem találtak terhelő bizonyítékot. Ezért úgy döntöttek, hogy fogva tartják még egy darabig, hátha kiderítenek közben valamit róla. Cellatársat is találtak neki: Klosz Dezső, zsebtolvajlás miatt háromszor büntetett, züllött egyént zárták mellé. Klosz beférkőzött a földbirtokos bizalmába, aki nem rejtette véka alá, hogy nem szimpatizál a vörösökkel. Klosz tette a tőle elvárható jellemtelen dolgát – besúgta a cellatársát. Nagy Kálmán ettől kezdve bizonyítottnak látta a vádat, és kötél általi halálra ítélte Szuprics Györgyöt. Az akasztást ez esetben is Végh és Valkó terroristák hajtották végre.
Klosz Dezső későbbi sorsát már megismertük.
Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. május 25-én kelt Kgy. 1875/920. számú ítélete és a Kalocsai Királyi Törvényszék 1921. március 1-én kelt, B. 97/6/1921. számú ítélete a következőkről tájékoztat minket:
Végh Miklós és Nagy Kálmán halálra ítéltettek és kivégeztettek. Kiss Ferenc 15 évi fegyházra ítéltetett.
Így zajlott a vörös megtorlás a Duna-mellékén, 1919. nyarán. Az eddig ismertetett esetekkel azonban még korántsem volt vége a vérszomjas bosszúállásnak…

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>