A vörös terror – 120. A Duna-Tisza közén 4.

A vörös terror
120. A Duna-Tisza közén 4.

Kalocsa védői közül 1.500-2.000 fő a déli demarkációs vonalon túlra menekült, így 23-án éjszaka a város megadta magát.
Ezt követően, a harcok által érintett járásokban, a karhatalmai csapatok vezetői visszaállították a megbukott tanácsrendszert, kézbe vették a politikai hatalmat és irányítást. Az otthon rekedt, vagy menekülni nem is szándékozó felkelőket kóbor kutyaként lőtték le, esetleg kihallgatás és érdemi tárgyalás nélkül, a református paplak melletti gesztenyefára akasztották fel. A közös sírba szórt, mésszel leöntött halottakat siratni sem volt szabad hozzátartozóiknak.
Mint korábban már említettem, a diktatúra igazságszolgáltató szerveinek három típusa létezett: forradalmi törvényszék, katonai forradalmi törvényszék, illetve rögtönítélő forradalmi törvényszék. A lázadást követő megtorló akciókban mind részt vett.
A rögtönítélő forradalmi törvényszék Szamuely Tibor elnöklete alatt működött. A legtöbb halálos ítéletet természetesen ez a grémium hozta meg. Június 24-én, kedden, Dunapatajról érkezett Kalocsára Szamuely és hóhér-alakulata. Még azon a napon öt ember életét kioltották a terroristák.
Elsőként a 19 éves Csiszár Jenő tanítót gyilkolták meg. Kohn Kerekes Árpád, az ítéletvégrehajtó, a halott arcát a sorsára váró többi elítélt felé fordította, mondván: „Jól nézzétek meg, mert mintha magatokat látnátok! Így fogtok kinézni!”
Császár Jenő, Kálmán József, Gallina Zoltán és Mészáros Ignác is életével fizetett a megtorló vörös különítményesek vérszomjának. A Fő utca fáit használták kivégzőhelyként Kohn-Kerekes Árpád és társai: Kovács Lajos, Sturcz Károly, Pervanger Mihály. Ifj. Cselik Károly 20 éves, kalocsai vöröskatona segédkezett nekik. Szegeket vertek a fák oldalába, azt használták kampóként. Az ítéletek minden kivizsgálás nélkül születtek meg, Szamuely csak ennyi mondott: „Szöget neki!” Az általában már kegyetlenül megvert áldozatokat kötéllel a nyakukban székre állították, és addig verték, szurkálták őket, amíg ki nem rúgták maguk alól a széket.
Gallina Zoltán kötele elszakadt, mire ő menekülni kezdett: „Ártatlan vagyok, hagyjatok!” – szavakkal. Ám elfogták, egy vastagabb kötelet hoztak neki, azután egyik fától a másikig lökdelve, gúnyolták: „Te gazember, neked ez az ág gyönge, keresünk neked egy másikat!”. Eközben ütötték, verték majd újra felakasztották.
Mivel az első öt áldozat kivégzése közben besötétedett, a többiek ítéletének végrehajtását másnapra halasztották. A meggyilkoltak tetemeit reggelig fent hagyták a fákon, a szakadó esőben. Egyiknek később egy kolbászdarabot nyomott a szájába Kerekes, a következő szavak kíséretében: „Nem venném a lelkemre, ha reggelig koplalnál.”
A vérengzés körülményeiről a Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt, 1921. El. 1. N. 82. sz. jelentése közöl tényeket, adatokat.
A diktatúra bukása után Szamuely Tibor, menekülés közben, öngyilkos lett, Pervanger Mihályt, Kohn Kerekes Árpádot, Kovács Lajost és Sturz Károlyt halálra ítélték és kivégezték.
Június 25-én azonban még éltek és virultak a terroristák, s folytatták a kalocsai emberek vegzálását.
Az ellenforradalmi megmozdulás napjaiban Horváth Lajos, 21 éves joghallgató, tartalékos honvéd tüzérhadnagy volt a városőrség helyettes parancsnoka. Fehér Imre ezredes a békés átadás fejében büntetlenséget ígért a város védőinek. Ám nem állta a szavát – a helység megszállása után rövid idővel terroristái elfogták Horváth Lajost, kegyetlenül összeverték, majd tizenketted-magával a főgimnázium előtti fákra akasztották. Ekkor lelte halálát Vargacz Gergely 43 éves kisbirtokos, Bernáth József 32 éves, Kovács Gergely 50 éves, Berta János 44 éves, napszámosok, Varajti József 17 éves földműves, Romsits János 40 éves földműves, Musza József 43 éves gépész, Berta Antal 22 éves napszámos, Kővágó Sándor, 28 éves földműves, negyveni lakos, Vargacz József, 45 éves földműves, homokmégyi lakos.
Bernáth Mihályt két fiával állították a kommunisták ítélőszéke elé. Míg az apát a püspöki palotában vallatták, Bernáth Józsefet, az ő egyik fiát, felakasztották a Fő utcán, a jezsuita templom előtt álló fára.
Szabadi István, 37 éves napszámost, Horváth Gyula 32 éves zenészt, Rigó Ferenc 19 éves napszámost a törvényszék udvarán lőtték agyon Szamuely terroristái.
A gyilkosságok elkövetése után az érseki palotában vacsorára gyűltek össze a terroristák. Szamuely jókedvűen, mosolyogva érkezett közéjük, s így szólt hozzájuk: „Adjatok vizet, meg akarom mosni a kezemet, mert hullaszagú!”
A június 25-én elkövetett emberölésekben Hollós Hellschein Elemér újpesti ékszerész, politikai megbízott, ifj. Gál Sándor 20 éves, hatvani vörös tengerész, Kapitány István, 23 éves kalocsai földműves, politikai nyomozó és Király Sándor 24 éves, kőműves, vörösőr vállalták a végrehajtói szerepkört. A diktatúra összeomlása után Hollós Hellschein Elemért és Kapitány Istvánt 15 évi, ifj. Gál Sándort 8 évi, Király Sándort pedig 7 évi fegyházbüntetésre ítélték. Az esetek körülményeiről A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1919. december 20-án kelt, Kgy. 6691/4/1919. számú és a Kalocsai Királyi Törvényszék 1920. május 15-én kelt, és 1921. június 8-án kelt, B. 1334/920/8. számú ítéletei tájékoztatnak.
Uszodra is bevonultak a vörösök. Lakos Tóth Bálint uszodi vöröskatona több ellenforradalmárt letartóztatott. Ütlegelte őket, Bukor István helybéli lakosra rá is lőtt. Lesnyik István 26 éves, helyi borbélyt átadta a kalocsai vésztörvényszéknek.
Szamuely ekkor már nem tartózkodott a városban, ám hátrahagyta a Gábor Károly, Braun Mór, Köves János összetételű vésztörvényszéket, kik ellenforradalmi magatartás miatt halálra ítélték s agyonlövették Lesnyik Istvánt. Az ítéletet Prosser Antal, Budai Ferenc, Boros Sándor Kövér Frigyes Béla és Riesz Jenő vöröskatonák hajtották végre.
A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. június 30-án kelt, Bkgy. 3854/7/920. számú ítélete, s a Kalocsai Királyi Törvényszék 1920. március 26-án kelt, B. 618/3/920. számú ítélete rendezte a gyilkosok diktatúra utáni sorsát. Prosser Antalt halálra ítélték és kivégezték, Boros Sándort és Kövér Frigyes Bélát is halálra ítélték, de büntetésüket kegyelemből életfogytiglan tartó fegyházra enyhítették. Budai Ferenc, és Lakos Tóth Bálint 15 évi fegyházbüntetést kapott. Gábor Károly, Braun Mór és Köves János megszöktek az igazságszolgáltatás elől.
A Duna-Tisza közi ellenforradalmi megmozdulás áldozata lett még a szalkszentmártoni Polánszky Mihály. Ő a Tass-Szalkszentmárton között vívott harcban veszítette életét – tudósít minket a Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember. 26-án kelt, 1921. El. 1. N. 82. számú jelentése.
Páhiban Heiszán Ferenc, 8 éves fiú, helybeli lakos esett áldozatául a vörösök betörésének. Még június 23-án, történt, hogy az ellenforradalmat felszámolni érkező katonák zendülőnek nézték, s távolról lelőtték – áll a Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt, 1921. El. 1. N. 82. sz. jelentésében.
A források szerint a fő szervezők és irányítók sem Solton, sem Dunapatajon, sem Kalocsán nem voltak a kivégzettek között, mivel idejében a déli demarkációs vonalon túlra menekültek. Szamuelyék bosszúszomjukat tehát alvezéreken és egyszerű földmunkásokon elégítették ki, nem egyszer teljesen vétlen, kívülálló embereken is.
A felelősségre vonás helyett szigorú példastatuálás történt tehát.
A magukból kivetkőzött különítményeseknek a bírósági eljárásokat kísérő önkényeskedései (önbíráskodások, verések, sarcolások) ellen többen felléptek az országos és a helyi vezetők közül.
Annak ellenére, hogy még Kun Béla összekötő irodája is kíméletes és tapintatos eljárásra utasította az egyik Tolna megyében intézkedő különítményt, az önkényeskedéseknek csak július elejére sikerült gátat vetni.
A bírósági eljárásokkal párhuzamosan hadisarcot vetettek ki, az érintett községeket termény- és készpénz-beszolgáltatásra kötelezték. A hadisarcot egyénekre vetették ki, pontos összegét és összetételét a helyi munkástanácsok állapították meg, azon az elven, hogy minden „burzsuj” a vagyoni helyzetének megfelelően fizessen.
Nyílt elégedetlenkedést ugyan nem váltott ki az újabb, és minden addiginál súlyosabb kényszerű beszolgáltatás, de a tanácshatalommal szemben táplált ellenséges érzelmeket még tovább fokozta.
Az itteni lakosság túlnyomó többsége örömmel fogadta a Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukását. A nemzeti hadsereg alakulatainak novemberi bevonulását pedig felszabadulásként élte meg.
Kun Béla a Duna-melléki felkelés elfojtása, azaz június 24. után a következő meglepő közlést tette: „Tibor elkeseredve mondta nekem: Többet egyetlen parasztot sem szabad halálra ítélni, nem azok csinálják az ellenforradalmat, akik nyíltan jönnek ellenünk, hanem a Kunfiak és a Weltnerek.”
Kunfi Zsigmond és Weltner Jakab azok közé tartozott, akik többször is bírálták az oktalan terrort. Szamuely és Kun tehát új ellenséget talált a velük együttműködő, de nem mindenben egyetértő szociáldemokratákban.
Sem idejük, sem erejük nem maradt viszont, hogy velük szemben is fellépjenek.
„Szamuely az ellenforradalmak elfojtó hőse volt. A kezdetlegesen és gyöngén szervezett helyi ellenforradalmakat verte le, akként, hogy túlerővel jelent meg a helyszínen, s néhány akasztott ember jelezte az illető város vagy falu főterén, hogy Szamuely elvtárs ott járt látogatóban. Sín-autón, szalonkocsiban és különvonaton járt, ez utóbbit egyszerűen akasztó-vonatnak keresztelték el. […] Ahova ez az akasztóvonat befutott, rémülten menekült polgár, munkás, ellenforradalmár és jobb érzésű szocialista egyaránt – nem volt akkor menekvés senki számára, véletlenek döntöttek élet és halál felett.” – emlékezett vissza Pekár Gyula miniszter, államtitkár, „A bolsevisták rémtettei” című írásában.
Tormay Cécile így emlékezett arra a forró nyári napfordulóra, Bujdosó könyvében:
„A magyar városok és falvak apró zsarnokai ellen fenyegetően sötétlik fel a gyűlölet. Mint egy vészjósló vihar, árad a megcsalt nép dühe. A nép megint emlékezik. Eszébe jut, ki uzsorázta ki a háború alatt, ki gazdagodott meg a magyar pusztulásból, ki uszította a rettentő békébe, ki uszítja polgárháborúba és a halálba.
Hörög a levegő ettől a vérben fogant új öntudattól. Baljóslatú pengés hallatszik a rónák felett. Összeharapott fogakkal a nagy paraszt Magyarország feni a kaszáját. Feni vészjóslóan, zordan és nem a vetésre, de Budapest felé néz. Napok óta mondják. Pest vármegyében lángot vetett az ellenforradalom. Fellázadt Aszód és Pécel. Felkelt a Kiskunság, az egész Dunamente.
Úr napján június 19-én kezdődött. Harangszó vitte az ellenforradalom hírét faluról-falura a Duna mentén. A parasztság kaszát fogott. A vasúti síneket felszaggatták, a telefonvezetékeket elvágták. A direktóriumok menekültek. A vörös őrség megadta magát, vagy fejvesztetten futott.
Kalocsa és Dunapataj, Dömsöd, Tas, Lacháza … Mintha ősmagyar zene szólna ezekben a nevekben. És pengnének benne magyar reménységek – magyar kaszák.”

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>