A vörös terror – 121. Félelem mindenfelé

A vörös terror
121. Félelem mindenfelé

A proletárdiktatúra, mint azt többször jeleztem már, egyáltalán nem váltotta be a kisember hozzá fűzött reménységét. Az ígéretek csak ígéretek maradtak, a fejetlenség, a szervezetlenség miatt az ellátatlanság, az ínség, s következésképpen az elégedetlenség egyre nőtt. Többek között a korábbi részekben vázolt Duna-Tisza közi felkeléshez is ilyen okok vezettek.
Az elégedetlenség nem csak szervezett fellépésekben, hanem spontán megmozdulásokban is megmutatta jelenlétét. Kaposvárott például az építőmunkások szakszervezete tartotta gyűlését június 22-én, amikor is többen be akartak hatolni a párthelyiségbe, azzal a céllal, hogy hatalmukba kerítsék a telefont. A pártvezetőség egyik tagja a diktatúra szerveivel szembeni ellenséges magatartásnak, azaz ellenük irányuló ellenforradalmi cselekedetnek minősítette, s a munkások közé lőtt. Szabó Ferencet találta a lövés – szerencsétlen ember életét vesztette a telefonért folyó akcióban. Az esetet a Kaposvári Királyi Ügyészség 1920. augusztus 11-én kelt, 1920. El. 1.8. számú jelentése örökítette meg.
Pákozd községre is kirótták a jószág-beszolgáltatási kötelezettséget. A falu lakói azonban megtagadták a marhaállomány egy részének átadását, így a hiányzó mennyiség erőszakos elvételére június 22-én Pákozdra érkezett a Fabik-féle terrorista csoport egy része. Eszenyi Imre 28 éves kovács-segéd és Frimmer Gyula kovács, terroristák, a háza kapujában találták Barna Imre 22 éves földművest, helybéli lakost, aki éppen Szili Annával beszélgetett. Nyugalmas nyáreste volt, 7-8 óra körül járt az idő. A terroristák belekötöttek a földművesbe, szóváltásig fajult a dolog, s ekkor, engedetlen magatartás ürügyén, Eszenyi Imre, közvetlen közelről, agyonlőtte a fiatalembert. A Székesfehérvári Királyi Törvényszék 1920. február 26-án kelt, B. 1244/10/919. számú ítéletében 15-15 évi fegyházbüntetést rótt ki Eszenyire és Frimmerre.
Június 23-án, vasárnap, Úrnapján, a krisztinavárosi templom körül körmenetet tartottak a hívek. Az egyházi énekek mellett a magyar Himnuszt is elénekelték. Ezt a körülményt a vérmes kommunisták a rendszerük elleni támadásnak ítélték, s a felbőszült Cserny József vezetésével egy fél századnyi terrorista rontott az ünnepi körmenetre. Több lövést is leadtak a hívekre, melyek közül egyik halálosan megsebesítette dr. Dénes Arthur ügyvédet. A később lefolytatott vizsgálat során két név merült fel, mint lehetséges elkövető. Egyikük Vidra János vörösőr, a másikuk maga Cserny József terrorista-parancsnok volt. Vidrát bizonyítékok hiányában felmentette az ügyészség. Cserny Józsefet, hét rendbeli gyilkosság bűntette és egy rendbeli orgazdaság miatt, halálra ítélték. A Budapesti Királyi Büntető Törvényszéknek a gyorsított eljárás szabályai szerint ítélkező ötös tanácsa az 1919. december 12-én kelt, B.8931/919b számú jogerős ítéletével mondta ki Csernyre a halálos ítéletet. Tizenhárom társával együtt, a Margit körút 85. szám alatti fogház udvarán, 1919. december 18-án akasztották fel a terrorista parancsnokot.
Ezekben a napokban híre kelt Szekszárdon, hogy Bogyiszló, Tolna és Sióagárd felől ellenforradalmi támadás várható. A hír hallatán a helyi kommunisták munkásgárdát szerveztek. Kövendi Sándor 28 éves helyi gépmester és ismeretlen kilétű társai e szervezet tagjaként álltak őrt a polgári olvasókör előtt, június 23-án éjjel. Majsai József helyi lakos Mészáros Ferenc társaságában igyekezett a városba ezen az éjszakán. Természetesen, semmi közük sem volt a feltételezett ellenforradalmi csoportosuláshoz. Kövendit és társait azonban nem érdekelte ez a tény: tüzet nyitottak a két járókelőre. Majsai József életét vesztette az őt ért lövéstől.
A Szekszárdi Királyi Törvényszék 1921. május 20-án kelt, B. 286/23. számú ítéletével életfogytig szóló fegyházbüntetést rótt ki Kövendi Sándorra.
Június 24-én két Sebestyén Sándornak kellett meghalnia a diktatúra akaratából. Kistengelicen az ellenforradalmi megmozdulás leverésére érkezett terroristák egyike lőtte agyon, ellenforradalmi magatartás miatt egyiküket – derül ki a Szekszárdi Királyi Ügyészség 1922. január 19-én kelt, 1921. El. 1.A. 49. számú jelentéséből. Ugyanezen jelentés szerint Sebestyén Sándor tengelici lakost is agyonlőtték a falujában megjelent vörös terroristák. A tettesek kiléte ismeretlen maradt.
A 23 éves Braun Mór, Gábor Károly, a 30 éves munkásbiztosítási pénztári tisztviselő, egyébként politikai megbízott Lévai Oszkár és a vörös karhatalmi parancsnok Mikula György által alkotott kiskőrösi vésztörvényszék az ellenforradalom leverése után is folytatta gyilkos ténykedését. Június 25-én Szenohradszky Pált, 26-án pedig Kutyifa Jánost akaszttatták fel ellenforradalmi magatartásuk miatt. A gyilkosságokban részt vevő Végh Miklós, Lévai Lerner Oszkár, Gál József, Zombori Endre, Nagy Kálmán és Klósz Dezső más ügyek kapcsán halálra ítéltettek. Kegyelemből Gál József halálbüntetését 15 évi fegyházbüntetésre, Klósz Dezsőét pedig életfogytiglani fegyházbüntetésre mérsékelték. A többieket kivégezték. Braun Mór, Gábor Károly és Mikula György megszöktek a felelősségre vonás elől.
A Kalocsai Királyi Ügyészség 1921. szeptember 26-án kelt, 1921. El. 1. N.82. sz. jelentése arról tudósít, hogy június 25-én, Sükösdön, Petzkay zászlóalj-parancsnok agyonlövette Csóti János kocsist, állítólagos fosztogatás miatt. Az ügyben közelebbi adatok nem ismeretesek.
Ugyanezen a napon, Uszódon, a helyi kisbirtokost, Bazsó Sándort verték agyon kézigránáttal a lakásába betört vörös terroristák. Ellenforradalmi magatartás miatt. Az esetet a Kalocsai Királyi Törvényszék 1920. március 27-én kelt, 1920. B. 505/4. számú ítélete említi.
Szentendre sem tűrte jól a diktatúra kemény jármát. A helybéliek szervezkedni kezdtek, hogy ha kell, fegyveres harcban döntsék meg a kommunista rémuralmat. Az összehangolt akció megindítására a templom harangjának kondulása adta meg a jelet. A szentendrei ellenforradalmi megmozdulás különös sajátossága volt, hogy még a helyi vörösök egy része is részt vett a szervezkedésben, mert nekik is elegük volt a tanácsuralomból. Éppen ezért, a helyi kommunisták megbízhatatlansága miatt, Budapestről küldtek át egy alakulatot a fehér megmozdulás letörésére.
A megtorlásra érkező terroristák június 25-én letartóztatták dr. Veresmarthy Miklós 50 éves helybéli ügyvédet. A vád ellene az ellenforradalmi megmozdulás szervezése volt. A városi rendőrség fogdájába kísérték, ahol súlyosan bántalmazták őt. Ezután Budapestre szállították, s a parlamenti nyomozók hóhér-kezére adták. Fővárosi fogva tartása idején is többször bántalmazták, megkínozták. A diktatúra bukásáig bebörtönözve tartották. A fogva tartása alatt elszenvedett sérülésibe belehalt.
Meggyilkolásáért Chudi Ferenc 22 éves budapesti pincért, szentendrei városparancsnokot, Darázs István 28 éves géplakatost, városparancsnok-helyettest, Ozorai József 38 éves szerszámkészítő segédet, a pomázi direktórium elnökét, Schrötter Aladár 34 éves vasesztergályost és Erdélyi Lászlót terheli a felelősség.
A Pestvidéki Királyi Törvényszék 1921. május 3-án kelt, B. VII. 5721/1920. számú ítélete Chudi Ferencet, Ozorai Józsefet és Schrötter Aladárt halálbüntetéssel sújtotta. Ítéletüket azonban nem hajtották végre, mert fogolycsere keretében a Szovjetuniónak kiadattak. Darázs István 13 évi, Erdélyi László 8 évi fegyházbüntetésre ítéltetett.
A harangozás súlyos lelki sebeket ejtett a dicsőségesen uralkodó kommunistákon, mert zúgásának puszta hallatára a direktórium egy része megszökött a városból. Emiatt állhatott elő az, hogy a harangtorony közelében keresték legfőbb ellenségüket. A megtorlást irányító vezetők a vörös őrség épületében, a Duna partján álló Weresmarty-villában állították össze a vegzálandók névsorát. A szerkesztés alatt álló feketelista első variációján még nem szerepelt a helyi káplán, dr. Kucsera Ferenc neve. Az ő személyére Jancsik Károly, a kerületi vörösparancsnok hívta fel a pincérből lett városparancsnok figyelmét. Addig tüsténkedett, míg a lelkész neve, bár ő maga nem vett részt a szervezkedésben, a lajstrom élére nem került.
Dr. Kucsera Ferenc Léván született, 1892. szeptember 23-án. Szülei igen szerény sorsú emberek voltak, akik örömmel látták a papi pálya iránti korai vonzódását. Minden erejükkel támogatták tanulmányai elvégzésében. 1915. június 21-én pappá szentelték, majd ledoktorált. Ugyanabban az évben került segédlelkészként Szentendrére. Csendes, magába vonult, zárkózott természetű volt, soha nem ártott senkinek, soha senki ellensége nem volt. A hívek nagyon gyorsan megszerették. Köztisztelet övezte, még a katolikus körökön kívül is. Négyévi odaadó papi szolgálat után érkezett el mártírhalálának ideje.
A vörösök úgy gondolták, hogy bár a szervezkedésben nem vett részt, azt azért tudhatja, hogy a harangtorony kulcsát kinek adták oda, ki kongatta meg a harangot. Így hát érte mentek először. Négy pomázi direktóriumi tag és a parancsnok emberei jelentek meg a lelkész lakásán. Már ott faggatni kezdték a harangozás körülményeiről. Dr. Kucsera azonban, a halálos fenyegetőzéseik ellenére sem beszélt. A kulcsot a plébános őrizte, s egy nyolcgyermekes kőműves ment vele a toronyba, leadni a felkelés egyezményes jelét.
Miután eredménytelenül zárult a kérdezősködés, a káplánt a pártházba kísérték. Ott kínvallatásába fogtak, melynek során, 19 helyen törték el csontjait. Ő azonban nem beszélt. Klincsek Iván, ki fogolytársa volt, a következőket jegyezte le utolsó óráiról:
„1919. évi június hó 25-én éjjel ½ 11 órakor hozták fel a vörösök dr. Kucserát a Weresmarty-villába. Összekulcsolt kezekkel állott hóhérjai előtt. Ajka csendesen mozgott, látszott, hogy Istennel társalog. Tekintete a végtelenbe meredt, már élve sem a földön járt a lelke. Mikor a pribékek ráordítottak, hogy valljon – mert vallomásával megmentheti életét –, halkan, de öntudatosan ennyit mondott: magamról már mindent elmondtam, amit tudok, másokról nem mondok semmit.
Mikor kimondták rá, hogy ki fogják végezni, mindig sápadt arca egy árnyalattal még halványabb lett, de szemei a petróleumlámpa fényénél egész különösen csillantak meg. Úgy látszik, már a túlvilágot látta. Azután elvitték…”
A Duna partjára kísérték, s ott oldalával a folyóhoz, Leányfaluval szemben állították meg. Négy önként jelentkező vállalta kivégzését. Közülük Marinovits Miklós 24 éves szabósegéd, Dudás János 20 éves, vasesztergályos-segéd, Darázs István 28 éves, géplakatos, városparancsnok-helyettes személye vált ismertté az utókor számára. Az agyonkínzott testébe csapódó lövedékek nem oltották ki azonnal az életét. Erre Dudás István „a büdösnek megadom a kegyelemlövést” szavakkal közvetlen közelről az áldozat fejébe lőtt.
Más forrás szerint rohamtőrt döftek a szívébe.
Holtteste másnap reggelig a kivégzése színhelyéül szolgáló szemétdombon hevert.
Akkor Chudy rendelkezésére a temető árkába hantolták el, koporsó nélkül, mint egy kutyát. Ezután, pótlólag megszövegezték halálos ítéletét, s a pomázi direktórium képviselőivel aláíratták azt.
Élete így ért véget, hivatása így teljesedett ki. Meghalt, hogy gyermekeket nevelő keresztény testvérei élhessenek.
Emlékét Szentendre lakossága kegyelettel őrizte. A temetőárokban ásott sírját már másnap reggelre virágtenger borította. Titokban, a kommunisták megtorlását kockáztatva vitték oda tisztelői. Egészen 1921-ig ápolták ott emlékét, amikor maradványait kiemelték a temetőárokból, s becsülettel eltemették. 1929-ben ismét exhumálni kellett hamvait, a temetőrész szanálása miatt. Végső nyughelyét a Kálvárián, paptestvérei mellett találta meg sokat szenvedett porhüvelye.
Kivégzésének helyszíne kegyeleti hely lett. 1928-ban a keresztény-szocialista munkásság állította fel a város által adományozott ideiglenes emlékművét, egy fakeresztet. A keresztet az 1950-es években valakik eltüntették.
Gyilkosainak diktatúra utáni sorsát a Pestvidéki Királyi Törvényszék imént már idézett ítélete tartalmazza.
Dr. Kucsera Ferenc Boldoggá avatási eljárása folyamatban van.

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>