A vörös terror – 123. Ludovika 2.

A vörös terror
123. Ludovika 2.

A június 24-én, délután 4 órakor, a Róbert Károly körúti Engels (korábban Vilmos) laktanya udvaráról leadott 20 lövést a Ludovika Akadémia parkjában felállított üteg 10 lövést leadva továbbította a jelet. Az Óbudai hajógyár térségében veszteglő Csuka és Pozsony őrnaszádok, valamint a Maros monitor erre felszedte horgonyait, felhúzta a Magyar Királyság címerével díszített nemzeti lobogót, s megindult dél felé, a Duna folyásának irányába.
A budapesti ellenforradalmi szerveződés egyik vezéralakja Friedrich István 31 éves gépgyáros, hadügyi államtitkár volt. A szervezésben igen komoly részt vállalt Gömbös Gyula vezérkari százados. Az ország akkori bel- és külpolitikai állapotában külső segítséget nem is remélhettek. Aki segíthetett volna, az, mint idegen ország hódító lépte ár határainkat. Bár az elégedetlenség, s vele együtt az elszántság nőttön nőtt, a kommunizmus ellen fegyverrel is harcolni szándékozó fővárosi lakosság elmaradt a megmozdulástól.
Hefty Richárd, Gömbös Gyula egyik hadsegédje, a következőket jegyezte meg emlékiratában:
„Egy húszmilliós ország ellenforradalmi Komitéjának kéthónapos munka után negyven olyan katonája volt csak, akik hajlandók voltak közkatonákként harcolni és engedelmeskedni.”
Stromfeld Aurél vezérkari főnök nemzeti színezetű hadi cselekedetei azt a hitet keltették az ellenforradalom katonai tengelyében, hogy bízhatnak a hadra kélt seregben. Haubrich József jobboldali szociáldemokrata hadügyi népbiztos, Budapest katonai parancsnoka is reményt keltően viselkedett, már ami a jövőbeni átállásának lehetőségét illette. Friedrich azonban figyelmeztette a szervezőket:
„… a munkásság annyira meg van fertőzve, hogy hosszú évekig kell tanítani, míg újra hasznát lehet venni ily életbevágó dolognál…”
Mint később oly fájdalmasan kiderült, a munkásság valóban távol is maradt a diktatúra elleni lázadástól.
A lázadás szálai Lemberkovics Jenő százados kezeiben futottak össze. Ő akkor a Hadügyi Népbiztosság tanügyi osztályának vezetője volt. Közvetlen felettese, Schranz Ödön alezredes, a tiszti személyügyi osztály vezetője támogatta az akció tervét, csakúgy, mint Hőnig Vilmos tüzér őrnagy, a vasas hadosztály parancsnoka. A kivitelezésre vállalkozó személyi állományt a ludovikás növendékek közül toborozták. Ezek a hallgatók zömmel katonatiszti, közhivatalnoki és értelmiségi családokból származtak. Értelemszerűen, nem szimpatizáltak a diktatúrával. Figyelembe véve, hogy többségük a történelmi Magyarország megszállt területeiről érkezett, a haza sorsa feletti jogos elkeseredésük tovább fűtötte harci kedvüket.
A belbiztonsági szervek idejekorán észlelték a felkelés előkészületeit. Korvin Ottó, a Belügyi Népbiztosság Politikai fő spiclije már június 14-én jelezte minden lehetséges kommunista fórum felé, hogy nagy baj lesz. Elvtársai vészmadárnak, fantasztának tartották, nem hittek neki. Gyanút fogott a Ludovikán politikai megbízottként ténfergő Szatmári Sándor és Szita Lajos is. Schranz alezredes és egyes tanárok ellenforradalmi mozgolódásáról tettek jelentést. Válaszlépésként Bartha László őrnagy, tanfolyamparancsnok javaslatára Schranz alezredes eltávolíttatta a politikai nyomozókat az Akadémiáról.
Lemberkovics százados alig néhány tisztet vont be az előzetes szervezésbe. A tanárok túlnyomó többsége, csakúgy, mint a növendékek, június 24-én, délben tudta meg, hogy órákon belül éles helyzetben adhatnak számot felkészültségükről. Azzal a lehetőséggel, hogy kivonják magukat a diktatúra-ellenes zendülésből, mindössze ketten éltek a teljes személyi állományból.
Délután 4 órakor, az ágyúk szavára, megkezdődött a fehér akció.
Sajnálatos módon, az Engels Laktanyában lezajlott lázadást igen rövid időn belül letörték a vörösök.
Szegő politikai megbízott, a vörös oldalra elkötelezett legénységre támaszkodva, elfogta a szervezkedés két irányítóját, Lembekovics Jenő honvéd századost és Filipecz Dénes főhadnagyot. Erős fedezet mellett a Zrínyi utcai főkapitányságra szállították őket. Weisz Fülöp, a fővárosi vörös őrség politikai megbízottja telefonon már értesült a történtekről. A foglyul ejtett tiszteket csőre töltött pisztollyal várta hivatali szobájában. Kérdés nélkül, közvetlen közelről beléjük lőtt, amint eléje vezették őket. Lemberkovics Jenő százados a helyszínen belehalt sérülésébe. Filipecz Dénes főhadnagy később felgyógyult lőtt sebéből.
Az eseményről Weisz komisszár külön napiparancsban tájékoztatta alárendeltjeit. Indoklásként a következőt vetette papírra:
„Azért terítettem le az ellenforradalmár tiszteket, mert ha az elveinkről van szó, akkor párszáz hulla – az nulla!”
Ezek után hiába foglalta el egy 40 fős ludovikás különítmény a József telefonközpontot, az Engels kaszárnyából beígért utánpótlás elmaradása miatt helyzetük hamarosan válságosra fordult. A munícióval együtt elmaradt az iparosokból és más polgárokból szerveződő, előre beígért, mintegy 1.000 főnyi segédcsapat is.
A kommunisták viszont gyorsan mozgósították a főváros felfegyverzett vöröseit, sőt, Cinkotáról is bevezényelték az ott állomásozó matrózokat. A József telefonközpontot hamarosan visszafoglalták, s ostromzár alá vették a Ludovika épületeit. A vörös csapatok között voltak Haubrich vasas hadosztályának kisebb egységei is.
A monitorok Kelenföldnél megfordultak, észak felé hajóztak, s menetből mindegyikük leadott egy-egy lövést a szovjetházra. A Margit-hídnál ismét megfordultak, s lassan úszva elhagyták a fővárost. A szovjetház vörös védői kézifegyverekből és géppuskákból tüzeltek a hajókra, de gyenge tűzerejük, érthető módon, semmi kárt nem tett a páncélozott vízi járművekben.
A fedélzeti ágyúk találatai a Vágó Béla és családja luxuslakosztályául szolgáló részen rongálták meg a szebb napokat látott Hungária Szálló homlokzatát.
Szamuelyné Szilágyi Jolán a következőképpen emlékezett vissza az eseményre:
„…délután meglátogattak barátaim, doktor Havas és felesége, Alice. Havas doktor a rokkantügyek területén Tibor helyettese volt. Beszélgettünk. Az utcára néző ablak nyitva, kellemes nyári meleg volt.
Egyszerre dörrenések. A ház megremegett, mintha összerezzent volna. Havas felugrott.
„Ez ágyúlövés! A Duna felől!” – kiáltotta.
Ruhát kaptam magamra és gyorsan leszaladtunk a földszinti tágas hallba, ahol leültünk a karosszékekbe.
A hall tele volt a szovjetházban lakó feleségekkel, gyermekekkel. Izgatott hangulat volt.
A jelenlevő szociáldemokrata népbiztosok feleségei ijedeztek. …
Erre Jancsóné, a Vörös Újság szerkesztőjének felesége népiesen megnyugtatta őket:
„Ne legyenek már úgy beszarva!”
Havasék a pánikot, fejetlenséget látva, erőnek erejével magukkal cipeltek a lakásukra, a Zichy Jenő utcába. Este volt, sötétedett. … Egy férfi fehér zsebkendőt lobogtatva ellenforradalmi jelszavakat kiabált. A mieink lelőtték. Láttam elvágódni a kövön.”
Akit Szamuely felesége elvágódni látott a kövezeten, dr. Berend Miklós egyetemi magántanár, a szakmai körökben Európa-szerte ismert és nagyra becsült gyermekgyógyász volt. A Mária Valéria utcában lakott, melyre a szovjetház főbejárata nyílott. Éppen beteghez sietett, amikor meglátta a Dunán érkező, nemzetiszínű zászlókat lobogtató hadihajókat. Harctéri izgalom vett erőt rajta, visszarohant lakására. Kis forgópisztolyát sietve magához vette íróasztala fiókjából. Ismeretlen okból meglehetősen sok pénzt is eltett. 14.000 kék és mintegy 30.000 fehér koronát irattárcájába gyűrt. Közben a Dunára mutatott az ablakon át, és odaadó lelkesedéssel ezt ismételgette feleségének:
„Nézd, feltámadt Magyarország!”
Visszarohant az utcára. Az ekkor már a Dunán fölfelé haladó hadihajók felé integetett zsebkendőjével, és hangosan kiabálta:
„Éljen Magyarország! Le a szovjettel! Le Kun Bélával!”
Eközben dördült el a három ágyúlövés. A szovjetház terroristái a hadihajók támadásával voltak elfoglalva. Csak az ágyúlövések után fordultak Berend Miklós felé, s rákiáltottak:
„Állj!”
A professzor, a feléje meredő puskacsöveket látva, megfordult és a Petőfi tér felé futott. Amikor visszatekintett üldözőire, egy gázlámpa oszlopának ütközött. Elesett, de talpra szökkent és megpróbált továbbmenekülni. Ám rálőttek – négy irányból, egyszerre. Elvágódott. Hiába próbált fölegyenesedni, sebesülése miatt már csak az ülő helyzetig futotta erejéből.
A Türr István utca felől előrobogott egy nyitott autó. Cserny József vezette, kísérője, Schőn Béla ült mellette. Cserny bíztatására Schőn, csőre töltött fegyverével, leugrott a gépkocsiról. A professzorhoz lendült, és három lövéssel megölte őt. Amikor a gyermekgyógyász elterült a járda aszfaltján, patakzott a vér belőle. Schőn Béla kiemelte a vértócsából a professzor által elejtett kis forgópisztolyt. Vérébe fagyottan hagyták áldozatukat a gázlámpa tövében. Sötétedésig feléje se néztek.
Már besötétedett, amikor a terroristák a gázlámpa alatt feketéllő tetemhez mentek. Weisz József, Lőbl Mór, Rosen Antal és Trailla György alkotta a különítményt. Megmotozták a hullát, eltulajdonították aranyóráját, aranyláncát, ezüstfejű sétapálcáját, irattárcáját a benne lévő sok ezer kék és fehér bankjeggyel együtt. Lőbl Mór a professzor cipőit is lehúzta. Ezután a holttest egy-egy végtagját ragadta meg a négy terrorista. A Dunához vonszolták, ott meglóbálták, úgy dobták el maguktól, hogy a parttól minél távolabb essen a vízbe.
Roppant érdekes, ahogyan a Nyírvidék, (a román megszállás alatt álló) Szabolcs Vármegye és Nyíregyháza Város Hivatalos Napilapja, július 6-i számában a budapesti ellenforradalmi eseményekről beszámol.
„Néhány laptársunk, így a „Debreczeni Újság” és az „Egyetértés” azon helyzetben volt, hogy tegnap és tegnapelőtt a véletlenül hozzájuk jutott szegedi lapok nyomán hírt adhattak a budapesti és dunamenti ellenforradalmi eseményekről. Mivel erre nézve távirati értesítéseink nincsenek, a „Nagyvárad” című újság legmegbízhatóbbnak látszó hírei alapján közöljük az ellenforradalomról a következőket.
Nagyvárad, július 4.
A budapesti ellenforradalomról a Népszavából a következőket tudjuk meg: Július 1-én, kedden délután
monitorok jelentek meg a Dunán és ágyúzni kezdték a szovjetházat.
Ugyanezen időpontban nyíltan fellépett Budapesten az ellenforradalom.
A Ludovika-akadémia növendékei megrohanták a telefon József-központját és a főváros több pontján fegyveresen tört ki az ellenforradalom.”
Ugyebár, mint fentebb megállapítottuk, az ellenforradalmi akció június 24-én robbant ki. A megszállt területen megjelenő megyei lap mégis, egy másik lapon keresztül a Népszavára hivatkozva, július 1-ét jelöli meg az esemény időpontjaként. Vajon a Népszava késleltette a hírt, vagy valaki más tévedett esetleg ferdített ebben az ügyben?
A Népszava július 25-i számában, címoldalon, öles betűkkel, a következőket közli:
„Szerdán reggel valamennyi gyár minden munkása menjen a gyárba, fegyverezze föl magát, folytassa munkáját, de álljon készenlétben!”
Alatta a vezércikk:
„Ellenforradalmi merénylet
A proletáruralom ellen kedden délután vakmerő merényletre vetemedett a különböző színű kalózlobogókkal manőverező ellenforradalom. Monitorok jelentek meg a Dunán nemzeti színű lobogókkal. És a monitorok ágyúzni kezdték a Szovjetházat. És ugyanebben az időben Budapest odúiból kimerészkedett nyíltan a folyton bujkáló ellenforradalmi maffia. Ludovikás ifjak rohanták meg a telefon József-központját és a főváros több pontján próbálkozott fegyveresen föllépni az ellenforradalom. Ebben a pillanatban még lehetetlenség tiszta képet alkotni a helyzetről, de az az egy teljességgel bizonyos, hogy a magyar proletariátus már ezekben a percekben is ura a helyzetnek és játszi könnyedséggel fogja leverni az ellenforradalom minden fegyveres próbálkozását. Ha lett volna még a legkisebb árnyalatbeli különbség a Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának tagjai között, ez a különbség erre a hallatlanul arcátlan orvtámadásra teljesen megszűnt és a közös veszedelem egyetlen hatalmas és megdönthetetlen táborba terelte a magyar munkásságot.”
Kétség nem férhet hozzá, ez az a cikk, amire hivatkozik a Nyírvidék. Vajon ki és milyen megfontolásból csúsztatott egy hetet az esemény időpontját illetően? Esetleg egyszerűen arról van szó, hogy blamázs lett volna közel két hét késéssel tájékoztatni a publikumot? Újságírói hiúság? Ki tudja?

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>