A vörös terror – 125. Ludovika 4.

A vörös terror
125. Ludovika 4.

A Ludovika lázadását követően elmaradt ugyan a vérfürdő, a gyilkos bosszúállás, de ez nem azért történt így, mert a diktatúra hatalomgyakorlóink kedve sem lett volna hozzá. Az ellenforradalmi lázadásban résztvevők ügyének kivizsgálására delegált rögtönítélő bíróság a vörösőrség főparancsnokságán, június 25-re virradó hajnalon, halálos ítéleteket hozott. Imrey Ferenc, Osváth Zoltán és Waldinbrecht Antal tüzérkapitányok, Kiss István, Grassy József ludovikás főhadnagyok és Szikora-Szabó László hadnagy osztályrésze lett volna a vértanú-halál.
Ítéletük szerint másnap délután hat órakor végezték volna ki őket az Oktogon-téren. Elrettentő példaként, szorongó szemtanúk tízezrei előtt hajtva végre a rettentő látványosságot. Guido Romanelli olasz alezredes erélyes fellépése azonban megálljt parancsolt a hóhérmunkának. A kivégzések helyett így a halálraítéltek ügyének további intézését a Kis Miklós elnökségével működő rögtönítélő bíróságra bízták.
Romanelli ettől kezdve folyamatosan érdeklődött a perek iránt. A misszió küldöttsége az ügy minden komoly fordulatánál megjelent, úgy a Parlamentben, mint a katonai fogházban. Romanellin kívül özvegy Eszterházy Jánosné grófnő a bécsi antant-misszióknál, Cvrcek Ferenc altábornagy és Scharitzer altábornagy pedig a pozsonyi antant-képviselőknél járt közben Bartha őrnagy és a ludovikás tisztek érdekében.
A Kis Miklós elnökletével tanácskozó forradalmi törvényszék július 3-án délután ítélkezett a többiek felett. A vádat Pesti vádbiztos, a védelmet dr. Baracs Marczel képviselte. Dr. Baracs nagy eréllyel és ügyességgel látta el feladatát, érvelése mellett eltörpült Altmann proletárvédő fellépése, akinek záróbeszéde után a vádlottakat kivezették, s a bíróság elvonult.
Fél óra múlva tértek vissza ítélethirdetésre. Kis Miklós papírlapot vesz elő iratcsomójából, s fölolvasta, hogy a bíróság meghozta ítéletét, aminek kihirdetése egyenként fog megtörténni. Az ötvennégy vádlottat ekkor kivezették a várószobába. Pár pillanattal később a küldönc Kozma Ferencet szólította be. Az őrnagy ítélethirdetése is csak másodpercekig tartott. Utána egyenesen zárkájába vitték, meg sem állhatott társai mellett. Menet közben mondta oda nekik, hogy életfogytiglan tartó kényszermunkát kapott.
Ugyancsak életfogytig szóló kényszermunkát róttak ki Ádám Endrére, Imrey Ferencre és Ocskay Sándorra. Vasek Ottó, Justy Emil, Kiss István, Grassy József, Virava János, Virava József és Wosner István 15 évi, Kaysersheimb Károly alezredes 10 évi kényszermunka büntetést kapott. 25 vádlottat, köztük az előző részben bemutatott Mildner Ferenc századost, felmentettek.
Bartha László, Gálba Gyula, Bayer Ferenc, Kesseő László, Ocskay Rudolf, Osváth Zoltán, Softics Jenő és Szabó-Szikora László ludovikás tisztek ítéletének kihirdetését elhalasztották. Őket visszavezették celláikba. Nagyon valószínűnek látszott, hogy halálos ítéletet mondanak ki rájuk – a kérdés annyi volt, hogy kötél vagy golyó általit. Magánzárkába helyezték őket, hogy egymással ne tudjanak érintkezni.
Másnap délelőtt Bartha őrnagyot felkereste egy olasz tiszt, ugyanaz, aki a parlamenti fogva tartásakor is fölkereste már. Az őrnagy kilétének tisztázása után a többiek celláit is sorra látogatta. Ezután szinte naponként kaptak hasonló látogatásokat a fogva tartott tisztek.
Július 4-én a zendülés mellé állt Timót utcai vörösőrség fölött ítélkeztek. Az ő laktanyájukban június 24-én délután jelent meg Vermes Gyula tartalékos főhadnagy, s közölte velük, hogy Kunék megbuktak. A kormányt régi szocialisták veszik át, minek okán csatlakozásra szólította fel az őrséget. Eleget tettek a felszólításnak, nemzeti zászlót bontottak és a Himnuszt énekelték. Az ellenforradalmi kísérlet elbukása után letartóztatták Vermest, Rothnágel Rezső őrségparancsnokot s az őrség további 5 vezető emberét.
Vermes mindent beismert, hiszen úgy kellett cselekednie, ahogyan azt tette, mivel hazafias kötelességét teljesítette csupán. Őszintén, jó modorban, ám önérzetesen adta elő saját védelmét.
Dr. Somogyi Zoltán, a már idézett művében, a következőképpen írja le az esetet:
„A védelemnek nem volt nehéz dolga. Csupán fokozni kellett a jó hatást, amelyet Vermesnek és társainak védekezése láthatóan tettek a vészbíróságra. Mikor kivezették, egyik proli-bíró hangosan megjegyezte:
– Ez derék ember, kár, hogy nem a mienk!
Ítélet: Vermes öt esztendőt kapott, négyen három évet, kettőt fölmentettek.”
A vészbíróságnál ezután a Petényi-Tomcsó-ügyet vette elő. Az ellenforradalmi megmozdulás vezetői báró Petényi Zsigmond nyugalmazott államtitkár és Tomcsó János főhadnagy voltak. Az ügynek 18 vádlottja volt, munkások és egyetemi hallgatók is. A fő mozgatók közé sorolták Vécsey László századost, Szörcsey József birtokost, Matusiák Brúnó tartalékos főhadnagyot és Varga Ferenc iparost. A tiszta, önzetlen hazafiság megnyilvánulásával, melyet a vádlott a halál árnyékában is felvállalt, ismét nem nagyon tudtak mit kezdeni az internacionalista vádlók. Dr. Somogyi Zoltán szerint:
„Petényi leplezetlen nyíltsággal, nagy nyomatékossággal tette meg politikai hitvallását és helyezte szembe égő magyarságát a proletárdiktatúra nemzetköziségével. Egyénisége oly nemes tisztaságban és lelki nagyságban domborodott ki a tárgyaláson, hogy még a nyers bírák is a tisztelet hangján beszéltek vele és róla.
Ítélet: Báró Perényit fölmentik, de internálják. Szörcsey Józsefet és Matusiák Brúnót életfogytiglan kényszermunkára ítélik. Hefty György, Boda Géza és Altenburger Gyula tíz évi, Vécsey László őt évi büntetést kap. Tomcsó János és Varga Ferenc ítéletét nem hirdették ki.”
Dr. Baracs Marczel július 7-én délután tudta meg, hogy a függőben tartott 11 ítéletet másnap reggel fogják kihirdetni. Azt is tudta, hogy azok halálra szóló ítéletek lesznek. A vádlottak megmentésére irányuló akciót sürgősen szerveznie kellett. Értesítette hát az olasz és amerikai missziókat, hogy döntés lesz az elhalasztott perekben, az ítéletet haladéktalanul közölni fogja.
A 11 vádlottat július 8-án reggel 9 órakor vezették le a tanácsterem várószobájába. A bíróság elé egyenként szólították be őket. Bartha őrnagy volt az első. A Kis Miklós által felolvasott ítélet a következőképpen szólt: „Bartha László volt őrnagyot ellenforradalom megszervezése és az abban való részvétel miatt a rögtönítélő vésztörvényszék golyó általi halálra ítéli. Az elítéltet vezessék el.”
A többi 10 vádlott ítéletét is így hirdették ki. Ők voltak: Bayer Ferenc százados, Kesseő László főhadnagy, Szikora László hadnagy, Osváth Zoltán, Gálba Gyula, Ocskay Rudolf, Schoftics Jenő századosok, Tomcsó János főhadnagy, Varga Ferenc műszerész és Császár Ferenc bankhivatalnok.
A halálos ítéletek kihirdetése után Kis Miklós közölte a vádbiztosokkal, hogy a kivégzéseket a forradalmi kormányzótanács intézkedéséig nem szabad végrehajtani.
Július 8-án délelőtt, nyomban az ítélethirdetések után, dr. Baracs névjegyét küldönc vitte Romanellihez. A kártyán a döntés ismertetése mellett még annyi állt, hogy a mentés lehetőségére talán csak pillanatok vannak még hátra. Az antant-misszió delegáltjai fél óra múlva a fogházban voltak. Figyelmeztették a vészbíróság elnökét, hogy az elítélt tisztek az olasz misszió védelmét élvezik. Még a délelőtt folyamán megismételték figyelmeztetésüket, személyesen Kun Béla előtt.
Az amerikai misszió akkor éppen 48 óráig időzött Budapesten. Weyss kapitánnyal, a küldöttség vezetőjével, este találkozott dr. Baracs. Miután közölte vele az ítéletet, Weyss kapitány, két amerikai tiszt kíséretében, azonnal a szovjetházba ment. Kun Bélával együtt találta Alpári Gyulát, a külügyi népbiztos helyettesét. A két népbiztos tudomására hozta, hogy az antant nevében fejükkel teszi felelőssé őket, ha kivégzik a tiszteket.
Tombor alezredes Kun és Szántó népbiztosoknak nyújtott át emlékiratot a vörös hadseregben szolgáló aktív tisztek nevében. A memorandum aláírói megtagadták a továbbszolgálást, amennyiben a halálos ítéleteket végrehajtják.
Ezek után dr. Baracs is felkereste a szovjetházban Kun Bélát. A tanácskormány kegyelmezésének kihirdetését sürgette nála. Dr. Somogyi Zoltán leírása szerint:
„- Nem avatkozom bele, nem az én dolgom – válaszolja Kun. Evégett Garbaihoz, az elnökhöz kell fordulni.
Hosszabb ideig vitatkoztak, s a vitának, melyben Landler is részt vett, az lett a vége, hogy Baracs Garbaihoz ment a szocialista-kommunista pártkörbe, az Andrássy-úti Harkányi-palotába. Közölte az elnökkel a dolgot és Garbai mindent megígért.
Teltek a napok és minden múló nap közelebb hozta a bizonyosságot, hogy a halálos ítéleteket nem hajtják végre.”
Július 13-án, déli 12 órakor, a vádbiztosok élén Kis Miklós, a vésztörvényszék elnöke látogatott el a tisztek börtönébe. Az elítélteket a priccseik előtt sorakoztatták fel. Kis elővett egy ív papírt, felolvasta a neveket, majd kihirdette, hogy megjelent a forradalmi kormányzótanács CXXVIII. számú rendelete. Eszerint a kihirdetésétől számított két nap alatt végre nem hajtott halálos ítélet automatikusan életfogytiglani kényszermunkára változik át. Az elítéltek tehát nem kapnak kegyelmet, ellenben a bölcs proletártörvény megmenti őket a haláltól.
Nyilvánvaló, hogy ez a formula a kommün urainak az antant nyomásával szembeni gyengeségét volt hivatott palástolni. A missziók ellenmondást nem tűrő fellépése nyomán ráébredtek, hogy a számukra legdrágább emberéleteket is elveszíthetik hazárdjátékukban: a népbiztos urakét, a magukét.
Az érintett vésztörvényszék nem is tartott már több tárgyalást.
Az elítélteket Sopronba, onnan pedig később a váci fegyházba szállították. Itt értesültek arról, hogy a június 24-i ellenforradalmukban részt vevő Erődy Ödön tartalékos főhadnagy, székesfővárosi tanár holttestét a Ludovika kertjének egy kútjában megtalálták. Mildner Ferenc tüzérszázadosnak, az Akadémia tanárának, Kun Béla parancsára végrehajtott, borzalmas meggyilkolásáról is itt értesültek.
Szabadulásuk napja augusztus 4-én érkezett el. Szép Sándor ezredes-hadbíró elnöklésével ekkor érkezett Budapestről egy bizottság, amely elbocsátotta őket a fegyházból.
Augusztus 4-én a következőkben felsorolt, nemzeti érzelmű foglyok szabadultak a váci fegyintézetből:
Életfogytiglan elítélve: Bartha László őrnagy, a Ludovika Akadémia parancsnoka, Bayer Ferenc százados, Osváth Zoltán tüzérszázados, Szikora László egyetemi hallgató, tartalékos hadnagy, Szörtsey József földbirtokos, a Magyar Nemzeti Szövetség igazgatója, Tomcsó János egyetemi hallgató, tartalékos tüzérfőhadnagy, Ádám Endre százados, Kozma Ferenc tüzér őrnagy, Gálba Gyula tüzérszázados, Kesseő László főhadnagy, dr. Kachelmann Ernő miskolci ügyvéd.
15 évre elítélve: Grassy József főhadnagy, Hollós Antal százados, Justy Emil tüzérszázados, Petrikovits István százados, Móricz Lóránt főhadnagy, Wisinger Győző százados, Vasek Ottó százados, Kovács Gyula tüzérfőhadnagy, Martincsevics Ferenc Zala megyei tanító.
10 évre elítélve: Kaysersheimb Károly alezredes, Martincsevics László egyetemi hallgató, Altenburger Gyula nyugalmazott vezérigazgató, Köllő Gábor tart. tüzérfőhadnagy, dr. Perényi Szilárd tb. szolgabíró, tartalékos tüzérfőhadnagy, Boda Géza egyetemi hallgató, tartalékos hadnagy, Hefty György múzeumi tisztviselő, Hegyi Ödön hírlapíró, Palatin Rezső magántisztviselő, Sárkány Géza egyetemi hallgató, Szecsődy Sándor rendőrellenőr.
6 évre elítélve: Wicenti Ödön százados.
5 évre elítélve: Pajor Lajos százados, dr. Krisztics Sándor egyetemi magántanár, fővárosi könyvtárnok, Porffy Elemér “Hangya” tisztviselő, Krisfoff Sándor egyetemi hallgató, Vermes Gyula földbirtokos, tartalékos tüzérfőhadnagy.
3 évre elítélve: dr. Wukovics Károly városi tanácsos (Kassa),
2 évre elítélve: Balogh Antal MÁV-főkalauz, Rothnágel Rezső százados, Skubilcs János egyetemi hallgató, Táborszky Géza, egyetemi hallgató.
1 évre elítélve: Abt Kamilló egyetemi hallgató, báró Apor Gábor külügyminiszteri titkár, Farkas Jenő egyetemi hallgató, Molnár Mihály egyetemi hallgató, ifj. Szinásty Béla kereskedő, Wosner István magántisztviselő, Villásy Pál magántisztviselő.
A nemzeti érzelmű ellenforradalmi kísérlet első évfordulóján, 1920. június 24-én, a Ludovika Akadémia, Magyarország Kormányzójának: Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak, József és József Ferenc főhercegeknek, a Magyar Királyi Kormánynak és a magyar polgári és katonai társadalom színe-javának jelenlétében emlékezett meg hőseiről. Az ünnepély a P. Zadravecz István tábori püspök által celebrált tábori misével kezdődött. Az evangélium felolvasásánál félbeszakították a misét, s a Kormányzó Úr Őfőméltósága engedélyt adott Révy Kálmán alezredesnek a hősi emlékmű leleplezéséhez.
Márványtalapzaton obeliszkszerűen emelkedő márványoszlop, az emlékmű, mely vörös márványból készült négy pajzson nyugszik. A hősi halottak vértanúságát szimbolizálva mártírkoszorú fon át két pallost. Sárga márvány királyi korona fedi az emlékoszlopot.
Az oszlop két oldalán a hősök nevei. Lemberkovics Jenő, Ivándai Karátson István, Mildner Ferenc századosok, Erődy Ödön tartalékos főhadnagy, Pogány Jenő II. évfolyambeli akadémikus.
Az emlékmű felirata:
„1919. június 24. A Ludovika Akadémiának a nemzeti eszméért vívott dicső küzdelme emlékére.
Emeltük a nemzeti eszme lelkes híveinek áldozatkészségéből.
Csak törpe nép felejthet ősnagyságokat,
Csak elfajult kor hős elődöket”
Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>