A vörös terror 142. – Még mindig arat…

A vörös terror

  1. Még mindig arat…

 

Aki azt gondolja, hogy az idő előrehaladtával, a hurok szorultával csökkent a vörösök vérszomja, alaposan téved. Felfokozott harci kedvük csak a fronton lohadt le. Hogy ebben mennyire játszott szerepet a fegyveres ellenség jelenléte, szemben a védtelen civil prédákkal, azt én nem tudom eldönteni.

Kun Béla figyelme, minden gazdasági, politikai és katonai probléma ellenére, még azokban a zavaros végső napokban is, kiterjedt a személyes bosszúállásra. Így történhetett meg, hogy lóápolók váljanak igazságszolgáltatási potentátokká.

A szomorú történet, amit most elmondok, Mildner Ferenc tüzér századossal történt meg. Mildner százados a Ludovika Akadémia tanára volt. A június 24-i ellenforradalmi megmozdulás után őt is begyűjtötték, több tiszttársával együtt, mint gyanúsítottat. Az antant-misszió közbenjárására, mint azt korábban megírtam, nem merték a törvényesség kereteit olyan durván átlépni a kommunisták, mint azt egyébként rendszeresen megtették a forradalmi ítélkezéseik során. Rendes tárgyalásokat tartottak.

A tárgyaláson azután kiderült, hogy semmiféle bizonyítékuk nincs Mildner százados ellenforradalmi tevékenységére vonatkozóan. Kénytelenek voltak hát őt szabadon bocsátani.

Ekkor lépett be tragikus történetébe három haragosa: Csekő Antal, Kiss András és Bögre Zsigmond lóápolók. Valami régebbi sérelmük miatt engesztelhetetlen gyűlöletet éreztek a százados iránt, s nem tudtak belenyugodni szabadulásába. Koholmánnyal ismét feljelentették hát őt. A nyomozás nem a várt eredményt hozta, ezért panasszal éltek a bosszúszomjas lovászok. Az ügy Dinnyés József, 34 éves szabósegéd asztalára került. A szabósegédnek nem eredeti szakmája, hanem új hivatása szerint kellett azzal valamit kezdenie. Ezen új hivatása pedig abból állt, hogy a forradalmi törvényszék vádbiztosa volt.

Saját eszétől Dinnyés sem tudott mit kezdeni az üggyel. Eljárás indítására nem látta elégségesnek a rágalmakat, a ló gondozók agilitása miatt kukázni sem merte az iratokat. Végső megoldásként azt a megoldást eszelte ki, hogy személyesen Kun Bélának referál az esetről. A találkozó július 30-án létre is jött, az eszmecsere lezajlott. Kun Béla csak annyit mondott Dinnyésnek:

„- Küldjék haza!”

A vörösök szlengjében ez azt jelentette, hogy gyilkolják meg. Vizsgálat, tárgyalás és ítélet nélkül.

Dinnyés az utasítás szellemében eljárva, felkereste Polinitzer Ármint, a IX. kerületi vörösőrség parancsnokát. Segítségét kérte a gyilkosság végrehajtásához. Polonitzer saját kezébe vette a végrehajtást. Úgy látszik, még abban a hitben élt, hogy a külügyi népbiztos elvtársnak tett szolgálatok jól jövedelmező befektetések lesznek a jövőben. Megleste hát Mildner századost, aki délután, szolgálata leteltével, hazafelé sétált a Ludovikáról. Egy alkalmas pillanatban letartóztatta, s a legközelebbi őrszobára kísérte.

Ott egy zárkába csukták, s Polonitzer nekikezdett a hóhér-különítmény megszervezésének. Komplett különítmény állt össze, önkéntesekből. Oláry Miklós harmincegy éves politikai nyomozó, Pesti Ferenc huszonhat éves kerületi vádbiztos, Hám Miklós és Holbauer Imre vörösőr alkotta a csoport magját, hozzájuk társult a három lóápoló és Dinnyés József katonai vádbiztos is. Bizonyára Dinnyés is azt gondolta, hogy Kun Béla és tanácsrendszere még jó hosszú ideig fogja rontani az ország levegőjét. A gyilkosságban való személyes részvétele adta volna meg neki a lehetőséget, hogy hiteles beszámolóval keresse fel a népbiztost.

Mildner századosnak nem kellett sokáig raboskodnia. Az osztag késő este a Duna partjára kísérte, a Lánchídhoz. Ott körbeállták, Polonitzer nyakon ragadta, a földre teperte, s leszorítva tartotta. Haramiatársai akcióba lendültek, s rohamszuronyaikkal, 21 döféssel kioltották a szerencsétlen tüzértiszt életét. Holttestét a partfal pereméről a Dunába vetették.

A Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék 1919. december 20-án kelt, Kgy. 5710/919. számú ítélete rendezte a gyilkosok sorsát. Dinnyés Józsefet halálra ítélték, s az ítéletet végrehajtották. Oláh Miklóst 15 évi, Hám Miklóst 8 évi, Csekő Antalt 10 évi, Holbauer Imrét 6 évi, Pesti Ferencet és Kis Andrást 5 évi fegyházra ítélték. Polonitzer Ármin, a bűnügy egyik főszereplője, megszökött a felelősségre vonás elől.

Július 30-án, Győrött, Krammer Ignác életét oltotta ki célzott lövés. Halála az asszonylázadással összefüggésben történt meg. Amikor a megmozdulás leverésére a városba érkeztek Chlepkó Ede és társai, mint már megírtam, éktelen lövöldözésbe kezdetek. E puskaropogás egyik lövedéke oltotta ki Krammer Ignác életét. A Győri Királyi Ügyészség 1920. július 21-én kelt, El. 1/21. számú jelentése szerint a gyilkosság elkövetője megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Tiszakeszin is feltámadt a téboly a rebellió utolsó óráira. A vörösök, rögeszméjükhöz híven, ellenforradalmárok után kutattak. G. Nagy Sándor és Baranyai János vörösőrök több tiszakeszi-i lakost feljelentett Tomka András járőrparancsnokkal, azzal a váddal, hogy ellenforradalmárokat rejtegettek. Tomka az esetet Gádor Béla politikai megbízottnak jelentette tovább. Gádor elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. Így került a kommunisták őrizetébe Kéki Andrásné, született Dobecz Zsófia, 49éves, Forró Molnár András, 53 éves gazdasági cseléd, Salap Dániel, 34 éves földműves, Harsányi István földműves, Angyal János, 59 éves kocsmáros és Smila Gyula, 25 éves kőműves.

Gádor Béla úgy döntött, kivégezteti a gyanúsítottakat. Eljárásában már formailag sem volt jelen még a diktatúra bíráskodási bohózata sem. Nem ült össze forradalmi törvényszék, a politikai megbízott egyszerűen megbeszélte elvtársaival: G. Nagy Sándor és Baranyi János vörösőrökkel, Tomka András járőrparancsnokkal, Bach Dénes salgótarjáni vasesztergályossal és zászlóaljküldönccel, hogy a letartóztatott civileket ki kell végezni. Ennyi volt az eljárás vizsgálati szakasza. Talán még azt kell itt elmondani, hogy e rövidített eljárás során azért megverték, megkínozták és kirabolták áldozataikat a vörös hóhérok. Ez azonban nem meglepő fordulat tőlük.

Az ítéletek végrehajtásához Penyaskó István rajparancsnok 12 vöröskatonát választott ki. Közülük név szerint ismertté váltak: Molnár Ferenc, Maász József gyári munkás, Szalvay Mihály kőműves, Endreiter József gyári munkás, Bódi István gyári munkás, Gyurcsik András gyári munkás, Miklós István, Illés Sándor, Huszár István gyári munkás.

A hóhérok Mezőcsát határába, a mezőre kísérték áldozataikat. Ott megásatták sírjaikat, majd Bach Dénes megparancsolta nekik, hogy üljenek bele sírgödreikbe. Ezután 3-4 lépés közelségből, 20-30 lövést adtak le rájuk. Bizonyára meglepően hangzik, de még ilyen körülmények között sem sikerült a vörösöknek minden áldozatuk életét kioltani. Az életben maradottakat bajonettel szurkálták s puskatussal verték halálra, rettenetes kínzások közepette.

A Miskolci Királyi Törvényszék 1920. március 21-én kelt, 1919. B. 3949/16. és a Miskolci Királyi Törvényszék 1921. április 6-án kelt, B. 3949/50/1919. számú ítélete rendelkezett az elkövetők büntetéséről.

Bach Dénest halálra ítélték és kivégezték. Maász József, Szalvay Mihály, Gyurcsik András és Huszár István 15 évi, Endreiter József, Bódy István, Miklós István és Illés Sándor 14 évi, Tomka András 10 évi fegyházra ítéltetett.

Ugyancsak július 30-án, Rémben, ismeretlen vöröskatonák agyonlőtték Védeleg Mihályt. Az ügy közelebbi adatai nem váltak ismeretessé. Az esetet a Kalocsai Királyi Ügyészség 1920. október 2-án kelt, El. 1. N. 79. számú jelentése rögzítette.

Július hónap folyamán ismeretlen férfi holttestét találták Szegvár határában. Ismeretlen vöröskatonák lőtték agyon, s holttestét a Tiszába dobták. Az esetet a Szegedi Királyi Ügyészség 1920. augusztus 3-án kelt, 1920. El. 1.A. 14. számú jelentése rögzítette.

E zavaros időkben lövetett agyon Moldvai Károly századparancsnok egy ismeretlen vöröskatonát Karcag és Kisújszállás határában. A katona bűne engedetlenség volt. A kivégzést Lénárd János 34 éves, mezőtúri földműves, vöröskatona hajtotta végre. A Szolnoki Királyi Törvényszék 1921. május 12-én kelt B. 1182/921. sz. ítélete Lénárd Jánost felmentette, mert parancsra cselekedett. Moldvai elkerülte a felelősségre vonást.

Szabó János miskolci bérkocsist Tiszadobon lőtték agyon ismeretlen vöröskatonák, július hónap folyamán. Az ügy részleteire nem derült fény. Az esetről a Nyíregyházai Királyi Ügyészség 1920. július 22-én kelt, El. 1. A. 49. sz. jelentése tett említést.

Jegyzeteimet lapozgatva vettem észre, hogy a maga idejében nem számoltam be két, június 23-án és egy, július 3-án elkövetett gyilkosságról. Ezt a hiányosságot most pótolom.

A mezőtúri Béla-majorban június 23-án aratott a halál. Adler Miksa 38 éves, mezőtúri lakos, gazdasági intéző azért esett a terror áldozatául, mert állítólag az általa igazgatott területre leszállt egy vörös repülőgép, s ő ezt jelentette a románoknak. Egy Gutas névre hallgató vörös terrorista ezért elfogta, s elszállítás végett ismeretlen vöröskatonának átadta. A fogolykísérő azután rövid úton oldotta meg feladatát: útközben, hátulról, főbe lőtte Adler Miksát. A szerencsétlen áldozat holtteste négy napig feküdt temetetlenül a gyilkosság helyszínén. Eközben, ismeretlen időpontban, ismeretlen tettes(ek) még a ruháját is elrabolták teteméről.

Ítélet az ügyben soha nem született, az esetről a Szolnoki Királyi Ügyészség 1921. november 12-én kelt, 1920. El. 60/103/8. számú jelentése tájékoztat minket.

Ugyanez a jelentés tartalmazza Gy. Szabó István, 60 éves mezőtúri lakos, majorosgazda meggyilkolásának esetét is. Gy. Szabó kivégzésére is június 23-án, ugyancsak a Béla-majorban került sor.

A szerencsétlen sorsú gazdálkodót Ignácz József és Ignácz Gáborné jelentette fel a vörösöknél, azzal a váddal, hogy rosszul bánik a cselédeivel. Köblös Artúr terrorista-parancsnok erre egyszemélyes vésztörvényszékké alakult, halálra ítélte a gazdát, s vöröseivel nyomban végre is hajtatta az ítéletet. Személyes számadása tekintetében már nem volt ilyen bátor és határozott – megszökött a felelősségre vonás elől.

Doktor Domonkos Gáspár, volt szobi lakos, ellenforradalmi kijelentésekre ragadtatta magát Szobon, július 3-án. A felpaprikázott csőcselék és az ott tartózkodó vöröskatonák erre nekirontottak, ütlegelni kezdték, belelőttek, majd agyonverték. Az ügy további részletei nem ismeretesek, csak annyit tudunk, hogy a gyilkosságban részt vállalt vöröskatonákat 8-10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. A közölt információk a Pestvidéki Királyi Ügyészség 1921.El. I.A.68/210. számú jelentéséből és a Pestvidéki Királyi Törvényszék 1921. október 22-én kelt, B. IX. 8086/5/921. számú ítéletéből származnak.

Így folytak a dolgok országszerte, tulajdonképpen órákkal a vörös diktatúra bukása előtt. Bizonyosnak látszik, hogy az elvakult kommunista aktivisták észre sem vették, hogy idejük lejárt. Vagy ha mégis, akkor annál rosszabb az erkölcsi megítélésük. Ha ugyanis tudták, hogy nincs tovább, mégis öldököltek, akkor azokat a gyilkosságokat már elérendő igazi cél nélkül, pusztán a vérontás kedvéért, romlott lelkük tobzódásában hajtották végre. Erre pedig nincs mentség, sem Isten, sem ember előtt.

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>