A vörös terror 145. – Utóvéd

A vörös terror

  1. Utóvéd

 

Augusztus második napján a következőképpen mutatkozott be az új, tisztán szociáldemokrata kormány, a Népszava hasábjain:

„Magyarország népéhez!

Az antant hatalmai ultimátumot intéztek hozzánk. Követelték, hogy a tanácsrendszer alapján álló kormány helyét más kormány váltsa föl.” (Úgy érzem, a magyar nyelv nem tartozott az új elvtárs-urak erősségi közé. A más kormány ugyanis nem az előző kormány helyét, hanem az előző kormányt váltotta fel a helyén. Már, ha tényleg váltás volt.)

„Ehhez a föltételhez fűzték a béketárgyalások megkezdését. A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság kormánya úgy látta, hogy ezidő szerint az antant hatalmaival szemben a szívós ellenállás csak haszontalan vérontáshoz vezetne. Ezért letette megbízatását.” (Tehát, szándéka szerint csak ideiglenesen mondott le az országlásról. Más, számára kedvezőbb időben majd visszatér. De ki bízta meg őket a rémuralom gyakorlásával? Kinek a megbízatását tették le? Leninét?)

„Az ország ideiglenes” (ugye, hogy csak átmenetire tervezték a távozásukat?) „kormányzását a központi Munkástanács megbízásából átvette a fegyelmezett és fölfegyverzett magyarországi szakszervezetek vezetőiből alakult új kormány.

Az új kormány az öntudatos, szervezett munkásság erejére támaszkodik.

Célja a rend fönntartása és az antanttal való tárgyalások megkezdése.” (Vagyis a diktatúra rendjének folyamatossága mellett a külső, kedvezőtlen feltételek elhárítása.)

„Kishitűségre nincs okunk. Erősen tartjuk a Tisza-frontot. Itthon is fegyelmezett kitartásra van szükség. Az új kormány bízik abban, hogy a fegyelmezett munkásság nem tűri sem az ellenforradalmároknak, sem a fosztogatóknak garázdálkodását.

Meg akarja föltétlenül óvni Magyarország népét a fehér terror pusztításának és a csőcselék rombolásának rémétől.” (Azt gondolom, ez itt a freudi elszólás tipikus esete. Bizonyára nem képezheti vita tárgyát, hogy augusztus elsején, amikor az irat a nyomdába érkezett, még a legvadabb bal-liberális fantáziálás sem számolhat be az általuk fehér terrorként aposztrofált megtorlás eseményeiről. Mégis, tényként adják elő annak létezését, amit éppen ők eszeltek ki, ijesztgetésül. Később már csak ehhez a mumushoz ragaszkodtak, amikor a vörös terror által bántalmazottak, vagy azok hozzátartozói, bosszút álltak azokon, akikről úgy gondolták, közük volt az ő kálváriájukhoz. Természetesen, erősen eltúlozva a megtorlás mértékét.)

„Annak tudatában, hogy a dolgozók tömegei zárt sorokban állanak a kormány mögött, a kormány fölhívja Magyarország népét, hogy fegyelmezetten várja be az eseményeket és föltétlenül engedelmeskedjék a kormány rendelkezéseinek.” (Tehát marad a diktatúra, a parancsuralmi rendszer.)

„Mindenki maradjon a helyén. A munkástanácsok és egyéb hatóságok szigorúan teljesítsék kötelességeiket.” (Tehát, a forradalmi törvényszékek is.) „A rend és a fegyelem megsértőire a kormány teljes erővel fog lesújtani.” (Nyilvánvalóan örökségbe kapott terror-szervezetein keresztül.)

„A rend és fegyelem fönntartásával az új kormány megbízta Haubrich József hadügyminisztert.” (Vagyis, katonai diktatúra, junta lépett életbe a proletárdiktatúra folytatásaként.)

„Aki a kormány rendelkezéseinek ellenszegül, a szervezett munkásság akaratával találja megát szemben.” (Inkább csak a vezetői akarata az, de ki figyel ilyen apróságokra történelmi időkben?)

„Magyarország népét csak a rend, csak a fegyelem mentheti meg a pusztulástól.” (Ebben az egyben én is egyetértek a szakszervezeti kormánnyal. Ámbátor hozzáteszem, erre a felismerésre bő egy évvel hamarabb kellett volna eljutniuk, s a lövészárokban akkor még fegyelmezetten helytálló magyar katonákat kitartásra kellett volna buzdítani, s mindenben segíteni, míg a béketárgyalások le nem zárulnak. Számunkra lényegesen kedvezőbb feltételekkel, mint az, a baloldali országvesztők bomlasztó őrülete után végül bekövetkezett.)

Így szólt az új kormány augusztus 1-re keltezett felhívása. Nehéz ma már megítélni, hogy ki vette ezt a váltást tényleg komolyan. Tormay Cécile a következőket írta róla Bujdosó könyvében:

„A város szinte mozdulatlan, mintha belemerevedett volna a várakozásba. Távíróhuzalokon pedig szüntelenül jönnek Budapestről a parancsok: „Minden direktórium maradjon a helyén. Senki se merjen megszökni…”

A nyitott ablak alatt lépések álltak meg. Izgatott gutturális hangok beszéltek.

Ableiten, – mondotta az egyik sémi hang, – le kell vezetni…

Csengettek a kapun. Az alispán jött…

Távirat érkezett Budapestről. A Kun-kormánynak vége! Mintha valami felkapta volna a szívemet és magasra emelte volna magam fölé.

Biztos értesülés, – folytatta az alispán. Tiszta szocialista kormány alakul. – És kezét olyan elővigyázó mozdulattal kulcsolta egymásba, mintha ügyelné, hogy egyikkel kárt ne tegyen a másikban:

Tiszta szocialista, kormány… Nem ezt vártuk! És eszembe jutottak azok a hírek, melyek arról szóltak, hogy az antant bécsi megbízottai nem Bethlen István gróf bécsi bizottságával, nem is a szegedi kormánnyal, nem magyarokkal, de már napok óta Böhm Vilmossal, Kunfi Zsigmonddal és Károlyi emberével: Garami Ernővel tárgyalnak.

A gondolatomba beleugrott egy szó: „Ableiten… le kell vezetni”.”

Valóban, nagyon úgy fest a dolog, hogy a bukott rezsim vezetői egy olyan báb-kabinetet hagytak maguk mögött, melynek fő feladata az ő pillanatnyi menekülésük és a bizonytalan jövőbeni időpontban esedékes visszatérésük biztosítása lett volna. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök lelkesedése sem tört magasra a hírek hallatán. Naplója a következő bejegyzést tartalmazza augusztus elejéről:

„Ma hirdetik ki az új minisztériumot; Peidlnek hívják a miniszterelnököt, a nagy embert.

Ha ez is olyan mamut ormótlanság, akkor nagyot haladunk megint lefelé. Kun Bélát megtapsolták; fölálltak beszéde végén, s tüntettek a hálás balekok, – talán azért, hogy sótalan kenyeret eszik már a magyar, és 400 korona egy kiló zsír?

Soha ilyen buta és totya népet nem láttam.”

A bukással együtt a felszínre kerül a magát Károlyi Mihállyal exponáló Hock János sorsa is. Erről a következőket jegyzi meg, ugyanott:

„Tegnap itt járt X, egy Józsefvárosi káplán, aki Hock Jánosról beszélt:

»Hah, uraim – szólt Hock -, én csinálom most a magyar történelmet! Én! Nincs maguknak fogalmuk, milyen érzés az!«

  • A legfrivolabb svindler ez – mondta a káplán, aki jól ismeri.

No, csakhogy ettől is megszabadult a magyar egyház. Nyugalmazták, s elment Amerikába! Istenem, ilyen szemétzsákokkal megterhelve úszik a magyar egyház hajója!”

Csak halkan jegyzem meg, hogy a többszörös nemzet- és egyház-áruló Hock nevét a mai napig igen sok utca őrzi megcsonkított hazánkban.

Az előállott új helyzetet híven jellemzi a proletár-hadsereg ceglédi hadteste vezérkarának utolsó távirati jelentése, amit augusztus 2-án küldtek el a főparancsnokságul szolgáló, Cegléden állomásozó különvonatról.

„Helyzet f. hó 2-án déli 12 óráig:

A kormányváltozás kihirdetése után úgy a hadtestparancsnoksághoz, mint a hadosztály-parancsnoksághoz beosztott politikai megbízottak teljes számban ellógtak. Jelenleg a hadtestparancsnokságnál csak a beosztott tisztek maradtak helyükön.

A volt politikai osztály oszlopos alakulatai (terrorcsapat, testőrszázad, stb.) a megszokott módon, a raktárak alapos kifosztása után, szintén eltávoztak.

Délelőtt 9 órakor egy ellenséges román lovas járőr és 10-11 óra között egy lovas század géppuskákkal és tüzérséggel Ceglédre bevonult.

Tekintettel a folyamatban levő fegyverszüneti tárgyalásokra, a hadtestparancsnokság a hadműveleti ellenintézkedésektől elállt és parlamenterei útján az ellenséges hadosztály-parancsnoksággal a tárgyalásokat felvette.

Különben a helyzet változatlan.

Hdt. különvonat, hdm. 28/1.”

Így múlik a világ dicsősége…

A jelentésnek van egy külön érdekessége, mely nem a leírtak tartalmában, hanem annak körülményeiben található. A hadtest parancsnoka Vágó Béla volt akkor. A távirat feladásának pillanatában éppen Ausztria földjén tartózkodott. Bécsbe tartott, a menekülő Kun Béla társaságában…

Az utóvédként hátrahagyott „tiszta szocialista” kormány és „fegyelmezett” követői elvi álláspontját, irányultságát jól jellemzi a keszthelyi szociáldemokraták augusztus 2-i gyűlése, az ott elhangzott véleményekkel.

A város bolsevik lapja, a Testvériség számolt be a délután folyamán, az Amazon Szálloda báltermében megtartott párt-összejövetelről. (Az Amazon a város illusztris helye volt egykor, a Festetics kastélytól egy utcasaroknyira, a főutcaként működő Kossuth Lajos utca irányában állt a jobb oldali sarkon. Amikor legutóbb láttam, már nem üzemelt, lepusztuló-félben volt.) A tudósítás a következőket közölte:

„Paál Sándor elvtárs pontban fél 5-kor nyitotta meg a gyűlést.

Üdvözölte a megjelenteket, majd így folytatta: Most, mikor örülni kellene, hogy tiszta szocialista kormány van uralmon, szerencsétlennek kell nevezni a pillanatot.

Nemzetiszínű kokárdákkal a fehérgárda szervezkedik.

(Akasztófára velük, le velük, disznóság, stb. bekiáltások.)

Kéri, hogy hallgassák meg Pámer elvtársat, ki éppen most jött Budapestről. (…)

Pámer István a sietségtől ziháló mellel, homlokáról az izzadságot törölgeti:

- Már Balatonszentgyörgyön hallotta, hogy Keszthelyen szervezkedik a fehérgárda. Részt vett a budapesti átalakuláson, mely gyönyörűen, minden zökkenő nélkül folyt le. Budapesten kiselejtezték a salakot!

Tiszta, új szocialista kormány van. Keszthelyen pedig betolakodott a szemét burzsoázia és a csőcselék. Befurakodtak a munkásság közé és előkészítik a fehér rémuralmat, a reakciót. (…)

Zengláv Miklós elvtárs, egy vasas Budapestről, akit véletlenül Keszthelyen ért a kormányváltozás, volt a következő szónok:

- Megdöbbenve láttam a nemzetiszínű zászlókat és kokárdákat Keszthelyen.

Ne legyen a munkásosztály kíméletesebb a burzsoáziához, mint amilyen a múltban a burzsoázia a munkásosztály iránt volt! Inkább meghalunk, de ebben az országban a fehérgárda nem győzedelmeskedik soha!

Nem akarom látni, hogy a proletár hullákat nemzetiszínű lepedőben vigyék a temetőbe.

(Tomboló lelkesedés. Felkiáltások. Inkább meghalunk!) (…)

Csaplár Dezső elvtárs azt kérdezte, hogy ugyan, hány embert akasztatott fel négy és fél hónap alatt a diktatúra?

- Ugye senkit, és lám, a fehérterror meg sem született, de máris akasztani akar!”

Az eszeveszett szoci propaganda, mint láthatjuk, előre rémítgetett az eljövendő fehér terrorral. Úgy, hogy maguk is, kijelentették, az még meg sem született! A nemzet- és hazaáruló balos csürhe, nem véletlenül, a hagymázas jövőbeni szörnyűségeket előre összekötötte a nemzeti érzéssel, a nemzeti zászlókkal. Ezzel a vádaskodásukkal soha nem hagytak fel.

Nem találok a jelenségre jobb szót, mint hogy magyar gyűlölők. Ha figyelembe vesszük, hogy mindig is nemzetközinek vallották magukat, ezen nincs mit csodálkoznunk. Csak tudnunk kell, hogy az ilyeneknek nincs hazájuk. Nem éreznek, nem gondolkodnak, csak beszélnek magyarul. Mert így érik el, hogy az ország népe meghallja őket.

Bajban akkor vannak, ha meg is értjük, amit mondanak. A szavaik mögötti, igazi lényeget. Amit hazugságaikkal, nagy ívű, ám őrületbe hajló demagógiákkal igyekeznek palástolni. Mert úgy van az, ahogy korábbi prominensük mondta: hazudtak éjjel, hazudtak nappal. 1919-ben is, azóta is.

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>