A vörös terror 150. – Függöny

A vörös terror

  1. Függöny

 

A valamivel több, mint 9 hónapon át tartó őrület, a Károlyi és elvbarátai által megkezdett esztelen országvesztés tragédiájának előadása a végéhez ért. A politikai, gazdasági, pénzügyi, katonai és erkölcsi devalváció nyomán az ország romokban hevert. Ha nyersebben akarunk fogalmazni, azt is mondhatjuk, hogy a hakni végére megmaradt ország már nem is az az ország volt, mint amelyikben ezt a szörnyű tragikomédiát játszani kezdték. Területének kétharmadán, lakosságának nagyobb része felett, idegen hatalmak, a később szentesítendő utódállamok regnáltak. A maradék Csonka-Haza is inkább úgy nézett ki, mint valami gyengécske utódállam, mely el-elbukik, a járást tanulgatva. A hajdani dicsőséghez vajmi kevés köze volt a romoknak, miket a forradalmak hátrahagytak.

Bizony, a forradalmak, s nem a szörnyű első világháború. Ne feledjük el: a padovai fegyverszünet megkötésekor egyetlen idegen katona sem állt a történelmi Magyarország területén. Fegyver alatt állt viszont 600.000 harcedzett magyar férfi – s ha mindenáron nem züllesztik le ezt a haderőt, semminek sem kellett volna így megtörténnie, ahogyan megtörtént.

De a történelem nem ismeri a „ha” lehetőségét. A magyar Nagypéntek expressz-sebességgel közeledett végkifejletéhez, Mária Országának keresztre feszítéséhez.

„Romanelli alezredes úrnak, Budapest.

(Paris, augusztus 2.) — Van szerencsém elismerni augusztus 1-i szikratáviratának vételét, amely közli a Tanácsköztársaság kormányának lemondását, új magyar kormány alakulását és ennek a kormánynak a nyilatkozatait, amelyeket tudattunk a legfőbb tanáccsal. A szövetségesek tanácsa úgy véli, hogy nem avatkozhatik be a Magyar Köztársaság belpolitikájába és ennélfogva nem foglalkozhatik a bécsi szövetséges missziók két tagja által előterjesztett javaslatokkal. A szövetséges társult hatalmak és Magyarország közötti viszony elismert bázisául egyedül a következők szolgálnak:

  1. Az 1918. november I8-iki fegyverszüneti szerződés, amelynek föltételeit, különösen azokat, amelyek a hadsereg leszerelésére vonatkoznak, az új magyar kormánynak tiszteletben kell tartania.
  2. A békekonferenciának június 13-án kelt közlése annak a vonalnak a megállapítására vonatkozóan, amelyen a magyar csapatoknak a csehszlovák és román határok mentén maradniok kell.

A szövetségesek tanácsa mindössze azt fogja kívánni a román kormánytól, hogy csapatait azon a vonalon állítsa meg, amelyet jelenleg a magyar hadsereg részéről szenvedett támadás következtében elfoglalnak és mindaddig nem fogja kérni arra, hogy visszavonja őket a június 13-án megállapított vonalra, amíg az új budapesti kormány alá nem vetette magát mindenben a fegyverszüneti szerződés pontjainak. A szövetséges és társult hatalmak várják az új magyar kormány cselekedeteit. Remélik, hogy egy olyan kormánynak a hivatalba lépése, amely kötelezettségeit teljesíti és a magyar népet képviseli, siettetni fogja a béke és a rendes gazdasági összeköttetések helyreállításának pillanatát.

Clemenceau.”

Valamikor korábban, amikor e szörnyű história időrendjében soron következett, sokat lamentáltam azon, vajon miért kellett Károlyinak Belgrádba sietnie, egy olyan előnytelen békét megkötnie, melyre semmiféle nemzetközi elvárás nem kötelezte. Emlékezzünk rá: még maga Franchet d’Espérey tábornok is csodálkozott a látogatáson. Ma sem tudok egyébre gondolni, mint arra, hogy a puccsal hatalomra került „őszirózsás” kormány vezetője egy kierőszakolt, idétlen és időtlen, ráadásul szükségtelen béke-okmány szignálásával gondolta megvalósítani kabinetje nemzetközi elismerését.

A feleslegesen vállalt feltételeknek azután ára lett. Mint látjuk, Clemenceau már ehhez a szerződéshez kötötte Magyarország sorsának további alakítását.

Ez pedig igen szigorú feltételeket vont maga után. Az ország nagy részét megszállva tartó románok megfogalmazták a későbbi trianoni diktátum prototípusát felénk. Mârdârescu tábornok volt, aki tárgyalások helyett, 12 órás gondolkodási időt adva, ultimátumot adott át augusztus 3-án este, a kormányt képviselő dr. Nagyiványi Zoltán kezeihez.

„Az Antant Katonai Misszió Vezetőségének Budapest

A magyar népköztársaság kormánya folyó évi augusztus hó 5-én a román királyi csapatok főparancsnokságától a mellékelt fegyverszüneti feltételeket vette:

>>> A Magyar Népköztársaság Kormányának,

Budapest

Fegyverszüneti tervezet, amely megszünteti az ellenségeskedést Románia és Magyarország között.

  1. a) A magyar népköztársaság átadja az összes hadianyagot, mely alól kivételt képeznek azon anyagok, amelyek a megengedett fegyveres erő fenntartásához szükségesek.

Ezen hadsereg, beleértve az összes tiszteket, nem lehet több 15 ezernél. Ezen hadsereg kiegészítése, csoportosítása utólag lesz megállapítva.

  1. b) A magyar népköztársaság mindazon gyárakat, melyek fegyver és muníció gyártásával foglalkoztak, Románia javára leszereli, ezen leszerelést román specialisták és magyar munkások hajtják végre.
  2. c) A magyar népköztársaság átadja mindazon felszerelés 50 %-át, amely 300 ezer főnyi hadsereg szükségletét fedezi.
  3. d) A magyar népköztársaság átadja vasúti felszerelésének, gépeinek, a vasúti mozgó anyagoknak, s a javításukhoz szükséges eszközöknek 50 %-át.
  4. e) A magyar népköztársaság átad 400 személyszállító és 400 teher autómobilt jó és üzemképes állapotban.
  5. f) A magyar népköztársaság kiadja minden szarvasmarháinak és egyéb állatállományának 30%-át.
  6. g) A magyar népköztársaság átadja minden mezőgazdasági gépének 30 %-át.
  7. h) A magyar népköztársaság átad 20 ezer vagon búzát, 10 ezer vagon tengerit, 5 ezer vagon árpát és rozsot.
  8. k) A magyar népköztársaság átadja vízijárműveinek 50 %-át. …
  9. A magyar népköztársaság saját költségén tartozik élelmezni a megszálló román haderőket, melyek a Tiszától nyugatra szállták meg az országot.

III. A román királyi hadsereg keletre való visszavonulása csak ezen feltételek teljesítése után fog megtörténni.

Az a) alatti pontokban foglaltak átvételét egy ad hoc bizottság fogja végezni, amelynek székhelyét és az átadás idejét később fogja meghatározni a román katonai parancsnokság.

Ezen egyezmény elfogadásának 48 órán belül meg kell történnie. Ellenmondások, helyesbítések nem vétetnek figyelembe.

Azon esetben, ha a magyar népköztársaság ezen feltételeket el nem fogadná, a román királyi csapatok a feltételekben meghatározott anyag készletet és állatállományt kénytelen lesz elvenni.

Budapest, 1919. augusztus 5.

Mardarescu s.k. tábornok.<<<

Mivel az 1918. évi november hó 13-án kötött fegyverszüneti feltételekben vállalt kötelezettségek is rendkívül súlyosak és ezen újabb terhek az országot létében semmisítenék meg, – a döntést az antanthatalmak kezébe helyezi.

Egyúttal felkéri az antant képviselőjét az érdemleges tárgyalások közvetítésére.

Budapest, 1919. augusztus 5.

A magyar népköztársaság kormánya nevében:

Ágoston külügyminiszter.”

Mint látszik, a rózsaszínűre hígult kormány tagjai is rendkívül súlyosnak találták a Károlyiék által Belgrádban vállalt feltételeket. Pedig elvtársak voltak…

A románok pedig nem tétováztak. Már nem elégítette ki őket a vendégjog alapján való itt-tartózkodás: napirendre vették Budapest megszállását. A protektorukként működő antant tiltásának figyelmen kívül hagyásával. Ám, hogy ne tűnjék további ellenségeskedésnek a főváros elfoglalása, azt a látszatot kívánták kelteni, mintha a város vezetése engedte volna be őket a falak közé. E célból magukhoz rendelték Pestszentlőrincre Haller Ferenc polgármestert. Meghagyták neki, hogy vigye magával városa pecsétjét, de vigyen papírt is (!). A polgármester így emlékezett vissza a találkozóra:

„Constantiu ezredes, a többi tiszt gúnyos mosolygása közepette, azt a kívánságot intézte hozzám, jelentsem ki írásban, hogy a város a román hadsereg számára szabad. Azzal igyekezett megnyugtatni, hogy ők a mi érdekünkben jöttek (!), és csak át akar vonulni a városon a budai oldalra, ahonnan továbbmennek. Természetesen szabadkoztam, hivatkoztam Rusescu tábornokkal kötött megállapodásunkra, mire az ezredes gúnyosan azt felelte, hogy ő arra nem ad semmit! Ezt az ügyet vele kell elintézni.

Kijelentettem, hogy nincs jogom a kormány hozzájárulása nélkül az átadásba belemenni, mire a válasz az volt, hogy őt a kormány nem érdekli, neki csak a polgármester aláírása kell. Cédulát tett elém, amelyen román és német nyelven a következő szöveg állt: ‘Ma, 1919. augusztus hó 4-én 9 órakor Constantiu ezredes dandárja Budapestre érkezett: a város szabad a román hadsereg részére.’

Én ismételten tiltakoztam az aláírás ellen, amire az ezredes éles hangon kijelentette, hogy akkor viselni fogom a következményeket.”

A románok valóban megszállták Budapestet és a Dunántúl egy részét. A magyar kormány erélytelen tiltakozása csekély visszhangot váltott ki az antant köreiben. Romanelli a következőket hozta az ország vezetőinek tudtára:

„A magyar kormány hadügyminiszterének

Budapest

Tekintettel arra, hogy ma Budapest külső városrészeibe román csapatok érkeztek, inkább a béke fönntartásának céljából, semmint ellenséges invázió szándékával. Az új magyar kormány mentesül annak a szükséges volta alól, hogy a nyugalom és közrend fönntartása végett nagyobb saját fegyveres erőt tartson fönn, mert erre a célra a román csapatok állanak rendelkezésre.

Ezért szükségesnek tartom, hogy a béke helyreállítása és a fegyverszüneti föltételek betartása érdekében a magyar kormánynak a következőket ajánljam figyelmébe:

  1. Á magyar hadsereget az 1918. november 13-iki fegyverszüneti szerződésben megállapított létszámra kell csökkenteni és megfelelő békebeli elhelyezésre szétosztani. A megállapított létszám keretein belül ajánlatos, hogy a hivatásos, katonák karhatalmi alakulatokba helyeztessenek el.
  2. A főváros és az egész Ország polgári lakossága fölhívandó, hogy a fegyvereit szolgáltassa be. Beszolgáltatandó mindenféle lőfegyver (a sörétre járó vadászfegyverek kivételével, lőszerek, kézi gránátok és robbanóanyagok.

III. A Vörös Hadsereg átszervezése és lefegyverzése. minél előbb megkezdendő.

  1. A fönti rendelkezések végrehajtásáról mindenkori értesítéseket kérek.

Romanelli G. alezredes, a budapesti olasz katonai misszió vezetője”

Bevégeztetett.

Magyarország halottaskocsija megbokrosodott paripákkal száguldott a trianoni temető sírgödre felé.

Talán csak a török hódoltság alatt három részre szabdalt mivoltában élt meg ehhez hasonló, végzetes és gyászos időket. Abból az állapotából még többé-kevésbé magához tudott térni.

De vajon a száz éve tartó rémálomból fel fogunk-e valaha ébredni?

Ha csak külső erő okozta volna vesztünket, azt mondanám, bizonyosan. Ám, megismerve a történések valós tartalmát, s a főbb szerepeket játszó személyek igazi arculatát, azt kell mondani, ebben a tragédiában több volt az árulás, mint az idegen kényszer. Következményeitől majd akkor fogunk megszabadulni, ha nem lesznek már a száz évvel ezelőtti árulóknak hűséges és hangos követői. Ha mindenki visszatalál saját magyarságához, s nem követ divatos, nemzetközi, tehát nemzettelen eszméket. Ha a széthúzás helyett újra az összefogásban, maradék erőink koncentrálásában találja meg minden magyar a bajokból kivezető utat.

Száz éve így történt meg a bukás.

Annyi történt, ennyi maradt.

„Hiszek egy Istenben,

hiszek egy Hazában,

hiszek egy isteni, örök Igazságban:

hiszek Magyarország feltámadásában!”

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>