A vörös terror – 60. Húsvét, feltámadás nélkül 2.

A vörös terror

  1. Húsvét, feltámadás nélkül 2.

 

Derecske lakossága arról értesült Nagyszombaton, hogy vége a vörös uralomnak. A helybéliek haladéktalanul fehér gárdát alapítottak, a csendőrök felvarrták jelzéseiket, a korábbi (törvényes) hatóság visszafoglalta helyét. Szatmáry József, 23 éves, nőtlen asztalossegéd, hajdúszoboszlói lakos, a fordulat hírére haladéktalanul értesítette a Debrecenben állomásozó Stern Mózes-féle terrorista különítményt. Stern és halálosztaga kiszállt Derecskére. Lefegyverezték és letartóztatták a csendőröket, fogságba vetették a főszolgabírót, a plébánost, a tanítót és más, veszélyesnek ítélt személyeket is.

Eljárásuk foganatosítása közben Stern felfigyelt Meisner önkéntesre. Az önkéntesi jelzés puszta látványától olyan méregbe gurult, hogy a férfit gondolkodás nélkül lelőtte.

Az Egri Királyi Törvényszék 1920. december 6-án Szatmáryt 10 év fegyházbüntetésre ítélte, Stern megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Eperjesi Kálmán 20 éves, hadirokkant földmívest, mátyásföldi lakost, ismeretlen okból kifolyólag előállították és Húsvét vasárnapján a mátyásföldi fogdába zárták a vörösök. Eperjesi szomjazott, vizet kért fogvatartóitól. Mivel azok nem adtak neki, maga indult a kútra innivalóért. Áron Kovács Lajos parancsára Szmák Géza kőműves tanonc, vörösőr, lelőtte Eperjesi Kálmánt. A Pestvidéki Királyi Törvényszék 1920. április 1-én kelt ítéletében Szmák Gézára 10 évi, Áron Kovács Lajosra 7 évi fegyházbüntetést rótt ki.

A Nagyváradot harc nélkül feladó vörös alakulatok eközben fejvesztve hátráltak. Hátrálniuk kellett a csendőröknek is a túlerő elől. A csendőrök helyzete roppant kényes volt. Nekik az előrenyomuló románoktól és a hátráló vörösöktől is tartaniuk kellett.

A Pongrácz Aladár csendőr-százados parancsnoksága alatt álló, 30 csendőrt számláló alakulat, visszavonulás közben, Berettyóújfalu községben lefegyverezte a vörös hadsereg egyes részeit, illetve azok lefegyverzésénél közreműködött.

Húsvét vasárnap, reggel 7 órakor érkezett be Nagyvárad felől a püspökladányi állomásra a vonat, melynek egyik II. osztályú kocsijában Pongrácz Aladár és alakulata utazott. Szamuely Tibor halálvonata már az állomáson várakozott. Gerlei Géza terrorcsapat-parancsnok, körülbelül 50 főből álló terror-osztagával, gépfegyveres erősítéssel, a beérkezett vonatot körülvette. A csendőröket leszállították a kocsiból, s az állomásfőnöki iroda elé sorakoztatták. Az egyik vöröskatona felismerte Tóth Ferenc II. hidalmási járásőrmestert. Azonnal a főnöki irodában levő Barabás (Barthmann) József parancsnokhoz, Gábor Mózes és Mann József politikai megbízottakhoz vitte őt. A kommunista vezérek Tóth Ferencet, ismeretlen okból, azonnal halálra ítélték. Ezután Pongrácz Aladár századost, Ferenci András gyulai járásőrmestert és Jakabos Pál mezőörményesi őrsbeli I. oszt. őrmestert is halálra ítélték. Ítéletük végrehajtásának helyszínéül a temetőt, időpontjául pedig a délelőtt 11 órát választották. Az áldozatok felett Szamuely Tibor és Gábor Mózes dandárparancsnok ítélkezett.

Karajos János püspökladányi temetőcsősz a temetőben volt ekkor elfoglalva. Felfigyelt rá, hogy egy nagyobb csapat haladt el a temető mellett és valaki azt mondta:

– Most már elvtárs leszel.

Egy másik hang így felelt:

– Nem voltam, nem vagyok, nem is leszek. Úr voltam és úgy is halok meg.

– No, majd nemsokára elvtárs leszel! – mondta az előbbi hang.

Karajos János temetőcsősz ekkor kinézett a temetőt szegélyező élő sövényen. Látta, amint több vöröskatona három csendőrt, három bőrkabátos egyén pedig egy csendőrtisztet kísér.

A három csendőrt kísérték el először vesztőhelyükre, a temető északi végéhez. Ott kettejüket egymás mellé állítva, a harmadikat pedig a két elsővel szembeállítva, agyonlőtték őket. A századosnak végig kellett néznie bajtársai meggyilkolását.

A gyilkosok ezután a temető másik részére kísérték őt. Ott még egyszer megkérdezték tőle, hogy lesz-e most már elvtárs. Pongrácz százados a kérdésre ismét nemmel felelt. Erre a három bőrkabátos, anélkül, hogy a szemét bekötötték volna, agyonlőtte a szerencsétlen áldozatot. A százados egy fejlövést és két szívlövést kapott. Azonnal meghalt.

A vöröskatonák ezután magukhoz rendelték Karajos János temetőcsőszt. Megparancsolták neki, hogy a hullákat ássa el, ott, ahol vannak. Karajos elmondása szerint a vöröskatonák kikutatták, kifosztották áldozataik zsebeit. Elvitték a százados aranyóráját és gyűrűjét. Csak az egyik zsebében talált kis imádságos könyvét hagyták ott. Ezt egy vöröskatona a halott százados fejéhez vágta, a következő szavak kíséretében:

– Ezt most már használhatja.

A százados és a csendőrök ruháit a temetőcsősznek ajánlották, de ő nem fogadta el. A vöröskatonák erre mind a négy hullát levetkőztették, csak véres köpenyüket hagyták meg.

Karajos ezután a hullákat bevitte a temetőbe, s a századost külön, a három csendőrt pedig együtt eltemette.

A gyilkosságokat Gerlei Géza parancsnoksága alatt, Mann József és Gábor Mózes jelenlétében követték el. A kivégzéseket Kohn Kerekes Árpád és terrorista társai: Janovics János 19 éves műasztalossegéd, Kámán József 20 éves géplakatossegéd hajtották végre. Jelen voltak: Jónás Gyula, Thuránszky Ödön, Babula Engelbert, Horváth Győző, Horváth Márton, Farkas László, Kámán József és a Münsz nevű terroristák. Sturz Károly géppuskával őrködött. A megnevezetteken kívül több vöröskatona is jelen volt, akiknek kilétét viszont azóta is homály fedi.

A Budapesti Királyi Törvényszék később, egyéb ügyeikre is tekintettel, Kohn Kerekes Árpádot, Jónás Gyulát és Sturz Károlyt halálra ítélte. Az ítéleteket végrehajtották. Kámán József (ugyancsak több gyilkosságban való részvételért) 15 év, Janovics János pedig 12 év fegyházra ítéltetett. Gábor Mózes megszökött az igazságszolgáltatás elől.

Kölcsey Ferenc, Himnuszunk szerzője, Szatmárcsekén született, ott is van eltemetve. Úgy gondolom, minden magyar ember számára szent hely az a föld… Húsvét vasárnapján a járási székhely, Fehérgyarmat főszolgabírója telefonon értesítette a szatmárcsekei jegyzőséget, hogy megszűnt a kommunista uralom. A beszélgetés éppen folyt, amikor Talpas Ferenc, 26 éves asztalossegéd, Szatmárról kiküldött kommunista párttitkár a helyiségbe lépett. Hallotta, de nem hitte el a hírt. Követelte, hogy a másnapra tervezett népgyűlést szervezzék meg. Azon ugyanis feltétlenül beszélnie kell a társaságában tartózkodó Zsedei Károly budapesti agitátornak.

Vita kerekedett, aminek a községházán tartózkodó Körmendy Elek csendőr őrsparancsnok és Papp József tiszai folyambiztos vetett véget. Az asztalos-segédet és az agitátort is letartóztatták, s a csendőrökkel Fehérgyarmatra kísértették. A járási székhelyen a főszolgabíró vette kezébe az ügyet. Az, aki a rendszerváltás hírét telefonon közölte a szatmárcsekeiekkel.

Udvarias előzékenységgel szabadon bocsátotta az előállított kommunistákat. Talpas azonnal érintkezésbe lépett a beregszászi direktóriummal. Fegyveres segítséget kért a csekei ellenforradalom leveréséhez. Egy erősen felfegyverzett különítmény a délután folyamán érkezett meg a faluba. Ostrom alá vették a csendőr-őrsöt. A csendőrök nem adták meg magukat, felvették a harcot. Hősiesen küzdöttek a túlerő ellen, egészen addig, míg egy kézigránát robbant az eltorlaszolt helyiségben. Ekkor mindannyian súlyosan megsebesültek. Kilátástalanná vált helyzetükben le akarták tenni a fegyvert. Ennek okából Körmendy őrsparancsnok fehér zsebkendővel a kezében az ablakhoz lépett. A Beregszászról érkezett terroristák azonnal agyonlőtték. Borbély Károly az ajtón át kísérelte meg a menekülést, őt szuronnyal döfték halálra. Rákosi Simon csendőrt puskatussal ütötték le. Csak Szőke Mihálynak sikerült elmenekülnie a golyózápor közepette.

Ezután foglyul ejtették Papp József folyambiztost is, és a súlyosan sérült Rákosi Simonnal együtt Beregszászra, a megyeházára kísérték. Itt már a sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék két vezetője, Knoll Ede és Láng István (vádbiztos) várt rájuk…

Dobsa Miklós 19 éves volt, foglalkozását tekintve pedig huszárzászlós. Húsvét vasárnapján a pesti Duna-korzón sétálgatott édesapjával. Egyenruhát viselt, de katonai jelzések nélkül, közönséges gombokkal. A Szovjetház körül cirkáló kerékpáros vörösőrök figyelmét felkeltette ruházata. Megállították őket, s az ifjabb Dobsát igazoltatták. Ekkor derült ki, hogy a zászlós úr elhagyta valahol személyi iratait. A járőrök nyomatékosan figyelmeztették, hogy igazolvány nélkül ne sétálgasson, mert komoly bajba keveredhet. Ezután a járőrök eltávoztak. A fiatalember megérdeklődte a Szovjetház bejáratánál posztoló őrtől, hogyan tudná pótolni elveszett okmányait. Az bekísérte az épületbe, ahonnét hamarosan visszatérve, a zászlós közölte édesapjával, hogy a Zrínyi utcai főkapitányságon állítanak ki új igazolványt a számára. Ezért egy kis kerülővel útba ejti a hatóságot, s utána ő is hazatér. Apa és fia elváltak egymástól.

Ifjabb Dobsát a főkapitányságon azonnal Schön Gábor, a fővárosi politikai nyomozók főnöke elé vezették. Schön 23 éves joghallgató volt, Korvin (Klein) Ottó közvetlen beosztottja. A zászlós, kihallgatása közben, lovaglópálcájával ütögette csizmája szárát, s ez a viselkedés nagyon felháborította a politikai nyomozót. Amikor a komisszár gazembernek nevezte a fiatalembert, az gúnyosan elmosolyodott – s ezzel betelt a pohár. Schön áttelefonált Cserny Józsefnek a Batthyányi-palotába.

„Cserny elvtárs, küldök önnek egy hetyke legényt, intézzék el angolosan!” – mondta, s erős fedezettel átküldte ifjabb Dobsát a terroristák főhadiszállására. Cserny nem volt Schön alárendeltje – kizárólag Kun Bélának tartozott elszámolni cselekedeteivel. Ennek okán nem látta szükségesnek, hogy egy kurta telefonbeszélgetés alapján kivégeztessen bárkit. Visszakísértette hát az előállítottat a főkapitányságra. A politikai nyomozók főnöke erre írásban is megismételte kérését a zászlós sorsát illetően, s még egyszer áttelefonált Csernynek, hogy nyomatékosítsa az elvárását. Cserny elunta a Schönnel folyó huzavonát, utasítást adott a helyettesének: „Intézzétek el!”

Groó Géza, 33 éves, egykori tengerész volt ez a helyettes. Zord, kíméletlen ember, 10 évnyi tengerész-múlttal a háta mögött. Groó tudta a feladatát, elvégzéséhez maga mellé szólította Nyakas Nagy Jánost, majd együtt leterelték a pincébe az elítéltet. Mert ifjabb Dobsa Miklós ekkor már halálra volt ítélve. Az eljárás, bármily megdöbbentő is legyen, a fent részletezett módon folyt le!

A pincében ráparancsoltak, hogy ásson gödröt a szénhalomba. A fiatalember megtagadta a parancs végrehajtását. Erre nekitámadtak, leteperték, ütötték, rúgták. Az elítélt már hiába is akarta volna megfogni a lapátot: karját is, állkapcsát is eltörték az ütések. A verés végén Groó is, Nyakas Nagy is, közvetlen közelről, 2-2 golyót röpített forgópisztolyából a zászlós fejébe. A Húsvét hétfőjére virradó éjszakán teherautóra rakták a holttestet, a Duna-partra szállították, s a folyóba dobták.

Groó a következő üzenettel igazolta vissza Schön kérésének teljesülését: „Már nem mosolyog a fiú!”

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>