A vörös terror – 61. Fék nélkül

A vörös terror

  1. Fék nélkül

 

Húsvét hétfőjén a diktátorok elérkezettnek látták az időt, hogy az amúgy is sokat szenvedett ország nyakába szabadítsák a teljes felhatalmazással, de minden ellenőrzés nélkül működő hóhér-osztagot. Az e napon kelt kormányzótanácsi rendelet a következőt tartalmazta:

„A forradalmi kormányzótanács Szamuely Tibor népbiztost megbízza a tiszántúli Vörös Hadsereg mögött a rend és a fegyelem fenntartásával, – és felhatalmazza őt, hogy e célra, ha szükséges, a forradalmi törvényszék mellőzésével is bárminemű eszközt igénybe vegyen.

Budapest, 1919. április 21.

A forradalmi kormányzótanács.”

Az már eddig is körvonalazódott, hogy a forradalmi törvényszékek eljárása nyomán milyen ítéletek születhettek. Vajon mit remélhettek a Szamuely látókörébe került szerencsétlenek, ha már ezt a bíróság-karikatúrát sem kellett alkalmazniuk az ügyükben?

Még ezen a napon beindult a túszgyűjtési akció. Szántó Rezső listája alapján, a Cserny-féle különítményesek indultak el, fogságba vetni azt a 485 személyt, kiket a diktatúra urai veszélyesnek ítéltek a tanácsköztársaság működése szempontjából. Az érintettek többsége, szerencsére, idejében figyelmeztetést kapott, s el tudta kerülni a letartóztatását. A terroristák így mindösszesen 169 személyt tudtak elfogni a tervezett 485-ből. A túszként fogságba vetett közéleti szereplők között a következő, közismert  – és köztiszteletben álló – emberek szerepeltek: Alpár Ignác műépítész, Berzeviczy Albert dr. az Akadémia elnöke, Concha Győző egyetemi tanár, Darányi Ignác volt miniszter, Dessewffy Aurél gróf földbirtokos, Esterházy Móric gróf, volt miniszterelnök, Esterházy Pál gróf földbirtokos, Ferdinándy Géza dr. egyetemi tanár, Friedrich István gyáros, volt hadügyi államtitkár, Festetich Pál gróf földbirtokos, Fellner Frigyes egyetemi tanár, Herczeg Ferenc író, Juhász Andor táblaelnök, Kmetty Károly dr. egyetemi tanár, Karátson Lajos volt államtitkár, Kovácsy Kálmán lelkész, Lévay Lajos min.tanácsos, Liebner János lelkész,  Nákó Sándorné grófné, Nyékhegyi Ferenc alezredes, Nagy Ferenc dr. volt közélelmezési miniszter, Ottlyk Iván volt államtitkár, Porzsolt Kálmán író, Rubinek Gyula, az Országos Gazdasági Egyesület igazgatója. Rákosi Jenő író, Simonyi-Semadam Sándor volt képviselő, Szlavek Ferenc kúriai bíró, Szász Károly, a képviselőház volt elnöke, Timon Ákos egyetemi tanár, Turánszky László megyei főjegyző, Teleszky János dr. volt miniszter, Vörös László volt miniszter, Vigyázó Ferenc gróf földbirtokos, Wenckheim József, Dénes és Lajos grófok, földbirtokosok.

Tormay Cécile a következőképpen emlékezett vissza a túszok szedésének időszakára: „Megtanultunk olvasni még a Vörös Újságból is. Félnek… rémületükben dühösen fenyegetődznek. Böhm Vilmos a munkásságot fenyegette:

“Aki fegyelmezetlenséget követ el, azzal úgy bánunk el, mint az ellenforradalmárokkal:”

A polgárság felé Pogány rázta az öklét a Népopera színpadáról: “Elvtársak, üzenni kell annak a magyar burzsoának, vegye tudomásul a burzsoázia idehaza, hogy a mai naptól kezdve túsznak tekintjük! (Viharos taps.) Vegyék tudomásul, hogy nem lesz örömük abban, ha az antant hadseregek előnyomulnak, mert minden lépés, amellyel a román vagy a szerb hadsereg előrenyomul, egy-egy keserves megpróbáltatás lesz az itthoni burzsoának, (Viharos helyeslés.) Ne örüljön a burzsoázia, ne dugja ki a fehér zászlókat az ablakába, mert a vérével festjük pirosra!” (Percekig tartó viharos, tomboló helyeslés és taps.)

Szamuelly Tibor lépett a szónoki emelvényre. “Veszélyben van a proletár haza! – kiáltotta. – Halál a proletariátus minden ellenségére! Halál a burzsoáziára! … Ha Magyarországon a proletariátus hatalmáért még nem folyt vér, akkor fog folyni vér, a proletariátus vére, de fog folyni a burzsoázia vére is…” Szamuelly … a halálba hajszolt munkásság dühével akarja elpusztítani az értelmiséget. A magyarság saját kezével akarja a magyarság saját agyvelejét kitépetni.

Őrület! Halálra ítélik a rabszolgáikat is, az ellenfeleiket is! Lesz-e rá idejük, hogy végrehajtsák a nemzetirtást?”

A kommunista propaganda természetesen mindent megtett azért, hogy szépítse ezeket a rút kilátásokat. Számukra nem a brutalitás, a magyar vér értelmetlen és megbocsáthatatlan kiontása volt a hír, hanem a kuglóf. Az ostoba, generációkon átívelő mese az egyszeri proletárgyerekről, aki végre ehetett mézeskalácsot, ihatott kakaót. Hogy eközben az édesapját esetleg megkínozták, agyonverték, vagy más módon küldték a halálba, idegen, nemzetközi célokért, az mellékes, említésre sem méltó körülmény volt az agitátorok szemében. Az Ifjú Proletár örömteli tudósítást közölt a Magyar Állami Operaházban rendezett húsvéti gyermekmatinéról. „…A mi uralmunk megnyitja a gyermekek előtt az igazi élet kapuit.

Ezt a célt szolgálják a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesületének a proletárgyermekek számára rendezett színielőadásai, melyek között kimagasló helyet foglal el a hétfő délelőtti operaházi előadás.

Jancsi és Juliska c. operett és A törpe gránátos c. tréfás balett került színre. A kis proletárok már tíz órakor megérkeztek a csoportvezető elvtársak felügyelete alatt. Vörös zászlókkal vonultak fel, és az Internacionálét énekelték. Az előadást, mely a kis proletároknak néhány kellemes, derűs órát szerzett, a kommunista himnusz nyitotta meg, amelyet az Operaház énekkara énekelt el.”

Nem mindenütt volt azonban ilyen „derűs” az élet.

Uzsvai László a németmokrai csendőrőrs kötelékében szolgált, alőrmesterként. Április 21-én rutén nemzetiségű kommunisták le akarták fegyverezni a herincsei csendőröket. Ők ellenálltak e kísérletnek. Soraikban harcolt Uzsvai alőrmester is. A nagyszámú támadó lövöldözésbe fogott, egyik lövedék súlyosan megsebezte Uzsvai Lászlót.

A sebesültet megkísérelték a huszti kórházba beszállítani. Útközben, Iza községben, Uzsvai csendőr-alőrmester belehalt sérülésébe.

A debreceni mezőgazdasági gépgyár igazgatója a 46 éves Rubin Farkas volt akkoriban. Az általa irányított gyárban művezetőként dolgozott Reinheimer Rezső, akivel, utólag már kideríthetetlen okokból, igen feszült, haragos viszonyban állt a direktor. Reinheimer már a vörös puccs kezdeti időszakában beállt a terroristák közé. Húsvét hétfőjén elérkezettnek látta az időt, hogy korábbi sérelmeiért elégtételt szerezzen a gyár vezetőjén.

Este 10 óra körül 10-10 vöröskatonát maga mellé szólított, s a Rubin-lakáshoz ment velük. Ott az igazgatót és annak fiát, Rubin L Ákost letartóztatta. Éjféltájban a Kossuth utcai temető felé toloncolta őket alkalmi járőrével. Útközben a vörösök tettleg bántalmazták foglyaikat, puskatussal ütlegelték az apát és fiát. A temető kapujában Reinheimer minden teketória nélkül főbe lőtte Rubin Farkast. A fiú ezt látva kitépte magát őrei kezéből, s a sötét utca irányába menekült. A vörösök utána lőttek, de nem találták el.

Tettéért másnap az éppen ott időző Landler Jenő és Vágó Béla népbiztosok elé állították Reinheimert. A népbiztosok azonban nem találtak semmi kivetni valót a gyilkosság ügyében, ezért következmény nélkül maradt a művezető cselekedete.

A Debreceni Királyi Törvényszék azonban másképpen vélekedett. 1920. augusztus 4-én kelt ítéletében Rubin Farkas meggyilkolásáért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Reinheimer Rezsőt.

Időközben az antant budapesti megbízottja, Romanelli ezredes már tiltakozott Kun Bélánál a forradalmi törvényszékek sorozatos halálos ítéletei és a kivégzések ellen. Tiltakozása azonban nem sok hatással volt a diktátor és környezete vérszomjára. A világforradalmat látták veszélyben forogni, s ennek okán egyáltalán nem sokallották a mások vérét, amit saját, gőzös céljaik eléréséért ontottak. Kun Béla április 22-én, Leninhez írt levele is erről tanúskodik.

„Igen tisztelt Lenin elvtárs!

A valóságos mozgalom egyetlen lépése fontosabb tucatnyi programnál. …

Csatoltan küldöm Önnek a magyar proletárforradalom egy történelmi dokumentumát.

Ez a program bolsevik program, és cselekedeteink nem kevésbé bolsevik cselekedetek.

Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a mi forradalmunk igazi kommunista forradalom volt. Gyümölcsein fogják megismerni. A magyar forradalomban kétségkívül fog még vér folyni, éppen elég. Már kezdi emelgetni fejét az ellenforradalom, de még mielőtt felemelné, le fogjuk vágni ezt a fejet. …

Helyzetünk kritikus.

De bármi történjék is: minden lépésünket a világforradalom érdekei fogják vezérelni. Egy pillanatig sem gondolunk arra, hogy a nemzetközi forradalom egy részének érdekeiért feláldozzuk a világforradalom érdekeit…

Én sohasem fogok jobbra tolódni, baloldali kommunizmus viszont azért nem lehetséges nálunk, mert annyira baloldaliak vagyunk, hogy további balratolódás lehetetlen.

Budapest, 1919. április 22.

Őszinte híve Kun Béla”

Jónás Aladár dolhai főszolgabíró gyanúba keveredett, a tekintetben, hogy együttműködik az előrenyomuló románokkal. Ifjabb Serbán János utasítására, Szennyes(!) Lajos detektív letartóztatta őt, s a Sátoraljaújhelyi forradalmi törvényszék elé állíttatta. Ugyanazon vérbíróság elé, hová Pap József szatmárcsekei folyambiztost is átadták, a korábban már említett csekei ellenforradalmi megmozdulást követően.

A törvényszék elnöke Knall Ede, fegyházviselt szobafestő volt, ítélkező társakként pedig Kovács Gyula MÁV tűzikovács, Kuzsmiczky Péter vasesztergályos és Galamb József bírák működtek közre. Jónás Aladár (40 év körüli) dolhai főszolgabíró ellen Serbán János 30 éves női kalapkészítő képviselte a vádat. Sepsz Ferenc 18 éves kereskedősegéd hamis tanúvallomása alapján a főszolgabírót golyó általi halálra ítélték. Az ítéletet április 22-én, a sátoraljaújhelyi vármegyeház udvarán Hatrák János 24 éves péksegéd, Koscsó István és Salamon József, Sípos-féle terroristák hajtották végre.

Pap József folyambiztost kötél általi halálra ítélte a vésztörvényszék. Az akasztást Kiss László 22 éves hentessegéd, Czábóczky Mihály 23 éves kovácssegéd és Sípos László, mindhárman Sípos-féle terroristák, hajtották végre, április 22-én, Sátoraljaújhelyen, a Kossuth-szobor előtt.

A Sátoraljaújhelyi Királyi Törvényszék 1920. április 6-án kelt ítéletében Talpas Mihályra (a szatmárcsekei vérengzés elrendelőjére), Kiss Lászlóra és Czábóczky Mihályra halálbüntetést szabott ki, amit végre is hajtottak. Galamb Józsefet és Serbán Jánost életfogytig tartó fegyházbüntetésre, Hatrák Jánost 15 évi, Kuzsmiczky Pétert 10 évi fegyházbüntetésre, Sepsz Ferenc hamis tanút pedig 10 évi fogházbüntetésre ítélte a Királyi Törvényszék.

Április 22-én, egy trafikban, megtalálták ifjabb Dobsa Miklós huszár-zászlós irattárcáját. A becsületes megtalálók haladéktalanul eljuttatták azt a család címére. Az édesanya a megkerült iratokkal rohant a Szovjetházba, a vörösőrségre, a Zrínyi utcai főkapitányságra. Azt remélte, az iratok birtokában szabadon bocsátják a fiát.

Útba igazítást azonban egyik helyen sem kapott. Mindenütt azt mondták, nincs ilyen nevű fogvatartott, nem látták, nem ismerik ifjabb Dobsa Miklóst.

Ami, lényegében igaz is volt. A hóhérokkal nem beszélt az édesanya. A többiek pedig tényleg nem látták, nem láthatták a fiát…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>