A vörös terror – 62. A megfélemlítés útján

A vörös terror

  1. A megfélemlítés útján

 

Amint a proletárdiktatúra megmutatta méregfogát, április hónap folyamán már Budapesten is ellenforradalmi szervezkedés kezdődött, a gyilkos hatalom megdöntésére. A magyar történelmet beárnyékoló, minden sorsfordító pillanatban előkerülő árulás ezt a kezdeményezést sem kerülte el. A besúgók adatszolgáltatása nyomán, ellenforradalmi szervezkedés gyanújával, letartóztatták Sághy Tibort, Sághy Lászlót, Szalkay Ferencet, Papp Zoltánt, Wisinger Győzőt, Móricz Lórándot, Görgey Józsefet, dr. Stenczel Jánost, Nikolényi Dezsőt. Ügyükben a budapesti forradalmi törvényszék ítélkezett, melynek elnöke Rákos Ferenc hivatalnok, tagjai pedig Cserny József, terrorista parancsnok, Horváth Károly, 27 éves csepeli lőszergyári munkás és Gombos Ferenc, 43 éves, budapesti géplakatos voltak. Vádbiztosként Büchler Árpád működött közre.

Tekintve, hogy a diktatúra vezetői úgy féltek az ellenforradalomtól, mint ördög a tömjéntől, az ítélkezést ebben az ügyben közvetlen, „kézi vezérléssel” irányították. Korvin Ottó, a belügyi népbiztosság politikai osztályvezetője és László (Lőwy) Jenő, az összes forradalmi törvényszékek politikai megbízottja, továbbították a legfelsőbb vezetés elvárásait a törvényszék tagjainak. Ennek nyomán, Görgey József kivételével, minden letartóztatottat halálra ítéltek. A forradalmi törvényszék tagjai is érezték azonban, hogy az egyszerre meghozott nyolc halálos ítélet rendkívüli, ezért döntésükre a kormányzótanács jóváhagyását kérték.

Romanelli ezredes tiltakozása a halálos ítéletek ellen ekkor érkezett Kun Béla kezeihez. Az antant-megbízott protestálását elutasították ugyan, de az ellenforradalmárok ellen hozott ítéletet lényegesen enyhítették. A kormányzótanács két vádlott kivégzését hagyta jóvá: Nikolényi Dezsőét és Stenczel Jánosét. A többiek ítéletét súlyos börtön-büntetésekre változtatta. Sághy Tibor és Sághy László öngyilkosságot kísérelt meg a fogházban.

Korábban már ismertettem az április 4-én, Dömsödön lezajlott véres eseményeket. Emlékeztetőül: a helyi direktórium elnökének, Kercsik Lajosnak a túlkapásai miatt, a helybéliek, Földvári Bálint vezetésével, a községháza elé vonultak tiltakozni. A helyi diktátor előrántotta revolverét, s lelőtte Földvári Bálintot. A felbőszült tömeg erre meglincselte Kercsiket.

A proletárdiktatúra vezetőit természetszerűen idegesítette az a lehetőség, hogy egy direktóriumi vezetőt csak úgy agyonverhet a tömeg. Az önvizsgálat, mint megoldási lehetőség, persze eszükbe sem jutott. Annak a lehetőségét, hogy ők maguk is felelősek a dömsödi esetben, mert hitvány embert állítottak a közösség élére, eleve elvetették. A diktatórikusan működő pártokra és társadalmi szerveződésekre egyébként mindig is jellemző volt ez a megoldás. A csekély egyéni értéket képviselő emberek karrier-építésére tökéletesen megfelelő az autokratikusan működő párt, mint a csoportérdek érvényesítésének fóruma. Az adott szervezeten belül sokkal kevesebb embernek és elvárásnak kell megfelelni, mint a közösség egészének vetületében. Ez a megfeleltetés tehát a szerényebb képességek és a túlfűtött ambíciók kombinációjával is kivitelezhető. A párton belüli vezetők csak az elvtársuk lihegő, izzadságos ténykedését látják, ami pontosan megfelel az ő elvárásaiknak, éppen ezért nem is értik, az irányítani kívánt közösség miért utasítja el az alkalmatlannak ítélt embert, s vele az egész politikai szervezet működését. Demokratikus keretek között ez a helyzet a párt bizalomvesztéséhez, diktatórikus berendezkedésnél pedig a megtorló és megfélemlítő akciók sorához vezet.

1919 áprilisában ez utóbbi történt meg Dömsödön.

Mindenáron felelőst kerestek a lincselés ügyében. Némi tanakodás után Várkonyi Bálint helyi malomtulajdonos személyében találták meg azt. Az, hogy mennyiben volt cselekvő módon köze a népharag kiteljesedéséhez, nem igazán érdekelte a diktatúra vezetőit. A tény, hogy Várkonyi Bálintnak malma volt, tehát a burzsujok közé tartozott, önmagában is elégséges okot szolgáltathatott a vörösök legkegyetlenebb eljárásához. Mint korábban már bemutattam, országszerte meghirdetett céljuk volt a burzsoázia belefojtása önnön vérébe. Forradalmi törvényszék elé állították hát Várkonyi Bálintot, mint a dömsödi lincselésért felelősnek tartott bűnbakot. A törvényszék tagjai dr. Somogyi Károly, 25 éves joggyakornok, Krámer Sándor, 22 éves kereskedő-segéd és dr. Szirmay István, 25 éves törvényszéki jegyző voltak. A vádat dr. Trattner Árpád, 27 éves ügyvéd képviselte. Papírforma szerinti ítéletet hoztak: Várkonyi Bálintnak halállal kellett bűnhődnie az alkalmatlan és hitvány Kercsik elvtárs túlkapásaiért. Szamuely Tibor és családja Nyíregyházi érdekeltségű volt. Miután a későbbi véreskezű diktátor hazatért, testvérei szélsőséges kommunista mozgolódásba kezdtek a városban. Nem mindenkinek tetszett azonban a Szamuely-fiúk forradalmi hevülete. 1918 decemberében merényletet kíséreltek meg ellenük. Sikertelenül.

1919 áprilisában, a forradalom által magasba emelt pribékek elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak nyíregyházi ellenfeleikkel. A decemberi merénylet megszervezését Kovács István, 29 éves, nyíregyházi születésű és illetőségű banktisztviselőnek, tartalékos főhadnagynak tulajdonították. Pogány József és Szamuely László Budapestről elrendelte letartóztatását és elítélését. A nyíregyházi forradalmi törvényszék tagjai Margittai János, 28 éves napidíjas, Körtvélyesi József, 25 éves szobafestő és Pál Dezső, 36 éves géplakatos voltak. A vádat dr. Kovács Miklós, 44 éves ügyvéd képviselte. Az ítélkezéssel és a végrehajtással is sietniük kellett, mert a román hadsereg előrenyomulása miatt a város feladása mindenórás fenyegetésként tornyosult a kommunista diktátorok feje fölé.

A főhadnagy az eljárás során katonához méltóan, férfiasan és önérzetesen viselte sorsát. Az ítélkezés törvényes látszatának megóvása érdekében terhelő tanúkat kellett felvonultatni, Kovács István bűnösségének bizonyításához. A főhadnagy ellen vallottak Kolláth Ernő, Laszkóczky József, Kapin István, Racskó József és Frankel Ignác. Kovács Istvánt halálra ítélték.

Ugyanekkor ítélték halálra Bodolai Rongyos János napszámost is, rémhír-terjesztés, rablás és fosztogatás bűncselekmények miatt.

A nyíregyházi megyei börtönben sok vagyonos polgárt és konzervatív gondolkodású értelmiségit tartottak fogva a vörösök, abból a megfontolásból, hogy ők mind potenciális ellenforradalmárok. Elrettentésként a börtönudvarra terelték az életükért remegő politikai foglyokat, hogy végignézzék Kovács főhadnagy kivégzését. A gyilkosságot vörös karhatalmisták hajtották végre. A sortűz után áldozatukhoz rohantak, szidalmazták, holttestét megrugdalták és leköpdösték.  Ezt követően, hogy holtában is megszégyenítsék, teteme mellé állították a rablásért elítélt Bodolai Rongyos Jánost, s agyonlőtték. A Nyíregyházi Királyi Törvényszék 1920. október 25-én kelt ítéletében a fent megnevezett hamis tanúkat 8 év fegyházbüntetésre ítélte. A hóhérok megszöktek, kilétük ismeretlen maradt.

Április 22-én éjjel, Szombathelyen, összeverekedtek a vöröskatonák és a katonai rendőrök. A nézeteltérés kettős gyilkosságig fajult: a vöröskatonák agyonlőtték Marton Istvánt és Németh Kálmánt. Az ügyet nem hagyhatta szó nélkül a katonai és a politikai vezetés. Forradalmi törvényszék elé állították Szukits Imrét, akiről úgy tudták, hogy köze volt a tragikus eseményekhez. Fegyelemsértés és gyilkosságra való felbujtás volt a vád ellene. A Czink József, Szabó József és Vukits József összetételű katonai forradalmi törvényszék halálra ítélte Szukits Imrét. Az ítéletet ismeretlen kilétű vöröskatonák hajtották végre.

A Szombathelyi Királyi Törvényszék, 1920. december 7-én kelt ítéletében Czink Józsefre 15 évi, Szabó Józsefre 6 évi fegyházbüntetést mért ki. Vukits József megszökött a felelősségre vonás elől.

Nikolényi Dezső, Stenczel János és Várkonyi Bálint kivégzésének időpontjául április 23-a hajnalát, helyszínéül a Markó utcai reáliskola udvarát jelölték ki a vörösök. A gyilkosságokat dr. László Jenő rendeletére, Krámer Sándor kereskedősegéd vezénylete alatt, Dögei Imre 23 éves villanyszerelő, 4 fő karabélyos terrorista közreműködésével hajtotta végre. Dögei egyébként komoly terrorista pozíciót töltött be ekkoriban: Kun Béla személyes testőrségének, az ún. fix-csoportnak volt a parancsnoka. Várkonyi Bálint a második sortűz után is életben maradt. Krámer ekkor utasította Dögeit az emberölés végrehajtására. Dögei az áldozathoz sétált, és pisztolyával közvetlen közelről főbe lőtte. Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1919. december 19-én és 1920. április 14-én kelt ítéleteiben Krámer Sándort, Dögei Imrét, dr. László Jenőt, Korvin Ottót, Gombos Ferencet és Horváth Károlyt halálra ítélte. Az ítéleteket végrehajtották. A Nikolényi-Stenczel-Várkonyi gyilkosságok többi közreműködője különböző hosszúságú fegyházbüntetésre ítéltetett.

A támadó román hadsereggel szemben már korántsem mutatott olyan bátorságot a vörös fegyveres erő, mint a védtelen hátországi polgárok ellenében. A Tiszántúl legfontosabb hadműveleti területét, Debrecen térségét, képtelenek voltak megtartani. Részlet az április 23-i hadijelentésből:

„Csapataink több helyen, így nevezetesen Debrecen előtt teljesen fegyelmezetlenül viselkedtek.

Ilyen körülmények között Debrecent az éj folyamán kiürítettük.”

Komolyabb ellenállást csak az osztrák önkéntesekből álló zászlóalj tanúsított. Parancsnokuk, Leó Rothziegel anarchista, életét vesztette az ütközetben. A csata előtt érdekes tartalmú és hangvételű levelet írt Fiedler Rezső hadügyi népbiztosnak.

„Tisztelt Fiedler elvtárs!

A bojár imperialisták csapatai közelednek. Holnap tűzbe kerülünk. Boldogan megyek akár a halálba is a proletárok felszabadulásáért, boldogan és büszkén. Örömmel hullatom véremet Szovjet-Magyarországért, amelyet a nemzetközi proletariátus hazájának tekintenek.

Úgy érzem, hogy a vérem hullásával levezekelhetném a bécsi proletariátus ama részének bűneit, amely a burzsoá ügynök Bauernak és Rennernek, a politikai sztrájktörő Seitznek és Domeschnek, a hadügyek hátramozdítójának …, Deutsch Gyulának és a betegesen álmodozó, általam egykor tisztelt Adler Frigyesnek vezetése alatt árulja el a proletariátus nemzetközi forradalmát. …”

Sajnos, gyakorlatilag egyedül maradt azzal az elszánásával, hogy a Magyarországra törő idegen haderővel vívja meg harcát. A magyar kommunistákat az is kielégítette, hogy a románok előli futásuk közepette magyarok ellen emeljék fel dicstelen fegyverüket. A már többször idézett Kóréh Endre, székely tábori lelkész, a következőket rögzítette naplójába:

„…április 23-án Vaja községben a 32. számú vörös ezred egy nagyobb csapata egy század székely huszárt megtámadott, parancsnokait szidalmazta, sőt bántalmazta. Erre a székelyek a vörösöket szétverték, egy részüket elfogták s a tőlük elvett géppuskát visszavették. Eközben a székelyek háta mögött a vörös csapatok visszavonulása a románok elől állandóan folyt.

A visszavonuló vörösök békés polgárokat bántalmaztak, velük erőszakoskodtak, az útjukba kerülő csendőrséget pedig, ahol csak lehetett, megtámadták és lefegyverezték.

Nagyobb összetűzés támadt Berettyóújfalu és Püspökladány állomásokon, ahol a románok elől megfutó vörös csőcselék a kötelességét teljesítő csendőrséget inzultálta.“

A rend és fegyelem fenntartására frissen kinevezett Szamuely Tibor nem tétlenkedett. Ezen a napon adta ki hírhedt 1. számú parancsát, melyben a legdurvább fegyelmező intézkedések bevezetését helyezte kilátásba. Természetesen nem a gyáván megfutamodó vöröskatonákkal, hanem a civil lakossággal szemben…

„A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam. Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel…

A proletariátus osztályellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kéréssel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá.

Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk. …”

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>