A vörös terror – 63. Makó Jeruzsálemtől

A vörös terror

  1. Makó Jeruzsálemtől

 

Az emberek lakóhelyétől is függött, hogy ki mennyire volt kiszolgáltatva a vörösök terrorjának. A tanyavilágban elszigetelten élő parasztok különösen védtelenek voltak a garázdálkodó terrorcsapatokkal, a páncélvonaton utazó vörösőrökkel és Lenin-fiúkkal szemben.

Csongrád vármegyében például az egyik vörösdandár tagjai „élelmiszerszerzés végett cserkészni átjártak a Tiszazugba”, ahol „három vöröskatona bement egy különálló tanyában lakó családhoz, s ott az apát és az anyát meggyilkolták, 17 éves lányukat pedig megbecstelenítették”.

Kecskemét hatalmas kiterjedésű tanyavilága ellenségesen viseltetett a városban székelő kommunista vezetés iránt. Szentkirálypuszta lakói nyíltan meg is tagadták az engedelmességet. Emiatt a városi direktórium Szentkirálypusztára küldte a Kecskeméten tartózkodó szegedi vörös zászlóalj egy részlegét, hogy az kényszerítse ki a tanyavilágban lakók engedelmességét.

Vércse Gábor direktóriumi tag lett a különítmény parancsnoka, mivel rendelkezett kellő helyismerettel. Rajvonalba fejlődve, géppuskás erősítéssel támadtak Szentkirálypusztára. A helyiek ugyan fegyverrel várták őket, de védekezésüket hamar letörték a túlerőben lévő támadók. Csorba József földműves elesett a tűzharcban. Csík János földműves súlyosan sebesülve került a vörösök kezére.

Őt Vércse Gábor parancsára a helyszínen agyonlőtték. Ezután összefogdosták és Kecskemétre hajtották az ellenforradalmi magatartással gyanúsítható pusztai lakosokat.

A túsz-szedő akció közben kiteljesedett. A polgári túszok szedésére kiadott kormányzótanácsi rendelet érvénye kiterjedt a vörös hatalom által ellenőrzött valamennyi országrészre.

„Részben az eddigi vívmányok biztosítása, részben az ellenforradalom meggátlása és a proletárok védelme céljából azon egyéneket, akik oly színben volnának feltüntethetők, mintha egy esetleges ellenforradalom mozgatói lehetnének: túszként letartóztatja és őrizetbe veszi. Erre főleg az a tapasztalat adott okot, hogy az ellenség közeledtére egyes városokban a régi reakció fejét felütve ellenforradalomba ténylegesen átment. […] A túsz-vétel nem közönséges letartóztatást jelent, hanem annak biztosítására szolgál, hogy az a rendszer, melyhez a túszokként elvitt egyének tartoznak, óvakodni fog az elvitt egyének érdekében is mindazon cselekményektől, melyek a tanácsköztársaságra vagy szorosabban véve a helyi munkásvezetőkre és általában a proletariátus érdekére károsan hatnának. A túszoknak semmi bántódásuk nem történik, ha az itteni proletár diktatúrának bántódása nem lesz.”

(Forradalmi Kormányzótanács)

A fenti idézetnek az a kitétele, miszerint a túszoknak semmi bántódása nem lesz, ha a proletárdiktatúrát békén hagyják, fedezet nélküli ígéret maradt, minek betartására nem túlzottan törekedtek a vörösök.

„A letartóztatás a legdurvább módon történt, a terrorista a vörösőrökkel egyszerűen berontott a hálószobába, rárivallt a családfőre, hogy azonnal öltözködjék, és a néha még egészen föl sem öltözött túszt-, időt sem hagyva neki a családjától való búcsúra, magukkal vitték olyanféle kijelentések között, hogy “holnap már úgyis hulla lesz.”

(Mendelényi László: A bolsevizmus Magyarországon – szerk. Gratz Gusztáv, 1921)

A túszgyűjtés általános esete a következő volt: a vörösőrök és a terrorcsapatok tagjainak adott településre érkezése után a helyi kommunista direktórium vezetőivel összeállították a begyűjtendők és elszállítandók névsorát.

A nagyobb városokban – Kecskeméten, Szolnokon, Egerben, Győrött, Nagykanizsán, Szombathelyen, Székesfehérváron – a legtekintélyesebb negyven-ötven polgárt vették őrizetbe. Sopront azonban, bukásuk idejéig viszonylag kíméletesen kezelte a diktatúra. Teljesen nyilvánvalóan azért, mert menekülési útvonalnak tekintették. Itt mindössze 17 tekintélyes személy került a túszok listájára. Őértük nem fegyveresek szálltak ki, hanem udvarias levelet kézbesítettek számukra Knapp Gábortól, Sopron város teljhatalmú politikai biztosától a következő szöveggel:

„Megkérem Önt, hogy szíveskedjék holnap délelőtt 10 órakor a városházára egy kis beszélgetésre befáradni.

Sopron, 1919, április 23.

Knapp Gábor s.k.“

Az udvarias invitálás egyáltalán nem udvarias céljáról értesülve, a hívottak közül öten elrejtőztek, vagy a közeli Ausztriába menekültek.

A makói túsz-dráma különleges esetté vált, még a vörös terror egyéb cselekményei között is.

Az eset előzménye, mint azt annak idején már írtam, az 1919. január 30-i, csendőrség elleni kommunista akció volt. A több halottat követelő akció után Petrovics polgármester elmenekült, s a mérsékelt polgári erők is visszavonultak a közigazgatásból. A hatalom a munkástanács szélsőséges tagjainak kezébe került. A kommunisták tehát gyakorlatilag átvették a város irányítását – a Károlyi-féle berendezkedés semmit nem tett a kommün ottani bevezetése ellen.

A kommunista hatalomátvételt hivatalosan csak március 24-én hirdette ki Szőts Áron, fővárosból delegált szakszervezeti vezető. A tanácskormány hadügyi népbiztosának teljhatalmú politikai megbízottja március 29-én érkezett Makóra. A Budapestről kiküldött Vásárhelyi Kálmán föladatául a politikai agitációt, a Vörös Hadseregbe való toborzást és a hadsereg, valamint a budapesti munkásság élelmiszer-ellátásához szükséges rekvirálásokat szabták. Vásárhelyi Kálmán a kormányzótanács március 24-i, a Vörös Hadsereg szervezését megindító rendeletére alapozta működését.

Április 7-én tartották meg a városban az első tanácsválasztást. A munkáshatalom helyi jelöltjeire 12.310-en szavaztak a 9 szavazókörben. Hetventagú városi tanácsot választottak, majd ez a testület, saját tagjai közül a 11 tagú intézőbizottságot választott. Elnöke Zombori Lajos, helyettese Cser József lett. Tagjai voltak: Ács Jánosné, Farkas Imre, Fekete Sándor, Horváth János, Kádár János, Kuli M. János, Penyák József, Szűcs Imre, Szűcs Pál.

A városi és járási küldöttek megválasztották a megyei direktóriumot, melynek elnöke ismét Szőts Áron lett. Tagjai Farkas Imre, Gesztesi József, Rózsa Ferenc és Tamás Jánosné voltak. A Tanácsok Országos Gyűlésében Gesztesi József és Opre János képviselték Csanád megyét és Makót. A szegényparasztság érdekvédelmére paraszttanácsot is választottak. Ez a szervezet a nagygazdákkal és a földtulajdonosokkal szemben járt el, a hagymakertészek földbérleti vitáiban.

A választások során a hivatalos lista nagyarányú győzelme mindenütt szavatolva volt. Egyrészről, ugye, nem készült választói névjegyzék, hiszen két nap alatt szervezték meg a választásokat. Másrészről, a szavazat elfogadása kizárólag a szavazatszedő bizottság elnökének akaratán múlott. A neki nem tetsző szavazatokat nem létezőnek tekinthette – és élt is ezzel a lehetőséggel. A választások befolyásolására a hatalom egyéb, hatékony eszközökkel is rendelkezett. Amikor, például Püspöklelén (ma Maroslele) úgy látszott, hogy nem a hivatalos lista fog győzni, sebtében kirendelték a gépfegyveres osztagot Makóról. Csodák csodájára, az eredmény ettől kezdve a kommunista elvárás szerint alakult.

Az országos rendelkezéseknek megfelelően, a kisebb üzemeket Makón is államosították. A Makói Független Újság és a Makói Újság nyomdáit szocializálták, a lapok megszűntek. Április elejétől Vörös Hírlap néven jelent meg a korábbi Népköztársaság. Igaz ugyan, hogy szerkesztőjének személye nem változott – továbbra is Opre (később Ormos) János jegyezte.

A szegényparasztság és a „kishagymások” kezdetben lelkesedtek a kommün iránt – a sok üres ígéretben nyomoruk enyhülését látták megvalósíthatónak. Ezen, korai szimpátiájuk lohadni kezdett, mikor megértették, hogy az új rend sem fog javítani a közellátáson. A kommün értékelésében eljutottak a kifejezett ellenszenv érzéséig.

Április 23-án, szerdán délelőtt fölháborodva olvasta az újabb rekvirálási hirdetményt a piaci sokadalom. A politikai megbízott eközben a megyeházára összehívott pedagógusokat készítette föl a rekvirálás végrehajtására. Az értekezletet félbeszakították a feldühödött emberek, akik megpróbálták elérni a rendelet visszavonását. Vásárhelyi Kálmán hiába akart beszélni, a tömeg már nem hallgatott rá. A városházára kísérték, útközben már többen bántalmazták is. A Vörös Hadsereg kötelékébe tartozó huszárok magatartása volt igen érdekes: ahelyett, hogy megvédelmezték volna, ők is ütlegelték. A városházára érve már több sebből vérzett a hadügyi megbízott. Egyesek be akarták kötözni sérüléseit, mások viszont inkább tovább üldözték. Az lett a nóta vége, hogy a főjegyzői iroda első emeleti ablakába kényszerítették. Itt a fölbőszült asszonyoké lett a főszerep. Addig ütötték kapaszkodó kezeit, míg a párkányt elengedve, kizuhant az ablakból. Ekkor még élt. A városháza előtt összegyűlt, felbőszült tömeg azonban mást akart – meglincselték a rekvirálásért felelős megbízottat.

Nagyon érdekes, elgondolkodtató adalék az esethez, hogy ezekben a napokban Makón több mint 700 fegyveres állt a kommün oldalán.(!) Vajon ez a jelentős létszámú fegyveres erő miért nem tudta, merte, akarta megvédelmezni népharagtól a tanácshatalom prominens személyét? Azt is tudjuk, hogy a Lajtos-védőrség a Korona Szálló épületében tartózkodott. A tömeget egyetlen géppuskasorozattal szétugraszthatta volna – ám csak akkor adtak le egy sorozatot a levegőbe, amikor a hadügyi megbízott már halott volt.

A tömeget ez már nem riasztotta meg. Még aznap megrohamozták a bíróság épületét is – Szoboszlai Imrét, a forradalmi törvényszék elnökét keresték. Mindhiába – a nagy hatalmú vörös diktátor elmenekült előlük. A lázadók szabadon engedték börtönben talált foglyokat. A városban megalakult a Makói Katonai Direktórium.

Szőts Áron kormánybiztos elbizonytalanodott. Azonnal Orosházára autózott, megérdeklődni a katonai hatóságoktól, hogy mi a teendő. Két nap múlva, április 25-én tért vissza, a város kiürítésére és túszok szedésére szóló utasításokkal.

Külön vizsgálóbizottság érkezett Budapestről Makóra, Vásárhelyi Kálmán esetét kivizsgálni. A bizottság tagja volt Varga János is, aki a haláleset bekövetkezésekor együtt volt Vásárhelyivel. Életét nagy valószínűséggel lábainak köszönhette – el tudott futni a lincshangulatba keveredett tömeg elől. Nem is felejtette el barátságtalan fellépésüket – pár nap múlva már az Anocskai-féle terrorkülönítmény tagjaként kutatott korábbi üldözői után. A kommunisták osztályellentétben találták az atrocitás magyarázatát. Bevallani sem merték, hogy a megbízottat a frontról fegyveresen hazaszökött, majd a Vörös Őrségbe beállt katonák lincselték meg, a helyi proletariátus hathatós támogatásával.

A lincselés megtorlására különvonat indult Budapestről Makóra, Anocskai András 30 éves budapesti mészárossegéd vezetésével, mintegy 30 terroristával és 150 vörösőrrel a fedélzetén. Fegyverzettel – géppuskákkal, páncéltörő ágyúkkal is – fölösen el voltak látva. Anocskairól nem lehetett pontosan tudni, kicsoda is valójában. Mindig más néven mutatkozott be, hol Anocskai Andrásnak, hol Bán Józsefnek mondta magát. Ezúttal viszont valódi nevén, Tóth Bélaként lépett fel, mint teljhatalmú belügyi politikai megbízott. Jogi szakértőként segítette Dr. Sebestyén Nándor, a budapesti forradalmi törvényszék delegáltja.

A terroristák budapesti búcsúztatásának lényege a következő volt: „Ne merjetek visszajönni anélkül, hogy a proletariátus lobogóját burzsoá vér ne fesse vörösre!” A nyíltszíni vérengzés, valószínűleg a román hadsereg bevonulása (!) miatt, elmaradt.

Hódmezővásárhelyen keresztül, április 26-án, éjjel 11 órakor érkezett meg Budapestről az Anocskai-terrorkülönítmény vonata az újvárosi állomásra. A Vásárhelyi Kálmán meggyilkolásával gyanúsítottakat összeszedték. Rajtuk kívül még mintegy fél száz makói és környékbeli lakost hurcoltak túszként a vonatra. Összesen 69 túszt ejtettek ezen akciójuk alkalmával: 48 makói, 6 apátfalvi, 6 szentesi, 5 hódmezővásárhelyi, 3 földeáki és 1 nagylaki illetőségű személy volt közöttük.

Foglyul ejtették például például Espersit Jánost, aki néhány hónappal azelőtt még a makói Nemzeti Tanács elnöke volt, Urbanics Kálmán főszolgabírót, Gorcsa Péter városi tanácsjegyzőt, Bánffy József vármegyei főjegyzőt, Dózsa Ferenc ügyvédet, Pollák József nagykereskedőt.

A túszok közül 13-at elengedtek, 45-öt Budapestre szállítottak, 11-et pedig kivégeztek…

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>