A vörös terror – 65. Lenn, az Alföld tengersík vidékén…

A vörös terror

  1. Lenn, az Alföld tengersík vidékén…

 

Francia Kiss Mihály 1887. november 22-én született, Kecskeméten. Atyai felmenője még Mária Terézia uralkodása idején, a Napóleon ellen vívott háborúskodásban szerzett messzemenő katonai érdemeket. Ezekért kapta meg a nemesi rangot és a „Francia” előnevet.

Francia Kiss Mihály 1908-ban vonult be a Kecskeméti 38-as „Mollinary” ezredhez. Tartalékos tiszthelyettesként szerelt le, de nem sokáig foglalatoskodhatott a családi gazdasággal, civil megélhetésével. Az 1912-es balkáni háború idején visszahívták a hadsereg kötelékébe, s a Délvidékre került. Ez alkalommal gerilla-kiképzésben részesült – aminek élete későbbi szakaszában igen nagy hasznát vette. A világháború kitörésekor a szerb frontra vezényelték, majd 1915 februárjában az orosz frontra helyezték át. Az egyetlen védő volt, akinek – súlyos sebesülés árán ugyan – sikerült áttörnie az ostromgyűrűn.

Felgyógyulása után az olasz frontra küldték. 10 gyilkos isonzói csatát harcolt végig. A románok 1916-os betörése után a Székely Hadosztály alhadnagyaként védte a Hazát, egészen a Hadosztály fegyverletételéig. A háborúban tanúsított hősies helytállásáért minden katonai kitüntetést megítéltek a számára, ami csak lehetséges volt. Arany-, ezüst- és bronz érmek sora fémjelezte harctéri útját.

Szálfa-termetű, 190 cm magas, erős férfi volt, első osztályú céllövő. Amolyan népmesei alak.

A kecskeméti vörös direktórium (diktatórium) olyan értesülések birtokába jutott, hogy a szentkirályi ellenforradalom szervezésében részt vett Francia Kiss Mihály is. Hírét ismerték, tartottak is tőle, amúgy rendesen. Nyomozó alakulatokat küldtek hát a tanyavilágba, hogy a rettegett katona hollétére fényt derítsenek. Vele együtt szerették volna bilincsbe verni Barna Tibor és Szemerey Zsigmond ellenforradalmárokat is.

Az egyik ilyen nyomozó-osztagot vezette Wachtler Mihály, kecskeméti munkás-században szolgáló parancsnok. Pancza Kovács Istvánnal, Horváth Dömével és még néhány századbeli katonával a város melletti Kisfái-pusztának vették az irányt április 24-én. Útközben betértek dr. Kiss Béla, 43 éves, nős ügyvéd tanyájára, ahol az ellenforradalmárok után kérdezősködtek a gazdától. Valószínűleg nem a szájízük szerinti válaszokat kaphatták a vörös járőrök, mert körülfogták és magukkal hurcolták az ügyvédet. A tanyától 300-400 méterre, Wachtler parancsára, Pancza Kovács és Horváth hátba lőtte dr. Kiss Bélát.

Ezután gyorsan rekviráltak is, ha már arra jártak. A saját kocsiját és lovait vették igénybe a halálosan megsebesített gazda szállításához. Amikor a kocsira tették a súlyosan sérült embert, úgy találták, hogy csúnyán hörög. A Gubányi nevű vöröskatona durva szidalmak között megpofozta. Amikorra, ilyen előkészületeket követően, elindultak, dr. Kiss Béla kiszenvedett. Wachtler Mihály vörös parancsnok a következő, cédulára írt üzenettel indította Kecskemétre a halottszállító kocsit:

„Remélem, elégedettek lesznek a küldeménnyel. Megyünk tovább Szentkirálypusztára, oda küldjék utánunk a reggeli cigarettát.”

Úgy látszik, erős dohányosok voltak, mint a két Hollán Sándor gyilkosai.

Hajdúszoboszlón március 23-án vette át a hatalmat a kommunista berendezkedés. Mindössze egy hónapon át regnált a város felett, mert április 23-án, a román megszállás hírére, a direktórium tagjai kereket oldottak. Húsvéttól kezdve izzott a szoboszlói levegő. A keleti frontról menekülő vöröskatonák útvonalába esett a város, s emiatt igen komoly aggodalom vett erőt a helybélieken. A rend fenntartására végül a debreceni vagongyár munkásait szállították át, teherautókon.

Április 22-én, kedden, a munkástanács ülésezett. Tagjai azonban igen csekély létszámban vettek részt a tanácskozáson – már nem találták olyan fontosnak közéleti feladatvállalásukat. Ezen az összejövetelen írástudót sem találtak maguk közül, aki a jegyzőkönyvet vezesse, így polgármesteri utasításra Csiha Márton főjegyző rögzítette az eseményeket. A kis számú megjelentek között is volt, aki azért tette tiszteletét, hogy lemondását előterjessze. Szabó Károly távozását, megrendült egészségi állapota miatt, elfogadta a grémium. A helyére, nagy rábeszélést követően, Bányai Lajost választották, akit azonnal megtettek a direktórium elnökévé.

11 órán át volt Bányai a város vezetője. Este 6-kor ért véget a gyűlés, de másnap, hajnali 5 órakor, Bányai Lajos elnök és Schiffer Pál direktóriumi tag felkeresték a törvényesen megválasztott, kommün által félreállított előző polgármestert, dr. Fekete Lászlót, azzal, hogy vegye vissza a város irányítását, s a város románok általi megszállását próbálja meg békésen levezényelni. Ezután, fegyveres erő alkalmazásával, magukhoz vették az Állami Adóhivatalban és a Hajdumegyei Takarékpénztárban talált pénzkészleteket – természetesen, nyugta ellenében – és sietve távoztak.

A jogaiba visszahelyezett elöljáróság, április 23-i, kora reggeli ülésén, dr. Dajka Ambrus tiszti-főügyész megfogalmazásában, a következő hirdetményt fogadta el:

„Megszállás előtt állunk! A városi direktórium ma hajnalban átadta a hatalmat a városi elöljáróságnak, azzal hogy ellenállás nélkül adja át a várost az idegen megszálló csapatoknak s biztosítsa a belrendet.

A városi tanács felhívja a lakosságot a legnagyobb rendre, fegyelemre s felhívja arra, hogy a megszálló csapatokkal ellenkezésbe ne jöjjön. Aki rabol, fosztogat, gyilkol, a megszálló csapattal ellenkezik, halállal büntettetik. A belrendről nemzetőrség és csendőrség gondoskodik. Mindenki végezze nyugodtan mai teendőit. Csoportosulni tilos!

Városi Tanács”

A lakosság beletörődött az elkerülhetetlenbe. Semmi baj sem történt volna, ha aznap délután, a frontról menekülő vörös katonaság nem hiszi azt, hogy ellenforradalom tört ki, s nem kezdett volna fontossága teljes tudatában intézkedni – a magyar lakosok ellen. Ám ők, mint általában a 133 napos rémuralmuk alatt, intézkedni kezdtek. Mindenekelőtt elfogták a Szoboszlón tartózkodó 6 székely tisztet, azt gondolván, hogy ők az ellenforradalom szervezői és vezetői. A városházára kísérték őket, annak géppuskával megerősített udvarára. Ott falhoz állították őket. Egy állig felfegyverzett nő, magából kifordulva ordibálta: „Lőjétek le a kutyákat!”

A katonákban azonban feltámadt a bajtársiasságnak az elvtársiasság által régen betemetett érzése, s kellő igazoltatás és ellenőrzés után szabadon bocsátották a tiszteket. A város vezetésétől kocsit, enni- és innivalót kértek, majd, miután ezen kívánságuk teljesült, elindultak Nádudvar irányába.

A frontról egyre több vöröskatona érkezett, számuk szaporodott. Kiderült, hogy a fegyverükkel is tudnak némiképp bánni – no nem a csatában, hanem a fegyvertelenekkel szemben. Egy nemzetőrt hátba lőttek, s Körner Béla bankigazgató után is lőttek, de az a golyó célt tévesztett. A piactéren több gépfegyvert állítottak fel. Elkezdődtek a letartóztatások is. Akiket potentátoknak gondoltak, azokat előállították. Estefelé az a rémhír kezdett terjedni, hogy éjjel rabolni és fosztogatni fognak a vörösök.

A martalóckodás elmaradt – a vörösök éjfél-tájban Nádudvar irányába elhagyták a várost. A gazda családok azonban addigra kimenekültek tanyáikra, a birtokkal nem rendelkezők szőlőskertekben, idegen falusi otthonokban húzták meg magukat – volt, aki átmenekült a románok által már megszállt Debrecenbe. Alig néhányan maradtak Hajdúszoboszlón.

Április 24-én, Szent György napján történt meg a tragédia. A város telefon- és távíró-összeköttetés nélkül maradt, az elöljáróság csak a kósza hírekre alapozhatta döntéseit. Jól értesült emberek azt hangoztatták, hogy a románok már Szováton vannak, délre Szoboszlóra érhetnek – kívánatos lenne, hogy a vezetés küldöttséget menesszen eléjük. Mások attól tartottak, hogy a visszavonuló vörösöket nézték esetleg román katonáknak, így nagy bajba kerülnek, ha a megadásról tárgyaló delegációt kiküldik eléjük. Kevéssel délelőtt 10 óra után megérkezett a román megszállók előőrse a vasútállomásra. Biztosították a városi vezetést, hogy amennyiben nem ellenkeznek, senkinek sem lesz bántódása.

Nem sokkal később az éjjel távozott vörösök futára is megérkezett, s a polgármestertől igásállatokat követelt, mert a szekereik elakadtak a nádudvari úton. A város vezetője ennek az igénynek a teljesítését megtagadta. A város kitűzte a megadás fehér zászlaját a református templom tornyára.

Három óra után az úton elakadt kommunisták ágyúzni kezdték a magára hagyott várost. Nem tetszett nekik a fehér zászló. Nem sokkal ez után Kaba felől befutott az állomásra Szamuely rettegett páncélvonata. A város régi-új vezetését haladéktalanul előállították. Dr. Fekete László polgármestert, Körner Béla takarékpénztári igazgatót, Tokay József rendőrfogalmazót, Csiha Márton főjegyzőt, Kerekes Béla városi jegyzőt, Dr. Erdős Kálmán tanácsnokot kilökdösték a piactérre. Megmotozták őket, s a náluk talált értékeket, beleértve a zsebkéseiket is, elvették tőlük. Ekkor érkezett a térre egy gépkocsi, amit a vörösök nagyon megéljeneztek. Böhm Vilmos és Szamuely Tibor népbiztos elvtársak ültek benne.

Kohn-Kerekes Árpád, az előállítást és motozást végző terror-csapat parancsnoka széles ívű pukedlizés közben jelentette be: „Maguk ki lesznek végezve!” – azzal egy-egy akácfa alá állíttatta a szerencsétleneket, s már dobták is a hátuk mögül a kötelet.

Szamuely a népítélet paródiáját rögtönözte a piactéren. Az odaterelt, megfélemlített emberektől tudakolta, milyen emberek a vádlottak. Dr Feketéről azt mondta valaki, hogy nem volt őszinte. Körner állítólag nem szerette a népet – Tokay viszont nagyon is, mert sok gazdát felmentetett a frontszolgálat alól a háború idején. Szamuely mindhármukat halálra ítélte. A bankigazgató utolsó szava az volt: „Éljen a nemzet!” A vörösök erre visszakiáltották: „Éljen a proletár-uralom!”

Az akasztásokat Kohn-Kerekes Árpád, Gerlei Géza és Jónás Gyula terroristák hajtották végre. Kohn-Kerekesre és Jónásra a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. április 27-én kelt ítéletében halálbüntetést mért ki. Az ítéletet végrehajtották. Szamuely öngyilkos lett a kommün bukása után, Gerlei pedig megszökött a felelősségre vonás elől.

Mint kiderült, Körner Géza rendőrkapitányt, Fehér Gábor tanácsnokot és Nagy András városi iktatót is ki akarták végezni, de őket nem találták a városban. Váczi Sándor polgári biztost is akácfa alá állították, de neki Bakó Mihály közbelépése folytán a kivégzés színhelyén megkegyelmeztek.

Este 8 órakor indult tovább a páncélvonat. Csiha Mártont, Kerekes Bélát és dr. Erdős Kálmánt magukkal hurcolták a terroristák, hogy másutt, számukra nyugodtabb körülmények között ítélkezzenek felettük. A szoboszlói nép még a megfélemlítés alatt sem akarta a halálukat – a helyszínen nem volt tehát tanácsos az ügyet erőltetni. Tárgyalásukat végül másnap délelőtt, 10 óra után, a Szolnokon veszteglő szerelvény étkezőkocsijában folytatták le. Személyenként fél órát szántak rájuk. Mire harmadikként Kerekes Bélára került sor, az elvtársak már nagyon unták az ítélkezést. Ebédidő volt, enni akartak. A meghallgatás során azt bírták kideríteni az elvtársak, hogy vagyontalan, becsületes tisztviselőket sikerült törvényszékük elé állítani. Szamuely is ritka, kegyes pillanatában lehetett. Mindenféle büntetés kiszabásának mellőzésével, szabadon bocsátotta a (ki tudja, mivel) vádlottakat.

Kérésükre még igazolást is adtak ártatlanságukról.

„Keleti hadsereg rögtönítélő törvényszéke.

Dr. Erdős Kálmán, Csiha Márton, Kerekes Béla elvtársak a rögtönítélő törvényszék által szabadon bocsájtattak; kötelességükké tétetett, hogy Hajdúszoboszló munkástanácsával egyetértőleg dolgozzanak a proletárdiktatúra érdekében. Legfőbb gondjuk legyen a rend és fegyelem biztosítása, melyért személyükkel felelnek.

Szolnok, 1919. év április 24-én.

Szamuely Tibor sk.”

Még a dátumot is eltévesztették valami okból. A szolnoki tárgyalás ugyanis 25-én zajlott le. Bár ez lett volna a legnagyobb tévedésük…

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>