A vörös terror – 66. Sínen a terror

A vörös terror

  1. Sínen a terror

 

Április 27-én délelőtt véget ért Makón a proletárdiktatúra. Kimúlása, sajnos, kevés követőre talált az országban, s ami még sajnálatosabb, hogy az idegen megszálló erők feltartóztathatatlan előnyomulása váltotta ki. A kommunisták nem találtak ellenszert a román offenzívára, így feladták Csanád vármegyei pozícióikat (is). A megyei és a városi direktórium úgy döntött, hogy a Vásárhelyi Kálmán lincselését megtorolni érkezett halálvonattal Budapestre távozik.

A város és megye élére azért még állítottak maguk helyett pünkösdi királyokat. Galambos Emilre, Bauer Zsigmondra és Nagy Károlyra Makó, a Dózsa Simon, Sukovics Ödön, Ehrenfeld Bernát trióra pedig Csanád vármegye irányítását bízták.

Lelkük mélyén bizonyára igen élénken ápolták a néphagyományt, hiszen nem hagyták el hozomány nélkül régi otthonukat. Az ősi ingó jószágból (mert a saját munkájukkal szerzett vagyon nem nagyon jöhetett szóba) magukkal vitték a város készpénz-vagyonát és nagyon sok értéktárgyat, közöttük arany- és ezüst ékszereket. Ezen kívül élelmiszert, élő állatokat és járműveket vagoníroztak be a hagyma fővárosának vasútállomásán veszteglő szerelvénybe. Egyszerűbben szólva, úgy is mondhatnánk, hogy teljesen kirabolták a mezővárost. A budapesti elvtársaknak nagyon kellett az a hozomány…

A Korona Szállóból 27-én reggel megszökött a túszul fogva tartott Daróczy Mátyás dr. Nem tudni, milyen megfontolásból, a terroristák maguktól is szabadon bocsátottak néhány embert azon a reggelen. Így menekült meg Bán Zsigmond dr., Galambos Emil dr., Hajdú János, Hajdú Mihály, Marossy Imre és Nagy István.

A soknevű Anocskai András a délelőtt folyamán kiadta az utasítást az indulásra. A vonat Makó-Újváros irányában elhagyta a várost. A terror kivonult, hogy egy másik rettegésnek adja át a helyét.

A szerelvény Hódmezővásárhely – Szentes – Kiskunfélegyháza – Kecskemét – Cegléd útvonalon tartott a fővárosba. (Az éppen regnáló szocialista hatalom 2009. december 13-án, Luca napján, felszámolta a Makó – Hódmezővásárhely közötti vasúti közlekedést.)

A megjelölt útvonalon, Makótól 12 kilométerre fekszik Földeák község. A települést feltehetőleg a XI-XII. században hozták létre, s eleinte egy Fül(öp) diák nevű ember birtoka lehetett. A török hódoltság után, 1723-ban került sor a kihalt község újra-betelepítésére. Főleg Szeged-Alsóvárosból és Makóról származó zsellérek leltek akkor itt új otthonra. A falu és határa 1729-ben került a Návay-család birtokába. A Návayak 1809-ben a község Karabuka nevű határrészében dohánykertészetet honosítottak meg. A dohányföld mellett új település kezdett kiépülni, melyet ugyancsak Földeáknak neveztek. A XIX. század közepén a Tisza és a Maros áradásai többször is elöntötték a régi falut. Az 1845-ös áradás romba is döntötte a települést. Ekkor a lakosok nagyobbik hányada átköltözött „Új”-Földeákra.

Az anyaközséget ettől kezdve Óföldeákként emlegetik.

(Új) Földeákot az 1903-ban megnyitott Hódmezővásárhely – Makó-Újváros – Apátfalva – Nagyszentmiklós helyi érdekeltségű vasút kapcsolta be az ország vérkeringésébe.

  1. szeptember 18-án ebben a kis faluban született Návay Lajos, atyai ágon a legendás Návay Tamás, anyai ágon pedig báró Eötvös József unokája. 1905-ben országgyűlési képviselő lett, 1906-ban az Országgyűlésnek alelnökévé, 1911-ben pedig elnökévé választották meg. A véderő-törvény kapcsán obstruáló (nemzet)ellenzéki képviselők letörésére nem vállalta a hatalmi erődemonstráció alkalmazását, ezért 1912. május 21-én lemondott tisztéről. A háború alatt, a kormány megbízásából, a közélelmezési ügyeket intézte Csanád vármegyében. (Az 1915. decemberi, kritikus parlamenti ülésszakon képviselt elveit, megnyilvánulásait bemutattam a Hazárdnak rendületlenül című könyv vonatkozó fejezetében.) Amikor Wekerle Sándor miniszterelnök 1918. szeptember 30-án lemondott, IV. Károly királynak új miniszterelnököt kellett a helyére találnia. A király Návay Lajost is felkérte, ám ő nem fogadta el az ajánlatot. Végül Hadik János lett kijelölt miniszterelnök. Hadik maga is fontosnak találta Návay Lajos kormányzati szerepvállalását, ezért megnyerte őt belügyminiszterének. A kormány beiktatására azonban sohasem kerülhetett sor, mert elsodorta őket és a törvényes rendet a Károlyi-féle puccs, amit szintén részletesen bemutattam a hivatkozott írásban.

Potentát volt Návay Lajos, s ennek okán szálka a vörösök szemében.

A földeáki direktórium messzemenő egyetértésével eldöntötték hát, hogy kiemelik őt saját közegéből, s a proletárdiktatúra túszaként elhurcolják otthonából. (Megjegyzem, ha olyan népnyúzó lett volna, mint amilyennek beállították, a népharag április 27-re vagy elüldözte, vagy megsemmisítette volna őt, semmiképpen sem kellett volna otthonában keresniük. Milyen érdekes, hogy nem Návayt, a „feudális csökevényt”, hanem Vásárhelyit, a „nép felszabadító jótevőjét” verte agyon a felbőszült tömeg!)

A direktórium eredeti elképzelése szerint Návay Lajos testvérbátyját, Návay Tamást is el kellett volna hurcolni Földeákról. Ő azonban éppen Budapesten tartózkodott ekkor, így a kommunistáknak rögtönözniük kellett. Azt találták ki végül, hogy Tamás helyett Návay Lajos másod-unokatestvérét, az egyébként is szerencsétlen sorsú, testi hibás Návay Ivánt deportálják a faluból. Ezzel rendbe jöhet a leltár: fel tudnak mutatni két Návayt. Biztos, ami biztos, a túszok közé sorolták Korchmáros Imrét. A feladat végrehajtását a Lajtos-féle különítményre bízták, arra, amelyik ebbéli alkalmasságát már az előző napon is, az apátfalvi és nagylaki kiszállásával ékesen bizonyította. A családi kastélyba 27-én éjjel hatoltak be a patkány-osztag tagjai. A foglyul ejtett két Návayt durva szidalmazások és bántalmazások közepette a helyi vasútállomásra hurcolták. Ott megvárták velük a terrorjárat érkezését.

A túszejtő akció eredményes kivitelezése után a halálvonat továbbrobogott Hódmezővásárhelyre.

Oda megérkezvén, igen aktív elfoglaltsággal töltötték a délutáni-esti órákat a terroristák és a vörösőrök. Szokásukhoz híven, ezt a várost is kifosztották. Különös figyelmet fordítottak az ékszerész-üzletek készleteire. Az összest magukhoz vették. Ezenkívül gondosan ügyeltek arra, hogy készpénz se maradjon a város boltjaiban. Még el találnák költeni a helybéliek…

A történelem számtalan példát mutat arra nézve, hogy a dúlás koncolással jár kart karba téve. Vásárhely kirablása után a vörösök is új elfoglaltságot találtak maguknak: rögtönítélő bíróságot kezdtek játszani. A tragikomédia bíráját dr. Sebestyén Sándor budapesti jogtudor alakította, akit személyesen Landler Jenő bízott meg a makói incidens kivizsgálásával. Központi szerepet kapott a színjátékban Nagy Péter makói mészárossegéd, a Lajtos-féle különítmény tagja. Ő volt a vád nyomozó-közege és koronatanúja. Nagy állította, hogy Csirkés Varga Ferenc, Gera Ferenc, Meszes Horváth János, Rácz Sándor és Szlovák István makói gazdálkodók gyilkolták meg az ő kedves elvtársukat, a hatalmával despotaként visszaélő, népnyúzó Vásárhelyi Kálmánt.

A törvényszék hamar elkészült az ítélettel. Halál.

Az öt szerencsétlen makói férfit az állomás vasúti töltésén agyonlőtték. Holttestüket temetetlenül hagyták hátra. A gyilkosságok elkövetésében részt vettek: Tóth Béla (Anocskai András), Nagy Péter mészárossegédek, Lázár Andor Endre, Tajti Géza, Janovics János, Róth Sándor, Kiss Géza és Kiss Péter terroristák.

Miután a túszok száma így megcsappant, a késő esti órákban új foglyok után néztek a városban. Letartóztatták, többek között, Havas Henriket, Lampel Jakabot, Topfler Fülöpöt és Weisz Mihályt is. Amikor Weisz Mihály fia, Weisz Henrik felkereste őket székházukban, hogy apja után érdeklődjön, őt is fogva tartották. Még az éjszakában törvényt ültek Weiszék felett. Sebestyén doktor 15 év fegyházbüntetést szabott ki rájuk – leginkább azért, mert a polgári osztályhoz tartoztak. Tajti Géza terroristának ez a lányosan gyengéd ítélet nem tetszett, üvöltözni kezdett hát: „Golyót kap, nem fegyházat!”

Nehéz idők járhattak a kommunista harcosokra már akkor is, mert Tajtinak ez a kérése egyelőre nem teljesült. Ehelyett a vörös horda felszedelőzködött, vonatra szállt és elhagyta az éjszakába dermedt várost. Molnár István vörösőr-parancsnok vigasztalta kedves emberét. Kijelentette: „Ezeket a zsidókat, amint elindulunk, ki kell végezni!”

Ez történt Makó és Hódmezővásárhely fekete vasárnapján.

A szerelvény Vásárhely és Szentes között csühögött a vigasztalan csillagok alatt, amikor Tajtinak csak sikerült elérni a célját. A pontos körülmények nem ismeretesek, csak a végeredmény: Weiszék fegyházbüntetését sikerült halálbüntetésre átváltani. Weisz Mihályt, Weisz Henriket és ráadásként Havas Henriket, revolverrel, közvetlen közelről főbe lőtték a vagonban. Holttestüket Mindszent térségében, a nyílt pályán robogó vonatból a vasúti töltésre hajították ki.

Április 28-án, hétfőn reggel Szentesen vesztegelt a rettegés vonata. Legénysége a kommunista protokoll szerint végezte dolgát: kirabolta a várost és foglyokat gyűjtött. A vörösök fogságába esett többek között Csúcs János dr., Fenyvessy Adolf dr., Hahn Izidor, Kiss Béla dr., városi főjegyző, Nagy Sándor, Négyesi Imre dr., polgármester és Pap László is. Hogy mennyire nem túlzás a város kirablását emlegetnem, arról tegyen tanúságot a következő, vörös-barát kiadvány vonatkozó idézete: „A proletárdiktatúra szentesi eseményeinek utolsó mozzanata a város anyagi, katonai kiürítése volt, melyet a Molnár István vezette kb. 200 fős különítmény (tagjai között kb. 150 vörösőr és 10-12 Lenin-fiú is volt, valamint a Blandl-féle különítmény kb. 30 tagja) hajtott végre. Április 27-én Molnár utasítására 37, majd április 28-án még 6 vagyonos szentesi túszt szedtek össze és vagoníroztak be… A túszok élete attól függött, hogy a város vezetése végrehajtja-e a különítmény vezetőjének a város kiürítésére vonatkozó rendeleteit. A különítmény fellépése eredményesnek bizonyult, az összegyűjtött és a városból elszállított termény, élelmiszer, bolti áruk, ékszerek, készpénz, jószág stb. értéke mintegy 6-7 millió korona volt. Április 28-án este 10 óráig minden mentett értéket vasúton Kiskunfélegyháza felé útba indítottak. Az elhurcolt javakon kívül a túszokat is magukkal vitték a különítményesek.”

Ha a forrás (http://www.szentesinfo.hu/cd/helyismeret/varostortenet/html/oldal24.htm) horda-szimpátiáját kivonjuk a közlésből, ott állunk a meztelen igazsággal szemközt.

Ennél érdekesebb fejlemény, hogy a korábban begyűjtött foglyok közül Boross Jánost, Kerekes Mártont, Micsik Mátyást, Paku Józsefet, Szabó Andrást és Székely Jenőt Szentesen szabadon bocsátották. E tettük okának megvilágítására közelebbi információt nem találtam, csak gyanítani tudom, hogy helyhiánnyal küzdöttek a vonaton a pribékek. Ezért aztán a kevésbé fontos személyeket elengedték.

Április 29-én reggel érkezett Kiskunfélegyházára a szerelvény. Nem mondhatnánk, hogy elkapkodták volna az utazást. A rajta utazó vörös hóhérok nyilvánvalóan unatkozhattak, ezért öntevékeny programokat eszeltek ki saját szórakoztatásukra. Értelemszerűen, a lelki beállítottságuknak és emberi minőségüknek megfelelő szórakozást találtak ki.

Durva gúnyolódások közepette arra kényszerítették a koros Návay Lajost és testi hibás unokaöccsét, Návay Ivánt, hogy csupasz kézzel takarítsák a híg trágyától szennyes marhavagonokat. Miután beállt a kívánt tisztaság, illetve elunták a műsort, vésztörvényszéket alakítottak a különvonat egyik pulmann-kocsijában. Molnár István vörösőr elnökölt, vádbiztosként Varga János szerepelt, Tóth Béla (Anocskai András) terrorista parancsnok s több csanádi-csongrádi kommunista vezető tagja volt a vésztörvényszéknek. Maguk elé vezettették a két Návayt és dr. Kiss Bélát. Návay Lajos gyakorlott politikusként, higgadt lélekjelenléttel viselkedett. Kérte, hogy Budapesten állhasson törvényszék elé, ahol igazolni tudja kétségtelen ártatlanságát. Közölte, hogy unokaöccse pedig végképp felette áll minden gyanúnak.

Egy makói kommunista odavetette erre:

„Lári-fári, nem tesz semmit, ezek is csak olyanok, mint a többi burzsuj.” Kiss Béla szentesi főjegyzőt “vád alá helyezték”. Durván megkínozták, ütlegelve vallatták. Arról faggatták, hogy próbált-e ellenforradalmat szervezni, s ha igen, miként. Kihallgatása során megkérdezték tőle, tudja-e, mi a kommunizmus. A főjegyző hallgatott, Tóth Béla pedig kiadta az utasítást: „Na, vigyétek őket, mutassátok meg nekik, mi a kommunizmus!”

A törvényszéki eljárás ideje alatt más különítményesek ásót, lapátot kerítve munkára hajtottak egy csapat túszt. Három sírgödröt ásattak velük, a vasúti étteremmel szembeni térségen.

Engi Lajos Sándor, Janovics János, Kiss Géza, Kiss Péter és Lázár Andor Endre különítményesek a két Návayt és Kiss Bélát a restivel szemben előre megásott gödörhöz terelték és agyonlőtték.

Návay Iván nem halt meg azonnal. Engi Lajos Sándor a vergődő emberhez hajolt, s rohamkését megforgatta a szívében.

A hullarablás sem maradhatott ki a kommunisták aznapi jócselekedetei közül: az áldozatok holmiját magukhoz vették, szétosztották.

Jellemzi az eset súlyosságát, hogy a külföldi lapokba is bekerült, bécsi tudósítója révén a francia Le Petit Parisien is beszámolt róla.

Böhm Vilmos hadügyi államtitkár május 3-án értesült (!) a Návay-testvérek meggyilkolásáról. Garbai Sándortól, a kormányzótanács elnökétől a kormány rendkívüli ülésének összehívását kérte. A szociáldemokratából kommunistává vedlett kormánytagok kikeltek a garázdálkodók ellen és példás megtorlást követeltek, mondván: „…nem szegődünk rablóbandák és gyilkosok vezéreivé”. Kormányzótanácsi határozat született a gyilkosság elkövetőinek felderítésére és példás megbüntetésére. Május 5-én a kiskunfélegyházi direktórium a következő táviratot kapta a főhadiszállásról:

„51/khp. Haladéktalanul jelentés teendő ide hozzám, a hadsereg főparancsnokságához:

  1. Ki lőtte agyon Návay Lajost és öccsét és a harmadik ismeretlen embert?
  2. Kinek a rendeletére történt az agyonlövetés, megindult-e ebben a tárgyban a vizsgálat és ha igen, ki vezeti és hol vannak azok, akik Návay Lajos kivégzését elrendelték, illetve végrehajtották?”

Természetesen, nyomozásuk nem járt eredménnyel. A kígyó nem harap a saját farkába…

Bukásuk után azonban a Magyar Királyi Törvényszéknek sikerült megtalálni és elítélni a tetteseket (már amelyik nem menekült el a felelősségre vonás elől). Engi Lajos Sándor halálra ítéltetett és kivégeztetett. Tóth Béla (Anocskai András) 15 évi fegyházra, Janovics János 12 évi fegyházra, Nagy Péter 5 évi börtönre, dr. Sebestyén Sándor 1 évi fogházra ítéltetett.

A máig nem nagyon fakuló kommunista demagógia természetesen az ok nélkül dühöngő fehérterror részeként tartja számon ezeket az ítéleteket is.

 

 

Ludányi Rózsa István

2 thoughts on “A vörös terror – 66. Sínen a terror

  1. Szeretnék sokkal többet tudni a nagyapám testvéréröl ,hová lett a szobra,dédszüleim háza.Én is kérhetnék kárpotlást? 56ban apám csak addig volt itthon amig engem össze hozott azután csaj 1963ban láttam és éltem vele együtt egy idegroncsal a gyerekkoromnak itt vége lett!!!!!Otthon nem mertek a múltról beszélni

    • Tisztelt Hölgyem!
      Amennyiben elküldi nekem az igen tisztelt nagyapja (és testvére) beazonosításához szükséges adatokat (születési név, hely, idő, édesanyja neve, élete során viselt, közismert tisztségei, elhalálozásának körülményei) a magam szerény lehetőségeihez képest megpróbálok segíteni Önnek abban, hogy közérdemű ismeretekhez jusson Felmenői vonatkozásában. A kárpótlás kapcsán írt sorai minden mérce szerint helytállóak. A mi, Sors-verte nemzetünk, úgy egységében, mint egyénenként, annyit szenvedett már, hogy különös kárpótlásra formálhatna jogot. Az én Istenbe és Hazába vetett hitemet az táplálja, hogy, amennyiben Isten mércéje szerint is eleget teszünk annak a vállalásunknak, mellyel e világra születtünk, a sors-szerű helyreigazítás be fog következni. Ha nem a mi életünkben, akkor gyermekeink, unokáink életében.
      Jogi megoldással, sajnos, nem tudok szolgálni az Ön által felvetett problémára. Erkölcsileg azonosulok Önnel.
      Az isteni jóvátétel eljövetelében bízva, megkülönböztetett tisztelettel üdvözlöm Önt:
      Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>