A vörös terror – 71. Majális-szilánkok 2.

A vörös terror

  1. Majális-szilánkok 2.

 

A Tisza Kálmán térre, a munkásság régi gyülekezőhelyére kellett a VIII. kerületi lakosság egy részének az ünnepi felvonuláshoz érkeznie. Ide várták a gázgyári munkások különböző csoportjait, az asztalosokat, a gyógyszertári munkásokat, a hírlapterjesztő munkások és munkásnők hatalmas csoportjait, az iróngyár és a „Mercur” faárugyár munkásait, a kocsigyártókat, a kefegyári és a bérházi alkalmi munkásokat, a szén- és földmunkásokat, a bőröndös-, szíjgyártó- és rokonszakmák dolgozóit. Ez utóbbiak bizonyára kicsattantak a boldogságtól, torkuk kiszáradhatott az éljenzéstől, lábuk alatt remeghetett a föld boldog menetelésüktől, hiszen ünnepi meglepetésként, nem várt ajándékként, a május 1-én megjelent Népszava közölte az őket érintő katonai rendelkezést:

„A Budapest és környékén dolgozó összes bőröndös, szíjgyártó, bőrdíszműves, nyerges, bőr-bútoros, ostornyélkészitő munkások sorozását május 2-án az egyesület VII. Aggteleki-utca 2/a szám alatt levő helyiségében tartják meg … Mindenki teljesítse proletárkötelességét.”

Szerencsétlenségükre, nem voltak idegen alattvalók. Akkor egész másképpen bánt volna velük a kommunista hatalom. Az ünnep tiszteletére ugyanis rendelet jelent meg, személyesen Kun Béla külügyi népbiztos rendelete, a nem magyar állampolgárokkal követendő bánásmód kérdéséről is.

„…a külföldi alattvalók lakásának ajtajára figyelmeztetőlapot helyeztettem el, amelyen megtiltom, hogy abban a helyiségben a Tanácsköztársaság közegei a külügyi népbiztosság keretében fölállított külföldieket védő hivatal előzetes engedélye és a külügyi népbiztosság egy hivatalnokának jelenléte nélkül bármiféle hatósági eljárást (tehát: házmotozást, rekvirálást, lefoglalást, lakásrekvirálást stb.) foganatosítsanak.

Kötelességévé teszem a Tanácsköztársaság minden közegének és minden igaz hívének, hogy az idegenek ajtajára kifüggesztett figyelmeztetést gondosan respektálják, hogy idegen alattvalókkal szemben, akik idegen voltukat a követségek vagy konzulátusa által kiállított igazolvánnyal igazolják, a lehető legnagyobb előzékenységgel viseltessenek és ha jogtalan zaklatás ellen védelmet és segítséget kérnek, felelősség terhe mellett a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg.

Aki e rendeletemnek eleget nem tesz, aki … idegen alattvalók lakásában a külföldieket védő hivatal engedélye nélkül bármiféle eljárást foganatosít, aki idegeneket bántalmaz vagy valamire jogtalanul kényszerit, az ellen kíméletlen szigorral fogok eljárni, mert a proletárdiktatúra árulója az, aki akár botor túlbuzgóságból, akár tudatos rosszhiszeműségből a Tanácsköztársaságnak a külföldi államokhoz való viszonyát megzavarja és erőszakos cselekedetekkel lehetetlenné teszi azt, hogy a békés kibontakozást megtaláljuk.

Az elvtársak értsék át azt, ha egyes idegenek vissza is élnének a nekik adott védelemmel … ez a veszteség nem éri föl azt a kárt, amit azzal okoznak a Tanácsköztársaságnak, hogy a külföldieket zaklassák és ezzel megzavarják azokat a tárgyalásokat, amelyeket a külföldi államokkal folytatunk. …

Budapest. 1919. április 28.

Kun Béla, külügyi népbiztos”

No, akkor most vessük össze Kun elvtárs rendeletét azzal a hozzáállással, amit a bal-liberálisnak álcázott kommunisták ma képviselnek, tömeges tiltott határátlépések, nemzetbiztonsági szempontból elengedhetetlenül fontos idegenrendészeti intézkedések kapcsán! Ugye, hogy semmi sem változott az elmúlt, közel száz évben? Lesz-e a kutyából szalonna?

A bőripari dolgozóknak tehát maradt a sorozás. Hogy ne gondolják azt, miszerint idegen érdekek védelmében küldik őket a halálba, az ünnepi Népszava hírt adott a 32-es vörösök frontra indulásáról.

„Kedden délután 5 órakor indult a frontra a vörös 32. gyalogezred két százada. A katona-elvtársakhoz Rosenfeld Nándor elvtárs politikai megbízott, magasszárnyalású lelkesítő beszédet intézett, amit az elvtársak riadó éljenzéssel fogadtak és a fél zászlóalj, éltetve a proletárdiktatúrát, kitűnő hangulatban indult el a frontra.”

Azt, hogy gyakorlatilag harc nélkül, riadó ijedelemben fognak onnét megfutamodni, a Népszava még nem tudhatta. Ámbátor sejthette volna, a hadsereg fegyelmének és harci szellemének ismeretében…

A Ferencváros proletársága a Boráros tér természetes fái és természetellenes diadaloszlopai alatt gyülekezett, a Petőfi téren pedig igen érdekes munkások adtak egymásnak randevút. Itt ugyanis, kora reggeltől, „a vörös május szívencsókolt proletárja” volt feltalálható. A szíven csókolást altatás nélkül adhatták nekik (a steril körülmények biztosítása talány maradt előttem), mert fél kilenckor már ezer és ezer torok énekelte a Marseilles-t és az Internacionálét. Senkit sem zavart, hogy a francia hadvezetés bábáskodásával az ország 2/3-át már megszállták a kisantant-béli csatlósok, s végső csapást készültek mérni a maradék Magyarországra. A presztízs-ünnepen azért teli torokból nótázták az ellenség himnuszát. Hát, ilyen önzetlenek ezek a kommunisták. Az idegenekkel…

Az Országház előtt felsorakozott, fellobogózott és felszalagozott (természetesen minden vörösben úszott) tömeget az V. kerületi pártfőnökség vezette a Rudolf-rakparton keresztül a menetcél felé. Mögöttük a kibontakozó filmipar mutatta meg magát. Hat fehér ló egy hatalmas vörös motollát vontatott. A lovakat jakobinusoknak öltözött munkások hajtották. A motollás jakobinusok után a mozigépészek, a moziszínészek és a mozi-alkalmazottak csoportja következett. Mögöttük a propaganda-bizottság proletárirodalmi termékekkel dugig megrakott vörös kocsija gurult. A korabeli média teljes létszámban képviseltette magát, hisz a képzőművészek ékítményei alatt, a zenészek által interpretált forradalmi muzsikára vonult e díszes társaság. A magasban 7 repülőgép kerengett felettük.

A Lövölde-, a Hunyady-, a Bethlen- és az Almássy-téren a megszokott mederben folyt a gyülekezés és a menetelés. A Klauzál teret a színészek gárdája fogta körbe. Mégsem ők voltak a legérdekesebb szereplők ezen a helyszínen – legalábbis, számomra nem. Az igazi unikumot a „nemrég szervezkedő manikűrproletárok” jelentik nekem. Ránézek a kalapácsos vörös emberre, s elképzelek egy manikűr-proletárt. Hát…

Csepel munkásai, mintegy 25.000-en, a Népligetbe vonultak. Több órás menetelést kellett végrehajtaniuk, hogy célba érjenek. Az ő ünneplésük kapcsán értesülhetünk a proletárdiktatúra újabb meglepő megoldásáról, ami a „vigalmi gárda” felállításában testesült meg. Ne tessenek azonnal a vigalmi negyedekre gondolni! A vigalmi gárda egészen más módon gyönyörködtette az érzékeket! Megtudhatjuk továbbá azt is, hogy Kunék kabarészerzőként is megfelelőnek ítélték Adyt, Petőfit és saját koszorús költőnőjüket, Várnai Zsenit.

„… a vigalmi gárda tagjai kabaré-előadást rendeztek, amelynek során Petőfi-, Ady-, Gyagyovszky-, Csizmadia- és Várnai-verseket szavaltak és a dalárda énekelt.”

A Városligetben a „milleniumi emlék átalakított pompán vörös íve” fogadta az oda hömpölygő felvonuló tömeget. „A régi szoborcsoportozatot piros redőnyökbe rejtették az ízléses művészkezek…”

Délben hatalmas tömeg lepte el az Iparcsarnok előtti térséget, mert Landler Jenő elvtárs intézett szózatot a néphez. Képzavarokkal tarkított beszédét a kommunista séma szerint építette fel. Előadta, hogy a világ többi részén hiába tiltják be az aktuális vörös ünnepet, azzal, hogy Bajorországban és Magyarországon hivatalossá tették, a kapitalizmust már utol is érte a sorsa. A vörös május felgyújtja a burzsuj börtönöket, ugyanakkor, éltető erejével meg fogja teremteni a szocializmus várát.

Két dolgot nem vett figyelembe Landler fő-elvtárs. Annak a kapitalista börtönnek a mélyén, ha minden igaz, proletárok sínylődnek. No mármost, ha a vörös május felgyújtja azt a börtönt, a kápók és keretlegények vállat vonva elmenekülnek, de a rabok jó eséllyel benn égnek. Ez lett volna a cél?

Másodsorban pedig, az a vár, amit vörös május a börtön felgyújtásával képes építeni, füstből és ködből lészen felfalazva! Az pedig, mint tudjuk, nem túl tartós szerkezet…

„Aki egyszer a napba nézett, az nem tud hozzászokni a bűzös petróleumlámpához.” Igaza van, Landler diktátor úr! Én még azt is hozzátenném, hogy egyenesen hülye, aki napvilágnál petróleumlámpát gyújt! Akkor is, ha az jó szagú! No, de mi van éjszaka?

Aztán nagyvonalúra váltott a szónok. „Ha pedig ezt belátjuk, akkor minden mellékes.” Itt azt kellett belátni a tömegnek, hogy bármilyen kiszámíthatatlanok a történelem útjai, a régi rend nem jöhet vissza többé. A „minden mellékes” csak félig volt szónoki fordulat a részéről: a tömegre értelmezve szó szerint gondolta. „Mellékes az, hogy föl akasztanak-e engem, téged vagy akárkit, mellékes, hogy elhullunk-e néhány százan vagy ezren ebben a küzdelemben.” Így is lett. Akasztottak százakat, elhullajtottak ezreket. Önmagára nézve viszont már nem tartotta mellékesnek a korai elhalálozás lehetőségét. A diktatúra bukása után elmenekült, s Cannes-ban hunyt el, 1928. február 25-én. Úgy látszik, ő is egy gyevi bíró volt.

„A Vezúv aljában terem a legjobb bor, az akasztófa tövében mindig a szabadság vörös rózsái termettek.” A bor minőségéről nem nyitok vitát, mert az ízlés dolga. Megjegyzem azért, hogy a Vezúv alatt termő bor nem attól olyan, amilyen, mert Kr.u. 79 –ben a vulkán kitörése elpusztította Pompeji és Heculaneum városait. Az akasztófáról annyi posztulátumot iktatnék be, miszerint az addig valaha felakasztottak többsége gonosztevő volt, s csak igen kis hányaduk tekinthető szabadsághősnek. Abban viszont igaza lehet Landlernek, hogy az általuk Hazánkra szabadított „szabadság” vörös rózsája a közönséges bűnözők bitójának tövéből fakadhatott, mint a történések azt megmutatták.

Egyszer, ha Isten is úgy engedi, alaposabban bemutatom ezt a furcsa szónoklatot. Terjedelmi okok miatt, most csak arra szorítkozom, hogy a legelementárisabb képzavarát beidézzem, mellyel ellentmond addigi főbb kijelentéseinek is, de még a mondaton belül önmagának is:

„De a bátrak, az erősek, ha kevesen vannak is, mutassák meg, hogy nagyobb érték a hitvány, a nyomorúságos életnél annak a társadalomnak a megmentése, amelyben az életnek egyedül van értéke.”

A beszédet követően nagy sportdélutánt bonyolítottak a millenáris pályán. Futóverseny, kerékpáros és motoros-viadal, futballmérkőzés tarkította a programot. A focimeccs első félidejét követő szünetben az 1. vörös ezred dalárdája elénekelte a szokásos repertoárt: Internacionálét, Marseilles-t, majd Bíró Dezső elvtárs lépett a porondra, s rövid toborzóbeszédet tartott, melyben harcba hívta a megjelenteket – Franciaország és szövetségesei ellen.

„Mi bizalommal tekinthetünk a jövő elé, bármily mohó rabló imperialisták törnek reánk, mert minket többé gyári rabszolgáikká aljasítani nem lehet.” – hangsúlyozta szónoklatában. Úgy látszik, a saját magasabb fejlettségükbe és az általuk generált káosz visszarendezhetetlenségébe vetett hitük teljesen eluralta a kommunista vezetők gondolkodását ezen – a számukra már vészterhes – majálison.

A Vörös Újság már előre, örvendezte adta hírül: „A Közellátási Népbiztosság május elsején a gyerekek között 1.200 kiló száraz mandulás süteményt és 10.000 darab cukrászsüteményt oszt ki a Gyermekbarát Egyesület útján.” A gesztus szép. De vajon a több százezres budapesti felvonulásban részt vevő gyermekek hány százalékának jutott ebből a kevésből? S a vidéken élőknek?

Győrött, a város parkjaiban, vendéglőiben, s a Rába-szigeti Radó téren önfeledten zajlott a május elsejei népvigalom. Körülbelül délután fél háromig. Ekkor hozták meg a komáromi vérfürdő hírét.

Az emberek többségének előzetesen fogalma sem volt a hevenyészett fegyveres akcióról. Ennek okán kétszeres volt a döbbenet. A majálisi jókedv átmenet nélkül gyászba fordult.

Az, hogy a városi direktórium lefújta a majális hátralévő programjait, s berekesztette az ünneplést, már csak formális intézkedés. Pedig a hozzátartozók akkor még nem is tudhatták, hogy a hajnalban elindult több száz önkéntesből csak 25 főt várhatnak haza épségben…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>