A vörös terror – 75. Szolnok, május 3.

A vörös terror

  1. Szolnok, május 3.

 

A románok által megfutamított, széteső-félben lévő vörös haderő 1919. május 1-jén este kiürítette Szolnokot. A nemzeti oldal szerveződése még azon az éjjelen megindult, s másnap reggel a katonatisztekből, értelmiségiekből és vagyonos polgárokból alakult Fehér Gárda átvette a hatalmat. Több, Szolnokon maradt vöröskatona is csatlakozott hozzájuk 68-as gyalogezred laktanyájából. Mintegy 730 főből állt a város nemzeti katonai alakulata.

Az előrenyomuló románok viszont, a korábban említett felső utasításnak engedelmeskedve, nem vonultak be Szolnokra, hanem megálltak a Tisza vonalánál. Ugyanekkor a bukovinai-besszarábiai hadi helyzet miatt a román hadvezetés a katonai egy részét keletre csoportosította át.

A május 2-i katonai rendelkezések nyomán újra formát öltő Vörös Hadsereg május 3-án, délután, tüzérséggel és páncélvonattal megerősítve, a város visszafoglalására érkezett. A megszállók így beérték a vasút ágyúzásával, gyalogos támadást nem indítottak a város ellen.

A Szolnok elleni vörös támadás május 3-án hajnalban indult meg.

Szamuely Tibor különvonatával sietett Abonyból Szolnokra. Abonyi látogatásának előzménye volt, hogy a vörösök elmenekülését követően ott is nemzetőrséget alakítottak a fehér érzelmű, katonaviselt férfiak. Szamuely páncélvonatos alakulatának érkezése a leszámolás megkezdését jelentette az abonyiak számára. Csibrán József, amikor elvtársai elfutottak, vöröskatonából nemzetőrré változott. Szamuely megérkezésekor vissza-vörösödött, s mindent megtett, hogy a legfőbb hóhér-elvtárs bizalmát visszanyerje. Annak parancsára készségesen összeállította a nemzetőrök névsorát. A Lenin-fiúk e lista birtokában kezdték meg a “rendrakást”.

Sarudi Battik Béla 29 éves, nőtlen orvostanhallgatót és tartalékos főhadnagyot, a fegyveres megmozdulás egyik vezetőjét, egyenesen a népbiztos vonatirodájába vitték. Tárgyalásán szinte példa nélküli történés esett meg a vörösterror korszakából: Szamuely parancsnoki tisztséget kínált fel neki. Miután Sarudi Battik Béla ezt elutasította, a vésztörvényszék kötél általi halálra ítélte. Önkéntes hóhéra a Debrecenből érkezett, nagyon aktív Lenin-fiú, bizonyos Stern Mózes volt. Az elítéltet a Ceglédre vezető országút (a mai 4-es számú főút) szélén álló fára akasztották fel. Kiszenvedését követően, még holtában is ütlegelték, ruháit ellopták. Tetemét este tízig az akasztófán hagyták. A Kecskeméti Királyi Törvényszék 1920. november 10-én kelt ítéletében Csibrán Józsefet 10 év fegyház-büntetésre ítélte. (Mint tudjuk, Szamuely öngyilkos lett Savanyúkútnál, Stern Mózes pedig megszökött a felelősségre vonás elől.)

„Csapataink . . . visszafoglalták Szolnokot. Az éjjel kiadott parancsra bámulatos menetteljesítménnyel, több mint 30 kilométernyi utat, rettentő sárban megtéve, érték el vörös katonáink Szolnok határát. Szolnoktól erős ágyú- és gépfegyvertűz fogadta csapatainkat. Menetközben az utat feltörte a

10 cm-es gránátok tömege, csapataink azonban minden sár, fáradtság és gránáttűz ellenére nyomultak előre, hogy kiküszöböljék a csütörtöki csorbát. Szolnok előtt felfejlődve, igazi proletár bátorsággal nyomultak előre be a városba.” (A Vörös Újság tudósítása)

A szolnoki pályaudvar fegyveres őrsége, a vasutas kommunisták fölfegyverzett csoportja azonnal csatlakozott a városba visszatérő vörösökhöz. Természetesen, a minden zűrzavarra összecsődülő lumpen réteg is bekapcsolódott az események menetébe, Szolnok város proletariátusának nyilvánítva önmagát. A fehérek ugyan keményen védekeztek, a túlerő végül mégis győzött. A város védelmezői csekély létszámuk és gyengébb fegyverzetük miatt hamar hátrányos helyzetbe kerültek. A vasúti töltéshez közel fekvő védelmi állásaikat rövid idő alatt felszámolta a csatába érkező páncélvonat. A város belterületén létesített 3 géppuskaállásra támaszkodva elkeseredetten védekeztek ugyan, de győzött a több oldalról támadó túlerő. Hiába rendelte el a visszavonulást Scheftsik György főhadnagy, a Fehér Gárda vezetője, a zűrzavarban nem sok gárdistának sikerült átjutnia a hídon.

A szerencsésebb hazafiak a Tiszántúlra menekültek, s ott román fogságba kerültek. A többiekkel szemben megkezdődött a leszámolás. Az elfogottak némelyikét a helyszínen agyonlőtték, a vörösök, a többieket forradalmi törvényszék elé állították. Szamuely Tibor volt a rögtönítélő bíróság elnöke. Kevés kivétellel mindannyiukat halálra ítélte.

„A városban utcai harcok fejlődtek. A fehérek vagy hatszáz főnyi csapata a románoktól kapott ágyúkkal és gépfegyverekkel lövöldözték proletártestvéreinket. A mieink hatalmas lendülettel és vérbeli proletárvakmerőséggel támadtak, elvettek 5 ágyút, több gépfegyvert és igen sok foglyot ejtettek…

A harc áldozatairól, sebesültjeiről a Tanácsköztársaság fog méltó módon gondoskodni.” (Vörös Újság)

A vörös megtorlás első áldozatai az utcai harcokban estek el, május 3-án délután. Sugár Miklós 26 éves szolnoki lakos (civilben fakereskedő), tartalékos huszárhadnagyként vett részt a polgárőrség alakításában. Három óra után a Bencsik Károly 27 éves kunszentmártoni mészárossegéd és vörös­katona által vezetett vörösosztag felismerte őt. Futva próbált menekülni előlük a Kolónia utcában, de hiába. Lövés dördült – szinte bizonyos, hogy Bencsik sütötte el fegyverét. Nem lehet véletlen, hogy az áldozat köpenyét, sarkantyúját később rajta látták, illetve Sugár hadnagy revolvere is a birtokába került. Bencsik tevékeny kommunista volt: ő adta fel a másnap kivégzett Majtényi Pál hadnagyot is.

Naphosszat ropogtak az utcákon a fegyverek, a vörösök hajtóvadászattal kerítették kézre a fehér megmozdulás kezdeményezőit és résztvevőit. Számos utcán rekedt embert szó nélkül lelőttek, csak azért, mert külsejükből ítélve az urakhoz is tartozhattak. Aratott a halál. Este hét és fél nyolc között, célzott lövések által lelte halálát Tallósi Vámos Zoltán és Vermes István (mindketten 23 éves főhadnagyok), Tövis Béla 31 éves MÁV forgalmi tisztviselő, s egy ismeretlen lovas-hadnagy. „Ugyanekkor lőttek le az utcán egy magas, derék katonatisztet, kinek kiléte máig sem volt megállapítható.” – állapítja meg Váry Albert.

Dr. Szikszay György 45 éves törvényszéki elnök családját már korábban a tanyára menekítette a városban uralkodó rettegés elől. Éppen utánuk indult, amikor az utcán felismerték. Agyonlőtték, majd kifosztották. Még a lábáról is lehúzták a cipőjét. Gyilkosa Bede Mátyás 22 éves szolnoki halász és vöröskatona volt. A félelem annyira eluralkodott a városban, hogy Szikszay György holtteste két napig feküdt az utcán. Senki sem mert hozzányúlni.

Dr. Pethes Manó 38 éves törvényszéki bíróra Nagykereszt utcai otthonában törtek rá a vörösök. Amikor fegyverét követelték átadni, kijelentette, hogy ő katonatiszt volt, ilyetén-formán a csőcselék neki nem parancsol. A kommunisták feldühödtek, szobájára szorították, majd agyonverték szerencsétlen embert. Holttestét a magas talajvízszint miatt vízzel telt pincéjébe dobták. A harcok csillapodásával elinduló leszámolás első áldozata Oesterreicher Nándor 42 éves szesznagykereskedő volt. Azzal vádolták, hogy a Baross és az Ostor utca sarkán álló házából géppuskával lőttek a várost elfoglaló vörösökre. Előbb alkalmazottjukat, Szántay Ferenc 58 éves, utazót ölték meg. Majd a nagykereskedő következett – saját otthona előtt, a családja szeme láttára gyilkolták meg. Tetemét az udvarra vonszolták. Az egész házát kirabolták, s amit nem vittek el, azt pozdorjává zúzták. Az 1920-ban lefolytatott vizsgálat a következőket rögzítette az emberölések körülményeiről:

„A főtárgyaláson Somoskövi József vádlott beismerte, hogy 1919. május 3-án a meggyilkolt Ösztreicher udvarára bement, amikor ott sok vörös katona volt, és Ösztreicherné sírt. Azt is beismerte, hogy a zsebében revolver volt. Ösztreicher Nándorné tanú vallotta, hogy […] a pincébe menekültek, ahonnan a tömeg hívására feljöttek, és akkor a pinceajtóban Szántai Ferenc alkalmazottjukat lelőtték, a férjét pedig az utcára kivonszolták és megölték. Őt, a kisfiát és a nevelőnőt pedig az udvaron tartották, és azalatt az egész lakást elpusztították és kirabolták. A tömeg körül Somoskövi vádlott a kisfiú előtt állt kezében revolverrel. A kisasszony ama kijelentésére, hogy nincs senki, aki rajtunk segítene, a vádlott azt felelte: »mit, Ösztreicher is olyan nyúzó volt, mint a többi.« […]

A pincébe menekült Ösztreicher Nándort két katona hívta fel a pincéből az udvarra és onnan az utcára, az udvaron nem bántotta senki, az utcán azonban a nép azt kiabálta, hogy ez lőtt a gépfegyverrel, mire egy lóháton levő orosz terrorista karddal többször fejbe vágta, majd ismeretlen tettesek belelőttek.”

Más változat szerint a szó szoros értelmében agyonverték a súlyosan sebesült kereskedőt. A hivatalos vizsgálat szerint Ditrov Gergely, Csizmás Ferenc, Mihályik Béla, Hir Mihály, Kővári Elemér, Tompa László, Tompa András, Berkes Ferenc és Pintér István MÁV-munkások követték el a gyilkosságot.

A városba visszatért vörösök nemcsak a polgári otthonokat, de a hivatalokat is feldúlták. Részlet egy május 12-én kelt hivatali jelentésből:

„…a Vörös Hadsereg a városból elvonult, 3-án délután azonban ismét visszatért. Ez alkalommal az élén bevonuló csapat egyes osztagai több lakásba behatoltak s azokat kifosztották. Ily fosztogatásnak esett áldozatul az egész ház, ahol hivatalunk van, s természetesen hivatalunk is. Egy csoport behatolt a hivatalba, ott az ajtókat, szekrényeket, fiókokat, a kisebbik Wertheim kassát s a nagyobbiknak az alsó részét feltörte, az iratokat össze-vissza hányta, a tanyahajóból felhozott ágyneműt, asztalneműt, evőeszközöket, pokrócokat, továbbá az Alcsi-társulat csatornaépítő munkásai részére raktározott élelmiszereket pedig elvitte.”

A kétnapos szolnoki ellenforradalmat a három Scheftsik-testvér kezdeményezte és irányította. A kommunisták, a felelősök után folytatott hajszában, tűvé tették értük a várost. A Scheftsik-fivéreknek azonban sikerült elmenekülniük. A vörösök erre foglyul ejtették édesanyjukat. A szegény asszonyt huszonöt botütéssel ájultra verték. Tettük jogi megalapozása a következő volt: „akik a románoktól reméltek megváltást, bűnhődjenek, román brutalitással, szenvedjék el a hírhedt „dou zecse-csincs”-et”.A dicsőséggel előrenyomuló vörösök elfoglalták a védtelen csendőrlaktanyát is. Harcképes embert nem találtak benne, csak három betegszobán fekvő tiszthelyettest. Vétlenségük tudatában nem is futottak el a vörösök elől. A kommunisták nem így értelmezték a helyzetet. Sztankovics Sándort, Torday Lajost és Osváth Gyulát a helyszínen, a laktanya betegszobájában, felkoncolták.

„A csapatok élén a fáradhatatlan Szamuely Tibor irányította a támadást… Este 6 órakor nyomultak be a városba. A bevonulás valóságos diadalmenet volt…”(Vörös Újság)

A hírhedt népbiztos az abonyi halálos ítéletek meghozatala után, május 3-án reggel a városba érkezett. A kommunista törvényszék tagjai már a kora reggeli óráktól üléseztek. Sorra kihallgatták a begyűjtött személyeket. Ezekben pedig nem volt hiány: a vörösök Szolnokon is rendre feljelentették a volt polgárőröket, a burzsujokat, s természetesen, haragosaikat, magán-alapon létező ellenségeiket is. A besúgók által gyanúba kevert embereket azután házról házra járva fogdosták össze – Szamuely pedig a forradalmi törvényszék élén elítélte őket.

Azt, hogy a fegyveres ellenállásban részt vevők mellett az elítéltek közé keveredtek vétlen emberek is, Kele József közléséből valószínűsíthetjük. Az ellenforradalmárok nyilvántartását a vörösök nem találták meg. A visszavonuló fehérek a nagy sietségben ugyan a városházán felejtették az iratot, ám Zrumetzky Viktor városi főjegyző (későbbi polgármester) még a kommunisták odaérkezése előtt megtalálta és tűzbe dobta a névsort.

Szamuelyék proletár-ökle tehát találomra, a gyűlölet által vezérelten csapott le Szolnokon…

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>