A vörös terror – 78. Gyilkosságok hosszában

A vörös terror

  1. Gyilkosságok hosszában

 

Május 4-én, éjjel 1 órakor ért véget a győri munkás- és katonatanács értekezlete, melyen a komáromi tragédiát tárgyalták meg. A diktatúra tekintélyén rendkívül súlyos csorba esett, a város nehezen dolgozta fel a tényt, hogy több százan meghaltak, nyolcvanan megsebesültek, s mindössze huszonöten térhettek haza, viszonylag épségben, a majálisi vérfürdőből.

Felelőse, természetesen, nem akadt a súlyos incidensnek.

A diktatúra helyi képviselőibe vetett bizalom megrendülésének adott hangot Dobó Sándor. „A vagon- és ágyugyár ellenőrző munkássága a hadügyi népbiztostól a vizsgálat levezetését és a bűnösök méltó megbüntetését kívánja. (…) A munkásság kívánsága az, hogy a direktórium hagyja el a helyét.

A direktórium folyton egymagában határoz, az intézőbizottságot nem hívja össze.”

Szabó József hasonló álláspontot képviselt. „A direktórium eddig nagyon magas lovon ült, le kell onnan szállítani, a kelevényt fel kell vágni. (…) A hadügyi népbiztosság megtiltott minden önkényes katonai vállalkozást, a direktórium mégis százakat küldött a vágóhídra.”

Képzeljük el, mekkora lehetett Győrben az elkeseredés, ha a város direktóriumát egyszerűen kelevénynek nevezi egy képviselő a tanácsértekezleten! Gergely Aladár azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy a tömegmészárlást „tót provokatőrök” akciójának állította be. Szerinte ezek az ügynökök, hamis híresztelésükkel, elbolondították az intéző bizottságot. Annyira, hogy a városparancsnok és Höchfelder, a demarkációs vonal parancsnoka is hiába tiltakozott az akció ellen…

Bécsi István kijelentette, hogy a pártvezetőség a kalandor megmozduláshoz nem járult hozzá. Wajdits Béla is úgy emlékezett, hogy a pártvezetőség nem hibás az esetben, az kizárólag a direktórium felelőssége, mely titkolózik és a sajtót is elnyomja. Szabó József újbóli hozzászólásában előadta, hogyan történt a tragédia. Meglátása szerint igen sok és felesleges áldozatot kívánt, hogy a komáromi hídról nem engedtek vissza senkit a katonák. Lelövéssel fenyegették meg a zárótűz elől menekülőket…

Pogány Imre, a direktóriumot meghökkentő módon vette védelmébe. Állítása szerint valóban a direktórium helyiségében született meg a döntés az akció végrehajtásáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a direktórium döntött volna róla! Bravúros érvelés, ugye? Már csak egy hajszál választja el attól a végső következtetéstől, hogy ezért is a később fellépő Nemzeti Hadsereget tegye felelőssé… Nagy elmondta még, hogy ő Budapesten személyesen tárgyalt Szamuely Tiborral a komáromi hadmozdulat lehetőségéről. Szamuely a győri munkásságra bízta a döntést. Élő felelőst nem sikerült találniuk. A teljes felelősséget rátestálták az akció végrehajtása közben elhunyt vezetőre, Mayer Lajosra. Gergely Aladár indítványozta, hogy küldjenek koszorút a komáromi temetésre. Ennyi volt. Ennyire futotta a munkás- és katonatanács erejéből, erkölcsiségéből, igazságérzetéből…

Mint korábban említettem, a cseh előrenyomulás hírére Hatvanból elmenekült a direktórium, s a nemzeti zászló alatt bevonuló iglói géppuskások szállták meg a várost. A vörös uralom visszaállítására május 4-én hajnalban különítményesek érkeztek Budapestről. A katonai fellépést Chlepkó Hantos Ede rendelte el. Utasítása nyomán Cserny József terrorista-parancsnok 30 Lenin-fiút vezényelt Hatvanba, Bertók József irányítása alatt. Két teherautóval érkeztek a műveleti területre. Első dolguk volt a Grassalkovich-kastélyban berendezkedett iglói géppuskások megtámadása. A pirkadat már tűzharcban találta a feleket.

Bertók hamar ráébredt, hogy terroristáival nem képes a fegyelmezett katonákat legyőzni. Hiába cipeltek magukkal egy ágyút, az sem fog sokat segíteni. Kora reggel telefonon erősítést kért hát a fővárosból. Azt az időt, míg a Cserny által átvezényelt alakulatok megérkeztek, bosszúállásra és leszámolásra használták fel a városban.

Hüttl Vencel lett a hatvani „rendrakás” első áldozata. Ő megijedt a terroristák megjelenésétől, s futni kezdett. A vörösök menekülőnek hitték, s tüzet nyitottak rá. Tüdőlövést szenvedett, amiből később sikerült felépülnie.

Cserny banditáinak leszámolnivalójuk volt a városi direktóriumot cserben hagyó helyi vörösőrökkel is. Ennek okából Kobovits Bogdánt (26 éves) az ágyából rángatták ki. Felelősségre vonták hűtlenségéért, majd rögtöni ítéletüket végre is hajtották rajta. Bajonettel kiszúrták szemeit, majd az így megvakított szerencsétlent agyonlőtték. A gyilkos lövést Iczkovics Gerzson adta le.

Németh József 20 éves vörösőr számláját is a direktórium iránti hűtlenség terhelte. Ő az utcán sétált menyasszonyával, amikor Krucker Lajos terrorista, minden külön figyelmeztetés nélkül, agyonlőtte őt.

Időközben megérkezett a Cserny által kivezényelt Jakab-féle zászlóalj is, 700 főnyi legénységgel. Az iglói géppuskások állása tarthatatlan maradt ezzel a túlerővel szemben. Ellenállásuk letörése után általános fosztogatás és garázdálkodás vette kezdetét Hatvanban. A rablás, pusztítás zajára Mészáros József, 58 éves cukorgyári munkás az utcára sietett, hogy a hazatérő lánya segítségére legyen. Egy eltévedt kommunista lövedék oltotta ki életét.

A fosztogatás mámorában Kovács Ernő, Belovai Ferenc és Zachár Gyula vörös terroristák behatoltak Hajdú Aladár, 40 éves fűszerkereskedő lakásába. A rejtekhelyéről előrángatott házigazdát Kovács Ernő biztatására Zachár Gyula két pisztolylövéssel agyonlőtte.

A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. június 30-án, az Egri Királyi Törvényszék 1919. október 17-én és 1920. december 14-én kelt ítéleteiben Krucker Lajost halálra ítélte. Kivégzése megtörtént. Bertók József 14 évi, Kovács Ernő 10 évi, Varju István 8 évi fegyházbüntetést kapott. Belovai Ferenc 1 év 6 hónap börtönnel bűnhődött. Zachár Gyula megszökött az igazságszolgáltatás elől.

A hatvani „rendrakást” végrehajtó terroristák közül, Weisz József 22 éves kereskedősegéd és Freifeld Béla 22 éves, ismeretlen foglalkozású, elfogott egy ismeretlen, cigány származású férfit. Azt gondolták róla, hogy az iglói géppuskásokhoz tartozik. Foglyul ejtették, autójukra terelték, s Aszód irányába kocsikáztak vele. Aszód és Bag között leszállították a gépjárműről, s a vasúti sínekhez terelték. Ott lelőtték. Mivel sérülésébe nem halt bele azonnal, rohamkéseikkel halára szurkálták.

Az elkövetők elleni eljárásról adatot nem találtam.

A cseh előretörés hírére Egerben is nekiláttak a polgárok a korábbi törvényes rend helyreállításának. A helyi direktórium vészjelzésére a Tormássy-féle karhatalmi zászlóaljat indították útnak Budapestről. A vörös csapatot szállító vonat elől Sárbogárdi Mészöly Géza, 43 éves őrnagy, felszedette a síneket. A különítményesek annak ellenére behatoltak a városba, s elkezdték az ellenforradalmárok letartóztatását. Sárbogárdi őrnagy feleségével együtt elmenekült otthonából. Szándéka szerint a Várállomás melletti vasúti őrbódéban kért volna ideiglenes menedéket, mert ott egy megbízható, nemzeti érzelmű vasutas teljesített szolgálatot. A vörösök azonban akkorára a Várállomás környékét is ellepték, még az őrbódéban is lesben álltak. Abban a pillanatban, ahogy az őrbódéba lépett, már le is döfték szuronnyal.

Így, súlyosan sebesülten próbált menekülni. A kommunisták üldözőbe vették, több célzott lövést adtak le rá. Amikor összeesett, hozzá rohantak, s bajonettekkel összeszurkálták – gyakorlatilag felkoncolták. Hulláját kirabolták. A rémtettet a Baranyai, Blau és Bucsa nevű terroristák követték el, kik a felelősségre vonás elől elszöktek.

A román frontról gyáván megfutamodó vörös csürhe, önellátásának biztosítására, fosztogatásokba kezdett a Tápióság falvaiban. Mint már többször megjegyeztem, a kiszolgáltatott, fegyvertelen lakossággal szemben nem voltak olyan félénkek, mint az idegen katonák láttán. Trupolai János csendőr őrmester úgy gondolta, a köznép védelmébe meg kell fékezni az elvadult hordákat. Polgárőrség szervezésébe kezdett tehát Tápióbicskén. Önvédelmi megmozdulásuk kezdetben hatékonynak bizonyult. Több rekviráló vörös banditát lefegyvereztek, a tűzharcba bocsátkozó (!) kommunista katonaszökevényeket likvidálták. A tőlük zsákmányolt fegyverekkel a polgárőrséget erősítették tovább.

Az idegenlelkű komcsi vezetők hamar rádöbbentek, hogy komoly bajba kerülhetnek, ha a civil önvédelem így folytatódik tovább. Csatasorba rendezték hát hitvány martalócaikat, s fegyveres, szabályos ütközetben törték le a tápióbicskeiek ellenállását. Ezen a ponton gondolkodtam el: lehetséges, hogy nem is voltak gyávák ezek a férgek? Csak a megszálló idegen katonák vérét sajnálták ontani, a magyar lakosságét pedig nem? Akárhogyan is, a magyar történelem legsötétebb, legbűzösebb pöcegödrébe valók ők is, kései követőik is…

A dicstelen csatát Höpfner István, 32 éves budapesti kereskedő, ezredparancsnok, Bienenstock Ármin, 31 éves budapesti vasmunkás, politikai megbízott és Török István, 28 éves szolnoki végrehajtó gyakornok, századparancsnok vezényelte a kommunisták oldaláról. Az anyag harca volt ez is: győzött a túlerő. Höpfner parancsára a fegyvertelen lakosságot is lőtték a vörös hóhérok. Domonkos Imre csendőr őrmester a tűzharcban lelte halálát. Trupolai János csendőr őrmestert, az önvédelem szervezőjét, többedmagával foglyul ejtették. Bienenstock, a politikai megbízott, azonnal halálra ítélte Trupolait. Mielőtt azonban kivégeztette, még véresre pofozta a megkötözött embert.

Hosszú Istvánnak sem könnyű halált szántak a terroristák. Lövésekkel többször megsebesítették, majd bajonettekkel agyonszurkálták. Pozsgai Sándor letartóztatott polgár sorsa is hasonlóképpen alakult. Az ő bűne az volt, hogy a földre köpött a leninisták előtt. Ezért félholtra verték, majd halálra ítélték. Szándékosan úgy céloztak rá, hogy fájdalmas, de ne halálos sérüléseket szenvedjen. A szerencsétlen ember olyan állapotba került, hogy maga könyörgött a megváltó halálért. Ekkor két célzott lövéssel kioltották életét.

A többi elfogott polgárt is megkínozták, otthonaikat feldúlták, kirabolták. A csendőrlaktanyát is kifosztották. A foglyokat őrizet alatt tartották, hogy majd forradalmi törvényszék elé állítják őket.

A Pestvidéki Királyi Törvényszék 1920. november 30-i ítéletében Höpfnerre és Bienenstockra 15 évi, Törökre 10 évi fegyházbüntetést szabott ki.

A debreceni, Stern Mózes által alapított, Nagy József irányítása alatt álló terrorista különítmény ezen a napon Borsodivánkát vette célba, ellenforradalmi mozgolódás leverése végett. Valahogy nekik sem fűlt a foguk a román fronthoz. Rajvonalba fejlődtek, s géppuska- és kézifegyver-tűz alá vették a falut. Kiss Ernő szentistváni segédjegyzőt, ellenforradalmi magatartás gyanúja miatt, ismeretlen terrorista puskagolyója küldte a halálba.

Az Egri Királyi Törvényszék 1920. december 4-i ítélete Nagy József, 28 éves, hentes és mészáros foglalkozású, vörös századparancsnokot halállal büntette. Az ítéletet végrehajtották.

Dohy Gábor 42 éves tartalékos főhadnagy Jákóhalmán volt főjegyző ekkoriban. Május 2-án, a vörösök elmenekülése után, a vörös őrség megbízhatatlan tagjait fehér érzelmű, megbízható emberekkel váltotta fel. A tanácskormány bizonyos rendelkezéseit érvénytelenítette, s ezen intézkedéseit kisbíróval, dobszó útján ki is hirdette. Kommunista besúgók feljelentették, a vörösök elfogták, s Újszászra, majd Szolnokra szállították, Szamuely vésztörvényszéke elé. A főterrorista, a főhercegtől rekvirált vasúti szalonkocsijában kihallgatta, majd halálra ítélte Dohy Gábort. Az egész eljárás néhány pillanatig tartott csupán.

Dohyt Abonyba szállították, ahol a temető árkában Farkas László 26 éves ceglédi terrorista és ismeretlen társa az ítéletet végrehajtotta. A gyilkosság után a hullát kirabolták, ruháját magukkal vitték. Felelősségre vonásuk nem történt meg.

Ez történt Csonka-Magyarországon, 1919. május 4-én, a hóhér-diktatúra alatt. Csak megjegyzem: vasárnap volt. Az Úr megszentelt napja…

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>