A vörös terror – 79. Nem az a május nyit virágot…

A vörös terror

  1. Nem az a május nyit virágot…

 

Szeged antant-megszállás alatt állt, így a városban más szabályok voltak érvényben, mint a leninista megszállás alatti területeken. A Tisza ezen szakaszán istentiszteleteken vehettek részt az itt lakók, szemben a felsőbb folyásnál álló Szolnokkal, ahol a korábban ismertetett rémtettek rombolták a polgárok lelki világát.

A zsúfolásig megtelt alsóvárosi templomban gallérjukon rangjelzéseikkel, nemzetiszínű sapkarózsában jelentek meg a tisztikar tagjai. A reménykedő gyülekezetnek Zadravecz István páter Krisztus nemzetköziségéről és a hazaszeretetről tartott szentbeszédet. Elmondta, hogy a nemzetek közötti megértés mellett, mely a tartós béke záloga, jogunk a Hazát szeretni, védelmezni, hazafinak lenni.

Beszéde megnyugvással töltötte el a híveket, mint arról dr. Kelemen Béla nyugalmazott főispán naplója tájékoztat minket.

A papok látásának, hallásának nem mindenki örült viszont úgy, mint a jámbor szegedi közösség. A Verő Henrik által vezetett, ún. tengerész-dandár egyik zászlóalja, a Jászságon átvonultában, pihenőt tartott Jászkarajenőn. Dobák Imre, 29 éves földműves, közlegény, 10-11 óra között a községháza előtt járt. Észrevette, hogy Kósa József 41 éves plébános, Hornyik Károly 30 éves segédlelkész kíséretében, a parókia felé tart. Dobák utánuk ment. Egyiküket sem ismerte, tettét tehát semmiféle személyes rossz viszony, múltbéli sérelem nem motiválhatta. Amikor a közelükbe ért, szó nélkül agyonlőtte a plébánost. Hornyik segédlelkész imádkozni kezdett holtan fekvő paptársa felett. Dobák töltött, célzott, s újra tüzelt. A segédlelkész élettelenül borult plébánosa porhüvelyére. A közlegény vállára vetette még füstölgő karabélyát, s mint aki jól végezte dolgát, nyugodtan továbbsétált.

Verő Henrik személyesen vizsgálta ki a rendhagyó ügyet. Arra a kérdésre, hogy miért ölte meg a két embert, Dobák ennyit válaszolt: „Gyűlölöm a papokat. Ha rajtam múlna, valamennyit kiirtanám.”

Büntetése (egyelőre) elmaradt, mivel a parancsnok elfogadta indoklását. Nem így a Szolnoki Királyi Törvényszék. Ez annyira nem akceptálta Dobák indítékát, hogy 1920. október 19-én kelt ítéletében halálra ítélte a papok gyilkosát. Az ítéletet végrehajtották.

Buday József huszár főhadnagyot április végén, Cegléd felé utazásuk közben ejtették foglyul a terroristák. A hírhedt halálvonaton Szamuely ítélőszéke elé állították, még az éjszaka folyamán. A vád a már megszokott „ellenforradalmi magatartás” volt ellene. Az ítélet is a kommunistáktól megszokott halálbüntetés volt. Végrehajtására május 5-én kerítettek sort, a ceglédi temetőben. Sturcz Károly, Jónás Gyula, valamint a Mann és Bozsenka nevű terroristák voltak a végrehajtók. Buday főhadnagy nyugodtan, hősiesen viselte sorsát. Megkérte a temetőcsőszt, hogy értesítse hozzátartozóit haláláról, illetve gondoskodjon majd sírja beszenteléséről. Imádkozott, ezt követően lecsatolta karóráját, s azt a Mann nevű terroristának adta. A gyilkos lövések ezután dördültek el.

Sturcz Károlyt és Jónás Gyulát a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. április 27-én kötél

általi halálra ítélte. Nevezett gyilkosok felakasztattak. Mann és Bozsenka elszökött az igazságszolgáltatás elől.

Ezekben a napokban, mint korábban már említettem, saját elvtársaik között is öldököltek a vörösök. Cegléden két ismeretlen vöröskatonát végeztek ki, rablás, illetve ellenforradalmi magatartás vádjával. Az ítéleteket Szamuely Tibor és Gerlei Géza csapatparancsnok hozták, április végi ott-tartózkodásukkor, midőn a helyiek a forradalmi törvényszék elé vezették a gyanúsítottakat. A gyilkosságokat később a helyi temetőben hajtották végre. Jónás Gyula 24 éves lakatos-segéd, Kovács Lajos és Szabó József terroristák végezték a hóhér-munkát. A Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. február 12-i és 1920. április 27-i ítéleteiben a három terroristát halállal büntette. Az ítéleteket végrehajtották. Gerlei Géza megszökött a felelősségre vonás elől.

Egy harmadik ismeretlen vöröskatonát Szamuely Tibor vészbírósága ellenforradalmi mozgalmakban való részvétel miatt ítélt halálra. A ceglédi temetőben Kohn Kerekes Árpád, Kámán József lakatos-segéd és bűntársaik hajtották végre a gyilkosságot, a május 4-ét követő napok valamelyikén. Kohn Kerekes Árpádot egyéb ügyek miatt is, halálra ítélték és kivégezték. Kámán József 15 év fegyház-büntetést kapott.

Báthory Győző tartalékos hadnagy és Brachler József közkatona bűne is az ellenforradalmiság volt. Mindketten a románok ellen vezényelt 32. zászlóaljban szolgáltak. Amikor április végén felborult az alakulat rendje, Báthory tartalékos hadnagy mintegy 130 főnyi legénységgel tartott a frontról a hátország felé. Útközben a fegyvereket vízbe dobatta, a kommunista jelképeket eltüntette az egyenruhákról.

Ceglédre irányították őket, ahol Szamuely már várt rájuk. Vizsgálatba kezdett, s gyorsan megállapította, hogy a fegyvereket Báthory utasítására dobták el. A tartalékos hadnagy hiába hivatkozott felsőbb parancsra, Szamuely halálra ítélte.

Farkas László, 26 éves ceglédi cipő-felsőrész készítő és 3 terrorista társa végezte el a hóhér-munkát, május 5-én, a ceglédi „csengettyűs” temetőben. Báthoryt az ugyancsak halálra ítélt Brachler közlegénnyel együtt a temetőbe kísérték. Az első sortűz után a hadnagy még élt. Ekkor Farkas hozzálépett, s közvetlen közelről főbe lőtte. A halott nyakában lógó aranyláncot ellopta, gyűrűit lehúzta, még a ruháit is elrabolta.

A Kecskeméti Királyi Törvényszék 1920. április 26-án Farkas László terroristát halálra ítélte. Az ítéletet végrehajtották.

Tálas Mátyás, 30 éves szolnoki lakos is Szamuely Tibor ceglédi bíráskodásának lett áldozata. Agyonlőtték. Az ügy részletei ismeretlenek maradtak, a kivégzés tényéről a Kecskeméti Királyi Ügyészség 1920. július 23-án kelt, 1920. El. 60/103 számú jelentése tájékoztatja az utókort.

A kecskeméti csendőrséget is megbízhatatlannak bélyegezték a proletár-diktátorok. Lefegyverzésére Budapestről vezényeltek ki karhatalmi erőket. A székelyföldről menekült Vén András, 35 éves csendőr segéd-felügyelő is a feloszlatásra ítélt kötelékben szolgált. A vörösök elől a vasútvonal mentén próbált elmenekülni. A Molnár-féle nyaraló kertjéig jutott, ahol Katona József, 20 éves kecskeméti pincér célzott lövése állította meg. (A helyi színház nem róla, hanem a drámaíróról volt, van elnevezve. Persze, nem tudhatjuk, olyik kommunista vezetőnek mi járt a fejében, mikor bérletével az előadásra igyekezett…)

Elfogták az erősen vérző csendőrt, s a temetőbe terelték. Útközben folyamatosan ütlegelték a sebesültet. Egy gödör szélére állították Vén Andrást, s többször belelőttek. Halála után csizmáját lehúzták, testét a gödörbe rugdosták.

A Kecskeméti Királyi Törvényszék 1919. december 20-án 10 évi fegyházbüntetésre ítélte Katona Józsefet.

A diktatúra tisztogatásba fogott a Dunántúlon. Május 5-én Nádasdról és a környékbeli községekből Körmendre hajtották össze az ellenforradalmi magatartással gyanúsított embereket. Körmend polgárai nem szívlelték ezt az eljárást, a foglyok mellet álltak ki. Egyre gyülekeztek, s mind hangosabban, mind fenyegetőbben követelték a falusiak szabadon bocsátását. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a népharag el fogja söpörni a karhatalmistákat, a vörösök a tömegbe lőttek. Laszlóczky Ferenc hentes- és mészáros, valamint Kocsis György napszámos halálos találatot szenvedtek el. Gyilkosaik személyének kiléte felderítetlen maradt.

Az egri ellenforradalmi kísérlet utózöngéje volt Russó János sofőr meggyilkolása. Russó a leszámolás elől megszöktette az ellenforradalmár Szita alezredest. Cselekedetéért Jakab Rudolf, 29 éves gépszerelő, a kispesti vörösőrség parancsnoka és Molnár Dániel, vörösőr kerületi parancsnok, halálra ítélte őt. A gyilkosságot Boldizsár János és ismeretlen vöröskatona társai hajtották végre, május 5-én, az egri törvényszéki épület előtt.

Az Egri Királyi Törvényszék 1920. december 9-én kelt ítéletében Jakab Rudolfra 15 évi fegyház-büntetést rótt ki. Molnár és Boldizsár elszökött a felelősségre vonás elől.

A majális-napi komáromi vérfürdő felett nem csillapodtak meg a kedélyek. Az eltűntek hozzátartozói kétségbeesetten próbáltak a győri város- és megyeházán megbízható értesülést szerezni szeretteik sorsáról. Abban reménykedtek, hogy a frissen megválasztott direktórium hatékonyabb segítséget nyújt nekik a keresésben, mint a tragédiáért felelős, eltávolított régi tette azt. A válasz azonban a régi maradt: a csehek egyetlen holttestet sem adnak haza, mi több, a temetés időpontját sem hajlandóak közölni.

A vagongyárban, az ágyúgyárban és a többi győri üzemben szigorú létszám-ellenőrzéssel állították össze a hiányzók névsorát. A hiányzás okát kivizsgálták, nyomoztak az után, hogy az illető részt vett-e a komáromi akcióban, s ha igen, mit lehet tudni további sorsáról. A vidékről bejáró munkások nagy száma miatt háromtagú bizottságot menesztettek Dél-Komáromba, Szőnybe, s a Duna mentén érintett, jobb-parti falvakba, hogy kutassanak az ismeretlen sorsú sebesültek, elhaltak után. A bizottság feladata volt a győriek hazaszállításáról gondoskodni – élve vagy halva.

Eközben érkezett Almásfüzitőről a híradás: három holttestet vetett ki a partra a Duna. Mindhármukon jól láthatóak a halálos sebesülések nyomai. A náluk talált személyi okmányok alapján kilétük is megállapítható volt. Szász Péter és Jager József, vagongyári alkalmazottak, illetve Hegyesi Andor, ágyúgyári művezető holtteste akadt fenn a parti fövenyen.

A csehekkel való megegyezésen az sem segített, hogy Kun Béla, a tanácskormány külügyi népbiztosa, a diktatúra fennállása során először és utoljára, a megszálló erők vezetőjével találkozott, megszállt magyar területen. Vavro Srobár, a prágai kormány teljhatalmú minisztere fogadta őt az elfoglalt Komáromban. A hidat, amin gyalog ment át a népbiztos, még foltokban borította a tömegmészárlás áldozatainak vére. Kun Béla hiába hitte internacionalista infantilizmussal, hogy szót fog érteni a cseh szociáldemokrata vezetővel. Kudarcot vallott, s ezt, másfél órával később visszatérése után, a következőképpen foglalta össze a kíséretében tartózkodó feleségének: „Hiába minden. Ezekkel az »elvtársakkal« sem odaát, sem itthon nem lehet egységre jutni.”

Ez egészen nyilvánvaló kellet volna, hogy legyen. A cseh és szlovák urak nacionalisták voltak – egy addig nem létező nemzetállam összerablásán fáradoztak. A magyar proletár-diktátorok internacionalisták voltak, egy ezeréves állam és sok ezer éves nemzet szétverésén serénykedtek. Az új „honfoglalók” csak Magyarország totális megsemmisítésében tudtak voltak egyetérteni a vörös hatalommal. Ez lett volna ugyanis az a pont, ahol a kétféle protokoll összeér…

Ezt azonban még a nemzetiségeket ellenünk fordító antant sem akarta akkor. Kicsinyes és szigorú megszorításokkal ugyan, de hozzájárultak, hogy a francia megszállás alatt álló Aradon magyar ellenforradalmi kormány alakuljon. Az ideiglenes kormány elnöke gróf Károlyi Gyula, Arad megye egykori főispánja lett. A miniszteri tárcákat a szélesebb nyilvánosság előtt kevéssé ismert személyekre bízták. Az aradi ideiglenes kormány a következőképpen állt fel: Barta Ábel belügy, báró Bornemissza Gyula külügy, báró Solymosi Lajos pénzügy, Varjassy Lajos kereskedelem, Fülöp Béla közlekedés, Kintzig János földművelés, Barabás Béla vallás- és közoktatásügy, Pálmay Lajos igazságügy, Szabó Zoltán hadügy, Bársony Elemér közélelmezés, Hemmen János nemzetiségi ügyek.

Sajnos a megalakult ellenforradalmi kormány nem fejthetett ki meghatározó befolyást országunk ügyeire. A megszálló franciákon kívül egyéb külhatalom nem lépett kapcsolatra velük.

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>