A vörös terror – 80. Devecser

A vörös terror

  1. Devecser

 

Súlyos tévedésben van, aki azt gondolja, hogy Devecsert 2010. október 4-én öntötte el először a vörös iszap. A középkori Devecser, Kisdevecser, Szék, Meggyes és Patony községek területén álló veszprémi nagyközséget 1919. május 6-án borította be először a gyilkos vörös szenny. Ugyan nem a timföldgyártás mellékterméke folyt le a hegyoldalon, hanem a lenin-fiúk alakulatai – ám, ha jól meggondoljuk, ipari hulladéknak tekinthető ez is, az is. Ráadásul roppant veszélyes mindkettő…

A településen május 5-én terjedt el a hír, miszerint a gyűlölt és rettegett tanácskormány megbukott. Tegyük hozzá, nem alaptalanul – hiszen, mint korábban írtam, május elsején még Kun Béla is a megadás gondolatával játszadozott. Csak azután érkezett az antant utasítása, mely lelassította a megszálló cseh és román erők előnyomulását, s levegőhöz jutatta a bolsevikokat…

Devecser iparos és földműves polgárai úgy döntöttek, hogy lefegyverzik a helyi vörösőrséget, a kommunista vezetőket pedig letartóztatják. Félő volt, hogy a közeli Ajkáról, az ottani kommunista bányászok részéről támadás indulhat a helyiek ellen, ezért fegyveres önvédelmi alakulat életre hívását határozták el. Vezetésével Baják István tartalékos hadnagyot bízták meg, segítségére pedig a világháborús frontot megjárt Ferenczi Lajos szakaszvezetőt rendelték.

A döntést tett követte: a helyi vörös egységet lefegyverezték, a munkástanács tagjait pedig, köztük Marton Józsefet, Szabó Istvánt és Csaplár Jánost, letartóztatták, s a járásbíróság fogházában őrizet alatt tartották.

Május 6-án a közösség fegyverbíró férfitagjai elfoglalták védelmi állásaikat a vasútvonal mentén, az ajkai bányászok fogadására berendezkedve. Csak kisebb részüknek volt birtokában valódi fegyver, többségük vasvillával, dorongokkal felszerelve várta az összecsapást. Nem rettentette el őket, hogy a támadók valószínűleg tűzfegyverekkel fognak megjelenni.

Az ellenforradalmi megmozdulás hírét a kommunista kollaboránsok időközben Pápára és Veszprémbe is eljuttatták. Mindkét városi diktatórium katonai erőt vezényelt a felkelés leverésére. Szamuely Tibor, mivel mind katonailag, mind politikailag veszélyesnek ítélte a helyzetet, nem akarta elhagyni a front közelét, ezért maga helyett öccsét, Szamuely Lászlót vezényelte Devecserbe, törvényt tartani. Bár önhatalmú volt intézkedése, mégis, mint a kormányzótanács rendelkezését vették tudomásul a területileg illetékes kommunista érdekeltek. Úgyhogy, a 22 éves Szamuely-fiú, mint a vésztörvényszék feje, érkezett Devecserbe. Halálosztó brigádjának vádbiztosa Csaplár János negyvenkét éves tanító, tagjai pedig Schwarcz Szabó Sámuel és Jankovics Lajos adóügyi végrehajtó, a Veszprém megyei direktórium elnöke voltak.

A vörösök nem bízták a véletlenre a devecseri ütközet kimenetelét. Géppuskával felszerelkezve érkeztek a helyszínre. Amikor a sorozatlövő fegyvert a falu szélén felállították, s lőni kezdték vele az önvédelmi erő tagjait, kiderült, hogy minden ellenállás reménytelen. A fehér alakulat tagjainak nem volt más választásuk, mint szétszóródva kikeveredni a tűz alatt tartott területről. Ezt követően a kommunisták minden ellenállás nélkül bejutottak a községbe.

A Királyi Járásbíróság épülete előtt őrt álló Bőnyi Gyulát azonnal lelőtték. Bőnyi Gyula 1899-ben született Devecseren. Ifjú földművesként vonult be a hadseregbe, s a 19. osztrák-magyar ezred katonájaként harcolt Hazájáért a piavei front poklában. A vörösök ellen fellázadt községe vezetőitől kapta utasításba, hogy őrizze a letartóztatott kommunistákat. Feladatát hű katonaként, fegyelmezetten látta el. A lenin-fiúk a rájuk jellemző embertelen brutalitással oltották ki életét. A gyilkosságban részt vevő Markos János terrorista később így vallott a Budapesti Királyi Törvényszék előtt:

„Én, jóllehet parancsom nem volt rá, Kovács József és Révay Antal társaimmal több gyalogsági katona kíséretében a járásbírósági épület felé mentem, megpillantottam az ott tartózkodó Bőnyi Gyula devecseri lakost, aki azonban a nála levő fegyvert közeledésünkkor nem használta. Ennek dacára Kovács barátommal feltettem magamban, hogy Bőnyi Gyulát lelőjük. Először én lőttem rá, mire ő összeesett. Erre Kovács is lőtt rá. Mivel Bőnyi arcra esvén, még nem halt meg, én a puskatussal kétszer hátba vágtam. Bőnyit megfordítottuk, szájára —– (a tettük leírása nem tűri a nyomdafestéket)

… Bőnyi ekkor sem volt még halott. Ekkor azt indítványoztam Kovács társamnak, hogy szúrjuk ki Bőnyi szemeit. Én Bőnyi jobb szemét, Kovács pedig a balt szúrta ki oldalfegyverrel. Az áldozat zsebeit átvizsgáltuk s miután meggyőződtünk, hogy abban különösebb értéktárgy nincs, és hogy Bőnyi most már halott, ott hagytuk őt az utcán heverve és tovább mentünk.”

Amikor szülői házához megvitték kivégzésének hírét, édesanyja a járásbíróságra sietett, s kérte fia holttestének kiadatását. Hetzl direktóriumi elnök felelte a következő volt:

„Azt a dögöt vigyék, ahová akarják.”

Temetésére május 8-án került sor. A pap nem mehetett ki a temetőbe, csak a halottas házhoz.

A fogva tartott kommunisták szabadon bocsátása után megtorlás indult a falu lakosai ellen.

Szamuely László május 7-én érkezett meg, 80 főnyi katonaság élén. A vezetésével összeült vésztörvényszék a járásbíróság épületében tartotta „tárgyalásait”. Csaplár János tanító különösen elvetemült módon viselkedett a megtorlás idején. Május 7-én megjelent a fogházban, s a letartóztatott ellenforradalmárok neveit, különböző megjelölésekkel ellátva, bejegyezte könyvébe. Ferenczi Lajost és néhány társát a vöröskatonákkal megverettette, Németh Józsefet személyesen pofozta fel. Távozásakor kijelentette, hogy az általa megjelölt „gazemberek” még aznap lógni fognak. A vésztörvényszék ülésén mindent megtett azért, hogy ezt az ígéretét valóra váltsa.

Baják Istvánt és Ferenczi Lajost, a katonai ellenállás két szervezőjét kötél általi halálra ítélték. Az akasztás helyszínéül a római katolikus templom ajtaja előtti terecskét jelölték ki. Bizonyára nem véletlen, hogy a templom ajtajában végrehajtandó gyilkosság elkövetésére éppen pápai különítményeseket jelöltek ki. A bitófát gyorsan felállították. A két elítéltet délután 5 és 6 óra között vezették vesztőhelyükre. Baják Istvánt a következő szavakkal irányították a kötél alá:

„Na elvtárs, lépjen az asztalra és tegye a kötelet a nyakába!”

A tartalékos hadnagy nem hagyta figyelmen kívül megjegyzésüket.

„Semmi elvtárs! Úgy halok meg, mint fehér hadnagy!” – s bátran, emelt fővel lépett a halálba.

Baják István Pápán végezte el a tanítóképzőt, majd 18 évesen katonai szolgálatra jelentkezett. Frontszolgálatot teljesített, hűséggel, becsülettel. Érdemeit több kitüntetéssel ismerte el a hadvezetés: többek között megkapta a II. osztályú ezüst vitézségi érmet.

Ferenczi Lajos szakaszvezető szintén bátor, érdemeket szerzett katonaként szerelt le a frontról. Kitüntették a Károly-csapatkereszttel.

Csaplár János nem zárta le hirtelen támadt, kétes hivatali munkáját a két katonai vezető elítélésével. Engesztelhetetlen gyűlöletet érzett a Devecserben köztiszteletben álló tanítótársával, Krasovszky Gyulával szemben. Kommunista elvtársait azt sem zavarta, hogy Krasovszkynak semmi köze nem volt az ellenforradalmi megmozdulás szervezéséhez, Csaplár kérésére hajtóvadászatot indítottak ellene. A sötét lelkületű tanító távirata nyomán Lusztig Arnold megyei politikai megbízott és Puskás Dezső detektív fogták el a bujkáló ártatlant, május 8-án, Herenden. A járóképtelenségig összeverték, majd a magatehetetlen férfit Devecserbe vitették. Rögtönbíráskodással kötél általi halálra ítélték, amit haladék nélkül végre is hajtottak. Amikor a vesztőhelyre kísérték, Csaplár, a saját hétéves fiát kézen fogva követte őt, s kajánul rákérdezett:

„No, büdös, már látod az akasztófát?”

Krasovszky Gyula Bukarestben született, 1916-ban költözött Devecserre, néptanítói munkát végezni a községben. A fronton hősi halált halt Gőgös Géza helyére osztálytanítónak választották meg. Kommunista-ellenes kijelentései miatt Herendre helyezték át, de ő a helyén maradt, kényszerű meneküléséig.

A néptanító életét Végh Miklós, 22 éves bérkocsis-segéd és Simsics Sándor oltotta ki. Mindketten a Petzkay-féle zászlóalj terroristái voltak. 1919. május 8-át mutatták ekkor a naptárak…

A megtorlás még egy áldozatot követelt Devecser közösségéből. Somogyi János földművest is halálra ítélték, s május 14-én, a helyi temetőben, Végh Miklós vezetésével további öt vöröskatona agyonlőtte. Bűne az volt, hogy május 5-én ő vezette azt a maroknyi csapatot, mely lefegyverezte a helyi vörösőrséget. Ő is frontot megjárt, kitüntetett vöröskatona volt. Öt kiskorú gyermek maradt utána félárván…

A Veszprémi Királyi Törvényszék 1919. október 23-i és a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1920. szeptember 20-i ítélete Szamuely Lászlót, Csaplár Jánost és Végh Miklóst halállal büntette. Az ítéleteket végrehajtották. Jankovics Lajos életfogytiglani, Markos János 15 év időtartamnyi, fegyházban letöltendő büntetést kapott. Lusztig Arnold és Schwartz Szabó Sámuel megszökött a felelősségre vonás elől.

Mintha a saját elvtársaik rémületes fellépését és annak hatását foglalta volna időjárás-jelentésbe a korabeli Népszava cikkírója:

„Rosszul kezdődik ez a májusi időjárás: sok van benne az április természetéből. Hűvös, ködös éjszakák után borzongós, esőcsöppeket síró nap következik. … Nyomasztó érzés száll a lelkekre. A didergő, szomorú ember azt hiszi, hogy itt már megint ősz következik, szomorú elmúlással, bánatos hervadással, piros virágok pusztulásával tele ősz, ami fölé azután megint a Tél zsarnoksága borul. Jégkéreg fagy a csevegő patakokra. Az erdő dalos madarai elbujdosnak.

Sivár, komisz, szenvedésekkel teli élet következik.

Így gondolja az ember most, amikor látja, érzi ezt a híves, szeles, néha-néha kódorgó hópelyheket szitáló Májust, amit nem így várt, amit nem ilyennek gondolt, amitől fényt, hőt, dalt, pompát, boldogságot remélt. …”

Tudom, a szerzőnek eszébe sem jutott önmagukra gondolni ebben a szöveg-kontextusban. Még kevésbé állt szándékában önkritikát gyakorolni. Ők nem ilyenek. Éppen tegnap olvastam, hogy Kanadában, a mostani választásokon, a liberálisok 37 %-on állnak, a jelenleg kormányzó konzervatívok 30 %-ához képest. Az elemző szerint azért tudtak így feltörni, mert balról előzik a demokratákat. Tehát Kanada baloldali ereje ma ez a liberális párt. Választási ígéreteikben minden benne van: a gazdagok többlet-adóztatása, szegények adócsökkentése, kisnyugdíjak és alacsony jövedelmek emelése, olcsó, szociális bérlakások építtetésének szorgalmazása. Biztos igazuk van, megtehetik, ha hatalomra jutnak. Én nem ismerem Kanada államháztartásának belső tartalékait…

De van még egy ígéretük, amire azért felkaptam a fejem. Ha kormányra kerülnek, az ország év végéig 25.000 szír menekültet befogad majd. Ez is rendben van, ők tudják, meg a választóik. De mit hoznak fel ezen ígéretük létjogosultságának alátámasztására?

Az 1956-os magyar menekültek kanadai „sikertörténetét”!

Mondja ezt egy baloldali párt!

Én már csak azt nem tudom, a történet melyik részét tartják, úgy őszintén, sikernek? Azt, hogy az itteni balosok el bírták üldözni az ’56-osokat saját hazájukból, vagy azt, hogy a hontalan magyar hősök új otthonra találtak a Föld túlsó felén?

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>