A vörös terror – 84. Apróbb-nagyobb történések

A vörös terror

  1. Apróbb-nagyobb történések

 

„Azt a vöröskatonát, aki a gőzfürdőben a fiókomból elvitte ezüst órámat és láncomat, nagyon kérem, valamiképpen küldje vissza. Egyetlen vagyonom és harminc év óta őrzött emlékem volt.” – adta hírül a Nagykanizsán megjelenő Zalai Népakarat május 14-i számában Weiger Antal masszőr.

A mások vagyonának tisztelete egyáltalán nem volt a vörösök erőssége. Böhm hadseregparancsnok május 14-i parancsa a következő preambulummal kezdődik:

„Ismételten panaszok érkeztek a közellátási népbiztosságtól, hogy egyes kisebb csapattestek önhatalmúlag állatokat rekvirálnak, levágnak, minden ok nélkül pusztítják a közélelmezésre annyira fontos állatállományt.” Lehet, hogy a hadseregparancsnokot meglepte ez. Minket nem annyira.

Ágoston Péter népbiztos, Kun Béla helyettese is igen érdekes megállapításokat jegyzett fel naplójába. Május 15-én például a következőket:

„Meg kell állapítanom, hogy az, amit a vöröskatonák gyáva visszavonulásuk alatt csináltak, piszkos és megvetendő volt. Abból a városból, amelyből ki kellett vonulniok, magukkal hurcoltak burzsoákat túszoknak.

Békéscsabáról pl. a Návay testvéreket, s ezeket útközben egyszerűen lelőtték. Azt is beszélik, hogy Pesten is hasonló esetek történtek. Itt a terroristák vagy Lenin-fiúk garázdálkodnak, s a hadügyi népbiztosok gyengék velük szemben.

Mindenfelé ellenforradalmat szimatolnak gyávaságukban, s ezért másokkal kegyetlenkednek.

Helytelen, s elítélem, hogy Kun és a Kormányzótanács legfőbb tagjai a Hungáriában együtt laknak, s ott gépfegyverekkel őriztetik magukat. Ez is félelem és hiba, mert alkalmat ad arra, hogy azt mondhassák, hogy ott lakmároznak, pedig a lakosságnak már alig van mit ennie.”

A rövid fennállása után, csúfosan megbukott müncheni kommünről is sajátos véleményt alakított ki magának.

„A kommunisták, amikor körülzárták őket Münchenben, túszokat vettek, s ezeket legyilkolták.

A müncheni kommunizmus epizód volt a szocializmus történetében, s nem valami szép epizód.

A szocializmus nem gyilkosok uralma, s érdemtelen emberek keveredtek az elvi alapon állók közé. Másképpen képzeltük el őket…”

Semmiképpen sem akarok vitatkozni Ágoston Péterrel. Ő látta, ő írta. Csak azt nem értem, mit keresett közöttük, miután ráébredt az igazságra?

Prohászka Ottokár, Székesfehérvár püspöke is rögzítette ekkoriban, amit a „létező szocializmus” kapcsán megtapasztalt.

„Az 1919. évről van szó, mikor minden háborúnál nehezebb idők szakadtak nyakunkba az úgynevezett forradalom következtében. Ez az egész forradalom és a nyomában felépült uralom tisztára homokon épült, vagy mondjuk inkább lejtőn, s meg nem állhatván ez alaptalan alapon, egyre jobban csúszott le. Máris lekerültünk, mérhetetlenül le, alább minden nép és nemzet, s állam alá.

Kacag rajtunk a világ, mi meg szégyenkezünk magyaroknak vallani magunkat. …”

Tulajdonképpen semmiben sem mond ellent a fentebb idézett minősítéseknek. Mégis, jobban esett üldözni a második kommunista uralom évtizedei alatt. Persze, az is igaz, hogy Böhm vagy Ágoston kritikáját sem kellett a szemináriumon olvasgatni…

Ha valaki azt gondolná, hogy a kultúra fejlesztését mellőzték ezekben a vészterhes időkben, az komoly tévedésben van. A színházi élet felpezsdítése érdekében május 16-án ősbemutatóval rukkolt elő a Nemzeti Színház. A társulat a legtekintélyesebb színészgárdáját vonultatta fel az ősbemutató sikere érdekében. A főszerepet Ódry Árpád játszotta, a többi karaktereket Kürti József, Bartos Gyula, Hajdú József, Paulay Erzsi, Aczél Ilona és Hegyesi Mari alakították. Az előadást Hevesi Sándor rendezte.

A darab címe „Napóleon” volt. Írója pedig Pogány József.

A közönséget is megválogatták. Csak megbízható elvtársak tekinthették meg az ősbemutatót. Ennek egyenes következménye lett, hogy zajos sikert aratott a darab. A gondosan szelektált közönség a felvonások közti szünetekben sem hagyta el a nézőteret, zajosan ünnepelte a szerzőt és az előadókat.

Picinyke szépséghibája talán e színre vitelnek, hogy Pogány már 4 évvel azelőtt megírta a művet. A Népszava befolyásos munkatársaként igen jó összeköttetései voltak a színházakkal, ám hiába ostromolta őket drámája bemutatása érdekében, azoknak csak nem akaródzott színre vinniük e hőseposzt. Az 1918 őszén lezajlott puccs és a rákövetkező változások azonban olyan helyzetbe hozták Pogányt, hogy a Nemzet színháza kénytelen volt műsorára tűzni a Napóleont.

A sajtó elismerése sem váratott magára. Érdemi kritikát senki sem jelentethetett meg, csak elvtelen magasztalásokat. Mivel a krónikus papírhiányra hivatkozva ekkoriban szüntették meg a polgári lapok kiadását, a sajtó-felelősnek nem volt nehéz dolga. Csak a reggel megjelenő Népszavában, a délutáni kiadású Vörös Újságban, illetve a külföldiek számára németül nyomtatott Pester Lloydban kellett odafigyelni arra, hogy mi kerüljön napvilágra a színműről.

Bárdos Artúr esztéta, rendező, színigazgató, a következőképpen emlékezett vissza az esetre, a proletárdiktatúra bukása után:

„A Nemzeti Színház a diktatúra alatt két bemutatót hozott. Egyiknek a szovjet egyik újságírója, a másiknak egyenesen a szovjet Napóleonja, Pogány József volt a szerzője.

A darab címe is Napóleon volt.

A nagyhatalmú szerző nem bírt annyi önmérséklettel, hogy bizonyára régen melengetett egyéni ambícióinak ezt a groteszk önleleplezését még egy ideig a fiókjában tudta volna tartani. Sietett, nyilván nem bízott hatalmának tartósságában.

Mindkét darab meglehetősen silány volt és még addig sem maradt műsoron, ameddig a diktatúra.”

Az aradi ellenkormány alakulásának híre eljutott a diktátorokhoz is. Nem örültek neki. Hamar-gyorsan intézkedéseket hoztak az ügyben. Mindenekelőtt nyilatkozatban ítélték el a nemzeti kormány megalakulását. Ezután rendeletet hoztak a bécsi, szegedi és aradi ellenforradalmi szervezkedésekben résztvevők megbüntetésére. Törvényen kívül helyezték, s teljes vagyon-elkobzással sújtották mindazokat, akik részt vettek e szervezetek működésében. Ezek a szankciók akkor tulajdonképpen a halálos ítélet indirekt megfogalmazását takarták.

A Győri Hírlap a május 17-i számában próbálta helyre tenni a komáromi vérengzés nyomán beállt rossz közhangulatot. A budapesti vezetéstől elhidegült győriek kedélyének megnyugtatása céljáből a következő közleményt hozta le a lap hivatkozott száma:

„Kun Béla hadügyi népbiztos rendeletére szigorú vizsgálat folyik a komáromi híd ellen intézett támadás ügyében. A vizsgálat vezetésével Bán Ernő és Bíró Dezső budapesti elvtársak bízattak meg, akiket ma este megkérdeztünk a vizsgálat eredményéről.

- Nyilatkozatot nem tehetünk – mondották -, de biztosíthatjuk a győri proletárságot, hogy a bűnösök méltóképpen el fogják nyerni büntetésüket.

Boldogok vagyunk, hogy személyesen meggyőződhettünk arról, hogy a sajnálatos eset egyáltalán nem befolyásolja győri testvéreink forradalmi lelkesedését. A hadügyi népbiztosok bizonyára igyekezni fognak a vizsgálat eredményét mielőbb publikálni.”

A Népszava május 18-i lapszámában reagált az aradi ellenkormány megalakulására. A már korábban, tőlük megszokott pimaszsággal, agyagba-döngölős lendülettel ítélték és (ítéltették volna) el az eseményt.

„Összeállottak Aradon néhányan, – cégéresek, hírhedtek, tudatlanok és jelentéktelenek és megalakították a magyar ellenkormányt.

Május 5-én született Aradon Magyarország számára ez a nemzeti ajándék, melynek koronája, ékessége Károlyi Gyula gróf nevű egykori főispán és egyik legszebb gyöngyszeme Barabás Béla, a magyar politikának korruptságban kimúlt hírhedt talpfaügynöke.

A többinek, akikből az aradi kormánykreatúra rekrutálódik, még a nevét sem érdemes leírni, mert hiszen közismert Tisza-kortes valamennyi és jellemző rájuk, hogy tán még a legnevezetesebb férfiú közöttük Varjassy Lajos apró radikálispárti stréber, aki valóban csak a román megszállás idején elmondhatja saját magáról azt, hogy kereskedelmi miniszter lett belőle. A bohóckormány jellemrajza tehát senkit sem érdekel, csak a jelenség maga állít meg egy pillanatra bennünket.”

Ha nem ismernénk a tényeket, akár azt is hihetnénk, hogy az újság szerkesztőségében, vagy a szociáldemokrata pártban csupa szentéletű ember tevékenykedett…

Május hónap folytán teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Cserny-féle terrorkülönítmény Kun Béla, illetve Szamuely Tibor magánhadserege. A félelmetes arzenállal ellátott, kezelhetetlen, öntörvényű alakulat egyre komolyabb aggodalommal töltötte el a kormányzótanács szociáldemokrata tagjait. Ráébredtek, hogy ez a fegyveres testület bármikor leszámolhat velük is, ha kenyértörésre viszik a hatalomgyakorlás ügyét a kommunistákkal. Böhm és Kunfi sürgette leginkább Kun Bélát, hogy oszlassa fel a Cserny-különítményt. A hadsereg-főparancsnok azzal érvelt, hogy az alakulat puszta léte is törvénytelen, mivel sem a hadügyi, sem a belügyi népbiztosság alá nincs rendelve. Ezen túlmenően, akkora arzenált halmoztak fel maguknak, melynek méretét nem indokolja az elvégzendő feladatuk nagysága.

Kun Bélának esze ágában sem volt lemondania a saját, személyes testőrségéről. Böhm követelését a következő, felemás megoldással hárította el: a Cserny-féle különítményt a belügyi népbiztossághoz tartozó politikai nyomozó-főnök, Korvin-Klein Ottó alá rendelte. Az alárendeltség hiánya miatti törvényességi kifogást ezzel sikerült hárítania, a Lenin-fiúkat megtarthatta közvetett alárendeltségében. A feleslegesnek minősített fegyver- és lőszerkészletről pedig úgy rendelkezett, hogy azt adják át a hadseregnek.

A Cserny-féle különítménynek, teljes létszámban, teljes felszerelésével, május 19-én kellett megjelennie Gödöllőn, a hadsereg főhadiszállásán. A hadsereg vezetése rettenetesen félt tőlük, ezért két harckész zászlóaljat és egy tüzérüteget helyezett riadókészültségbe, arra az esetre, ha a terroristák ellenállnának. Megérkezésükkor felszólították Cserny Józsefet, hogy a fegyvereiket, lőszerüket és járműveiket egy órán belül adják át. Ellenállásuk esetére kényszerítő intézkedéseket helyeztek kilátásba.

Cserny fél órán keresztül tanácskozott bizalmasaival arról, hogy mitévők legyenek. Végül úgy döntöttek, hogy engedelmeskednek a kapott parancsnak. A következő tartalmű arzenált adták a hadsereg megbízottainak:

6 db 14 cm-es aknavetőt,

6 db 9 cm-es aknavetőt,

3 db 7,5 cm-es páncéltörő ágyút,

7 db gyalogsági ágyút,

7 db géppuskát,

64 láda gránátbombát,

130 láda kézigránátot,

41 rakasz géppuskatöltényt,

115 láda gyalogsági ágyútöltényt,

807 láda aknavető és páncéltörő lövedéket,

7 db személygépkocsit,

6 db tehergépkocsit.

Négy nagyméretű vasúti kocsit töltött meg a Cserny-csoporttól elkobzott hadianyag. Nem kellett őket azonban félteni, még így is maradt elegendő fegyverük, hogy folytathassák erőszakos terror-cselekményeiket. Amiről pedig úgy érezték, hogy szükséges a számukra, azt megszerezték erővel. Mindenekelőtt a leadott gépkocsik helyére rekviráltak újakat. Így tudták ugyanis hatékonyan segíteni Korvin-Klein Ottó politikai nyomozásait…

 

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>