A vörös terror – 86. Apróbb-nagyobb történések 2.

A vörös terror

  1. Apróbb-nagyobb történések 2.

 

A miskolci áttörés mellett, ahol a nemzeti elkötelezettség és a magyar virtus mutatta meg magát, történt amolyan bolsevik-forma harcászkodás is, május 20-án. Nevezetesen Esztergom városának kis híján való elvesztése szerepelt ekkor a napirenden. Főszereplője a többszörösen büntetett tolvaj, garázda és gyilkos Szabó István volt. Már a háború kitörése előtt egyfajta réme volt a városnak, ablak-beverései és „embert rettegtető kihágásai” révén. Tetteinek érdemi elbírálásához olykor kevés volt a helyi járásbíróság, a komáromi törvényszéket is igénybe kellett venni. Jogtalan elsajátítás miatt egy, lopás miatt két ízben állt bírái előtt. Ingatlanvagyon rongálásáért egy év fogságra ítélték.

Ezután következett el a háború első éve, 1914, amikor káplárként teljesített szolgálatot a hadseregben. Történt egyszer, hogy összeszólalkozott unokabátyjával. Szóváltásuk dulakodássá fajult, s az eszmecsere vége az lett, hogy Szabó leszúrta a rokonát. A sértett belehalt sérülésébe. A komáromi hadosztálybíróság két év fegyházbüntetéssel sújtotta Szabót, ám a letöltés megkezdését a háború végéig elhalasztották, s az elítéltet a frontra küldték. Az így kapott új lehetőséggel Szabó a maga módján élt: az első adandó alkalommal megadta magát az ellenségnek.

Már meg sem lepődünk azon, hogy effajta erkölcsi háttérrel a hercegprímási székhely városparancsnoka lehetett valaki akkoriban. Persze, ehhez nagyon kellett, hogy például Szamuely Tibor bizalmasa legyen az illető. Szabó pedig az volt.

Gyáva fegyverletétele után hadifogságba, majd a szamarai hadifogoly-táborba került. Ott ismerkedett meg a magyar kommunisták prominenseivel, köztük Szamuelyvel. Tettre kész kommunistának adta ki magát, s ez a többi internacionalistának elegendő volt az ember elfogadásához. Agitátor-képzésben vett részt, s elindult a maga választotta szamárlétrán.

1918 őszén tért vissza a hadifogságból, s Unger Hugó jóvoltából, garázda cimborái társaságában, felvételt nyert a városőrök közé. Itt teljesített „szolgálatot”, magas napidíj fejében, 1919. március 21-ig.

Úgy érezte, a proletárdiktatúrával az ő ideje is elérkezett. Felrohant Budapestre, s a szamarai ismeretség révén elérte, hogy, bár semmi köze nem volt az esztergomi munkástanácshoz, mint feltétlenül megbízható kommunistát, alkalmasnak találják a városparancsnoki poszt betöltésére. A meglehetősen magas hivatallal, amit elvbarátai juttattak neki, ugyancsak a saját lelkülete szerint élt (vissza). Megalkuvást és határokat nem ismerő módon folytatta korrupciós üzelmeit, hatalmi túltengéseivel még a helyi direktórium tagjait is ellenségévé tette. Május 20-ra annyira elmérgesedett a helyzet közte és a helyi vezetés között, hogy Szabónak radikális megoldást kellett találnia a problémára.

Abban sincs talán semmi meglepő, hogy miként gondolta rendezni előéletét. Úgy vélte, elérkezett elvtársai elárulásának a pillanata is. Istene, Nemzete, Hazája után már csak a cinkostársai maradtak, akiket megtagadhatott. Ebben a döntésében bizonyára szerepet játszott az is, hogy legfőbb patrónusa, Szamuely, elrepült vendégségbe Leninhez. A közhiedelem azonban úgy tartotta, hogy elmenekült a nyilvánvalóan bukott rebellióból. Olyan változat is közszájon kerengett, hogy Kun Béláék távolították el az országból, mert személye akadályozta az antanttal való érdemi tárgyalások kialakítását.

Mindenesetre tény, hogy Szamuely az UCI típusú, különlegesen felkészített felderítő repülőgéppel, Dobos István pilóta társaságában, 20-án virradatkor elrepült a megtépázott országból.

Szabó nekilátott terve kivitelezésnek. A helyi direktórium tagjainak bebörtönzésével és a város csehek számára történő átadásával látta megoldhatónak egyéni karrierje megmentését. Szentey Sándor belügyi politikai megbízottat, néhány direktóriumi taggal együtt, le is csukatta. Az idegen megszállás kivitelezésére a Duna bal partján, Párkánynál állomásozó cseh légió parancsnokával egyezett meg.

Hajnalhasadtával indult meg az idegen invázió.

„Árulás történt.

Árulás történt, eszközeiben és módszerében olyan alattomos és hitvány árulás, amilyent a proletárdiktatúra kikiáltása óta a munkásság hatalmán élősködők közül, a huligánok közül kevesen mertek elkövetni. Szabó István volt városparancsnok elvakult személyi hiúságában tegnap virradóra ki akarta szolgáltatni a várost az ellenségnek. Hamis és álnok jelszavakkal a végrehajtóbizottság ellen ingerelte a tengerészkülönítmény megtévesztett embereit. Szentey Sándor politikai megbízottat, Csiszár vörösőr megbízottat és Váradi elvtársat letartóztatta és félrevezetett emberei élén tárgyalást kezdett a cseh parancsnoksággal, hogy a várost az egész helyőrséggel együtt feladja, a cseh parancsnokság kezébe szolgáltassa katonaságunkat és hadikészletünket…” – írta másnapi Esztergomi Népszava.

Azzal azonban Szabó sem számított, hogy Szenteynek sikerülni fog meggyőzni az őrzésére utasított katonákat az átállásról. Pedig sikerült. A fegyveresek belátták, nagy baj lehet abból, ha tovább követik Szabó utasításit. A helyi vörös alakulat, önkéntesnek jelentkező orosz hadifoglyokkal, még időben érkezett a párkányi hídfőhöz, hogy megállítsa a csehek beözönlését. Rövid tűzharcban meghátrálásra kényszerítették a támadókat.

„Néhány lelkes és éber elvtársunk önfeláldozó buzgalmának köszönhetjük, hogy sikerült megakadályozni a förtelmes árulás sikerét. A direktórium tettrekész tagjainak valamint Feigl és Váradi elvtársak kiváló éberségének sikerült a bajt idejekorán megelőzni. Az orosz elvtársakkal, Brockij, Kupfer, Szojbelmann, Grismann, Zinojek és Lova vöröskatonákkal a hídhoz siettek s a hídon előrenyomuló csehszlovák csapatokat visszavonulásra kényszerítették.” – írja a már idézett újság.

Szabó István, immáron bukott városparancsnok, Párkányra menekült, hogy a csehek védelmében húzza meg magát.

Estére Gombos Ferenc vezetésével 211 tagú terror-különítmény érkezett Győrből Esztergomba, a kommunista rend biztosítása céljából. (Gombos Ferenc volt Cserny győri megfelelője – Rákos Ferenc, a Lajta-Ipoly vonal teljhatalmú biztosa vitte magával Budapestről, hogy a rá bízott vidék is megtanulhassa, mit jelent a proletár terror.)

„A rend a munkás- és katonatanács gyors intézkedése folytán azonnal helyreállt. A szervezett munkásság, az öntudatos proletariátus azonnal fegyverbe lépett. A direktórium pedig a lakosság és a város közbiztonságának helyreállítása érdekében erélyes intézkedéseket léptetett életbe.” – adta tudtul az idézett cikk a szalonképesített változatot.

Antikommunista akció vagy személyes ambícióktól vezérelt, önös érdekű árulás állt-e az ügy hátterében? A magam részéről semmiféle egyéb nyomra nem bukkantam, így számomra is meglepő módon, egyet kell értenem a már többször idézett cikk konklúziójával: „Nyugodjék meg mindenki: a hitvány árulás el fogja venni a méltó jutalmát. Egy beszámíthatatlan ember vakmerő lépése nem fogja elhomályosítani azokat az erkölcsi erőket, amelyeket a szocializmus képvisel.

A tébolyult és hatalmi őrjöngésbe esett áruló és elvetemedett cimborái méltó megvetésben és undorban fognak részesülni az ellenség részéről is.”

Érdekes adaléka ennek a gyalázatos történetnek, ahogyan Szamuely reagált az esztergomi kommunisták felvetésére, mikor azok tájékoztatták őt Szabó gyilkos múltjáról. A még elvetemültebb gyilkos alávaló rágalomnak találta az eset felemlegetését. Kifejtette, hogy Szabó jogos önvédelemből, erős felindultságában követte el a cselekményt. Ilyen kellemetlen kimenetelű viszály pedig minden önérzetes embernél előfordulhat! (Zsák a foltját?)

A Pécsi Est május 21-i, esti száma meghökkentő közleményt adott közre: „A szerb kultúrának Baranyában való terjesztésére alakult társaság ingyenes szerb nyelvű tanfolyamot nyit Pérics Szvetiszláv főszolgabíró vezetése alatt. Jelentkezni lehet a hét folyamán a főszolgabírói hivatalban. Andrics közigazgatási gyakornoknál.”

Hajdú-Biharban szezonja volt az öngyilkosságoknak. Ezen a napon két elkeseredett nő is véget akart vetni életének. Nyíri Ferencné, 27 éves, földesi születésű, debreceni lakos, a Kossuth utcai temetőben sósavat ivott. Rác Antalné, 32 éves, mikepércsi születésű, ugyancsak debreceni lakos, marólúgot nyelt. Mindkettőjüket a közkórházba szállították a mentők.

Pestszenterzsébet (ma Budapest XX. kerület) kommunistái, még a május 1-i népgyűlésükön, euforikus hangulatukban elhatározták, hogy lakóhelyük nevét Leninvárosra változtatják. Ebbéli szándékukat, megerősítés céljából, a belügyi népbiztosság elé terjesztették. Május 22-én megkapták a választ: a népbiztosság hozzájárul a névváltoztatáshoz…

A Népszava nyilvánosságra hozta forradalmi törvényszékek ítéleteit (vagy azok egy részét). A budapesti grémium május 16-án rendelkezett a beregszászi ellenforradalom résztvevőinek sorsáról. Kanyók Jánost életfogytiglani fegyházra, Kabóczi Ernőt és Matavovszky Bélét 15-15 évi, Polcsi Istvánt 10 évi, Linner Jenőt 8 évi fegyházra ítélte a vésztörvényszék. Köztörvényes ügyeket is tárgyaltak: Ertl Józsefet lopás miatt 10 évi kényszermunkára, Bors Ferencet és Kukovits Ferencet lázításért 5-5 évi, Horváth Józsefet, ugyancsak lázításért 4 évi fegyházra ítélték. A pénzváltás megtagadását sem kedvelte a törvényszék. Engel Alfréd kereskedőt egy 200 koronás pénzváltás megtagadásáért 2.000 korona pénzbüntetésre, Hentz Rezső pincért, ugyancsak pénzváltás megtagadásáért, 1.000 korona pénzbüntetésre és a nála talált 1.050 korona aprópénz elkobzására ítélte.

Május 19-én a sátoraljaújhelyi ellenforradalmárok bűnügyében ítélkeztek. Kmetony Mihályt, Rostás Józsefet, Zsizmár Antalt és Karicska Júliát 20—20 évi, Édlisz Ernőt, Szinai Józsefet, Puki Andrást, Puki Andrásnét, Derjáni Ferencet, Szegő Mihályt, Karicska Mihálynét és Csizmár Jánosnét egyenként 10—10 évi kényszermunkával sújtották lázítás, ellenforradalmi ténykedések és kémkedés miatt. Ugyanezen bűncselekmények miatt Tomkó Györgyöt és Sponták Istvánt 3—3 évi kényszermunkára ítélték, de büntetésük végrehajtását fölfüggesztették.

Gróf Teleki Pál elnök, Gömbös Gyula, Hencz Károly, Kelemen Béla, Varjassy Lajos, Fülöp Béla aláírásával a Szegeden megalakult Országos Magyar Kormányzó Bizottság Végrehajtó Bizottsága levelet intézett a budapesti Tanácskormányhoz. Ebben, többek között, leszögezték:

„…első kötelességünknek tartjuk a magyar tanácskormánnyal az érintkezést azon célból felvenni, hogy vele békés, az országos és a magyar nép érdekét szolgáló testvéri megegyezést találjunk. … Az ország gazdasági ereje napról napra csökkenőben, katonai ereje pedig oly mértékben, mint az számbelileg növekszik, elveszti értékét, miután nyilvánvaló, hogy a bevonulók többsége és a tisztikar belsőleg a Magyarországon jelenleg uralkodó rendnek elkeseredett ellensége. … A harc tehát végeredményben a magyar Vörös Hadsereg teljes leverésével s egyben Magyarország végleges összeomlásával fog befejeződni. … Ezért, mielőtt még felelősségünk teljes tudatában fegyverbe szólítanánk a magyar népet is a bolsevizmus letörésére – Önökhöz fordulunk. Uraim, kerüljék a testvérháborút, de kerüljék azt is, hogy a vörös Magyarországot idegen fegyveres erővel kikényszerített, külpolitikailag végzetes következményekkel járó és a magyar nép becsületét vérig sértő kapituláció elé vigyék akkor, amidőn az ország kormányzásának és a hadsereg vezetésének egyszerű átadása által mindezt elkerülhetik. … Testvér testvérnek adja át az országot.

Bizalmas megbeszélésre várjuk Önöket Dorozsmára.”

A levél megválaszolatlan maradt. Fel sem említették a kormányzótanács ülésén…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>