A vörös terror – 87. Tovább a terror útján

A vörös terror

  1. Tovább a terror útján

 

A borsodi Szuhakálló nevét a sajnálatos, 1952-ben megtörtént bányász-szerencsétlenség nyomán ismerte meg a szélesebb közvélemény. 1952. december 15-én este betört a víz az I-es aknán, s ezzel bekövetkezett a magyar szénbányászat egyik legsúlyosabb baleste. Hárman életüket vesztették, 17-en a föld alatt rekedtek. Az ő megmentésükre irányuló erőfeszítések végül sikerrel jártak.

Az esetről 1954-ben forgattak filmet, Fábri Zoltán rendezésében. Életjel címen.

A kommunista éra – értelemszerűen – nem nagyon emlegette viszont az 1919. május 23-i szuhakállói esetet.

A községben teljesített szolgálatot Göllén József csendőr-őrmester. Mint tudjuk, a vörösök nem néztek jó szemmel a csendőrség tagjaira. Göllén őrmestert sem kedvelték különösen a borsodi diktatórium tagjai, ezért kapva kaptak az első adandó lehetőségen, amivel belé tudtak kötni. Ezt az apropót Rucskó József esete szolgáltatta nekik. Rucskót letartóztatták, azzal a gyanúval, hogy a csehek részére kémkedett. Nevezetesen a bányászok fegyvereit derítette fel.

Göllén őrmester viszont ártatlannak találta a kémkedés gyanújába keveredett Rucskót, s szabadon bocsátotta. A rudolftelepi kommunistákat ez az eljárása teljesen felbosszantotta.

A munkástanács elnöke a 28 éves bányász, Balogh Sándor volt. Amikor az ügyet megtárgyalták Göllén Józseffel, a legnagyobb egyetértésben váltak el – még kezet is adtak egymásnak. Balogh azonban úgy találta, mégis csak ellenforradalmi az őrmester magatartása, ezért utána ment, s fegyverével agyonverte a gyanútlan embert.

A Miskolci Királyi Ügyészség 11691/1919 K.ü. számú vádindítványa tartalmazza a fenti tényállást.

Nagybakónak ismét a történések középpontjába került. Mint korábban írtam, május 23-án a vörösök agyonlőtték a község utcáján Lukácsy Jánost. Az igazságtalan sóelosztás miatti népharag újra fellángolt a gyilkosság hírére. A környező falvak népe tüntetett a direktóriumok ellen, a visszaéléseket elkövető, igazságtalan vezetők leváltását és megbüntetését követelték. Tettlegességre azonban nem került sor – a megfélemlített emberek pontosan tudták, milyen könnyedén osztogatja a halált a vörös hatalom.

A Mura-front helyettes főparancsnoka, dr. Szabados Árpád, 32 éves ügyvéd, meglehetősen túlreagálta az eseményeket. Olyan intézkedéseket foganatosított, mintha kiterjedt, fegyveres lázadással kellene megbirkóznia. A soproni vasútbiztosító karhatalmi alakulatot a térségbe rendelte. Az meg is érkezett, 160 főnyi martalóc-állományával. Velük érkezett a vérszomjas Entzbruder Dezső, az Alpokalja Napóleonja, kinek viselt ügyeiről már szóltam az áprilisi nyugat-dunántúli atrocitások kapcsán.

Szabados biztosra ment: a nagykanizsai forradalmi törvényszéket is Nagybakónakra rendelte, hogy a helyszínen foganatosítsa a statáriális intézkedéseket, hadd rettegjen még jobban a nép. Ennek a grémiumnak Pólai János 34 éves kazánkovács volt a vádbiztosa. Büntetett előéletű, részeges, vad és erőszakos embernek ismerték. Teljesen vörösbe borult elméjével gyűlölködésben és brutalitásban még Entzbrudert is túlszárnyalta. Csőre töltött fegyverrel, ordítozva járta be a falut, a vélt ellenforradalmárokat a helyszínen agyon akarta lőni. Vésztörvényszéke tagjai voltak: Kardos Dezső 55 éves budapesti könyvkötő, Rauch Ferenc 35 éves nagykanizsai kazánkovács (kolléga), mindketten a kanizsai direktórium tagjai, valamint Molnár Gábor 35 éves budapesti villamos kocsivezető. A jegyzőkönyvet előbb Párizs Lajos 36 éves tanító, majd Holmik Gyula 38 éves, nagykanizsai direktóriumi alkalmazott vezette. Az ítélkezésben részt vett még Zoltán János 35 éves helybéli földműves is.

Végül 3 embert ítélt halálra Nagybakónakon. Horvát János és Horváth József csapi legényeket, valamint Kollarits József nagybakónaki polgárt. Az ítéleteket töltött revolverrel a kezében kényszarítette ki. A tárgylás alatt szidalmazta a parasztokat, s azt üvöltötte, hogy neki „joga van még az utolsó csecsemőt is elemészteni.”

Az elítélteket, 20 további nagybakónaki fogollyal együtt, Nagykanizsára kísérték. A fegyveres osztagot Mandula Sándor és Farkas András pincér irányította. Besötétedett, mire a városba értek. Az elítélteket est 9 órakor, a reflektorral megvilágított börtönudvaron állította puskacső elé Mandula és Farkas.

Horváth Jánost olyan találat érte, aminek következtében csak másnap szenvedett ki.

A Nagykanizsai Királyi Törvényszék 1919. október 19-én kelt, B.742/1919/32. számú ítéletével rendezte a vörös terroristák sorsát. Pólai Jánost halálbüntetésre tartotta méltónak. Kivégezték. Dr. Szabados Árpád 12 évi, Zoltán János és Párizs Lajos 10 évi, Molnár Gábor és Mandula Sándor 7 évi, Kardos Dezső és Farkas András 6 évi, Rauch Ferenc és Holmich Gyula 5 évi fegyházbüntetésre ítéltettek.

E napon, estefelé, több kiskanizsai polgár indult el a környező falvakba: Magyarszentmiklósra, Magyarszerdahelyre, ellenforradalmat szervezni. Kulich József magyarszentmiklósi lakos is közöttük volt. Amikor éjjel hazafelé tartott Magyarszerdahelyről, összetalálkozott falubelijével, a 46 éves Erdélyi Lajossal. Erdélyi tetőtől talpig vörös érzelmű volt. Gyűlölt mindenkit, aki nem az ő nézeteit osztotta. Ennek okán zokszó nélkül lelőtte Kulich Józsefet. A holttestet másnap találták meg az út melletti búzaföldön.

A Nagykanizsai Királyi Törvényszék 1919. november 27-én kelt, B.786/919. számú ítélete 10 év fegyházbüntetéssel sújtotta Erdélyi Lajos tettét.

A megszálló cseh alakulatok sem sok emberi vonást hordoztak, mint azt a komáromi vérfürdő esete is példázta. A putnokiak is megtapasztalták az egykori monarchiabeli fegyvertárs barátságának valós mélységeit.

Május 25-én már harmadik alkalommal vonultak be a városkába a csehek. A megszálló alegység parancsnoka Stofkó Nándor volt. Az első világháborúban főhadnagyként szolgált Stofkó a közös hadseregben. Egészen addig, míg sorozatos anyagi visszaélései miatt a pécsi hadbíróság meg nem fosztotta tiszti rendfokozatától. Ettől kezdve a 16. gyalogezred közlegényeként harcolt az olasz fronton. Itt ismerkedett meg Gottlieb István, putnoki illetőségű katonatársával.

A nevezett napon Gottlieb arra lett figyelmes, hogy a megszálló alakulat egyik motoros kocsijából régi bajtársa, Stofkó száll ki.

  • Hová, hová, főhadnagy úr? – köszöntötte a hódítók parancsnokát a putnoki ember.
  • Meg sem állunk Budapestig! – válaszolta dölyfösen amaz.
  • De addig ott lesz még az útban a magyar hadsereg is! – szaladt ki meggondolatlanul a helybéli száján az igazság.

Este cseh katonák jelentek meg a Gottlieb-háznál. Istvánt akarták előállítani. Amikor testvérei, Lajos és Gyula, közbeléptek a védelmében, őket is magukkal hurcolták. Este tíz óra felé, a község határában egy lucernaföldön, gránáttölcsér elé állították őket. Hátrakötözött kézzel várták, hogy az idegen országrablók döntsenek sorsukról. Azok, néhány lépésnyire a foglyoktól, ráérősen megbeszélgették, mi is történjék ezután.

  • Jaj, testvéreim, végünk van! Stofkó főhadnagy kivégeztet bennünket! – fordult fivéreihez Lajos, aki értette a tót szót.

Hamarosan el is dördült a sortűz, mindhárom foglyot találat érte. A földre zuhantak. A tótok úgy gondolták, meghaltak, otthagyták hát őket.

Órákkal később azonban István magához tért. A veséjét érte találat, de nem halt bele. Hason csúszva elvergődött a legközelebbi disznóólig, ahol reggelig rejtőzött. A hajnal fényében ellátta magát, ahogy tudta: ingének darabjaival bekötözte sebeit. Ezután Dubicsbányba menekült, ami akkor magyar kézen volt. Egerbe vitték, a kórházba. Nyolc hét után felgyógyult sebesüléséből.

Május 26-án Felsőhangonyban gyilkoltak a vöröskatonák. A 38-as vörös dandár forradalmi törvényszéke Endrész László alsóhangonyi gazdálkodót ítélte halálra. Az eset körülményei feltáratlanok maradtak, e rövid híradást a Miskolci Királyi Ügyészség 1921. december 19-én kelt, 1921. El. 1. F. 59. számú jelentése őrizte meg az utókornak.

A Hatvan melletti Heréden lakott Hárs Szabó Péter. Leszerelt zászlósként özvegy Brüll Gézáné gazdaságának irányításában vett részt. Rudas Mihály gazdasági cselédként dolgozott ugyanott. Ám nem lehetett egyszerűen cselédként kezelni őt, hiszen a gazdaságban alkalmazott cselédek mindenható bizalmija volt ekkoriban. E körülményt nem a megfelelő súllyal vette figyelembe a leszerelt zászlós.

Történt ugyanis, hogy egy ízben összeszólalkoztak, s Hárs Szabó megfeddte a beosztottját.

Rudas bosszút esküdött ellene, s panaszával Kovács Mihályhoz, a hatvani forradalmi törvényszék vádbiztosához futott.

„Tétlenkedik, s a tanácshatalom ellen beszél!” – hangzott a súlyos vád. Mint már láttuk, ebben a kérdésben a kommunisták nem ismertek tréfát. A zászlós helyzetét külön súlyosbította, hogy Kovács gyűlölt minden katonatisztet.

„Akár élve, akár halva, de elém kell hozni azt a bitangot!” – adta ki legfőbb vésztörvényszéki utasítását. A feladat végrehajtására Musuta Károlyt, a hatvani vörösőrség nyomozó osztályának vezetőjét jelölte ki. Musuta nem véletlenül volt beosztásában: tudta a dolgát. Maga mellé vette megbízható elvtársait: Vaka Istvánt, ki kőműves-segédből fejlődött fel politikai nyomozóvá, Rugyai János asztalos-segédből avanzsált vörösőrt és Paraszt Ferenc kőművest, ki a városi forradalmi törvényszék pótbírájaként viselt tisztséget a terror időszakában. Így, négyesben indultak Herédre, kézre keríteni a zászlóst, mert megsértette a cselédek bizalmiját, s talán az egész proletárdiktatúrát is.

Hárs Szabó Péter megérezte, hogy baj fenyegeti, s menedéket kért Heréd másik birtokosánál, Weisz Adolfnál. Weisz elbújtatta őt egyik kamrájában.

Musuta és társai Heréd-szerte kutattak a zászlós után, míg végül rányitották a kamraajtót. Hárs Szabó nem tanúsított ellenállást. „Bocsánat, megyek magával!” – mondta Musutának, ám a detektív agyát ekkorra elöntötte a vörös köd. „Az anyád szentségét, régen kereslek!” – rivallt rá, s belelőtt a védtelen emberbe. A sebesült összeesett, de még eszméleténél volt. „Látom, disznó, még mindig élsz!” – üvöltötte a nyomozó, s újra bele akart lőni. Ezt azonban Weisz Alfréd megakadályozta.

Kocsira dobták a vérző embert, ám azt nem engedték, hogy Weiszék párnát tegyenek a feje alá. Vizet sem adtak neki, mikor könyörgött érte. „Kutyának az nem kell” – vélekedett Rugyai vörösőr. Özvegy Brüllné házához szállították. Sietve érkezett az orvos, ám Musuta és Rugyai útját állták. A doktor nagy bátorsággal és testi erővel tört magának utat a sérülthöz. Megállapította, hogy állapota súlyos, sőt életveszélyes. Következésképpen nem szállítható. Musutát ez nem érdekelte, kocsira rakatta foglyát, s Hatvanba fuvarozta. Hárs Szabó Péter még abban az órában meghalt.

A Balassagyarmati Királyi Törvényszék 1920. május 17-én kelt, B.592/9/1920. számú ítéletében Vaka Istvánra 5 évi, Rudas Mihályra és Rugyai Jánosra 3 évi, Paraszt Ferencre 2 évi fegyházbüntetést rótt ki. Musuta Károly politikai nyomozó megszökött az igazságszolgáltatás elől.

„Magyar munkások! Elvtársak!

Ti még jobb példát adtatok a világnak, mint Szovjet-Oroszország…” – írta május 27-i szikratáviratában Lenin. Hát igen. A mi dolgunk pedig az, hogy soha ne feledjük el a példát, amit a lenin-fiúk mutattak nemzetünknek…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>