A vörös terror – 97. Túl a Dunán… 4.

A vörös terror

97.Túl a Dunán… 4.

 

Június 6-án, hajnal hasadtával, bevonultak Kópházára a Sopronból támadó vörösök. Ezzel aztán le is lohadt harci kedvük, mert beszüntették a további előrenyomulást. A felkelők Nagycenk előterébe hátráltak vissza, s a fertőboti vasúti töltés mentén alakították ki védelmi állásaikat. A harc szórványos lövöldözéssé szelídült, a vörösök olykor-olykor tüzelésbe fogtak, hírül adva jelenlétüket, de nem mozdultak ki fedezékeikből.

Az ellenforradalmi megmozdulás katonai fellépésének újjászervezésével Türk Károly huszár-századost bízták meg. A kapitány, megfelelő katonai szakismeretek birtokában, bele is fogott feladata végrehajtásába. Keservesen tapasztalta azonban, hogy az előző napi fiaskó sem térítette észhez a zendülőket. Továbbra is az egyénieskedés, a magamutogatás, a parttalan okoskodás jellemezte a résztvevőket, egyetértésnek, netalán fegyelemnek nyoma sem mutatkozott. Türköt nagyon meglepte, hogy még azok sem engedelmeskednek neki, akik felkérték a vezetésre. Rendre megbírálták intézkedéseit, vitába bocsátkoztak vele, aki állítólag katonai parancsnok lett volna ezen válságos órán. Ilyen körülmények között teljesen kilátástalannak ítélte a felkelés folytatását, ennél fogva személyes, irányítói közreműködését is okafogyottnak találta.

Megköszönte a belé vetett bizalmat, de visszaadta a megbízatást, s egylovas homokfutóján Sopronkövesdre kocsikázott.

A csornai járás, az ott folyó intenzív mezőgazdasági termelés okán, kiemelt fontosságú körzet volt az élelmiszer-hiánnyal súlyosbított időkben. Az ottani feketeföldről kívánták megoldani a nyugatabbra fekvő járások és a főváros részbeni élelmezését. E stratégiailag fontos helyen, minden igyekezete dacára, nem tudott stabilan gyökeret verni a tanácshatalom. Kikiáltása óta gyanakvással figyelték ténykedését, s ezen a pünkösdi hétvégén elmondható volt, hogy már hetek óta riadókészültségben álltak az eltörlését óhajtó emberek, s csak a hívó szóra vártak. Az ellenszenv mértékére jellemző, hogy csak két falu, Rábapordány és Farád maradt ki a kommunista-ellenes megmozdulásból. Nem lehet pontosan tudni, mi volt passzivitásuk oka. A kommunista éra „szakírója” a következő magyarázatot adta e távolmaradásra: „…a régi és éles osztályharcokban iskolázott proletariátus és szegényparasztság a lázadás pillanatában azonnal tudta, hol a helye.” Tudjuk azonban, hogy ez csak afféle agitációs-propagandista, lelkesítő duma, s nem az okok valós feltárása.

A hatodikára virradó reggelen egy csapat csornai felkelő Bősárkányba ment, ahol megbontották a vasutat. Ezzel az akcióval szerették volna lassítani a vörös erősítését Csornára érkezését. Amikor akciójukat bevégezve, hazatértek, azzal a hírrel szembesültek, hogy a kommunisták előtt kitudódott szándékuk, s azok már halálra keresik őket. A vörösőrök már többször megjelentek lefogásukra.

A híresztelésben nem volt semmi túlzás. Amint a kommunisták értesültek Németh Gyula megérkezéséről, azonnal letartóztatására siettek. Hajszálon múlt, hogy a szerencsétlen ember el tudott menekülni. A karhatalmisták Petendpusztáig üldözték, ahol a sűrű, kiterjedt erdőben nyomát vesztették. Németh Kisfaludig menekült, úttalan utakon. Ott azután, megbízható, nemzeti érzelmű ismerősöknél, meghúzhatta magát.

A szintén a vörösök elől menekülő Akóts Gyula (a csornai malom az Akóts-családé volt a szocializálás előtt) és Laffer Lajos csornai vaskereskedő itt érte utol őt. Rövid pihenő után Kapuvárra hajtottak Laffler lovaskocsiján. Rezignáltan vették tudomásul, hogy a városban mi sem történt, annak ellenére, hogy a közhangulat készen állt az ellenforradalmi fordulat végrehajtására.

A hitehagyott, istentelen Szamuely Tibornak utálatos módon teltek a keresztény többség egyházi ünnepei. Mint emlékezünk, a Húsvétot a Dunántúlon töltötte, akasztásokkal és gyűlölet-beszédek tartásával. Úgy nézett ki, a Pünkösdöt is a nyugati országrészben fogja tölteni, az ott élők legnagyobb szerencsétlenségére.

Különvonata 6-án reggel futott be Szombathelyre. Mi sem természetesebb, mint hogy a vasutas-sztrájk központi gócának felszámolására érkezett. Módszereit ismerve, mindenki tudta, hogy nem fog válogatni az eszközökben, célja elérése tekintetében. Meglehetős riadalom lett hát úrrá a városon, mikor a rettegett szerelvény begördült. Pedig az emberek akkor még nem is sejtették, miféle távirati utasítást küldött utána Kun Béla, a patkányforradalom hétpróbás irányítója.

„Használjon fel minden eszközt, hogy a dunántúli ellenforradalmat elfojtsa.

Minden kímélet nélkül cselekedjék, az engedékenység csak árt az ügynek.

A katonai vonatok után az élelmiszervonatok az elsők.

A vasutas ezred megfelelően szerveztessék az egész Dunántúlon.

Kun Béla”

Abból, ahogyan megismertük Szamuely ténykedését, tudjuk, hogy különösebb biztatást, avagy nógatást nem igényelt brutális cselekedetei foganatosításához. Kun elvtárs táviratilag küldött, kegyetlenségre való felszólítására sem volt szüksége. Hogy az ilyen értelmű felszólítás a sürgöny szövegébe került – nos, arra a parancsot kiadó patkány-vezérnek volt szüksége. Bizonyosan nagyon megrettent a dunántúli ellenforradalmi mozgolódások hírére. Remegve féltette hitvány életét. Mint május elsején, a katonai összeomlás küszöbén…

A magyar-gyilkos népbiztos haladéktalanul statáriumot hirdetett a vasi megyeszékhelyen.

„A forradalmi kormányzótanács nevében, Szombathely városában és környékén ezennel kihirdetem az ostromállapotot.

Minden mozgalmat, – amely a proletariátus érdekei ellen vét, vagy a proletariátus hatalmát gyengítené-, a legkérlelhetetlenebb eszközökkel fogom letörni…

Az ellenforradalomnak minden megmoccanását csírájában fogjuk elfojtani. Aki ellenforradalomban részt vesz, ellenforradalmat szít, támogat vagy elhallgat, az életével fizet…

Az összes eddig kiadott fegyverviselési engedélyek érvénytelenek. Új fegyverviselési engedélyeket a vörösőrség parancsnoksága ad ki.

Akinél június 7-én du. 2 órán túl engedély nélkül bármiféle lőfegyvert találunk, a helyszínen fogunk azonnal kivégezni.

Aki a kormányzótanács bármiféle rendelkezéseinek ellenszegül, vagy a jelen rendelet végrehajtását akadályozza, a rögtönítélő törvényszék elé kerül.

Szombathely, 1919. június hó 6-án.

Szamuely Tibor s.k.”

A későbbi fehérterror intézkedéseit durván eltúlzó, a pribékek sorsa fölött évtizedekig (a mai napig) ajvékoló elvtársak úgy tűnik, elfeledték, hogy a 19-es kommunisták miféle cselekedetekkel alapozták meg az ellenük ható későbbi rendelkezéseket. A szombathelyi statárium kapcsán is azon gondolkodtam, vajon az önmagát védelmezni kényszerülő társadalom mit tehet az ilyen dúvadak megfékezésére, ha azon szerencsés helyzet áll elő, hogy felülkerekedhet rajtuk? Teadélutánt, netán álarcos-bálat szervez? Aligha…

 

A Csornáról szerencsésen kimenekült fehérek a kapuvári postamester, Mesterházy Zsigmond segítségével telefon-kapcsolatba léptek Payr Gusztávval, a csornai ellenállás egyik vezetőjével. Lelkére kötötték, hogy legyenek készenlétben, mert, ha Kapuváron megtörténik a fordulat, nekik is haladéktalanul csatlakozniuk kell. Az értesítést telefonon fogják kapni.

Az egyeztetést követően Fertőszentmiklósra hajtottak, értesüléseket szerezni az ellenforradalmi megmozdulás helyzetéről. Ott nagyon kedvező híreket kaptak az antikommunista front helyzetéről – a szentmiklósiak úgy tudták, van elég felkelő, s biztos a győzelem.

Ezek után nem folytatták útjukat Nagycenkre, hanem visszafordultak Kapuvárra.

A kópházi front helyzetéről teljesen félretájékoztatott kapuváriak, kik azt gondolták, a vörösök megtorpanása a kommunisták közeli összeomlásának előjele, a haladéktalan cselekvés mellett döntöttek.

 

Szamuely vonata délután hagyta el Szombathely állomását. A főpribék Kőszegre utazott, hogy kedvenc időtöltésének hódoljon – rögtönítélkezzék. Nem egyedül képviselte a tanácshatalom illusztris személyiségeit – társaságában utazott Korvin-Klein Ottó, a politikai rendőrség vezetője. Nem saját ötlettől vezérelve indult Kőszegre – az ottani kommunista vezetők invitálták, miután az előző esti tüntetést fegyveres erővel elfojtották. Valószínűleg elvhűségüket, megbízhatóságukat és ügyességüket akarták a véreskezű népbiztos előtt demonstrálni ezzel a meghívással. Szamuely pedig ment, vonatán a kérlelhetetlen, sokszorosan gyilkos Lenin-fiúk cinikus bandájával.

Kőszegen mintegy száz főt fogtak le az előző napi megmozdulás résztvevői közül. Felettük kellet a vörös terror legszigorúbb ítéletét meghozni. Szamuely nem sokat adott ez alkalommal a formaságokra. Törvényszéket sem alakítottak, egyedül ítélkezett. Végzéseit (mert szabályos tárgyalás nélkül, ugye, csak végzésről lehet szó) dr. Halász Hirscler József, szombathelyi lakos, kőszegi rendőrkapitány bemondásai alapján hozta meg. Kis híján száz, ellenforradalmárként elé állított kőszegire szabott ki súlyos börtönbüntetéseket.

Dr. Waissbecker Jenő, népfelkelő százados nem volt ilyen szerencsés. Őrá halálbüntetést rótt ki a népbiztos. A százados főbenjáró bűne az volt, hogy az előző esti tüntetésen ellenforradalmi beszédet tartott a Városháza előtt.

Hercsics György, velemi földmíves, 7 gyermek atyja, szintén nem volt a szerencse fia. Őt is halálra ítélte Szamuely, mert a királyt éltető jelszavak hagyták el a tüntetés során a száját.

A népbiztos igen nagyvonalú volt, mert halálos döntéseit nem durva szavakkal hozta a világ és az érintettek tudomására, hanem szimplán, kézlegyintéssel. Szóra sem érdemes, ugye? Bizonyára roppant elegánsnak gondolta ily módon való fellépését…

Terroristáira viszont igaz volt a mondás: „ne szólj, csak ints!” – a szó szoros értelmében, halál-pontosan tudták dolgukat. A két szerencsétlent haladéktalanul falhoz állították. A gyilkosok közül név szerint ismeretesek Kámán József 20 éves, géplakatos, Kovács Lajos 24 éves, terrorista, Löwinger Károly 21 éves, szabósegéd, és Berényi László 22 éves, terrorista. Elkövetésük brutalitására jellemző, hogy dr. Waissbecker Jenő testébe, a kivégző sortűz után még többször belelőttek, s szuronnyal összeszurkálták. Agyonlövése után Hercsics György fejét puskatussal verte szét Kámán József.

Szamuely úgy találta, Kőszeg város lakossága kollektíven felelős az előző napi tüntetésért, ezért egymillió korona hadisarcot (!) rótt ki a településre.

A magyar királyi ítélkezés pedig úgy vélte, a terror közreműködői személyesen felelősek elkövetett rémtetteikért, ezért a következő ítéleteket hozta: Kovács Lajos (más ügyben is) halálbüntetés, dr. Halász Hirschler József 12 év fegyházbüntetés, Kámán József 15 év fegyházbüntetés, Löwinger Károly 7 év fegyházbüntetés, Berényi László 8 év fegyházbüntetés.

A büntetések a Szombathelyi Királyi Törvényszék 1920. jan. 28-án kelt B. II. 1644/20/919. számú, a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1922. jan. 26-án kelt Kgy. 1792/1920.számú, 1920. máj. 4-én kelt Bkgy. 2234/5/1920. és Bkgy. 6435/1920 számú, és az 1920. jún. 22-én kelt Bkgy. 6435/4/920. sz. ítéletekben foglaltattak.

A Népszava másnapi számában nem kommentálta a kőszegi eseményeket. Ellenben közzétette a június 8-ra, Pünkösd-vasárnapra tervezett népgyűlések tervezett helyszíneit. Győzelmi munkás-gyűléseket szerveztek országszerte, mert az az álhír, amit Bernhard elvtárs negyedikén este a soproni Városházán elsütött, hatodikán tényleg valóra vált. Kassát visszafoglalták a magyar csapatok.

Többek között Kőszeg is szerepelt e győzelmi gyűlésekből álló repertoárban. Bizonyos, hogy a Szamuely-verte, hadisarccal sújtott, börtönbüntetésektől alélt város közönsége ájulásos örömmel várta a kommunisták pünkösdi áfium-osztását…

 

Ludányi Rózsa István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>