Ateista

Ateista

Ateista lettem. Mert csak azt látom, hogy a zemberek kizárólag
különböző hitük miatt gyilkolják egymást. Úgyhogy átmentem
reformátusból hitetlenbe. Én a vallási dogmák miatt nem fogok
gyilkolni. Úgyhogy nem marad más, csak az ateizmus. Tudom hogy ez egy kommunista-gyanús dolog, de egy rakás volt kommunista vezetőt, párttitkárt ismertem, akik terroristák, gyilkosok voltak miközben az olasz maffia tagjai is állandóan templomba járnak. De a papok úgy is mutatnak példát, hogy egy részük iszik, meg buzul, meg pedofil is. Ezt nem én mondom, hanem a rendőrségi jelentések. Szóval ateista lettem. Vagy minek nevezik ezt az állapotot. Rákényszerítettek erre a dologra. Ahol én lakom ott nincs is már templom. De egy pap sem szólalt fel még
ez ügyben. A másik helyen ahol lakom, ott meg mindig zárva van a templom kapuja. Nem lettem hitetlen, csak az egyetemes vallásokból kiábrándult. De leszbikus is lettem, mert egy feminista amerikai csajszi azt mondta, hogy férfi emberek keressék magukban női mivoltukat. Én kerestem, de még nőként is a nőkhöz vonzódom. Majd a sitten bejönnek talán a pasik is, ahol nyugdíj meg orvososi ellátás híján tervezem leélni teljes ellátással utolsó éveimet. Hát ha majd már nagyon gatyául érzem magam, akkor majd bebűnözök, amit lelkiismeret furdalás miatt megtehetek ha már ateista leszbikussá tettek. De még ez az állapot is jobb mint a vizet prédikáló és bort ivó pedofil buzik helyzete. Van még egy gondom az egyetemes vallásokkal. Az, hogy azokat már szinte csak a sittesek, nálunk a cigányok gyakorolják, külhonban meg a halálra ítéltek. No én az ilyenekkel sose azonosulnék. Majd legfeljebb akkor, ha sittre küldöm magam. Kénytelen vagyok, mert csak ott tartanak el, mikor már nem
működök. Azon gondolkodom, hogy melyik politikust zúzzam le úgy rendesen. Hát legalább egy életfogytiglani bezárásomig. Undorító minden világvallás, mert mindegyik csak népirtásokat okoz állandóan. Be kellene tiltani mindegyiket. Hitünk akkor is lenne..Mert az el nem fogy.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>