Az iskolarendszer csődje

Az iskolarendszer csődje,

a rendszer csődjének nyilvánvaló tünete

 

Király B. Izabella

Mielőtt az iskolával kapcsolatos sorozatomat folytatnám, el kell mondanom: Pedagógus családból származom. Már kész kertészmérnökként végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, Szegeden. Húsz évig tanítottam rajzot, éneket, kertészeti és háztartási ismereteket (gyakorlati foglalkozást), éveken át vezetője voltam az osztályfőnöki munkaközösségnek. A rendszerváltozás hajnalán egy iskolaszék-tervet dolgoztam ki. Ezzel érdemeltem ki, hogy az MDF Pest megyei listájának előkelő helyéről bejutottam a rendszerváltó országgyűlésbe. Talán azt is érdemes elmondanom, hogy soha nem léptem be semmiféle pártba. Amikor a lakiteleki sátorban tagja lettem a Magyar Demokrata Fórumnak, az akkor még mozgalom volt, később alakult párttá, ahonnan 1993-ban ki is zártak. Még ebben az éven megalakítottam a Magyar Érdek Pártját, amit 2003-ban elsodortak a történelmi események. A feddhetetlenségi eskümet, ma is letehetem. (Parlamenti Napló 1993. 03. 08.)

Érdeklődésem a pedagógusok lázadásával kapcsolatban azért rendkívül nagy, és csak a legnagyobb elismerés hangján tudok beszélni róla, mert meglehetősen jól ismerem az iskolát és a pedagógus-társadalmat. Azok az iskolák, amelyek csatlakoztak a hermanottósok és telekiblankások kezdeményezéséhez, s melyeknek a képviselői ilyen bátran, bámulatra méltóan felemelték a fejüket, valóban történelmet írnak. Az ügy végkifejletétől függetlenül, nagyon fontos, örömteli a felismerés: a pedagógus társadalom, amely általában messzemenően lojális a mindenkori hatalommal, mégsem annyira elmarasztalható. Sőt! (Szabó Dezső a tisztviselőkérdésről 1923-ban írott levelében egyenesen a gyáva, megalkuvó „tanár urak” felelősségét is felveti a trianoni tragédiában. Édesapámat se a tantestületének szolidaritása mentette meg 1957-ben a statáriumtól, hanem egy kommunista rendőr-százados, aki egyik kiváló tornász tanítványának az édesapja volt.)

Különös figyelmet érdemelnek azok az iskolaigazgatók, akik szembefordultak a hatalmi önkénnyel, és igazságuk biztos tudatában a leghatározottabban kiállnak a még csendes többiekért is. A bátorság-vírus azonban fertőz! Egyre több iskola, diákok, más ágazati szakszervezetek, az ország apraja, nagyja csatlakozik, és tesz, vagy szorít a sikerért. A hatalmi arrogancia, már egyre több fidesz-hívőben is okoz kognitív disszonanciát.  S ne felejtsük: mindezt egy egyszerű, fekete ruhás nővér, Sándor Mária megjelenése indította. (Valahogyan elkerülte a hangulatjelentő közvélemény kutatók és más figyelő szervek figyelmét egy ilyen eshetőség. Ide illik Keszthelyi Zsolt pár verssora: Intés láthatatlan árnyainknak: Tudjátok, hogy mit írunk, gondolunk és fónozunk,/ s mégis sose tudjátok meg a fő titkunk,/  szívörömünk, lélek-szabadságunk, / ami meg nem tudható, s nem is tudakolható, mivel nem információ, hanem tartalom…”) 

„A jelenlegi tüntetéseket szervező, valamint a sztrájkot kilátásba helyező szakszervezeti vezetők szándéka nem a pedagógusok érdekeinek érvényesítése, hanem a kormány gyengítése.” – nyilatkozta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke. Kérdezem: Mi a baj azzal, ha gyengül, sőt bukik egy olyan kormány, amely semmibe véve a közérdeket és közakaratot szembe megy a közérdekkel és közakarattal? Amúgy meg nem a pedagógus szakszervezetek indították a pedagógus lázadást, hanem gyakorló pedagógusok. A szakszervezetek pedig teljesítették a feladatukat, segítséget nyújtottak, és lehetőséget adtak ehhez az elmúlt évtizedekben egyedülálló tömegrendezvényhez. (A szakszervezeti vezetők viselkedése – ott vagyok a kerekasztalban, nem vagyok ott, máshol vagyok – egyértelműen rávilágít arra, hogy óriási nyomás alatt, zsarolások, esetleg fenyegetések hatására maguk sem tudják, meddig merjenek elmenni. Bármi történik a közeljövőben: Mindkét szakszervezetet megilleti az elismerés és a köszönet a február 13-ért!)

A február 13-ai tüntetésnek köszönhetően a hatalmi politizálás (hatalom-ellenzék bundameccse, a kollaboráns ellenzéki sajtó trükkjei) teljes valóságában láthatóvá válhatott azok számára, akik nem teljesen vakok. Hol vannak már a hírekből a hermanottósok és telekibalankások? A 16 és 25 pontos követelések? Sándor Mária csöndje és a fekete-fehér szalag? Most nyomulnak és nyilatkoznak a semmi pártok, semmi szervezetek! Semmi emberek! A mai és a múlt rendszer sztárjai! Kockás inget húznak, abban pózolnak. Szinte hallom a régi nótát: „Miénk itt a tér…” Mégis, kié?

 

Kognitiv disszonancia

Király B. Izabella (Kötött Kéve 2001. Vizitáj 29. 4. szám)

 

A pedagógiai pszichológia jól ismeri azt a jelenséget, melyet a tudomány cognitiv disszonancia, az értelem zavara fogalommal jelöl. Ha egy megrögzött világnézetet, egy szilárdnak, megbízhatónak hitt gondolat- és fogalomrendszert, egy megszokott életvitelt, társadalmi körülményeket új ismeretek, természetes vagy erőszakos változások, akár egyes magában álló tények, jelenségek, egyes mozzanatok (akár egy véleményformáló ember kézlegyintése, ajkbiggyesztése vagy igenlése) hirtelen megzavarják, az egyes ember fejében, lelkiállapotában, egész lényében minden átmenet nélkül gyökeres változások következnek be. Szemei egyszerre felnyílnak olyan világosságnak, amilyenről ezelőtt sejtései sem voltak. Ez megnyugtató, boldog kielégülés. A változások azonban gyakran katasztrofálisak, és a személyiség összeomlik.

1.Van, aki képtelen átrendezni gondolatait, nézeteit, az életét és

– belebolondul (depresszióssá válik) – közömbössé-, – agresszívvá válik.

2.Van, aki képes átrendezni gondolatait, nézeteit, az életét, mert

– egész személyisége rugalmas, alkalmazkodó, – nézeteinek, gondolatainak korábbi rendszere laza, felszínes volt, – eleve sejtései, aggályai voltak, ezért az új ismereteket örömmel, könnyedén beépíti gondolatainak rendszerébe, egész életvitelébe.

Képzeljük el azt a lelkiállapotot, amikor valaki megtudja, hogy a gyermek, akit sajátjaként nevelt fel, egy másik férfi gyermeke, hogy a szülei nem a vér szerinti szülei, hogy az amerikai űrhajósok talán nem is jártak a Holdon, hogy a kommunizmus nem az egyedüli üdvözítő rendszer, hogy Amerika nem maga a Paradicsom, hogy Szaddam Huszein nem diktátor, hanem iraki hazafi, hogy Szent István soha nem írt intelmeket Imre fiához, hogy Zrínyi Miklóst nem a vadkan, hanem a császári kamarilla bérgyilkosa ölte meg, hogy a nemzetiként tisztelt pártvezér ellenséges titkos-ügynök, hogy megtagadott apja mégsem volt hazaáruló, hogy megtagadott nemzete mégsem háborús bűnös…

Nyugodtan nevezhetjük korunkat a globalizálódott hazugság korának. A töméntelen hazugság lehet az egyik oka annak, hogy a Föld lakosságának több mint fele búskomorságban szenvedő lelki beteg. 2001. áprilisában már világnapot is rendeztek a depressziósoknak. Az e témával foglakozó rádió- és tévéműsorokban természetesen a valós okokat nem feszegették, így a megoldáshoz sem juthattak el. A bűnösök leleplezése és a számonkérés is elmaradt. Pedig nem láthatatlan sátáni erők tesznek bennünket tönkre. Nagyon is jól látható emberekről van szó.

(Előző heti lapszámunk 9. oldalán A hermanottósok történelmet írtak címmel megjelent írás szerzője is Király B. Izabella. Neve a cikknél lemaradt, amiért a szerzőtől is és kedves Olvasóinktól is elnézést kérünk.)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>