Bender-log – A fosztogatás az átalakítás ideje alatt is zavartalan

Bender-log

A fosztogatás az átalakítás ideje alatt is zavartalan

 

 

Miután vége a jó időnek és előkerültek a melegebb holmik, ezek jobban elbírják a plecsniket is. Olyanokat, mint amilyen a néhai Brezsnyevnek és társainak a mellkasát tarkította. Nem véletlen, hogy a Bender-logoknál is ilyenkor hullik az éremeső. A minap a kakadu frizurájú kis-nagy Bender-log az elődjének mellkasára aggatott valami fényes tárgyat, úgymond a kínai majmokkal való barátkozás jutalmául. A fa tetején tenyésző Bender-logok körében felvetődött az a javaslat, hogy segítsék elő a kis államok önállósodását, mert lassan nem lesz milyen címen adakozni. A francia becsületsüllyesztő rend már foglalt, azt csak a legnagyobb hazaárulásokért adják. A Szovjetunió megszűnt, így a szovjet-magyar barátságra sem lehet már hivatkozni. A Panama díj a volt pénzügyéré, a megbokrosodott lajcsié, aki még táncra is perdült, sőt a korábban utált ibolykának is kezet csókolt, csakhogy a felszínen maradjon, hiszen tudjuk, hogy egy csatornába sok minden belezúdul és észre sem veszi a majomparádé, s már kanális bűz terjeng körülötte. A fő Bender-log csapatnak most azért fő a feje, mert keresniük kell olyan országokat, amelyek eddig még nem szerepeltek az éremgyűjteményükben, hogy az alattvalóknak ne váljék gyanússá a nagy osztogatás. Majdhogynem fosztogatást írtam, de hát az már nem is gyanús, az egyenesen tény. A mostani várományosok között szerepel egy vadakat terelő juhász is, aki még körül is metéltette magát, csakhogy megkapja a védelmi pozíciót. Aztán láss csudát, minden csak három napig, na jó, három évig tart, mert erről a vadakat terelő juhászról is kiderült, hogy farkasbőrbe bújt bárány, akit a falka kiebrudalt maga közül, mert nem jól fújta a furulyáját. Neki az egyik Bender-log tag a Katar-díjat javasolta. Igaz, kissé sántít a közmondás, hogy Katarj kurta, de hát ilyen apróságokra most ki figyel oda. A lényeg, hogy ő is kapjon már valamit, elvégre igen nagy szolgálatot tett a mostani Bender-log fajnak, s a hálátlanság pedig nem szép. Elődje az ostoba kató már megkapta a Sánta-Kata díjat, hiszen nála is bevált a közmondás, ha hazug az ember, akkor a sánta kutyánál előbb lelepleződik, kivált meg ha még sánta is, hát akkor csak rá kell nézni. – Azért a saját házunk tájáról se feledkezzünk meg, javasolták az alvezírek, mert plecsni ide, vállveregetés oda, már hogy jön az ki, hogy a volt ellenfeleknek, akik most már barátok, de még azt kell mutatniuk, hogy semlegesek, szóval ezeknek több fém billeg a mellkasukon, mint azoknak, akik osztogatják. Mindjárt javasolták is, hogy alapítsanak hegedűs-díjat, amit azoknak osztogatnak, akik a legjobban el tudták hegedülni a közvagyont. Ezt az ötletet azonban levették a napirendről, mert ahogy utána számoltak, kiderült, hogy az államháztartás összes bent ragadt forintját felemésztené még sárgarézből legyártva is az érme, annyi a várományosa ennek az elismerésnek. – Mit szólnátok hozzá, ha létrehoznánk egy kelemen-díjat? – vigyorgott a sunyi képű, felvetve, hogy a köznép úgy sem gondolna a kőművesekre, minek utána a legnagyobb ingatlanbegyűjtőket részesíthetnék előnyben ezzel az elismeréssel. Mert nem mindennapi erőfeszítés kell ám ahhoz, hogy a bandatagok szeme előtt úgy kell csűrni-csavarni az aktákat, hogy a gordiuszi csomót még karddal se lehessen megoldani. Nem is vállalkozik senki rá, ezért szabad a gazda továbbra is: amit elpanamáztak nappal, visszavették éjjel, s aki szólni mer, úgy jár mint a kelemen neje: be lett falazva. Igaz, egy kicsit szerencsésebb a mai történet, mert élve, s nem halva került fogságba, bár ki tudja, hogy melyiknek volt egyszerűbb a sorsa. Aztán itt van a raszputyin-díj, amelyet már réges-régen oda kellett volna adni a sintérnek és csapatának, elvégre ők már negyed százada zavartalanul küzdenek, elhárítanak, leszerelnek, bevisznek, kiengednek, beszednek, kiadják, elszámolnak, felszámolnak, szóval a legnehezebb feladatot végzik. A szemek előtt úgy mozogni, hogy tanú ne maradjon egy sem, ez pestiesen szólva sem semmi. Negyed század! Sóhajtott fel a fő Bender-log vezér! Mi még csak a maltert kevertük a soros iskolában, amikor a sintér csapat már régen készen állt a feladatra. Csak azt a kezdetet, csak azt tudnám feledni! De hát a sors útjai kifürkészhetetlenek, meg az sem árt, ha ilyen hétpróbás perzekútor vigyázza soraikat, hiszen ha nem nézné elvi-szemmel a Bender-logokat, akkor még egymástól is többet emelnének el, mint eddig, az pedig hová vezetne? Hová-hová? Hát oda, hogy majd kétmillió forintos benzinpénzt kellett így is kifizetni a bandatagoknak azért, hogy az egy éves utazási költségeiket fedezzék. Ebből jutott londoni szállodára, meg dél-amerikai barátnőkre, a kevesebb összegből dubai táncosnőket fizettek. Szóval zajlik itt is a rivalizáció. De ha már az elismerésnél tartunk, eszébe jutott a sok herének, hogy a főnökük se maradjon ki a szórásból, neki is kellene valami kiemelten kiemelt érme, hadd villogjon a pórnép előtt, amikor közéjük ereszkedik. A francia díj már megkopott, a sorost nem ajánlatos előszedni, a múlt rendszer adományait már elvitte az ószeres, szóval kellene valami méltó, valami egyedi, ami csak a mindenkori Bender-log királyt illeti. Akkora volt a csend, hogy harapni lehetett, mígnem a sötét képű a homlokára csapott: – Megvan. Legyen az övé a faló-díj. Ez olyan szürrealista. Ha akarom, ő a trójai, de ha köztünk lesz szólva, akkor meg a folyton éhes szerzési vágy sem kutya, az egyebekről nem is beszélve. Mert egy vezérnek mindenben elől kell járnia. – Jó, jó, de melyik fal elé állítsuk oda ezt a falovat, már csak jelképesen is, amikor az érmét elkészíttetjük? – okvetetlenkedett a mindig aggódó erőtlen forrás díszpéldánya. – Hiszen a kínai fal már nem divat, a másik… Ki ne mondd! – üvöltöttek rá egyszerre vagy tucatnyian? Ha nem akarsz sírni, akkor maradj csendben – intette le a sötét képű, s látva, hogy mekkora dilemma elé állította magukat, revideálta javaslatát: Legyen hintaló-díj. Ez méltán jellemző ránk, ezért aztán senki sem szólhat meg bennünket. A ló ugye magyar ősállat, hogy ide-oda billeg az a hintaló, hát ennek az a szerepe, a legelő jó kövér, ezt tudják a testvéreink is, meg aztán ezt a népet már legeltetni sem kell, megél a jég hátán is, szóval ez az igazi üzenet a gazdáink felé is. S hogy teljes legyen a kép, gyorsan megszavazták, hogy a jövőben az elismerés adományozáskor új indulót játszatnak, mert amíg az előző csapat a juhásznak jól van dolga refrénjére masírozott, ezen túl a rátóti legények lesz az indulójuk. Mert hát ezzel vissza is utalhatnak az elődökre, hiszen libalopásban ők jártak az élen. De a második strófa szerint a rátóti legények, hej de nagyon szegények, pénzért nyúl a zsebébe, azt tökmag akad a kezébe! Hát ez meg az alattvalóknak szóló üzenet. S amíg ezen rágódnak, meg népszavazást iratnak ki, hogy most a tökmag vagy a libapárt sorsa nehezebb, addig a fa tetején a fosztogatás, akarom mondani privatizálás zavartalanul folytatódhat.

Saulus

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>