Bender-log – A telhetetlen kecske

Bender-log

A telhetetlen kecske

 

Volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia meg egy kecskéje. Azt mondta egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:

-Hajtsd ki fiam a kecskét térdig érő fűbe, övig éri vízbe, hadd egyék, igyék, amennyi belé fér.

Kihajtja a legény a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ehetett, ihatott, amennyi belé fért. Este, mikor a legény haza hajtotta a kecskét, kérdi a szegény ember:

-No, édes kecském, ettél-e, ittál-e?

Felelte a kecske: – Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen, szomjan, azzal vagyok ma is, amit tegnap kaptam.

Eléveszi a szegény ember a fiát, jól megnadrágolja, hogy mért nem hajtotta a kecskét térdig érő fűbe, s övig érő vízbe. Eleget mondta a legény, hogy hazudik a kecske, mert evett, ivott elegendőt, de hiába mondta, hiába esküdözött, a szegény ember a kecskének hitt, nem a fiának. Másnap a középső fiút küldötte el a kecskével. Annak is meghagyta erősen, hogy hajtsa térdig érő fűbe, s övig érő vízbe. Kihajtotta az is térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Annyit evett-ivott a telhetetlen kecskéje, hogy majd megrepedt a bőre. Hanem este, mikor a szegény ember azt kérdezte: – Édes kecském, ettél-e, ittál-e? – megint csak azt válaszolta: – Nem is ettem, nem is ittam, majd elvesztem étlen, szomjan, ma is csak azzal vagyok, amit tegnap kaptam.

Hiszen volt ne mulass! Csúnyán kikapott a második legény is. Harmadnap a legkisebb legény hajtotta ki a telhetetlen kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ahogy az apja parancsolta. De este, mikor a szegény ember kérdezte: – Ettél-e, ittál-e édes kecském? – megint csak azt felelte: Sem nem ettem, sem nem ittam.

Majd elvesztem étlen, szomjan, most is azzal vagyok, amit tegnap kaptam.

Hej, megmérgelődött a szegény ember. De már a legkisebb fiát nem verte meg, hanem elévette a kést, s megnyúzta a telhetetlen kecskét. Hiszen most majd meglátja, hogy igazat beszélt-e a kecske. Az ám! Csakhogy mikor féligre megnyúzta, kiszökött a keze közül a kecske, s uccu neki, szaladt, mintha a szemét vették volna. Szaladott a kecske, árkon, bokron át, erdőkön, mezőkön keresztül, s addig szaladt, amíg egy rókalyukat talált, s abba nagy hirtelenséggel belebújt. Egyszer megy haza a róka, benéz a lyukon, s látja, hogy egy csuda szörnyeteg állat van az ő házában. Mit csináljon szegény róka? Nem mert bemenni a tulajdon házába. Éppen akkor arra vetődik a farkas koma, s kérdi: – Mit csinálsz róka koma?

-Jaj, lelkem, farkas komám, ne is kérdezd! Valami csuda szörnyeteg állat van a házamban. Nem tudom, mi lehet.

Hiszen majd megnézem én – legénykedett a farkas, – s kikergetem onnét. Benéz a farkas a lyukon, s kérdi: – Hé ki vagy itt.

Visszamekeg a kecske: – Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. – Dübüdübü, lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!

Bezzeg a vitéz farkasnak is inába szaladt a bátorsága. Visszakapta az orrát, s mondta: – De már én be nem megyek, róka koma, mert sok mindent láttam, de ilyent még soha.

Aközben odavetődik egy őz, s mondják ennek is, hogy valami csuda szörnyeteg állat van a róka házában. Beszól az őz is: – Ki vagy itt, hé!?

Visszamekeg a kecske: – Én vagyok a félig nyúzott bakkecske, dübüdübü lábammal, döfi-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!

Hiszen nem kellett, hogy kétszer mondja, az őz ugyan be nem ment. Jött aztán egy nyúl. Ez is csak úgy járt, mint a többi. Végezetül jött egy tövis disznó. Kérdi: – Hát, ti itt mit csináltok? Elpanaszolják neki, mi is történt.

-Hiszen majd kikergetem én, akármilyen állat légyen – mondta a tövis disznó. Beszólt a lyukon: – Ki vagy itt, hé?!

Visszamekegett a kecske: – Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübüdübü lábammal, döfi-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!

Na, a tövis disznó meg nem ijedt ettől a beszédtől. Begurult a lyukon, jól össze-vissza szurkálta a kecskét. Bezzeg, hogy mindjárt kiugrott a kecske. Hanem, ahogy kiugrott, mindjárt közrefogták, széjjel tépték. A húsát egymás közt atyafiságosan elosztották, megették. Csak a belét tette el külön magának a róka koma. Még jóformán meg sem ették, azt mondja a farkas a rókának: – Komám, én éhes vagyok!

-Tudod mit komám – mondja a róka – együk meg, akinek köztünk a legcsúnyább neve van.

-Jól van – mondja a farkas – hadd lám csak: Farkas-barkas szép név. Róka-bóka szép név. Őz-bőz szép név. Nyúl-bul szép név. Tövis disznó, jaj de csúf név! Megették a szegény tövis disznót, hogy még egy tövis sem maradt belőle. Hanem, ahogy megették, megint mondja a farkas: – Róka koma, én éhes vagyok!

-Bizony, ha éhes vagy, koma, együk meg, akinek a legcsúnyább neve van köztünk.

-Jól van – mondja a farkas – hadd lám csak. Farkas-barkas szép név. Róka-bóka szép név. Őz-bőz szép név. Nyúl-bul, jaj be csúf név. Megették a nyulat is. s megették utána az őzet is. na mármostan ketten voltak. Farkas-barkas, s Róka-bóka.

Fogja magát a róka-bóka, eléveszi a kecske belét, s enni kezdi. Kérdi Farkas-barkas: – mit eszel, Róka-bóka?

Azt mondja Róka-bóka: – Én bizony kiharaptam a hasamat, s megeszem a belemet.

-Ha éhes vagy, Farkas-barkas, te is harapd ki a hasadat, s edd meg a beledet.

Bolond Farkas-barkas kiharapta a hasát, de meg is döglött abban a minutában. Akkor aztán Róka-bóka megette a Farkas-barkas húsát is. Így volt, vége volt, igaz volt.

*

Aki jártas a nagypolitikában, érti, miről is van itt szó. A tolvaj népség, mikor már nem tud honnan lopkodni, elkezdi megnyúzni a nálánál kisebb hatalommal bírót. Hány ilyen félig nyúzott kecske rohangál közöttünk, s akik felveszik velük szemben a harcot, hányan járnak úgy, mint a tövis disznó. Gondoljanak csak az olajszőkítéses gengszterekre és a leszámolásos bűnügyekre. Aki igyekezett megszabadítani a népet a maffiózóktól, hamar úgy járt, mint a tövis disznó. Vagy felrobbantották, vagy valahol földbe döngölve akadtak rá. Mostanság pedig, miután egyre kevesebb a lopni való, hiszen túllopták magukat, hát egymást falják fel ezek a hiénák. Nézzék csak a hagyó és egyéb pereket. Legutóbb pedig a fideszes képviselőt, aki elásta és be is betonozta a neki kölcsönző „barátot”. S ha végképp nincs mit tenni, hát nem saját farkukba, hanem saját belükbe harapva igyekeznek túlélni ezt a mai rendszert. Csak hát – ahogy a dalszöveg is hirdeti – az egyiknek

sikerül, a másiknak nem.

 

Saulus

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>