Cinkos némaság

Cinkos némaság

 

Hazánk tudatos, előre eltervezett kifosztásában bizony mindenki bűnrészes, aki a legkisebbet is tehetné ellene, mégis gyáván hallgat, vagy csak közömbösen félreáll. A különböző pilótajátékok voltak a ’90-es években a főpróbái a mai állapotoknak, amikor is a Microcerrel kezdve, majd a Tribuszerné-féle ügylettel folytatva kipuhatolták, hogy mennyi tartaléka is lehetséges még a magyarságnak, mennyitől kell megfosztani azért, hogy a gerincét megtörjék. A Tribuszerné-féle pilótajáték szálai pedig már egészen a rendőrség legmagasabb köreihez is elvezetett, hiszen a megyei rendőrfőkapitány élettársa volt az egyik, aki a BM-en belül is szervezte a pénzgyűjtést. De ott olvashatták a későbbi földművelésügyi miniszter nevét is első körben a pénzgyűjtők között, s még sok más „híresség” neve is felmerült, köztük Bokros Lajosé, aki a Bankár Kft-jén keresztül „segítette” a befektetések legalizálását. Hogy egyik sem ütötte meg a bokáját, sőt, többen közülük egészen a miniszteri bársonyszékig feljutottak, elég figyelmeztetés lehetett volna, de a mammon szelleme ekkorra már sokakat megfertőzött. Azóta számtalan más csalássorozat is útjára indult, köztük a Baumagosoké már 40 milliárd forint fölötti csalásról szólt, a London Brókernél, amelynek háza táján csak most robbant egy kis petárda, itt már másfél évtizede gyilkosságoktól is hangos volt ez a pénzgyűjtő szervezet. De sorolhatnánk a Duna Investtől kezdve bármelyiket. A közös bennük az, hogy valamennyit tudatosan az egyszerű és hiszékeny emberek becsapására, pénzük lenyúlására hozták létre. Állami segédlettel. Mert bárhogy szépítgetik is, bizony a március 15-én magas állami kitüntetést kapott Szász Károly és csapata nemhogy hibás, de bűnös mindazért, ami itt megtörténhetett, hiszen súlyos mulasztásos törvénysértés terheli ténykedésüket, ha a szándékosság nem is bizonyítható. A pénzügyi felügyeletnek a folyamatos ellenőrzése mellett, hogy mindez megtörténhetett, az egyet jelent: ezek a fizetett forradalmárok nem a hivatali kötelességüknek megfelelően dolgoztak. Avagy ki tudja. Lehet, hogy ezért titkosítják folyamatosan a kirobbant botrányos ügyletek aktáit, mert éppen erről szólt a megbízatásuk? Tény, hogy mára sok százmilliárd forint tűnt el a befektetők számláiról. Az csak külön hab a tortán, hogy állami pénzekkel is hazardíroztak, ami, bárhogy szépítgetik is a történteket, bizony a sikkasztás tényét kimeríti. Hiszen tőzsdére, szerencsejátékra vagy bármiféle kockázati tranzakcióra az adóból beszedett közpénzeket egyetlen törvényi felhatalmazás sem tesz lehetővé. Aki ezt mégis megteszi, a pénzügyi fegyelmet súlyosan sértve sikkasztást, számviteli fegyelemsértést és még jó néhány jogszabályt sért. És mi van most helyette? Tördelik a kezüket, hogy eltűnt a sok-sok közpénzes milliárd. De nem baj, majd „állambácsi” konszolidálja őket. Ha egy kicsit komorabb az ember, azt is feltételezheti, hogy bizony összejátszottak és igyekeztek minél magasabb összegeket feltenni a tétre, hiszen az állam úgyis visszaadja, az „eltűnt” milliárdokból pedig lehet majd osztozkodni. És itt van a hazai pénzügyi botrányok legaljasabbika, a devizahiteles akció, amelyről még mindig nem hajlandók kimondani, hogy szándékos megtévesztésen alapuló, bűnszövetkezetben, maffia módszerekkel elkövetett bűncselekmény a magyarság ellen! Még mindig hitegetik, megosztják, elhallgattatják a károsultakat. Igyekeznek mindenféle trükkökkel széthúzni a fizetendő összegek értékét, hogy ne egyszerre robbanjon ismét a bomba, szakaszosan, egymástól elszigetelten úgyis erőtlenné fog válni az egész tranzakció. Rászabadították ezeket a pénzügyi hiénákat a nemzetre, amelyből egy elég nagy létszámú réteg, akik a mindenkori hatalom hátvéd szerepét felvállalták, gazdagodott meg belőle, a vezéreket, Csányival az élen pedig állami elismeréssel jutalmazva biztosították, hogy minden rendben van, „a királynőt megölni nem kell félni a kegyetlen megtorlástól!”. A sok szerencsétlen kifosztott pedig hol a pénzintézetek előtt, hol pedig a különböző jótékonykodó ételosztásoknál tolong, hogy legalább föl ne forduljon még egy kis ideig, amíg a remény élteti, hogy talán visszakap valamicske morzsát az ellopott, elsikkasztott pénzéből, hogy utódainak talán még biztosíthatja a megélhetéséhez szükséges feltételeket! Nézzék a képeket és szégyellje mindenki magát, aki hagyta, hogy ez az egykor virágzó haza idáig jutott. Azok is, akik még hisznek a politikusoknak, a pártoknak és főleg a bankoknak, akik még mindig ott tartják a pénzüket ezeknél a maffiamódszerekkel ránk rontóknál, hogy legyen erejük további embertársaikat is kifosztani, hiszen még nem írhatják ki a húsvéti feltámadás előtti megnyugtató üzenetüket: BEVÉGEZTETETT!

Hogy ez soha ne is következzék be, végre el kellene kezdeni gondolkodni!

R.M.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>