„De nagy lelked tüzét, az Eszmét, Cifra, hideg lobogás takarja”

„De nagy lelked tüzét, az Eszmét,
Cifra, hideg lobogás takarja”

 

„…ha a Petőfi keresők semmit sem találnak, akkor ez fiaskó; ha Petőfi helyett mást hoznak haza, akkor ez botrány; ha pedig magát Petőfit hoznák haza, akkor úgy sem hiszi el senki…” Mikszáth Kálmán

A mi magyar sorsunk már csak ilyen, ahogy jó száz esztendővel ezelőtt Mikszáth Kálmán jellemezte. Hiszen az akkori média is kézi vezérléssel butította a nemzetet, s az azóta eltelt esztendők során ez a helyzet csak egyre romlott. Ma pedig már az első számú hatalmi tényezővé nőtte ki magát. Ezt tapasztalhattuk Petőfi Sándor újratemetésekor is, két héttel ezelőtt. Annyi hazugság, annyi tiltakozás, gúnyolódó megjegyzés, felháborodást színlelő megszólalás még nem hangzott el az utóbbi évtizedekben, mint lánglelkű költőnkkel kapcsolatosan. Ami megint csak azt bizonyítja, hogy a Morvai Ferenc által életre hívott Petőfi Bizottság igen is jó úton halad. Ha nem találta volna meg halhatatlan költőnk földi maradványait, agyonhallgatnák, vagy elintéznék egy kézlegyintéssel. De akkor, amikor már titkosszolgálati eszközöket is bevetnek, amikor ügynökök hadát uszítják rá, egymást érik a megfélemlítések, merényletek, ezek csak abban erősíthették meg a Megamorv Petőfi Bizottságot, hogy folytatniuk kell a küzdelmet. 2015. július 17-e egyszer még a magyar történelembe is úgy vonul be, hogy végre a magyar nemzet megcselekedte, amit megkövetelt tőle a haza. De addig még a sok percemberkével, a sehonnai bitangokkal és gáncsoskodókkal meg kell küzdenie e hazának. Hogy kik is azok, akik ítéletet mondanak Morvai Ferencről és csapatáról, a 27 éven át tartó rendíthetetlen küzdelmükről, arról az önként vállalt küldetésről, amelyhez a hatalom egyetlen fillért sem, csak áskálódást, aljasságot, megfélemlítést adott? Néhány ízelítőt érdemes csokorba gyűjteni erről. A legszégyenteljesebb annak az embernek a személye, aki hat éven át vezette a magyar tudományos akadémiának csúfolt intézményt, amelyet egykoron valóban igaz magyar lelkű honfiak hívtak életre. Igen, Glatz Ferencről van szó, aki azt sem érdemli meg, hogy a nevét leírjuk. Hogy miért? Itt az idézet, amelyet a Magyarok Krónikájában vetett papírra: „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában.” (Budapest 1996. 9. oldal.) Aztán ahogy az ajánló – talpnyaló – csapat erről vélekedik: „Nemzeti történelmünk és művelődésünk nagy, összefoglaló kötete minden magyar család könyvtárának értékes és pótolhatatlan darabja.” Hát igen! Így kell egy nemzet történelmét elvenni, hogy ne csak testén, de lelkén is maradéktalanul uralkodni tudjanak! Csoda hát, ha ez a hazátlan csorda, ha tehetné, egy kanál vízben megfojtaná Morvai Ferencet? Hiszen 27 éves küzdelmével éppen azt cáfolta, amiért ezek kis- és nagydoktorit, s a jó ég tudja, milyen címeket akasztgattak egymás nyakába, kitüntetgették, istenítették önmagukat. Na persze, igen jó pénzért és hihetetlen „tiszteletért”, amelyet megköveteltek a sok bólogatójánostól. De ez a személy azóta is a magyar történelemhamisítás vezére, hiszen az MTA elnöki székéből egyenesen az MTA Történettudományi Intézete igazgatói trónjára pottyant. S gyorsan meg is hálálta gazdáinak a kinevezést. Egy interjúműsorában nem restellte kijelenteni, hogy: “A magyarok szeretnének hazudni maguknak egy dicsőséges és

nagy múltat, mert jelentéktelen, primitív, elmaradt barbár senkik.”

Na ezért kapta meg egyebek között a Széchenyi-díjat is, hogy szegény Széchenyi Istvánunkat, ha lehet, még jobban megalázzák. A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét pedig „– A magyar tudomány konszolidációjáéért és kutatói munkásságáért” akasztották a nyakába. A Prima Primissima díjat “A magyar történettudományban végzett kutatói munkásságáért” adományozták. Míg Budapest, majd a Kaposvári Egyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a díszdoktori címet is kiérdemelte, a számos állami és egyéb plecsnik mellett. Nos tehát, tiszteltnek egyáltalán nem nevezhető akadémikus uraimék és hölgyeimék, akik díszmagyarba öltözve hajbókoltok egymás előtt! El tudjátok viselni ezt a gyalázatot? Nem háborog a lelketek? Nem forog a gyomrotok?! Legalább azoké, akik úgymond nemzeti „érzelműek”, mert tetteikben egy sem az, lehet akármilyen sikeres professzor, irodalmár és egyéb! Ha képes eltűrni ilyen személyt maga között a rangért, a címért, és természetesen az anyagi juttatásokért, akkor ő sem különb, álljon bár a politikai rangpaletta akármelyik oldalán! A magyartalanított akadémia immár 2015. július 17-én is beállt abba a sorba, amelyet nagy elődjük,

Trefort Ágoston kijelölt számukra: (Trefort 1877-ben – mint vallásügyi és oktatási miniszter, 1874-től az MTA igazgatója ) „Én az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonságra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.”

S a nyári melegben, hogy ne feküdje meg senki gyomrát a nehéz étel, könnyítésként még egy példa. Amikor a Megamorv Petőfi Bizottság Egyesülete 1989. július 17-én Barguzinban megtalálta Petőfi Sándor földi maradványait, a küldöttség tagja volt egy bizonyos Kardos Lajos is, mint rádiós tudósítő. Morvai Ferencék még javában azt tárgyalták, hogy a nagy örömhírt hogyan vigyék haza, mi lesz a legfontosabb teendőjük, amikor ez a jóember már telefonon lejelentette, hogy kamu az egész, egy női csontvázra bukkantak Barguzinban. Na nem minden érdem nélkül, hiszen államtitkári poszt várományosa lett ezért a cselekedetéért, amely rémhír még ma is elevenen él az elbutított tömegben, aki nem lát túl az orrán. Hiszen teljesen mindegy ma már, hogy ki mit hazudik, Petőfi Sándornak kell, hogy legyen egy emlékhelye éspedig a szülői sírboltban vagy legalább annak közelében. De, mert változtak az idők és ma már más szelek járnak, vagy ki tudja, milyen megfontolásból, a temetés napján a tisztelgő tömeg között a riporter rábukkant Kardos Lajosra is, aki a kérdésére válaszolva kijelentette: Hiába zárta őt ki Morvai a bizottságból (Miért, ekkora hazugság árán még maradt volna?), ő akkor is itt van, mert Petőfi Sándor temetésére minden magyar embernek el kell jönnie fejet hajtani. Na most, tessék hányni! Ilyen a mi szabadelvű-liberális-zsidesz-fidesz-szadesz-maszapos agyonpolitizált jelenünk. Hogy ebből hogyan lesz kiút, az ma még rejtély, de hogy lesz, erre Petőfi Sándor szellemisége a garancia.

 

Rozgics Mária

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>