Élni vagy létezni? – 12. Foton-retúr

Élni vagy létezni?

  1. Foton-retúr

 

12 mól mennyiségű, 490 nanométer hullámhosszú foton tehát 1 mól mennyiségű hidrogént képes a széndioxid redukciójának során a szénhidrátokba bekötni, a fotoszintézis folyamatában. A természet törvényei szerint a kémiai reakciók az egyenlőség mindkét irányába végbemehetnek – attól függően, hogy melyik irányba való folyásuknak kedveznek a környezeti feltételek. Amennyiben az asszimilációs formulát megfordítjuk, a disszimiláció alapját tudjuk felírni.

CH2O + O2 = CO2 + H2O + E

Az anyag- és energia-megmaradás törvénye szerint, az itt felszabaduló energia mennyisége pontosan megegyezik az asszimilációhoz felhasznált fotonok energiájának mennyiségével.

Ez az élet körforgásának megújuló, ciklikus energetikai alapja.

A fény konzervált energiája ily módon képes erővel ellátni a fény közvetlen hasznosítására nem képes élő szervezeteket is. Ugyanis minden élő organizmus disszimilál, de csak az arra alkalmas, chloroplasztokkal rendelkező szervezetek fotoszintetizálnak.

A földi körülmények között szabadenergiával nem rendelkező víznek és széndioxidnak vissza kell jutnia a természetbe, hogy a növények vegykonyhájában azután ismét felhasználható szabadenergia-tartalommal bíró szénhidrátokká redukálódjanak.

A következőkben kénytelen leszek néhány idegen szót, szakkifejezést használni, ha korrekt módon akarom elmondani, hogyan is működne a szervezetünk a Terv szerint. Ezért előre elnézést kérek a Kedves Olvasóktól – de higgyék el, nem tudálékoskodni akarok. Egyszerűen arról van szó, hogy a létezésünket érintő alapvető biokémiai és sejtélettani folyamatok ismertetésére nem használhatok más kifejezéseket, mint amit a tudomány elfogad és alkalmaz. Azt gondolom azonban, hogy ennyi erőfeszítést megér szervezetünk teljességének, harmóniánk egészének megértése.

A sejtek oxidációs rendszere, értelemszerűen, egészen más felépítést kíván meg, mint a redukciós rendszer. A folyamatot, mely a fotoszintézis során a szabadenergiát a szénhidrát-csomagokba bekötötte, fordítva kell végrehajtani. A megfordított irányú reakció kivitelezéséhez egészen más környezeti feltételeket kell biztosítani.

Az eukarióta, következésképpen az emberi szervezet sejtjeiben ezt a folyamatot a mitokondriumok végzik. E sejt szervecskék fő feladata a légzéshez kötött ATP-előállítás. (Az ATP – adenozin-trifoszfát – magas szabadenergia-tartalmú kémiai vegyület, az élő szervezetek „akkumulátor-molekulája”.) A szabadenergia-tartalmat a foszforsav-gyökök beépítése révén alakítja ki a mitokondrium. A folyamatot emiatt oxidatív foszforiláció néven is emlegetik.

Három töltöttségi fokozatú „akkumulátor” kialakítását teszi lehetővé az adenozin foszforilálása. Attól függően, hogy 1, 2, vagy éppen 3 foszforsav-gyököt épített fel rá a mitokondrium, AMP-ről (adenozin-monofoszfát), ADP-ről (adenozin-difoszfát), illetve ATP-ről (adenozin-trifoszfát) beszélünk.

Amikor az ATP-molekula hidrolizál (leszakad róla egy foszfátgyök, s hátramarad az ADP), 31,8 kJ energia szabadul fel mólnyi mennyiségenként. Az ADP-AMP átalakulás ugyanekkora energia-felszabadulással jár.

Vegyük ismét elő az előző részben már példaként felhozott, 50 éves, 180 cm magas, 100 kg testsúllyal rendelkező férfiút, akinek „pihenő üzemmódban” 1.996 kcal energia tartja fenn alapvető szervi működéseit 24 órán át. Ez éppen 8.357 kJ-nak felel meg. Tehát 262,8 mólnyi ATP-ADP átalakulás fedezi az életben maradása energia-szükségletét. Az ATP mól tömege kerekítve 507 gramm. Ebből következik, hogy alapesetben is legalább 133 kg ATP-nek kell szintetizálódnia egy nap alatt a példabeli férfiú testében.

Fizikai munkavégzés, sportolás, esetleg erős szellemi igénybevétel esetén, ennek a duplája szükségeltetik, mint az előző részből kiderült. Ez nem jelenti azt, hogy pontosan ennyi, vadonatúj molekula képződik – hiszen az energia leadása után az AMP vagy ADP molekulák visszatérnek a mitokondriumba, hogy újabb ciklusba belépve, feltöltődjenek magasabb energia-tartalmú molekulákká.

Ez az „ezer amper” élettani, biokémiai alapja.

Mi történik, ha nem képződik meg a megfelelő mennyiségű „akkumulátor”-molekula?

Akkor bizony, baj van. A szervezet arra kényszerül, hogy „energiatakarékos” üzemmódra álljon át.

A működési sémaváltás megértéséhez mindenekelőtt fel kell térképeznünk az emberi szervezet energia-fogyasztás módszertanát. Mi a következő felhasználási blokkokat találtuk, amikor logikai úton megkíséreltük felvázolni a szervezet ATP-használatát.

  1. blokk – lebontó anyagcsere energiaszükséglete. Teljesen nyilvánvaló, hogy a szervezetünkön belüli lebontó folyamatok, legyenek azok a saját, likvidálásra ítélt sejtjeink, vagy a táplálék szervesanyag-tartalma, nem mehetnek spontán módon végbe. Tervszerű, szabályozott módon kell megvalósulniuk, különben a köztes termékek felhalmozódása nyomán mérgezést szenvednénk el, s ez rövid úton életellenes állapot fellépéséhez vezetne. A tervszerűen kivitelezett folyamat eleje viszont energiaigényes, még akkor is, ha a végeredménye energia-felszabadulással jár.
  2. blokk – építő anyagcsere energiaszükséglete. Ebben a felhasználási blokkban azokat a folyamatokat vettük figyelembe, melyek végrehajtása szintén tervszerű (általában DNS által vezérelt) szintéziseket, illetve magas energiatartalmú raktározó molekulák (gliceridek) felépítését eredményezik. A sejtszintű működésnek és a megújulás képességének megkerülhetetlen alapja a kód szerinti fehérjeszintézis és a genetikai adathordozó állomány replikációja. Az energiatároló gliceridek képzése ehhez képest opcionális – ha energia-beviteli többlet (túltápláltság) van, szervezetünk megképezheti azokat, energia-beviteli hiány (éhezés) esetén pedig lebonthatja.
  3. blokk – sejti és szöveti megújulás. Ide tartozik minden olyan, sejtosztódással járó folyamat, mely végeredményként az elöregedett, elhasználódott sejtek újakra cserélését célozza meg. A kromoszómáinkban hordozott genetikai kód, egyfajta biológiai óra működése szerint, különböző szövetféleségeink sejtjei különböző, tervezett időtartam alatt újulnak meg. A hámlás ennek eklatáns példája. Vörösvértesteink is 3-4 hét alatt lecserélődnek, s ez minden szövetféleségünkre igaz, talán a központi idegrendszer képez ez alól kivételt. Azt tartják, 7 év alatt cserélődnek ki sejtjeink – csak az agyvelő nem újul meg. Sérülés, sebzés esetén, traumás állapotban, külön, SOS-protokoll szerint kezdenek működésbe a regenerációért felelős sejtcsoportok, hogy elhárítsák az élettel össze nem egyeztethető állapotot.
  4. blokk – zsigeri működések fenntartása. A légzés, a keringés, az emésztőrendszer perisztaltikájának fenntartása, a kiválasztó rendszer működtetése, a vázizmok tónusának tartása képezi ezt a felhasználási blokkot. Vitán felüli, hogy miért van szükség rájuk az élet fenntartásának folyamatában.
  5. blokk – állandó testhőmérséklet fenntartása. Enzimköreink optimális működéséhez feltétlenül szükséges a megfelelő inkubációs hő folyamatos fenntartása a szervezetben. Ha a megkívánt érték alá csökken testhőmérsékletünk, kritikus élettani folyamatok állnak le, ha viszont a megengedett határ fölé emelkedik, hő károsodás éri a fehérjéket. Mindkét eset kétségessé teszi az élet folytatásának lehetőségét.
  6. blokk – a központi idegrendszer működtetésének finanszírozása. Az élő szervezet, mint mondtam, állandó információ-cserében is áll a környezetével. Érzékszerveink többsége (a tudatosuló érzékelés teljes vertikuma) a központi idegrendszerbe van bekötve. Ez, az információ-fogadó, feldolgozó, válasz-kidolgozó rendszer felelős azért, hogy a megfelelő környezeti ingerre megfelelő, a túlélést elősegítő választ adjunk. Az embernél talán bonyolultabb a központi idegrendszer szerepe, mint más élőlényeknél – ugyanis egy sor, csak emberre jellemző értelmi és érzelmi képesség központja is egyben ez a szervünk.
  7. blokk – stressz-reakciók kivitelezése. Vannak környezeti információk, melyekre stressz-reakcióval felel szervezetünk. Ezek jellemzően két csoportba oszthatóak: a lét- és a fajfenntartási reakciók csoportjába. A veszélytől való menekülés, illetve a zsákmány elejtése az első, a párkeresés és a párosodás kivitelezése a második kategóriába tartozik. Érdekes filozófiai kérdést vet fel az utód anyaméhben történő nevelése: vajon szöveti megújulásként, vagy fajfenntartó stressz-reakcióként kell értelmeznünk. Élettani, biológiai értelemben a sejti, szöveti megújuláshoz hasonlít, energia-felhasználási prioritásában viszont inkább stressz-reakcióként kezeli a szervezetünk.

Szerintünk valahogy így néz ki az energia-felhasználás blokksémája.

Mi történik, ha a szervezet nem kapja meg a megfelelő mennyiségű ATP-molekulát?

Tegyük fel, hogy az ATP (energia) hiányos állapot azért állt be, mert a szervezet éhezik.

Ez esetben a tartalékok megfelelő ütemű feltárása, elégetése, ATP-vé alakítása kezdődik meg. A tartalékok elfogyasztása után a saját testalkotók elbontása egészen a halál pillanatáig folytatódhat. Nem véletlenül óvják a bulémiától a fogyókúrázás megszállottait. Mi sem teszünk mást. Csak óvatosan azzal az éhezéssel!

Tegyük fel, hogy az energia-bevitel megfelelő színvonalú, tehát jól tápláltnak mondható az adott szervezet, az ATP képződése mégis hiányt szenved, organizmuson belüli okok miatt. Az emberiség egyre növekvő hányada ettől a problémától szenved ma. Amikor, majd’ egy évtizeddel ezelőtt ezt mi kimondtuk, úgy néztek ránk, mintha a Marsról jöttünk volna. Pedig, sajnos, nem beszéltünk félre. A FAO adatai is ezt az álláspontot bizonyítják – az organikus ásványi anyagok és létfontosságú vitaminok bevitele egyre több ember táplálkozásában csorbát szenved. Úgy is mondhatjuk, minőségi éhezésnek vannak kitéve.

Ez esetben a szervezet nem tud mit tenni, a felhasználási blokkok energia-felvételének csökkentésébe, szélsőséges esetben kikapcsolásába kezd. A stressz-reakciók kivitelezése sérül először. Az egyén reakciói lelassulnak, a környezeti információkra már nem a tőle megszokott választ adja. Szélsőséges esetben feladja addigi életvitelét, már sem a zsákmány, sem a fajtársak után nem a megszokott intenzitással jár.

Egy következő, még súlyosabb hiány-fokozatban egyre többet „pihenteti” a központi idegrendszert a szervezet. Megnyúlik az alvással töltött idő, az ébrenlét sem a megszokott éberséggel párosul, egyre gyakrabban elréved az egyén.

Ennél is komolyabb hiány esetén a sejti, szöveti megújulás lelassul. Hozzá kapcsolódóan, értelemszerűen, lelassul a lebontó és az építő anyagcsere is. Nyilvánvaló, hogy az elöregedett sejtek „csatasorban” tartása a szövetek, szervek idő előtti elöregedésével, mal- vagy diszfunkció kialakulásával jár.

Napnál világosabb, hogy amennyiben ezek a sejtszintű folyamatok, a nem kívánt köztes termékek szervezeten belüli megjelenésével, felerősítik egymás hatását, akkor tünetesednek is. Akár anatómiai elváltozások formájában. Azt gondolnánk, betegek vagyunk.

De betegség-e az, ami nem vezethető vissza semmiféle külvilági ágens jelenlétére?

Sokat gondolkodtunk az évek folyamán, még kutakodásunk elején, hogy mivel állunk szemben, ha semmivel nem állunk szemben?

Ismét, életünkben már sokadszor, a matematikai logika húzott ki minket szorult helyzetünkből.

Rájöttünk, hogy nem a semmivel állunk szemben, hanem éppenséggel a mínusszal. Az pedig már valami!

Mindannyian tudjuk, hogy a (plusz x mínusz) éppúgy negatív, mint a (mínusz x plusz).

Biológiára vetítve a tételt: a káros tényező jelenléte éppúgy nem kívánatos, mint a hasznos tényező hiánya. Mindkettőnek konfliktus, veszteség, diszharmonikus állapot a vége.

Ekkor és ezért fogtunk bele fejlesztésünk második fázisába, melyben célkitűzésünk egy esszenciális élelmiszer létrehozása volt, melynek segítségével a létező legegyszerűbb módon eltüntethető az a mínusz, mely ma annyi ember életét (akkor még a miénket, családtagjainkét és barátainkét is) megkeseríti.

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>