Élni vagy létezni? – 15. Még mindig fejen állunk

Élni vagy létezni?

  1. Még mindig fejen állunk

 

A Na/K-ionpumpa működésének elemzése óhatatlanul felvet néhány filozófiai kérdést is.

Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban azt a hatalmas különbséget, mely a természetes és a spontán kifejezés mögött lappang. A késői latin spontaneus kifejezés az önkéntelen, belülről fakadó dolog tartalmát jelölné. Használhatjuk még a kényszer nélküli, ösztönös, keresetlen, rögtönzött, pillanatnyi, véletlen vagy esetleges jelenségek jelölésére is. Ám bármely jelentéstartalmát vesszük figyelembe, egy dolgot határozottan kijelenthetünk: az élet nem spontán jelenség! Arra a szakadatlan harcra, amit a máshonnét zsákmányolt szabadenergia felhasználásával folytat a sejt, belső környezete, nyugalmi állapota, végső soron élete fenntartásáért, sok minden elmondható, csak a fent megjelölt minősítések nem.

Nem, mert az anyag spontán mozgása éppen az ellenkező irányba halad!

Mint láttuk, előáll az a paradox helyzet, hogy a sejt éppen az életjelenség produkálása közben, annak logikus következményeként, felveszi a halál kémiai jellegzetességeit, hogy azután szívós munkával megszabaduljon ezektől. A spontán anyagi mozgások mind a szabadenergia-vesztés, biológiai értelemben a halál irányába mutatnak.

Természetesnek mondjuk azt, ami nem mesterséges, tehát nem az ember közreműködésének eredménye. Legalábbis, ateista felfogásban így tartják, mert csak az embert ismerik el az intelligencia forrásaként. Ennek folytán az életet (legalábbis túlnyomó hányadát) természetesnek véljük, mert az ember beavatkozása nélkül jött létre, s alakult olyanná, amilyen.

Más megfogalmazásban viszont természetes az, ami valami dolognak eredeti szerkezetén, mivoltán alapszik, azzal megegyezik. Ettől kezdve vagyunk komoly értelmezési bajban! Ugyanis, ha valamely dolog vagy jelenség az ő eredeti szerkezetén alapszik, azzal megegyezik, akkor annak kizárólag az eredeti szerkezetből következő, spontán megnyilvánulásokat volna szabad produkálnia!

Ezek szerint az élet, mivel éppen nem spontán, mégsem természetes?

Egyetlen megnyugtató választ tudunk találni erre a filozófiai zsákutcára. Az ateizmust, mint nem természetes szellemi terméket, zárjuk ki gondolkodásunkból! Ezáltal az embert, mint az intelligencia egyetlen letéteményesét, el is feledhetjük. Csak az intelligenciával foglalkozzunk, bárki is legyen annak birtokosa!

Most már megállapíthatjuk, hogy természetes az, ami a saját, eredeti szerkezetén alapulva, annak megfelelő módon, spontán működik. Mesterséges viszont az, ami az eredeti szerkezettől eltérő szubsztancia (intelligencia) hatására olyan új szerkezetet és működést vesz fel, mely nem következhet spontán módon az induló konstrukcióból.

A mesterséges nem feltétlenül természetellenes. Tehát, ha megfelelően konstruált, akkor harmonikusan működhet együtt azzal a közeggel, abban a közegben, amelyből vétetett.

Általánosítva: a világban mindenütt, ahol a spontán várható szerkezettől vagy működéstől eltérő megnyilvánulást tapasztalunk, kétséget kizáróan el kell fogadnunk az összetevőkön kívül álló szubsztancia – intelligencia – alkotó jelenlétét. Ha nem emberkéz művével találkozunk, az alkotót hívhatjuk akár Istennek is.

Az élet az anyagnak egy ilyen speciális megnyilvánulása, mely, az élettelen világot irányító törvényszerűségek oldaláról vizsgálva, bármily meglepő legyen, teljesen természetellenesen viselkedik.

A meghökkentő, előzmény nélküli új szerkezetek, jelenségek, nagyjából a Bibliában ismertetett Genezis sorrendjében jöttek létre ebben a világban. Jelen írás keretei között hadd utaljak vissza csak a hatodik nap történésére: Isten, az Ő képére és hasonlatosságára, embert teremtett.

Joggal vetik fel az ellenoldal képviselői, hogy az előbb elmondottak nyomán, találnunk kellene valamit az ember megjelenésében, ami az addigi helyzethez, összetevőkhöz képest, azok spontán szerveződéséből vagy mozgásából nem vezethető le.

Azt gondolom, nem olyan nehéz a kérdésre a választ megtalálnunk. Az intelligencia, az absztrakciókra, a művészetekre, a tudományokra való képesség az az új minőség, aminek komplex megnyilvánulását hiába keresnénk az emberen kívüli világban. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a többszólamú kórusmű archetípusát a kutyák vonításában vagy a varjak kollektív károgásában kell keresni, ahogyan a piramisok mintája sem a termeszboly, a kombájnokat ihlető betakarítógép-ős sem a majmok által hangyászásra használt fűszál.

Az intelligencia minden előzmény nélkül jött, beleoltatott az anyagba, s a kiszemelt egyedek életének számos helyén a spontán várható működéstől eltérő, akár azzal szembe haladó mozgást váltott ki.

A magam részéről nagyon remélem, hogy az intelligencia nem hagy magunkra, nem értéktelenedünk el, s nem válunk tömegcikké, mint amivel manapság kielégítjük ilyen-olyan vágyainkat. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az egyetlen minőség, amiben különbözünk a teremtés többi megvalósulásától, az a kis szikra, a mákszemnyi intellektus, amiben magához hasonlatossá alkotott minket a Legfőbb Mozgató.

Azt gondolom, leginkább azzal tudjuk megköszönni az ajándékba kapott, önmagában is csodaszámba menő életet, ha részt veszünk a Teremtés maradék feladatának ellátásában. Bizonyára ezért oltotta belénk a Hozzá való hasonlatosságot, s nem azért, hogy tönkretegyük, amit már nélkülünk is megalkotott.

Talpra kellene állnunk, s úgy figyelni tovább.

Attól, hogy a jószágnál több értelemmel bírunk, nem kell mindjárt gőgössé válnunk. Ez csak annyit jelent, hogy magunk is érezzük, nem jutottunk azoktól sokkal messzebb. Emberré válásunk határköveit tehát nem az állatvilágból való kiemelkedésünkhöz kellene mérnünk, hanem az Istenhez való felemelkedésünkben.

Nem volt érdemünk abban a kiemelkedésben. A belénk oltott, nem spontán jelenségeket produkáló intelligenciával Isten eleve kiemelt onnét.

Talpra hát!

Ha most azt kérdezném, hogy a már sokat emlegetett izommunka során vajon a rostok összehúzódásához vagy elernyedéséhez (relaxációjához) kell energiát biztosítanunk, akik azt gondolják, hogy ez is az előzőhöz hasonló, becsapós kérdés, azt mondanák, hogy a relaxációnak van energia-igénye.

Nekik lenne igazuk.

Bármilyen meglepő is, még ebben a triviálisnak látszó kérdésben, mint az izmok megfeszülése, nem az akciós, hanem a nyugalmi állapot az, melynek energia-befektetésre van szüksége!

Szent-Györgyi Albert korábban már idézett tanulmányából, mely az

„A fontos mindebből most részünkre az, hogy a kontrakció szabadenergia-eséssel jár, tehát spontán folyamat, és energiára így a relaxácíóhoz és nem a kontrakcióhoz van szükség. … a szabad ATP a proteinnel reagál, ami azt eredményezi, hogy a töltések kiegyenlítése már normális ionkoncentráció mellett létrejön. Az izom tehát összehúzódik. Ehhez nem kell kívülről energia. Ez spontán folyamat, hozzá az aktomiozin saját belső energiáját használja fel.

…az aktomiozin az össze-húzódás által megy át enzimatikusan aktív állapotba. Az összehúzódott aktomiozin proteinje tehát elbontja az általa megkötött ATP pirofoszfátját. Ezzel két célt ér el. Egyrészt megszabadul az ATP-től, de ugyanakkor felszabadítja az ehhez szükséges energiát is.

Az ember azt várná, hogy a relaxáció egyszerűen a kontrakció megfordítottja, de a dolog alighanem bonyolultabb. A kontrakciónál ugyanis a fibrózus aktin globulusokká esik széjjel, a globuláris aktomiozin pedig ATP jelenlétében disszociál. Azt hiszem, ez a disszociáció az izomfiziológia szempontjából igen lényeges mozzanat, mert lehetővé teszi, hogy az izom lehetőleg súrlódásmentesen menjen vissza relaxált állapotába. Azonkívül e disszociáció az ott levő, a miozin által elbocsátott ionok readszorpcióját is megkönnyíti.”

Ha már az izom működésének sajátosságáról beszéltünk, ejtsünk szót egy érdekes jelenségről, a rigor mortisról is. (Magyar szóval hullamerevségről.)

A jelenség, ugyebár, önmagában is erős kétségeket támaszt az irányba, hogy az izom élő, aktív állapota a megfeszülés lenne. Ha így volna, miért az élet elillanása után jelenne meg az életre jellemző állapot?

A jelenség hátterének megmagyarázásához ismét a hivatkozott tanulmányt és Szent-Györgyi Albertet hívom segítségül.

„Hogy a helyzetet az ATP szempontjából még egyszer összefoglaljuk: az ATP-nek két szerepe van. Nagy része szilárdan meg van kötve a miozin micellumhoz. Ez az ATP-vel telített miozin nem kontrahál, mert a kötött ATP nem tud a proteinnel reagálni. Ez a kötött ATP azonban igen fontos, mert ez adja a nyugvó izomban a miozin töltését és evvel puhaságát, de egyben kontraktibilitását is. Ha most az izomhoz kívülről teszünk ATP-t, vagy az ott levő ATP-nek a kötését valamiképpen meglazítjuk, akkor az ATP a proteinnel reagál, és a miozin görbéit evvel úgy változtatja meg, hogy az összehúzódik.

Mi történik most már, ha a halál után az ATP lassan elbomlik? Erre a kérdésre könnyen felelhetünk: az aktomiozin megmerevedik és az izom átmegy rigor mortisba. Erdős Tamás vizsgálta a merevség megjelenését és az ATP elbontását, és azt találta, hogy a kettő teljesen párhuzamosan megy, ami nem hagy kétséget az iránt, hogy a rigor oka az ATP eltűnése. A rigor későbbi oldódásának oka az izom teljes szétesése.”

Ezek nyilvánvalóan meghökkentő dolgok. Ha termodinamikai alapon vizsgáljuk világunkat, az élet alapjelenségei éppen fordítva működnek, mint gondolnánk. Pedig az ellenkezőjét hittük…

De nincs semmi baj, hiszen magyarok vagyunk, nem áll távol tőlünk az egészséges, természetes gondolkodás. Képzeljük hát magunk elé őseink retteget fegyvereit: az íjat és a nyilat!

Mit gondolunk, melyik az élő katona? Amelyik kifeszítve tartja az íját, vagy amelyik már elengedte a nyilat?

Teljesen nyilvánvaló, hogy az a harcos képvisel erőt, amelyiknek még megfeszített állapotban van az íja. A másik harcosban is benne van ez a lehetőség, de hogy valóban veszélyes harcos legyen ismét, vissza kell nyernie harci potenciálját. Mégpedig azáltal, hogy ismét felajzza fegyverét.

Az eredményes harcos pedig az, aki egységnyi idő alatt többször talál célba. Ehhez, értelemszerűen, többször kell a fegyverét is felajzania.

Ugye, ezek után már nem is bonyolult az élet valódi lényegének, működési alapjainak megértése?

Nem kell mást tennünk, mint talpára állítani az eddig feje tetejéről szemlélt világot.

Talán semmi nem az, mint aminek látszik, de az ne csügesszen minket!

Adjon nekünk erőt, hogy megfelelő nyomozás és a dolgok alapos logikai átértékelése után sokkal masszívabb, s a kérdéseinkre lényegesen pontosabb válaszokat adó világot építhetünk fel, úgy elménkben, mint szellemünkben.

Az elismert tudósok sem találták meg mindig elsőre a jó választ. A cikkben bemutatott ionpumpa enzimjét először úgy nevezték el (ma is így hívják), hogy Na+/K+-ATPáz. Nincs is ezzel semmi baj. A bibi talán annyi, hogy az „-áz” végződésű enzimek, a nevezéktan szerint, azok, amelyek funkciója valamilyen molekulásnak az elbontása. Ez tehát ATP-bontó enzim. Tény, hogy megteszi, de talán nem ez a meghatározó funkciója…

Mintha azt mondanánk az autó motorjára, hogy benzin- vagy dieselégető készülék. Mert, hogy az is…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>