Élni vagy létezni? – 16. Új dimenziók

Élni vagy létezni?

  1. Új dimenziók

 

Ne ijedjen meg senki, nem a 3 (+1) kiterjedésű, (alig) ismert világegyetem értelmezésében akarok zavart kelteni, újabb dimenzió(k) megfoghatatlan beiktatásával. Csupán a gondolkodásunk horizontját szeretném, Szent-Györgyi Albert 1960-ban megjelent publikációjára támaszkodva, új irányok felé szélesíteni.

Nobel-díjas biokémikusunk, a „Miért szubmolekuláris biokémia?” című írásában a következő problémát vetette fel:

„Messziről nézve a biokémia története meghökkentő sikerek sorozatának, egy dicsőség lángjának tetszik. A haladás sebessége nem mutat törést, és úgy látszik, mintha hamarosan teljesen kitörölhetnénk azt a kifejezést szótárunkból, hogy ,,nem tudom”….

Ezeket a sikereket nem lehet kétségbe vonni. Mégis, ha az embert nem vakítják el, és a biokémiát sötéthez szokott szemmel közelíti meg, nyilvánvalóvá válnak a tudásunkban levő űrök.”

Azt már megszoktuk, hogy a hivatalos, akadémiai mederben folyó tudományos előrehaladással elégedetlen, vagy azzal éppen szembe szegülő emberek nem tartják kielégítőnek a haladás ütemét vagy irányát. Alternatív utakat szorgalmaznak, ha kell, a lehetetlennel is megpróbálkoznak, hogy a kívánt eredményre jussanak. Nem ritkán még hóbortossá, nevetségessé is válnak szokatlan elképzeléseikkel vagy megoldásaikkal.

De mi a helyzet akkor, ha egy Nobel-díjas, elismerten kiváló elme tartja „lyukasnak” a tudományos világszemléletet? Ő vajon mire alapozza ezt a következtetését?

„Fontoljuk csak meg a kémiai biológia néhány főproblémáját, kezdve az anyagcserével. A biokémia feltárta az intermedier anyagcsere bonyolult körfolyamatait és kimutatta, hogy ennek az anyagcserének az a fő célja, hogy előkészítse a tápanyagokat végső oxidációjukra, amelyben energiájuk felhasználódásával egy molekula foszfát ADP-hez kapcsolódik, és így ATP keletkezik. Ebben a folyamatban a tápanyag energiája egy nagyon specifikus molekula terminális “magas energiájú foszfátkötésének” … az energiájába épül át. A tápanyagok energiája csak ebben a formában szolgálhat az élő gépezet számára üzemanyagként és hajthatja azt. Ez az “oxidatív foszforiláció” tehát az anyagcsere központi eseménye. Ennek a mechanizmusa tökéletesen ismeretlen.

Ugyanígy semmit sem tudunk ennek a folyamatnak a megfordításáról, az ATP magas energiájú foszfátkötése energiájának a felszabadulásáról. Hogy miként hajtja ez a magas energiájú foszfát-kötés az élő szervezetet, hogyan alakul át energiája a munka különböző formáivá, akár mechanikai, akár elektromos vagy ozmotikus formáról van is szó, nem tudjuk, ámbár ez az átalakulás a biológia legközpontibb problémája lehet.”

Felvetődik a kérdés, hogy vajon akkor mit is tudunk egyáltalán az életről, ha a lényegét érintő energetikai folyamatokról nem tudunk semmit? Ebben a problémakörben is érvényesül a közhely-szerű lamentálás: értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?

E központi folyamatsor fontosságának közérthetővé tételét a következő példával illusztrálta Szent-Györgyi Albert:

„Az életet csak tünetei révén ismerjük, és az, amit úgy nevezünk, hogy “élet”, nagyrészt ezeknek a különböző munkáknak a rendezett összejátszása; a halált az emberiség kezdete óta többnyire az egyik ilyen munkának, a mozgásban kifejeződő munkának a megszűnéséből diagnosztizálják. Nem tudjuk, hogy a mozgás hogyan keletkezik, hogyan alakul át a kémiai energia mechanikai munkává.”

Rendkívül érdekesnek tartom, hogy az életjelenségeket Szent-Györgyi Albert az élet tüneteiként nevezi meg ebben az írásában. Szokványosan ugyanis a betegségeknek tulajdonítunk tüneteket, nem magának az életnek. Bizonyára nem véletlen, hogy ezt a szóhasználatot alkalmazta.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az élet kivitelezéséhez, a megkívánt szerkezeti (anatómiai) képletek jelenlétén túlmenően, energia szükséges. Ezt a véleményemet korántsem misztikára, ellenőrizhetetlen mesterek kihámozhatatlan instrukcióira, téren és időn kívüli, kézrátételes átviteli eljárásokra építem. Nem!

Éppen ellenkezőleg: a megmásíthatatlan természeti törvények működésére, melyeket ebben a cikkében oly szemléletesen használ fel Nobel-díjasunk. Kerek perec azt állítja, hogy az élet nem más, mint a szervezet által elvégzett, különböző munkák rendezett összejátszása. Első blikkre megállapíthatjuk, hogy ha munkavégzés történik, annak kivitelezéséhez erőre van szükség. Sehogy máshogy nem fog megvalósulni különben. Tehát, amíg erő (energia) van, létezhet munkavégzés, szerencsés együttállás esetén élet is.

Ahhoz, hogy élet legyen a munkavégzések összességének eredője, szükségeltetik egy következő feltétel jelenléte is, amit második blikkre kiolvashatunk az előbbi idézetből. Nevezetesen a rendezettség. Vagy szervezettség. Ad abszurdum tervezettség. Vagyis, tervszerűen szervezett, rendezett működés. E sorozat első tíz része nem is szólt másról, mint a Tervről, amit hívhatunk életnek is. Természetesen, a Tervezőről is, mert a tervek, csak úgy maguktól, nem állnak össze a semmiből.

Egy kicsit gondolkodjunk el azon, hogy a közhasználatú betegség-tünetek és a Szent-Györgyi Albert által említett élet-tünetek hogyan viszonyulnak egymáshoz! Betegség tünetére akkor kezdünk gondolni, amikor az élet tünetei részben vagy egészben eltűnnek az adott testrészből, szervből, szövetből vagy sejtből. Nem végzi el a rá jellemző munkák szervezett sorát. Kihűl, elsápad, elernyed, stb…

Ez számos okból bekövetkezhet. Jelen tudásunk szerint ezt okozhatja testi-lelki trauma (egyik esetben a kivitelezéshez szükséges anatómiai képlet nem áll megfelelő módon a rendelkezésre, másikban pedig a szervező központ valamely lényeges eleme nem működik terv szerint), betegség, amikor valamely külső, biológiailag aktív ágens (vírus, baktérium, gomba, etc.) okoz anatómiai, netalán pszichés elváltozást, aminek következtében elmarad a tervszerű munkavégzés. Érheti még a környezetből eredő élettelen fizikai vagy kémiai fertőzés (sugár-ártalom vagy mérgezés) a sejtet, szövetet, szervet vagy szervezetet, aminek következtében sérül az élet-tüneteknél megfogalmazott szervezett munkavégzés végrehajtása.

Nem szoktunk viszont számolni az energia-hiánnyal, mint a kérdéses alulműködést vagy hibás működést kiváltó eredendő okkal. A köztudatban és a gyógyítás általános praxisában csak a végelgyengülés van elkönyvelve, mint végzetes malfunctiont kiváltó, kvázi-energetikai probléma. De bizonyos, hogy csak ez az egyetlen, totális eset vezethető vissza betegségként az erőtlenségre? Lokalizáltan, részlegesen nem jelentkezhet az alul-energetizáltság, mint az élet-tünetek valamekkora hányadának hiánya? Vagyis, mint betegség-tünet?

Szent-Györgyi Albert írásának értelmében: de igen! Az élet-tünetek hiánya minden olyan esetben megjelenhet, ahol a szervezett munkavégzésre nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű energia – függetlenül attól, hogy mi váltotta azt ki!

Ez esetben viszont:

– vagy vegyük fel az energiahiányt, mint az élet-tünetek elmaradásának, a betegség-tünetek megjelenésének kiváltó okát, vagyis, mint lehetséges kórokot, a gondolkodásunkba;

– vagy cáfoljuk meg Szent-Györgyi Albert fizikai munkavégzésről alkotott tézisét.

Azt gondolom, a második lehetőség teljességgel kivitelezhetetlen, tehát maradjunk az elsőnél. Az energiahiányos állapotot, mint a betegség tüneteinek lehetséges okát, bátran vegyük fel a gondolkodásunkba! Ha belemélyedünk a probléma alapos megértésébe, látni fogjuk, hogy önmagában is elegendő számos, hiányos munkavégzésű, tehát egészségtelen állapot kiváltásához és fenntartásához.

„Az élettan kimutatta, hogy testünk különböző funkcióit hormonok szabályozzák és koordinálják, és a biokémikus büszkén veszi elő a vegyszeres üvegek sorát, amelyek ezeket a titokzatos hormonokat többnyire szép, kristályos porok alakjában tartalmazzák, s e hormonok közül néhányat minden bizonnyal szintetikusan állítottak elő.

Ugyanez a különböző vitaminokra is érvényes, ezeknek a katalógusa csaknem befejezettnek látszik. A biokémikus a legtöbb ilyen anyagnak képes megadni a szerkezeti képletét. De nem az az igazán érdekes probléma, hogy mik ezek az anyagok, hanem az, hogy mit csinálnak, hogyan hatnak molekuláris szinten, hogyan hozzák létre a hatásaikat.

Erre a kérdésre nincs még válasz.

Ugyanez a helyzet a gyógyszerek legnagyobb részével is.”

Szent-Györgyi Albert úgy látta, hogy kezdünk tisztába jönni a szerkezeti kérdésekkel, ám a legfontosabb problémára, a működés elvére még adósak vagyunk a válasszal. Tehát, ha az adott anyag jó eredménnyel szerepel a felhasználásban, az nem attól van, hogy sikeres funkció-analízis nyomán állítottuk elő. Pusztán arról van szó, hogy általunk eleddig ismeretlen hatásmechanizmus révén képes a jó eredményt produkálni.

„Ami magát az élő szervezetet illeti, a biokémikus azt mondja majd, hogy legfontosabb anyagai a fehérjék, a nukleinsavak és a nukleoproteidek. Rámutat arra a nagy haladásra, amelyet ezeknek az anyagoknak a szerkezeti elemzésében elértünk, megtaláltuk építőköveiket, az aminosavakat és nukleotidokat, ezek kapcsolódását és viszonylagos elhelyezkedését, beszél a kötések által bezárt szögekről és kötéstávolságokról és a keletkezett különböző spirálokról.

De ha megkérdezzük, hogy a természetben miért került össze ez a nagyon nagyszámú atom ilyen rendkívül specifikus módon, milyen sajátosság kialakulása miatt, akkor biokémikusunk egyszerre elcsöndesedik.

Az élet egyik alapvető elve az “organizáció”, amelyen azt értjük, hogy amikor két alkatrész összekerül, akkor valami új születik, olyan új, amelynek a kvalitásai nem additívek, és ezeket nem lehet az alkatrészek kvalitásaival kifejezni.”

Ismét az eredeti kérdéskörnél tartunk. Fontos, hogy ismerjük a szerkezetet, meg is tesszük a megfelelő lépéseket ebbe az irányba. Ám szomorúan kell konstatálnunk, hogy bármily fontos, de nem elégséges a struktúra ismerete ahhoz, hogy érdemben képesek legyünk beavatkozni az élő állapot fenntartásába.

Ahhoz több kell: ismernünk kell a működés mikéntjét, logikáját is. A Terv, Isten know-howja abba van beleírva. Anélkül pedig nem megy…

„Ez a szerveződés teljes skálájára érvényes, arra, hogy az elektronok és az atommagok atomokká tevődnek össze, hogy az atomok molekulákká, az aminosavak peptidekké, a peptidek fehérjékké, a fehérjék és nukleinsavak nukleoproteidekké egyesülnek és így tovább. Hogy min “töri a fejét” a természet, amikor ez lezajlik, azt jelenleg még találgatni sem tudjuk. Tehát itt is bezárva találjuk a központi problémához vezető ajtót.

Különböző körülmények ezt a helyzetet nagyon zavaróvá teszik. Először is ezek a megválaszolatlan kérdések a biológia központi és legérdekesebb problémái. Egy másik rendkívül zavaró tény abban rejlik, hogy az alapismereteinkben levő űröknek megfelelően az orvostudományban is űrök vannak, és jelentős számú “endogén” vagy “degeneratív” betegség vég nélküli szenvedés során szabadon szedi az áldozatait.”

Egy tudományág akkor és annyiban ér valamit, amikor és amennyiben segít nekünk ezt a földi életet tartalmasabban leélni. Az élettel foglalkozó tudományok végső célja az lenne, hogy az ember életének minőségét jobbá, tartamát hosszabbá tegye, esetleg mindkét célkitűzést egyszerre megvalósítsa.

Hogy miért idézem. mint aktuálisan megszívlelendő gondolatokat, Szent-Györgyi Albert 1960-ban megjelent írását, arra a fenti idézet második fele adja meg a választ. Családomban, környezetemben lezajlott drámai, gyakran tragikus egészségi fejlemények arra engednek következtetni, hogy jelentős előrelépés nem állt be az elmúlt 57 évben ezen a fronton. Sajnos, ma is azt kell megtapasztalnunk, amiről a Professzor Úr akkor beszámolt.

Azt a lelakatolt nagyajtót, amit a biológiai értelemben teljesebb élet átjárójába vezetne minket, még nem sikerült kinyitni senkinek. Lehet, hogy bonyolult a zár, erős az ajtólap, masszívak a pántok. De az is lehet, hogy másutt van az igazi ajtó, nem ott, ahol éppen ki akarják nyitni. Tudjuk, hogy a vakablak is ablak, de meglehetősen nehéz rajta szellőztetni vagy éppen az utca forgalmát megszemlélni…

„De a legzavaróbb körülmény az, hogy miközben a biokémia állandóan előre halad azokon a területeken, amelyekben már eddig is sikereket ért el, az előbb említett problémák megoldásában jóformán semmiféle előrelépés sincs.

Úgy látszik, mintha a biológia problémáit két csoportba lehetne osztani: abba, amelyet a jelenlegi biokémia képes megoldani, és abba, amelynek megoldására képtelen. Úgy tetszik, mintha valami nagyon fontos dolog hiányoznék a jelenlegi gondolkodásunkból, egy egész dimenzió, amely nélkül ezeket a problémákat nem lehet megközelíteni.”

Ha Szent-Györgyi Albert úgy vélte, hogy egy egész dimenzió hiányzik az élettani, biokémiai gondolkodásból, akkor nem arra gondolt, hogy kevés részletező adat áll rendelkezésünkre a probléma megoldásához. Komplett dimenziót nem lehet pótolni a meglévő kiterjedések még alaposabb tanulmányázásával. Ha a gondolkodásból hiányzik valami, akkor nem a feltárt és elraktározott adatok mennyisége a csekély. Nem is segíthet azok kampány-szerű pótlása.

Ha a gondolkodásból maradt ki valami, akkor másképpen kell gondolkodnunk!

Amennyiben az adatok mennyiségének puszta növelése vezethetne eredményre, a meglehetősen nagy költségvetéssel dolgozó laboratóriumok joggal vindikálhatnák maguknak a jogot, hogy csak ők képesek bármiféle előrelépés megteremtésére. De, mert az a fajta ismeret-bővítés még nem vezetett eredményre, okkal és joggal feltételezhetjük, hogy a megoldás sem oda van elzárva.

Az eddig figyelembe nem vett dimenziókkal kiegészített gondolkodást viszont senki nem sajátíthatja ki magának – ellenben bárki alkalmazhatja azt. A gondolkodás szabadsága teszi azt lehetővé mindannyiunk számára. A Teremtőtől ajándékba kaptuk, a földi törvények pedig mostanában már nem is tiltják.

Sajnos, nem tudok olyan nagy eredményről beszámolni, miszerint a kollégáimmal mi feltártuk volna a földi élet titkát. Ennél sokkal szerényebb sikereket értünk el. Gondolkodásunk központi elemévé tettük az energetikai szemléletet. Arra koncentráltunk, hogy – az egyébként magára hagyott – élő szervezetet megsegítsük energia-feltáró funkciója kivitelezésében.

Mert valóban azt gondoljuk, hogy az élet munka- ennek következtében energia-igényes folyamat. Az általunk előállított esszenciális élelmiszer, a Torda szelet doboza nem véletlenül tartalmazza a következő feliratot: „Magas szellemi és fizikai igénybevételnek kitett fogyasztók részére”.

A szervezeten belüli energia-kicsatoló folyamatok megtámogatásával többlet-energiához jut maga a szervezet. Nem kézrátétellel, nem külső, esetenként felismerhetetlen, megmagyarázhatatlan forrásokból. Ellenben a lehető legegyszerűbb, legprózaibb módon: a hétköznapi módon elfogyasztott táplálékból.

Nem vagyunk csodadoktorok, tehát semmiféle gyógyszert nem is állítottunk elő. Mindössze számba vettük, mi mindenre volna szükség a Terv szerint ahhoz, hogy elvárás-szerűen működjön az adott biológiai organizmus. Természetesen…

Az már persze egy másik kérdés, hogy ki és mikor minősül magas igénybevételű fogyasztónak. Ennek nincs abszolút határértéke, csak viszonylagosan lehet meghatározni. A természeti törvények értelmében azt mondhatjuk, magas energetikai igénybevételnek van kitéve az a szervezet, melynek kevesebb az időarányosan feltárt biokémiai energiája, mint amennyi a felhasználási igénye. Tévedés ne essék, nem a bevitt, hanem a valóban feltárt, ATP-vé alakított energiáról beszélek! Hogy a kettő mennyire nem jár együtt, azt majd később megvilágítom.

Tehát, amelyik szervezet nem tud annyi energiát ATP-vé, majd abból a felhasználási célterületnek megfelelő fizikai – kémiai – biológiai energiává alakítani, az, energetikai értelemben, deficites gazdálkodást folytat. S mivel kölcsön nem tud venni erőt, olyik-másik, rá jellemző munkavégzéssel felhagy. Vagyis, Szent-Györgyi Albert nyomán értékelve a beálló helyzetet: csökkennek az élet-tünetei.

Nincs harmadik út. Mivel nem tud kölcsön venni, támogatni kell, hogy fokozza termelését. Emlékezzünk rá, néhány résszel ezelőtt levezettem, hogy egy pihenéssel töltött napon is legalább másfél mázsa ATP-t kell előállítania az embernek, hogy energia hiányában ne sérüljenek életfunkciói…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>