Élni vagy létezni? 29. – Stopper, számtan, versengés

Élni vagy létezni?

29.Stopper, számtan, versengés

 

Már legalább fél évszázada annak, hogy az elektromos készülékek teret nyertek háztartásainkban, mindennapi életünkben. Igen hamar eltanultuk rendeltetésszerű használatuk, kezelésük, karbantartásuk alapjait.

Ha valaki azt tapasztalja, hogy használni kívánt berendezése nem működik, első dolga, hogy ellenőrizze, csatlakoztatva van-e az elektromos hálózathoz. Teljesen természetes ez, hiszen tudjuk, az eszköz energia-betáplálás nélkül nem működik. Elektronok átáramoltatása szükséges ahhoz, hogy a zseniálisan összeszerkesztett vezetők, ellenállások, tekercsek, kondenzátorok – és még ki tudja, mi minden – a kívánt végeredményt produkálják. Hogy hasznos munkát végezzenek, a mi nagyobb kényelmünkre vagy szórakoztatásunkra.

A gyári készülékek esetében evidens, hogy ellenőrizzük az energia-ellátás meglétét.

Hát a saját életünk esetében?

Gondolhatja-e valaki komolyan, hogy a semmiből nyeri a szervezete mindazt az energiát, ami az élettani munkavégzéshez – a puszta létezéshez – szükségeltetik?

Amikor a szervezet energia-forgalmáról, energia-feltárásáról, -átalakításáról és –felhasználásáról beszélek, semmiképpen sem azokra a misztikus vagy szakrális energiákra gondolok, amikről az alternatív gyógyászat tárgykörében esik szó. Nem azokról beszélek, mert azokhoz én nem értek.

Amikor az élet finanszírozásához szükséges energiát felemlítem, kizárólag a citrátkörhöz (Szent-Györgyi-Krebs-cilushoz) és a terminális oxidáció/oxidatív foszforiláció élettani folyamataihoz köthető, kémiai energiát felszabadító, átalakító, majd ezeket életfenntartó funkciókhoz felhasználó eseménysorra gondolok. Mert ezek vetik meg az élő állapot alapjait, az élettani munkavégzés feltételeit.

Úgy gondolom, a XXI. században, elektromos készülékekkel telizsúfolt világunkban, nem ördögtől való dolog ezt a problémakört komolyan átgondolni. Akkor sem, ha a tudományos és közgondolkodás a vizsgálódás peremére szorította, s mostohagyermekként kezeli. Bizonyára úgy vélik, az élettevékenységeinkhez szükséges energia ad libitum, korlátlanul rendelkezésünkre áll.

Pedig korántsem.

Ahogyan a feleségem szokta mondani, a villamos nem attól megy, hogy sárgább, mint hosszú…

Vannak problémák, miknek működési hátterét, következésképpen kijavításuk metodikáját, roppant hosszadalmas és bonyolult feltárni, ha csak a szerkezet oldaláról közelítjük meg a kérdést. Működési – ha úgy tetszik, üzemeltetői – szempontból vizsgálódva, lehet, hogy hamarabb célt érhetünk.

Vegyük példának korunk egyik komoly (s egyre komolyodó) gondját, a párkapcsolati meddőséget. Azért is indokolt ezzel az élet-eseménnyel kezdeni működésünk újragondolását, mert az egyéni élet szempontjából ez tekinthető abszolút nullpontnak. Ha a fogantatás elmarad, a továbbiakban sem normális, sem abnormális élettani működésről nem kell beszélnünk, hiszen az élő egyed megszületésének elmaradása miatt mindez okafogyottá válik.

Az utódnemzés biológiai vonatkozásainak alapjait, fő vonalakban, mindenki ismeri. Az önmagában gyakorlatilag mozgásképtelen pete (ovum), a 23 kromoszómában (22 szomatikus + 1 X jelű ivari) tárolt genetikai információ-készletével várja a mozgékony spermiumot, aki másik 23 kromoszómával (22 szomatikus + 1 X vagy Y jelű ivari), megtermékenyíteni érkezik. Az ivarsejtek egyesülését követően kialakult, testi sejtekre jellemző, diploid kromoszóma-készletű zigóta osztódásnak indul – megkezdődik az embrionális fejlődés.

Vizsgáljuk meg az eseményt a spermium oldaláról, s ahogyan mondtam, „üzemeltetői” szemszögből!

A megtermékenyítésért felelős ondó fehéres-szürkés, olykor sárgás folyadék, mely esetenként 2-6 ml mennyiségben, ejakulátumként távozik. A genetikai készletet hordozó spermiumok száma milliliterenként 20-60 millió, azaz, alkalmanként 40-360 millió. Ez az ejakulátum mennyiségének mintegy 5 ezreléke. A többi valami más.

Származási helyét tekintve, az összetétel 3-5 százaléka a herékben és mellékherékben, 45-80 százaléka az ondóhólyagban, 10-30 százaléka a prosztatában, 2-5 százaléka pedig a Cowper-féle mirigyekben termelődik meg. Teljesen logikus következménye ennek, hogy a más-más helyen termelődött összetevők más-más feladatot látnak el a fajfenntartás nagy művében.

Sajnos, azt kell megállapítanunk, hogy a történelem során az emberi elme a háborús célkitűzések elérésében mutatkozott eddig a legtalálékonyabbnak. Ezért van az, hogy az élet továbbvitelét hordozó spermiumok működését, feladat-végrehajtását, antagonisztikus módon, a rombolást célzó katonai fejlesztés, a kamikaze példáján lehet a legérthetőbben szemléltetni. Pedig mindössze annyi a közös bennük, hogy mindkét esetben záros határidőn belül kell eljuttatni a küldeményt a kiindulási helyről a célpontba. Ebből viszont adódik néhány logikai és logisztikai következmény, melyet minden, hasonló esetben ki kell elégíteni.

A küldemény mellett alapvetően a következőkre van szükség: szállítóeszközre, mely a karosszéria mellett rendelkezik a fizikai hajtást leadó erőátviteli szerkezettel (munkagéppel), a meghajtást biztosító motorral (erőgéppel) és megfelelő mennyiségű üzemanyaggal, amiből fel lehet tárni a motor üzemeltetéséhez szükséges szabadenergia-tartalmat. Amiért éppen a kamikazéhoz hasonlítható ez a folyamat, az az egyedisége. A kivitelezésben közreműködő összetevőknek csak egyetlen tervezett útja van.

Ebből következik, hogy az egy útra vonatkozó tervezett teljesítmény-leadással és kalkulált élettartammal bírnak. Egészen pontosan: a sikeres küldetéshez a kalkulált élettartamuk alatt kell leadniuk a szükséges teljesítményt – különben kudarcba fullad a vállalkozás. Védelem? Nos, ezzel nem sokat bíbelődött a Teremtő, vagy a repülőgyári mérnökök. Éppen az egyetlen használatra tervezettség okán: csak nehezítené, bonyolítaná a szerkezetet, lassítaná a mozgását és megnövelné az energia fogyasztását.

A célig vezető úton viszont számtalan veszély leselkedik az utazóra. A küldetés sikeres végrehajtásához egyetlen esélye kínálkozik: minél gyorsabban gyűrje le a távolságot. A mozgás sebessége a motor erején és a propeller hatékonyságán múlik elsősorban (adott tömeg és sárkánytest-kialakítás esetén).

Hogyan oldotta meg a Teremtő az emberi szaporodás magányos pilótáinak minél gyorsabb célba juttatását?

Az 50-60 mikron hosszúságú sejt feje, ami a genetikai információt hordozza, 4-5 mikron kiterjedésű, a hossztengely irányában. A rövid nyaki rész után a középrészt találjuk, melyben a sejtorganellumok foglalnak helyet, köztük a mitokondriumok. E mögött a 40-45 mikronnyi farok rész található, mely ostor-szerű, csapkodó mozgásával hajtja előre a sejtet. A spermium szerepét ezzel majdnem tisztáztuk is.

A Cowper-mirigyek váladéka közvetlenül a magömlés előtt ürül, s átmossa az ondó útját. Enyhíti a hüvely savasságát. Az ondóhólyag tartalma, a prosztata váladékával keveredve, ezután indul útnak. A hímivarsejtekre kedvező kémhatású folyadék egyebek között meglehetős fruktóz- (gyümölcscukor) tartalommal is bír.

A spermium farokrészének mozgatása energiaigényes folyamat. A mozgás erőszükségletét – természetesen – ATP biztosítja. Ám a célba éréshez szükséges, teljes ATP-mennyiséget nem tudja a sejt eleve „feltankolni” (az ATP magas móltömege miatt például nagyon elnehezülne, ami önmagában fékezné a mozgást), ezért kénytelen a mitokondriumok segítségével azt menet közben előállítani.

„Üzemanyagot” sem tud annyit „fuvarozni”, amennyi a szükséglete lenne – ezért az ondóhólyag váladékával ürülő fruktózt használja fel energia-forrásként. A korábban megbeszélt moduláris felépítés alapján már tudjuk, annál erősebb a sejt „motorja”, mennél több mitokondrium építi fel. A spermiumok esetében sincs ez másképpen. Így tudják elérni a percenkénti 3 milliméteres haladási sebességet kitűzött céljuk felé.

Gyengébb motorral viszont kisebb menetsebesség érhető el – bekövetkezhet tehát az az állapot, melyben az utazással töltött idő meghaladja a tervezett élettartamot – vagyis a spermium elpusztul, mielőtt célba ért volna. Például azért, mert a hüvely visszanyeri eredeti savasságát, s ezt nehezen tolerálják az ondósejtek.

Reakcióidők könyörtelen versenyfutása zajlik tehát a szaporodás-biológia ezen szakaszában. A fruktóz-ATP-ostormozgás áttétel végső haladási sebességének felül kell múlnia az ondóhólyag-prosztata-váladék kémiai inaktiválódásának gyorsaságát – ellenkező esetben üzemanyag nélkül marad, egy számára gyilkos, savas közegben.

Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy hány hengeres motor hajtja a spermiumot – már, ha a motor hengereinek tekintjük az egyes mitokondriumokat.

A probléma megoldását, a kellő időben történő célba érést két módon segíthetjük elő. Lerövidíthetjük a leküzdendő fizikai távolságot (esetleg ezzel egy menetben kiiktathatjuk a zavaró, savas közeget).

Más megoldásban felgyorsíthatjuk a spermiumokat, azáltal, hogy lehetőséget adunk számukra (is) a magasabb mitokondrium-szám kiépítésére. Semmi különöset nem kell tennünk, csak biológiailag értékes táplálékkal (megfelelő ásványi anyag, vitamin és hasznos energiatartalom-mennyiséggel) feltölteni szervezetünket – s a félautonóm sejtszervek osztódása megvalósulhat.

Előfordulhat, hogy a megtermékenyítés megtörténik, mégsem lesz a zigótából újszülött.

Gyakran halljuk, hogy a beágyazódás nem ment végbe, azért maradt el a gyermekáldás.

A fogantatás után 5-8 nappal a magzat szedercsíra állapotban van, amin befűződés jelenik meg, s az addigi gömböt külső és belső sejtcsoportra (embrioblasztra és trofoblasztra) osztja. Ezt a fejlődési stációt hólyagcsírának is szokás nevezni. A hólyagcsíra belső sejtcsoportjaiból a csíralemezek, majd azokból később a magzat fejlődik ki. A külső sejtrétegből alakul ki a magzatburok, s annak megfelelő fekvésű részén a korionlemez, a méhlepény magzati része. Tehát, a magzat építkezése nélkül nincs híd az anyai szervezethez!

A beágyazódás a hólyagcsíra kialakulásával veszi kezdetét. Végső célja az anyag-energiaforgalmi kapcsolat kiépítése a magzat és az anya szervezete között, a köldökzsinóron és a méhlepényen át.

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a beágyazódás pillanatáig a zigóta lefelé halad, a petevezeték felső harmadából (ahol a megtermékenyülés történt), a méh irányába (ahol a beágyazódásnak kell megtörténnie). Látható versenytárs nélküli versenyfutás zajlik ekkor is az életért.

A zigótának ugyanis a megadott időre (5-8 nap) el kell érnie a hólyagcsíra fejlődési állapotot, különben nincs miből külső magzatburkot, illetve korinlemezt építenie. Ez esetben hiába lenne alkalmas az anyaméh nyálkahártyája a zigóta fogadására, annak éretlensége folytán a beágyazódás elmarad.

Sok egyéb más mellett, az is okozhatja a zigóta beágyazódásának elmaradását, hogy kritikusan alacsony mitokondrium-szám mellett, alacsony energiaszinten működve, lassan folynak benne a sejtosztódáshoz szükséges molekulák szintézisei. Az osztódás addig nem mehet végbe, míg például a kromoszómák anyaga nem duplikálódott. A DNS-replikálás energiaigényes folyamat, tehát a kivitelezés időigényét szűk keresztmetszetként, megnövelheti a gyenge energia-ellátás. Már megint a moduláris működésnél, a mitokondriumok számánál találtuk magunkat…

Szélsőséges esetben abszolút korláttá is válhat a mitokondriumok hiánya. Mint korábban írtam, minden eukarióta sejtnek legalább egy mitokondriummal rendelkeznie kell. A sejtosztódás tehát csak akkor mehet végbe, ha legalább 2 mitokondrium is rendelkezésre áll, a duplikált kromoszóma-szett mellett. Ha nincs 2 mitokondrium, az osztódás leáll, s vele együtt leáll a magzat további fejlődése is. Bizonyára az volna az optimális, ha az anya szervezetében érő pete a biológiai igényt maximálisan kielégítő számban tartalmazná a mitokondriumokat, s a zigóta fejlődése során – legalábbis a beágyazódásig – nem kellene arra is várni, hogy e sejtszervecskék osztódása megelőzze a zigóta sejtjeinek újabb osztódási menetét.

Mivel a zigóta csak anyai mitokondriumal rendelkezik, a spermium, s a fogantatás aktusa nem tud segítségül lenni az energia-központok számának javításában.

Azt, hogy az anya szervezete mennyire képes a beágyazódás előtti fázisban megtámogatni a magzat anyag- és energiaforgalmát, nem tudnám megmondani. Ami bizonyos: ez a kezdetleges, felszínes együttműködés kevés a folytatáshoz. Ezért válik szükségessé a beágyazódás, a méhlepény csatlakozásának kiépítése.

A magzat saját építkezésére is támaszkodva.

Energia nélkül ez sem megy. Vagy nem megy időben – ami, hatását tekintve, majdnem megegyezik az előzővel.

Roppant kényes és veszélyes utat járunk be, mire megszületünk, s az első hasfájásunkkal kétségbe ejtjük édesanyánkat. Azt, aki önzetlen útitársunk, támaszunk és oltalmazónk volt ezen a kalandos úton…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>