Élni vagy létezni? – 3. A kérdés marad: mi is hát az élet?

Élni vagy létezni?

  1. A kérdés maradt: mi is hát az élet?

 

Az engelsi nem-természettudományos, nem kellő körültekintéssel megalapozott, durván, de hiányosan anyagelvű élet-meghatározás a biológiai tudományokba széles spektrumon berágta magát. Az Akadémiai Kiadó által 1965-ben közrebocsátott Természettudományi Lexikon a következőket tartalmazza az élet fogalmával kapcsolatosan:

„élet: a földi anyag történetileg kialakult magas rendű mozgásformája, az életjelenségek összessége.”

Az emberben ösztönösen feltámad a gyanakvás, érzékeli, hogy valami nagyon sántít ebben a mondatban. Mi az, hogy „a földi anyag”? A materialistának becézgetett felfogás milyen tudományos ismérvek alapján sajátítja ki a Föld bolygónak azt a princípiumot, hogy anyaga élő formába szerveződhessék? Éppen a materialista tudomány sáfárkodik a végtelen világgal, a 9 milliárd éves múlttal, s a kombinációs lehetőségek megszámlálhatatlanságával, hogy a Teremtés helyére evolúciót erőltessen. Ebben a lexikális megfogalmazásban pedig az Univerzum Földön kívüli teljes terjedelmét kizárja az általános (?) fejlődés lehetőségéből. Akkor most az evolúció kapcsán megfogalmazott téziseik általános érvényűek, vagy sem?

Miért félnek annyira a földön kívüli élet elméleti lehetőségétől is? Mert joggal gondolhatnánk, hogy az általuk megjelölt időintervallumon belül, más, szerencsésebb helyeken korábban kialakulhatott az élet, mint nálunk? Ennek okából ők sokkal fejlettebbek is lehetnek, mint mi? Akár segíthettek is a Teremtés földi vonatkozásainak kivitelezésében?

Akárhogyan is van, a magam részéről végtelenül tudománytalannak tartom a kétkulacsos általánosításokat, bárki kövesse el azokat. Olyan nincs, hogy ha a végtelenről beszélek, akkor az anyag elválaszthatatlan sajátja a térben és időben végrehajtott mozgás, végső soron a fejlődés – ha az életről szólok, az viszont csak az erősen szeparált, s a Világegyetem igen csekélyke részét kitevő Föld körülményeire vonatkozhat!

„Az életet bonyolult szerves vegyületek, elsősorban fehérjék és nukleinsavak jelenléte és a környezettel való állandó kölcsönhatás, az anyagcsere jellemzi.” – majd, kicsit később ez a tudástár is Engels vonatkozó megállapítását rögzíti. Lényegében tehát semmit sem változott a felfogás az 5 évvel korábbihoz képest – az életet az anyagcserére redukálja a materialista felfogás, továbbra sem véve tudomást az energia- és információ-fluxusokról. Azzal együtt sem, hogy megemlíti a nukleinsavak (RNS,DNS) jelenlétét, azok szerepének érdemi tisztázása nélkül.

A hosszas leírás értelmi fókuszában az áll, hogy az élet bonyolult makromolekulái spontán módon létrejöhettek az ősóceán vizében. Természetesen, az önmagukat leíró információs háttérrel, az örökítő anyaggal együtt – ami, ugye, teljesen nonszensz állítás.

Ugyancsak az Akadémiai Kiadó tette közzé 1987-ben a Biológiai lexikont. E mű szerint „élet: a földi anyag történetileg kialakult magasabb rendű mozgásformája.” Tehát, abban a 22 évben, ami a Természettudományi Lexikon megjelenése óta eltelt, mit sem változott az a megkötés, mely az életet kizárólag földi jelenségként interpretálja. A körülírás folytatásában biztató jelet fedezhetünk fel: „Az élet olyan bonyolult anyagrendszerben lehetséges, amely termodinamikailag nyílt rendszer, alkotórészei magas fokú szervezettséget mutatnak, benne számos olyan folyamat megy végbe, amely pontosan és sokoldalúan szabályozott, e folyamatokat a benne lévő fehérjék (enzimek) katalizálják, e fehérjék létrejöttét nukleinsavak irányítják, mely utóbbiak megközelítően tökéletes pontossággal reprodukálódnak.”

Ez igen! – mondhatnánk, megörülve annak, hogy a „termodinamikailag nyílt rendszer” megfogalmazással végre az élő rendszer és a környezete közötti állandó energia-kapcsolatot, a megközelítőleg tökéletes pontossággal reprodukálódó nukleinsavakkal az élőlény információs bázisát, információ-átadásának örökletes részét vetíti előre a tananyag. Ez is benne lehet, ám a folytatásban, sajnálatos módon, nem erre helyezik a hangsúlyt.

„Az életet az élettelennel szemben legjobban a környezettel való állandó kölcsönhatás, az anyagcsere jellemzi.” – marad tehát a leszűkített, kizárólag az anyagcserére koncentráló szemlélet. A cikk folytatásában azután a Biológiai Lexikon is teljesen elmegy az Oparin által 1924-ben alkotott koacervátum-elmélet interpretálásának irányába, s némi darwinista kiválasztódás-elmélet hozzáfűzésével le is zárja a témát. Sajnos, ismét nem jutottunk közelebb az élet lényegének megragadásához.

Vizsgálódásunk következő állomása az 1994-től hazánkban is kiadott Britannica Hungarica Világenciklopédia. Jogosnak tűnik azon előzetes elvárásunk, miszerint ebben a kiadványban már nem ideológiai befolyásolás alatt vezetik elő azt, amit az életről tudnunk érdemes.

„élet, az anyag magasan szervezett állapota, melyet többnyire az alapvető életjelenségek (táplálkozás, növekedés, szaporodás, ingerlékenység, alkalmazkodás) együttes megléte jellemez.”

„Magasan szervezett állapot” – Végtelenül finom megfogalmazása a Teremtésnek. Az, hogy valami szervezett, a magyar nyelv szabályai szerint a szervezés külső erő általi végrehajtását jelenti. Amennyiben ezt a szervezést magának az anyagnak tulajdonítanánk, azt kellene mondanunk, hogy „szerveződött”. Belülről, hajtva, külső hatás nélkül. Nem tudom, valóban ez volt-e az alkotók célja, de nekem ez az értelmezés bontakozott ki, midőn a szócikket tanulmányoztam.

A Világenciklopédia erényének kell betudni, hogy az élet kialakulásáról alkotott természettudományos elméletek ismertetése mellett kitér az idealista teremtés-elméletre is, mint az élet kialakulásának egyik eshetőségére. Ez azért, a gondolkodás szabadságának talajáról nézve, messze túlmutat a korábbi művek korlátoltságain.

A következő meglepetés már akkor utolér minket, amikor az élet definíciójáról értekezik a mű. Ez az írás, bár később keletkezett, mint politika által materializált elődei, tehát sokkal több információ, kutatási eredmény birtokában írták le, mégis visszafogottabb, mint elődei.

„Az életnek máig sincs általánosan elfogadott meghatározása. Az életjelenségek meglétére alapuló élettani definíció mellett létezik az életnek biokémiai, genetikai és termodinamikai meghatározása.”

A kérdés, aminek nyomába eredtünk, korántsem dőlt még el. Van tehát létjogosultsága a kutakodásnak, a töprengésnek. Fűben, fában van az orvosság – mondták a középkori gyógyítók. A magam részéről úgy vélem, az igazság is ott lesz. De nézzük, mit mondanak a különböző tudományágak élet-definíciói!

A biokémiai közelítés szerint: „az élő szervezetek olyan rendszerek, amelyek örökletes információikat lemásolható módon, nukleinsavakban tárolják, anyagcseréjüket pedig fehérje-természetű katalizátorok (enzimek) segítségével szabályozzák.” Ezen a ponton, úgy hiszem, ismét közelebb léptünk az igazsághoz. Az információk áramlásának, a kódolt információk funkciójának tisztázása sokat segít az élet folyamatosságának megértésében. Persze, az alapkérdés: ki írta az induló információkat – még mindig nyitott marad, de legalább erőszakkal nincs eldöntve valamely, kívánt irányba.

A genetikai megközelítés már nem ilyen egyértelmű segítség. Ez talán azért van, mert a Darwin által bevezetett (és még nem bizonyított) evolúció jelenségéhez köti az élet meghatározását. „Az élet genetikai meghatározása szerint élőnek nevezik azokat a rendszereket, amelyek képesek az evolúcióra a természetes kiválogatódás (kiválasztódás) útján.” No, ez azért nagyon necces! E meghatározás szerint mi a helyzet az őslényekkel, melyek kihaltak? Vagy azokkal a komplett fajokkal, amik zömében emberi behatásra, ma is kipusztulnak a bolygóról? Nem képesek az evolúcióra – tehát nem is éltek, amíg voltak? Persze, kérdezhetnénk az általunk nemesített, tenyésztett fajokat is – azok mesterséges, s nem természetes szelekció következtében hajtják végre evolúciójukat, a mai napig. Akkor már nem is élő rendszerek? A génmódosított fajokról, fajtákról már nem is beszélve…

Azután meg, ha a definíció rendszer-határát az egyednél húzzuk meg, feltehetjük a kérdést: a vér szerinti leszármazott nélkül elhalt élőlények, akiknél a vérvonaluk evolúciója megszakadt, már nem is éltek?

De, mint mondtam, az egész evolúciós elmélkedés nem stabil alap, a rá épített mindenféle elmélet is csak annyi stabilitással rendelkezik, mint maga az alap.

Ennél sokkal többre megyünk, ha az élet termodinamikai megközelítésére koncentrálunk.

„Az élő rendszerek magas fokon rendezett nyílt rendszerek.” – tehát, a környezetükkel folyamatos anyag- és energiacserét valósítanak meg. Végre-valahára ledöntöttük azt a falat, amit Engels általánosítása és durva egyszerűsítése épített az élettel foglalkozó tudományokba! Ehhez már csak az információk cseréjét kell figyelembe vennünk, s valóban, egy környezetével okszerű, állandó kapcsolatot fenntartó, működő rendszer peremfeltételeihez érünk!

„Termodinamikai megfontolások alapján állítható, hogy ha egy rendszeren energia áramlik át, akkor a rendszer rendezettsége növekedni fog, és ez oly módon történik, hogy a rendszerben körfolyamatok alakulnak ki. … A rendezettség bizonyos fokán már élő rendszerek vannak, amelyek soklépéses, bonyolult körfolyamatokat valósítanak meg.”

Az előző részben, Engels egyszerűsítésének alkalmazása miatt megfogalmazott tiltakozásom itt nyer igazolást. Valóban, energia-fluxus szükséges ahhoz, hogy egy rendszer a rendezettség irányába mozduljon el.

„Az élő szervezetek finoman szabályozzák saját működésüket… Ehhez külső energiára van szükség. Az élőlények két alapvető módszert használnak az energia megszerzésére. Az autotrófnak nevezett élőlények energiájukat vagy a napfényből veszik fel (fotoautotrófok), vagy valamilyen szervetlen vegyület szabályozott kémiai reakciójából nyerik (kemoautotrófok).” Teljesen világos: a szervetlen világból a szerves életbe való átmenetet az autotróf élőlények hajtják végre. Működésükhöz vagy a Nap sugárzásának energiáját vagy a környezetükben fellelhető, energia-nyerésre alkalmas szervetlen vegyületek tárolt kémiai energiáját használják fel. A kemoautotróf élőlények kapcsán gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy valóban kizárható-e az élet kialakulásának lehetősége az összes többi égitesten? Már, amennyiben az anyag fejlődéséről kialakított materialista nézet igaz…

„A heterotrófnak nevezett szervezetek szerves molekulák (a táplálék) szabályozott lebontásával jutnak energiához”

A heterotróf táplálkozású élőlények alapvetően az autotróf élőlények által előállított szerves molekulák bekebelezésével és okszerű felhasználásával tudják saját anyag- és energia-szükségletüket fedezni. Ennek következtében, egész tápláléklánc alakulhat ki a Világegyetem bármely szegletében, ahol az autotrófia létrejöttének feltételei adottak. Az autotrófia két, Földön jellemző formájával foglalkoztunk most, a Világenciklopédia szócikke kapcsán. Ez azonban nem jelenti azt, hogy számos egyéb válfaja ne alakulhatna ki. Példának okáért, a „termo-autotrófia”. Ami a környezet által közölt hő energiáját alakítja át az adott organizmust éltető erővé.

Ne gondoljuk, hogy fizikai értelemben olyan nagy a különbség a fotoszintézis és az elképzelt termo-szintézis között! A fotoszintézist végző klorofill a Nap fényéből a vörös spektrumot hasznosítja. A hőt általában az infravörös tartomány közvetíti, felfogására és hasznosítására egy alacsonyabb frekvenciára reagáló molekula, vagy molekulacsoport szükséges. Mondhatnánk: „szub-klorofill”.

Persze, csak akkor, ha igaz a materialista szemlélet, mi szerint az anyag önmagát szervezi…

Ha ez nem igaz, és a Teremtő erejét kell kitapintanunk a holt anyag szervezése mögött, akkor más a helyzet. Akkor azokon a planétákon van élet, melyekre Istennek kedve volt azt megteremteni.

Az a jó hírem van még mára, hogy a Britannica Hungarica elég szkeptikusan írja le az élet kialakulásához kapcsolódó mechanikus közelítésről alkotott véleményét.

„Mindössze homályos feltételezések vannak arról, hogy az ősi atmoszférában vagy az őstengerekben keletkező egyszerű aminosavak és nukleinsavak hogyan fejlődtek magasan szervezett, saját magukat reprodukáló és fenntartó rendszerekké.”

Hát, jelen pillanatban ezek a homályos feltételezések, mint anyagelvű tudomány, állanak szemben az Istenről megmaradt homályos emlékekkel, mint hittel. Amennyiben a hit javára billen a mérleg, esélyünk van megérteni a tervszerűséget és a szándékot, puszta létezésünk ténye mögött is. A végtelen nagy intelligencia megfejthetőbbnek tűnik, mint a végeláthatatlan káosz…

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>