Élni vagy létezni? 36. – Ködös múlt 2.

Élni vagy létezni?

  1. Ködös múlt 2.

 

Gaspard Bauhin svájci származású orvos és botanikus volt az első szakíró, aki 1599-ben, Bécsben megjelent munkájában a burgonya ételként való felhasználásáról írt. Bourgogne-ban szerzett tapasztalatait vetette papírra – sokan emiatt tartják valószínűnek, hogy a magyar nyelvben, mint burgonya, vált közismertté a növény elnevezése. Egy másik legenda szerint viszont Bauhin az angol admirálistól, Sir Walter Raleightől kapott ajándékba egy burgonyagumót. Sir Raleigh 1588 és 1591 között több expedíciót vezetett az amerikai spanyol gyarmatok ellen. El Dorado legendájának feltámasztásához nem kevés köze volt – még I. Jakab királyt is sikerült rábeszélnie, hogy expedíciót indítson az Orinoco torkolatvidékére.

Tehát, minden további nélkül elképzelhető, hogy a spanyolokat riogató küldetései során hozzájuthatott az akkor még ismeretlen növény gumójához.

Albionban egyébként, csakúgy, mint minálunk, nehezen indult be a krumpli pályafutása. Feljegyezték, hogy amikor VIII. Henrik az anglikán egyház bevezetését hirdette ki, az egybegyűlt diákok kórusban kiáltozták: „Le a pápával és a burgonyával!”

Ezek után bő száz évet előre kell lapoznunk a fóliánsokban, mire érdemi előrelépést tapasztalunk a krumpli karrierjében. Az 1688-ban született, s 1713-ban trónra lépett I. Frigyes Vilmos nevéhez kötődik először uralkodói szándék a krumpli termesztésének széles körű meghonosítására. Frigyes Vilmos protekcionista gazdaságpolitikát vezetett be országában, aminek bevételéből a hadsereget fejlesztette elsősorban. Telepeseket fogadott be, elsősorban az ipar fejlesztést elősegítendő. Kedvelte az Amerikából érkezett dolgokat, be is vezette például a dohánymonopóliumot. Protekcionista gazdaságpolitikája végül rendőrállam kiépüléséhez vezetett.

A burgonya termesztésével is ennek megfelelő szellemben foglalkozott. Elrendelte, hogy azon alattvalóinak orrát és fülét, kik nem hajlandóak krumplit ültetni földjükbe, vágják le. Állítólag a dél-amerikai rítust követte e rendeletével, állították, hogy ott ez a sors várt a pityókaültetést szabotáló indiánokra.

Hát, ha így is volt, ez sem sokat segít a krumpli önmagából fakadó értékének felbecsülésében. Hitvány valami lehet, amit az őshazájában is csak így lehetett elfogadtatni az állam kényszerének kiszolgáltatott alattvalókkal.

Anélkül, hogy meg szeretném kérdőjelezni Frigyes Vilmos királyi alkalmasságát, meg kell jegyeznem, hogy a tudományokhoz és művészetekhez igen érdekesen viszonyult. Semmire sem becsülte azokat. Feljegyezték, hogyan vélekedett Gottfried Wilhelm Leibnizről, az 1716 novemberében elhunyt német polihisztorról:

„Teljesen haszontalan ember, aki arra is alkalmatlan, hogy tisztességesen álljon a strázsán.”

Az, hogy a számtalan tudományágat mesterien művelő Leibniz megfogalmazta a kettes számrendszert, Newtontól függetlenül létrehozta a matematikai analízist, s az univerzális, tudományos kalkulus bevezetésével hozzájárult a formális logika megalkotásához, nem ért fel egy strázsaszolgálattal. Vagy egy tő krumplival. I. Frigyesnél tapintható ki először az európai történelemben, hogy felismerte a burgonya nemzetgazdasági jelentőségét. Két szempontból is fontos volt ugyanis a krumpli nagyarányú termesztésének erőltetése: egyrészt mezőgazdasági munkaerőt szabadított fel, ugyanis a betakarításához nem kellettek szakképzett, szívós kaszások. A „földikörtét” öregek, gyerekek és nők is össze tudták szedni. Az életerős férfiak hosszú évekre fegyvert ragadhattak kezükbe – allokálhatóakká váltak. A modern értelemben vett tömeghadsereg munkaszervezési alapjait a burgonya nagyarányú termesztése és fogyasztása tette lehetővé.

A másik, igen fontos szempont volt, hogy a krumpli, hozamánál fogva, a népélelmezés keretei között, lehetővé tette a nagyobb létszámú hadsereg táplálását is. Erősebb katonaság erősebb állami akaratnyilvánítást tesz lehetővé, különösen nemzetközi kérdésekben – nem véletlen tehát, hogy I. Frigyes jobban ragaszkodott a krumpli-bokrokhoz, mint a tudósokhoz.

Örököse és utóda, II. (Nagy) Frigyes már másképpen vélekedett a tudományról. Leibnizről például, atyja véleményével meredeken szembefordulva, azt tartotta, hogy „önmagában egy akadémia”.

A burgonya kérdésében viszont feltétlenül osztotta elődje véleményét.

A királyi akarat rendszeressé váló kinyilvánítása, s az ismétlődő ínségek végül elérték, hogy a burgonya általánosan fogyasztott növénnyé váljon a poroszoknál. Mint ilyen, beépült a börtönkosztba is. Ez az intermezzo az 1756-1763 között lezajlott, úgynevezett hétéves háborúban adott új fordulatot a pityóka kérdésének. Antoine Augustin Parmentier francia botanikus és vegyész ugyanis porosz fogságba esett. A börtönben találkozott életében először ételként felhasznált krumplival. Addig-addig, hogy magánemberként megkedvelte. Tudósként pedig átlátta, mekkora hasznára lehet egy államnak ez a növény. Hazatérése után eget-földet megmozgatott termesztése népszerűsítéséért. Tudományos művet is írt róla.

Patrónust keresve termelési elképzeléséhez, egészen XVI. Lajos királyig eljutott. Az ancient régime utolsó uralkodója szimpatizált Parmentier ideáival, s reprezentatív megjelenései alkalmával (fogadásokon és bálakon) krumplivirágot tűzött gomblyukába. Felesége, Marie Antoinette a haját ékesítette vele.

A legenda szerint a növény kívánatossá tételére azt a cselt eszelték ki, hogy erős katonai őrizet alatt tartották Parmentier ültetvényét, hadd higgyék nagyon értékes anyagnak a környékbeli földművesek a burgonyát. Azután, éréskor, a katonákat éjszakára visszarendelték a tábla széléről, hadd lopjanak vetőanyagot a bátrabb parasztok. Állítólag így kezdett terjedni francia földön a növény.

Meglehet. Ennek tükrében viszont nehezen értelmezhető az akkor már közel 200 éves Bourgogne-i élelmezési gyakorlat legendája…

A párizsi egyetem orvostudományi kara 1772-ben deklarálta, hogy a növény gumója ehető. XVI. Lajos sokat tett a krumpli népszerűsítéséért, mégsem tett azonban eleget. Annyit semmiképpen sem, hogy a Laki vulkán 1783-as kitörésének következtében beköszöntő hideg, csapadékos nyarak gabonaveszteségét ellensúlyozni tudták volna. Mint egy korábbi részben írtam, vannak, akik szerint a meteorológiai katasztrófát okozó erupció következtében beállt több éves éhezés vezetett a francia forradalom kitöréséhez, végső soron XVI. Lajos 1791-ben történt kivégzéséhez.

Egy gondolat erejéig térjünk vissza Nagy Frigyeshez még!

1778-79-ben zajlott le a bajor örökösödési háború Ausztria és Poroszország között. Ezt a konfliktust lekicsinylően csak „Kartoffelkrieg”-nek, vagyis krumpliháborúnak is szokták nevezni. A szemben álló hadseregek fő elfoglaltsága ugyanis abból állt, hogy a forgandó hadiszerencse által nyitott lehetőségek szerint, megették egymás burgonya-készleteit.

Komoly hiedelmek övezték a növény kezdeti terjedését. Voltak, akik gyógyszerként való felhasználását szorgalmazták volna (például vérhas ellen), a többség azonban szent borzadállyal emlegette fel, mint a legkülönfélébb betegségek terjesztőjét, közvetítőjét. Krónikai feljegyzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy vád alá helyeztek, perbe fogtak krumplit külföldről hazahozó diákokat, kereskedőket, papokat. Azt vélelmezték róluk, hogy embereket akarnak megmérgezni vele.

Budán például két protestáns prédikátornak kellett bíróság előtt felelnie a tarisznyájukban talált gumókért.

Feljegyezték a német földről hazatérő debreceni deákok esetét is, kik szintén vetőgumókkal tértek haza. Az ellenséges hangulatban lefolytatott peres eljárásban az volt a szerencséjük, hogy a bíróság hajlandó volt megkóstolni a krumpliból készült ételt. A bíró finomnak találta, felmentette a vádlottakat, megdicsérte őket, s erősen javasolta a köztermesztésbe való felvételét.

Lippay János alapműve, az 1664-ben megjelent Posoni kert, volt az első igényes összefoglalása a növénytermesztési és –gondozási ismereteknek. Sorra vett minden fogyasztható zöldségnövényt, ám a krumplit még nem említette. A könyvben szereplő „patada földi alma” leírása, annak ellenére, hogy vannak, akik a burgonyával azonosítják, mégsem a kolompérról szól, hanem a csicsókáról.

Mária Terézia uralkodásának idején kezdett el hazánkban terjedni a növény. Legendája nagyon hasonlít a XVI. Lajos közreműködésénél leírtakra – állítják, hogy az uralkodónő egyenesen megtiltotta magyar alattvalóinak, hogy krumplit ültessenek. A hagyományos nemzeti ellenállás érzésére apellálva, azt várta, hogy a „kurucok” homlokegyenest másképpen fognak viselkedni, mint azt „labanc” királynőjük elvárja tőlük.

Tény, hogy felmenőink „sváb tök” gúnynéven kezdték emlegetni a pityókát, de nem siettek nekiállni a fészek kihúzásának.

Ezzel együtt szó szerint megismétlik a katonákkal őrzött királyi vetemény legendáját, melyből, pusztán virtusból, lopott a magyar. Ezt is hallottuk már a franciáktól, ennél fogva igazságtartalma felől nem lehetünk teljesen meggyőződve.

Ami viszont tény: az uralkodónő 1767-ben rendelettel kötelezte az Erdélyi Főkormányszéket a burgonyatermesztés megkezdésére. (Ez meg, ugye, nem egészen úgy néz ki, mintha megtiltotta volna azt?)

A történet külön érdekessége, hogy Erdélyben nem csak a rossz termés miatt volt meg-megújuló gabonahiány. Abban az időben még gabonából főzték a fogyasztásra szánt szesz többségét. Többszöri leirat után, 1768-69-ben, rendelet született, mely a krumplit ajánlotta szeszfőzésre a gabona helyett. Sok előrelépés a termelésben nem történt, ellenben törvényhatósági feliratok szép számban születtek. Ezekben arra kérték a felsőbb szerveket, hogy adjanak még haladékot a krumpliszesz bevezetésére, mert a parasztok még nem termelik kellő nagyságrendben az új növényt. Mivel a társadalmi béke fontos részletét képviselte a megfelelő mennyiségű alkohol-előállítás (a reneszánsz-kori francia példán korábban már bemutattam) – egyrészt a saját fogyasztás, másrészt az értékesítésből származó bevétel biztosítása miatt, a hatóságok, kénytelen-kelletlen, engedtek.

Ettől kezdve, fél évszázadon át, szakadatlanul jelentek meg a növényt népszerűsítő művek – cikkek, iratok, könyvek. Más kérdés, hogy a társadalom nagyobb részéhez ezek közvetlenül nem jutottak el. Persze, a közvélemény alakításának kapcsán már akkor is ismerték azt a törvényszerűséget, mi szerint nem kell minden embert meggyőzni valamiről, elegendő a közvéleményt formáló potentátok megfelelő belátásra térítése.

  1. József folytatta édesanyja törekvését a köztermesztés meghonosítására. A kalapos királyunk már gazdasági eszközöket is bevetett a siker érdekében. Adómentessé tette a burgonyaföldeket, a felvidéki ínség idején pedig ingyen oszttatott vetőgumókat.

E próbálkozások végül, 50 év elteltével, lassan kezdtek eredményessé válni. A Nemzeti Gazda 1817-ben viszont még mindig szükségesnek látta, hogy a burgonya elfogadására biztasson: „asszentáljuk őt örökre a gabonák közé, valamint eleink az áldott kukoricával bántak!”.

Két résszel ezelőtt, az uralkodók gondolkodásának és felelősségérzetének boncolgatásánál már elmondtam, hogy ők valóban gondot fordítottak népük megmaradására, a pusztító ínségek hatásának ellensúlyozására. De nem csak arra.

Elvitathatatlan joguk és átháríthatatlan kötelességük volt birodalmuk területi és politikai szuverenitásának biztosítása. A porosz, majd a napóleoni példa ékesen bizonyította, hogy a tömeghadseregek felállítása a kor sürgető katonapolitikai követelménye. A nemesi bandériumok, a nemesi felkelések ideje lejárt. Az uralom, a nyugalom biztosítása csak a közrendűek hadba hívása árán volt biztosítható. Ők pedig csak akkor viselhettek fegyvert súlyos esztendőkön át, ha nem hiányzott kaszát markoló kezük…

Nem mellékes szempont, hogy a feltörekvő ipari vállalkozói réteg, érdekét, az urbanizáció tömegellátási kényszerét, szintén segített kielégíteni az új „csodanövény”.

Más lapra tartozik, hogy az így katonává és városi polgárrá tett egykori jobbágyok ivadékai felemelkedtek-e, s nemesedtek-e státuszuk ily módon történt megváltozásával, vagy csak bekerültek egy hatalmassá növekedő húsdarálóba, töltelékként.

Egy biztos: a krumpli szép lassan történelmet kezdett írni. A mai napig rója a sorokat.

A másik biztos dolog: ha választanom kell az uralkodói akarat és az állatok ösztöne között, én az utóbbi mellett döntök.

 

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>