Élni vagy létezni? 42. – Csapdák a ködben 2.

Élni vagy létezni?

  1. Csapdák a ködben 2.

 

A tudományos és a csak annak látszó érvelés között penge vékonyságú a határvonal. Olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy valós vagy csak annak tűnő okfejtéssel találkozunk-e. Pedig nagyon jó lenne pontosan tudni, mi az igazság egy adott kérdésben, hisz életünk kisebb-nagyobb döntéseit a valós vagy vélt igazságok, a tudás vagy a tudálékosság közötti választásainkban hozzuk meg. A következményeit viszont viselnünk kell – sajnos, még a tévedéseinknek is.

Számtalan oka lehet annak, hogy tudományosnak kinéző érveléssel valami megalapozatlan teóriát fogadtassanak el velünk. Itt van például a minap történt mexikói földrengés esete. Szemtanúk állítása szerint a szeizmográfiai tevékenységet érdekes fényjelenség kísérte. A látvány bizonyára sokkolóan hatott a szemlélőkre, ezért valami „tudományos” magyarázattal kellett szolgálni a háttér vonatkozásában.

Leila Ertolahti geológus 2014-es tanulmányát vette elő a sajtó. „Bizonyos típusú kőzetekben a felgyülemlő nyomás miatt a negatív töltésű oxigénatom-párok felszakadhatnak, és a repedéseken keresztül jutva elektromos energiaként jelenhetnek meg a felszínen” – nyilatkozta a Gizmodo weboldalnak a szerző. „Ha elég atom van jelen, légzsebeket ionizálhatnak, aminek nyomán plazma vagy töltött gázok jönnek létre és ezek bocsátanak ki fényt.” – tette még hozzá.

Lehet, hogy így van. De az is lehet, hogy nem.

Az oxigén a Mengyelejev-féle periódusos rendszer nyolcadik eleme. Alapállapotban tehát nyolc elektront tartalmaz az elektronhéj-szerkezete: az 1s alhéjon 2, a 2s alhéjon 2, a 2p alhéjon 4 elektronja található. A nemesgáz elektronhéj-szerkezet, melynek elérése minden spontán kémiai reakció végcélja, a 6 elektronpályával bíró p-alhéj feltöltése árán valósítható meg – vagyis, 2 elektron hiányzik hozzá, standard előfordulás esetén. Ezért mondjuk azt, hogy az oxigén 2 vegyértékű. (A periódusos rendszer 10 rendszáma alatt található neon p-alhéja 6 elektronnal bír, tehát telített – így elérte azt az állapotot, hogy nem kíván reakcióba lépni más elemekkel, molekulákkal. Ezért hívjuk nemesgázoknak az ilyen kiépítettségű elektronhéjakkal bíró elemeket – mert nem vegyülnek.)

A geológus szerző állításából igaz lehet tehát, hogy az oxigén, bizonyos körülmények között, negatív töltést vesz fel – akár kettőt is – mert ily módon képes a telített elektron-pályákra szert tenni. Ebből az aspektusból viszont már nem értelmezhető a „negatív töltésű oxigénatom-párok” kifejezés a szövegben. Amennyiben ionizáció révén a nemesgáz elektronhéj-szerkezetre szert tesz az oxigén atomja, már nem képez molekulát – még önmagával sem. Éppen azért, mert a 2p-alhéj pályái telítettek. Akkor viszont milyen párok szakadnak fel?

Lamentálásunk következő állomása a nyomás hatására beálló ionizálódás kérdése. A szobai körülmények között gáz halmazállapotú oxigén-molekulákat, megfelelő nyomás alatt, cseppfolyósítani tudjuk. Erről szólnak az oxigénpalackok. Ám azt is tudjuk, hogy a halmazállapot-változáson kívül nem sok minden történik a nyomás alatt tartott gázzal. Például, nem ionizálódik.

Lehet, hogy nagyobb nyomás alatt van a „bizonyos típusú kőzetekben”, mint az ember által alkalmazott tartályban?

Nézzük meg az elem allotróp módosulásait! A három atomos oxigén-molekula, az ózon, nem nagyon jelentkezhet a mélységi kőzetekben, mert kialakulásához az ultraibolya sugárzás atomizáló, kötéseket hasító ereje szükséges. Az pedig, ott, a kozmosz sugárzásától elzárt sötétben, nem áll rendelkezésre.

2001 óta tudjuk, hogy létezik a metastabil tetraoxigén, az elem 4 atomból kiépülő molekuláris változata.

2006-ban, 20 GPa (GigaPascal) nyomás alatt létrehozták a romboéderes, 8 atomos klasztert. Erről bebizonyosodott, hogy sokkal agresszívebb oxidáló anyag, mint a 2, vagy 3 atomos allotróp megjelenése. Éppen ezért, rakéták hajtóanyagaként kiválóan funkcionálhat.

Az oxigén fémes alakját 1990-ben állították elő, 96 GPa nyomás alatt. (A nyomás mértékének elképzeléséhez azt kell tudnunk, hogy a rendes légköri nyomás többé-kevésbé 100.000 Pascal értéknek felel meg. A GigaPascal 1 milliárd Pascal értéket képvisel, vagyis, hozzávetőleg, a légköri nyomás tízezerszeresét. A romboéderes alak kialakulásához szükséges nyomás tehát 200.000 atmoszféra nyomásnak feleltethető meg. (A fémes változathoz közel egymillió atmoszféra szükséges.)

A geológus-szerző kijelentésének értelmezéséhez azt kell eldöntenünk, hogy létezhet-e 200.000 atmoszféra nyomás a földkéreg „bizonyos kőzeteinek” belsejében – a zárványokban jelenlévő oxigén körül.

Természetes körülmények között ugyanis, a nyomással együtt a hőmérséklet is emelkedik, ahogyan a földkéreg egyre mélyebb rétegei felé haladunk. A Föld eddigi legmélyebb fúrását, a Kola-félszigeten, 1970-ben megkezdett fúrást, 1989-ben, 12.261 méteres mélységben fel kellett függeszteni – bár, az eredeti terv 15.000 méter volt, a földköpeny felső határa. Azért kellett a munkálatokat leállítani, mert a hőmérséklet a vártnál gyorsabban emelkedett – a remélt 100 Celsius fok helyett 180 Celsius fokot mértek – s ez nagyon megviselte a fúrófejeket.

Az alapvetően gáz halmazállapotú oxigén „kristályosodását” nyilvánvalóan erősen nehezíti a hőmérséklet emelkedése – ezért igen nehezen tudom elképzelni, hogy természetes körülmények között előálljanak azok az allotróp módosulások, amiket az ember, mesterséges viszonyok között, elő tud állítani.

De, tegyük fel, hogy valami véletlen folytán, a mexikói földrengés törésvonalának közelében, nagy tömegben előfordultak ilyen „zárványok”! Előfordultak, de meddig?

A törésvonal megtörte a nagynyomású zárványok szerkezetét, s az oda zárt oxigén-allotrópok kiszabadultak belőlük. Kiszabadultak – s azonnal el is veszítették allotróp megjelenésüket. A nyomás megszűnésével ugyanis, éppen az a külső környezeti paraméter tűnt el, mely az adott megjelenés kialakulásához elengedhetetlenül szükséges volt. Nagyon valószínű, hogy mire a felszínre tört a repedéseken át, már semmiben sem különbözött a hétköznapi megjelenésű 2 atomos változattól.

További kérdés, hogy ugyan honnét vette, nyomás alatt a többlet-elektronjait, amiket a szerző említ, illetve, a nyomás, mint kényszerítő körülmény megszűnése után, miért nem adta vissza környezete kationjainak azokat? Másképpen fogalmazva: miért nem lépett kémiai reakcióba környezete elemeivel, vegyületeivel, amikor még agresszívebb oxidáló-változatában volt jelen? Miért tartogatta a Föld felszínéig szabadenergia-többletét, hogy csak sok kilométeres, passzív emelkedés után lépjen olyan reakcióba, melyben, az entrópia-törvénynek engedelmeskedve, a kiegyenlítődés irányába alakulhatott energia-egyensúlya?

A magam részéről nem hiszek olyan természetes folyamatokban, melyek az entrópia érvényesülésének kizárásával mennének végbe. A „zárványból” kilépve, azonnal olyan reakció-sorokat kellett volna indukálnia a magasabb szabadenergia-tartalmú oxigénnek, melyek nyomán, a földfelszín több ezer méterre lévő környezetében már csak elenyésző fizikai-kémiai változások zajlanak le, nem pedig plazmaképződés!

Miért kell mégis ilyen magyarázatokkal szolgálni az emberek tömegei felé?

Hogy mindenki lezárja magában a kérdést, úgy érezhesse, nincs mit gondolkodnia tovább a jelenség felől.

Tudnunk kell, hogy Latin-Amerika népei erősen vallásosak. Már-már a babonaságig érő hitük van mentális síkon élő, nem evilági erőkhöz kapcsolódóan. Képzeljük el, mi történne, ha a szkepticizmust nem támogatnák meg efféle „tudományos” magyarázattal! A világvége-hangulat, a vallásos áhítat, a bűnbánat és sok, ide kapcsolódó, egyéni és tömegpszichológiai folyamat hová jutna, ha a földrengéshez kapcsolódó fényjelenségeket nem evilági erők közreműködésének fognák fel a szemtanúk és mindazok, akik hírt kaptak róla!

Nehogy azt higgyük, hogy csak ilyen, rendkívüli esetekben próbálnak hajuknál fogva előráncigált magyarázatokat adni, elképesztő elgondolásokra! Fogyasztói szokásaink, s ezeken belül táplálkozásunk, nap mint nap ki van téve a „tudományos” befolyásolás lehetőségének, ad abszurdum, veszélyének.

A legrangosabb amerikai tudományos folyóirat, még az 1980-as években, leközölte, hogy a tojás fogyasztása maga a halál. Aki tojást fogyaszt, a gyors elhalálozás veszélyének teszi ki magát. Néhány éve, ugyanez a szaklap, előadta, hogy a tojás kedvező beltartalmú, élettanilag nagyon hasznos táplálék.

Ez utóbbit mindig is tudtuk. A magam részéről az előbbi közleményt nem értettem soha.

A tojásról – és általában, a szülővel lefolytatott anyagcsere nélkül kifejlődő szaporító-képleltekről – tudnunk kell, hogy minden olyan anyag és információ tárolva van bennük, amely az új élet létrejöttéhez szükséges. Aminosav- ásványi anyag- és energia-hordozó összetételének tekintetében egyaránt programozva van benne az adott faj fenntartásának minden megkívánt paramétere. Ha egyébként nem tartalmaz valamely okból mérgező vegyületeket (esetleg biológia szennyeződést), nehéz elképzelni róla, hogy egy másik faj egyedének táplálékaként ne képviselne hasznot a fogyasztó szervezete számára.

Az ezredforduló táján felütötte fejét a kergemarhakór által kiváltott pánik. A fogyasztók féltek marhahúst venni, a termelők féltették állományukat a kórtól.

Pedig nem történt semmi rendkívüli nem Isten csapása érte el civilizációnkat – csak megint túljártunk a saját eszünkön. Felszínesen nézelődtünk, rossz sémákban gondolkodtunk, s a haszonelvtől megfertőzött gondolkodásunkkal, rossz döntéseket hoztunk. A legelőről elszakított, istállózott (intenzív) tartású marhák ugyanis nem jutottak hozzá elemi ásványi anyag-szükségletükhöz. Következésképpen enzim-rendszerük „kilyukadt”, már nem volt képes a vírusok elbontására.

„Intenzív” tartási körülményeik kialakítása ugyanis abból a felszínes megfigyelésből, s a ráépülő – következésképpen ostoba – teóriából került megvalósításra, mi szerint a marha növényevő állat. Pedig ebből csak annyi igaz, hogy a marha megeszi a növényt. Ugyanakkor – amiről megfeledkeztünk, vagy meg sem figyeltük – megeszi a vegetációban tenyésző összes állati előfordulást is. Puhatestűt, ízeltlábút, s azok szaporító képleteit (petéit, lárváit) is. Mondhatnánk, hogy a fűszálak árnyékos oldalára rakott peték képezik a tehén kaviárját.

Amint az istállóba kötjük a jószágot, megszűnik ez a természetes, idilli táplálása. Többé nem juthat hozzá az ásványi anyag- és fehérjebombákhoz, mert azok sem az intenzív, sem a tömeg-takarmányában nem lesznek jelen. (Mire a lekaszált füvet szénává szárítjuk, vagy szilázzsá savanyítjuk, az állati képletek kikelnek, elmásznak, vagy éppen kiszáradva elhalnak, esetleg elrothadnak belőle.)

Még, ha az ásványi anyagok utánpótlásának durva csökkenése nem is rendíti meg a jószág egészségét, feltétlenül befolyásolja az általa előállított termékek beltartalmát. Sem a hús, sem a tej nem olyan lesz, mint természetes körülmények között lehetett volna. Persze, ez a mai kereskedelmet nem is érdekli, hisz literre, kilóra, tejzsír százalékra megy a bonitálás. Aminosav-szekvencia, esetleg organikus ásványi anyag-tartalom ma (még) nem szempont.

Miért járunk el ilyen botor módon?

Mert egységnyi területről, egységnyi idő alatt, a legnagyobb hozamot kívánjuk levenni. Ez a menetelés pedig feltétlenül a minőség rovására megy…

Nem csak a marhák esetében. A sertés és a baromfi is ugyanebben a cipőben jár. Nem túr és nem kapar. De növeli kilói számát. Ha kell, órára programozottan. Hogy mit hoz a fogyasztó számára az ily módon előállított beltartalom?

Sajnos, a fogyasztók többségét sem érdekli ez.

Valószínű, hogy a sorozat eddigi részeiben is már írtam meghökkentő dolgokat. Valószínűleg még fogok is. Nem azért, hogy bárkit is meglepjek ezzel. Sokkal inkább azért, hogy a felszínes beszédek mögé nézve, találhassunk olyan megoldás(oka)t, mellyel a természethez közelebbi működéshez tudjuk visszakapcsolni szervezetünket, s több energiával, életerővel feltöltve, kevesebb bántalommal küszködve juttathassuk érvényre, ami genetikai információ-fluxusunkba van beleírva: saját Életünket.

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>