Élni vagy létezni? 45. – Célirányosan

Élni vagy létezni?

  1. Célirányosan

 

A sorozat korábbi, 18-ik részében citáltam Neumann János megállapítását, mi szerint az élő rendszerek kicsiny szigetek az entrópia növekvő tengerében. (Neumann volt az, aki a XIX. század entrópiával kapcsolatos súrlódási, hőtani elképzelését 1932-ben a kvantum-súrlódás entrópia-tételévé fejlesztette. Ezzel megalapozta a kvantum-entrópia elméletét.)

Most vegyük komolyan egy kicsit, amit mondott.

Üljünk le egy neve-sincs marosi vagy dunai sziget partjára, s figyeljük meg, mi történik!

A sodorirányban álló parton nézelődve azt látjuk, hogy az érkező hullámok megtörnek, lelassulnak, szétválnak, s a fövenyt nyaldosva, szigetünket megkerülve, tovacsobognak. Ha erősen figyelünk a részletekre, azt is láthatjuk, hogy a lelassult víz homokot, apró kavicsokat, uszadék fát, (mostanában, sajnos sok-sok szemetet is) és egyéb, addig szállított anyagot pakol le partunkra. Építi azt.

Az idő előre haladtával növények telepszenek meg ezen a hordalékon, új élettel népesítve be a friss talajt. A valahonnét érkezett szállítmány a sziget testévé lényegült.

Most menjünk az átellenes oldalra! Látjuk, hogy a távozó víz, a neki tetsző helyekről picinyke rögöket mos ki, mállaszt szét, sodor tovább. Ahol kellőképpen alámosta a határt, ott egész földcsuszamlások, partszakadások tüntetnek el szigetünkből kisebb-nagyobb darabokat. A talaján nőtt fák is vízbe dőlhetnek…

Ha energetikai szempontból kíséreljük meg lefordítani, mi is történt itt, a következőket állapíthatjuk meg:

  1. A víz helyzeti energiája az érkezési oldalon magasabb, mint a távozásin – az energia vesztése tehát az entrópia irányába mutat.
  2. A víz mozgási energiája az érkezés frontális felületén lecsökken, a távozás irányába ismét megnő.
  3. Ahol a víz mozgási energiája csökken, ott építi, ahol ez az energia nő, ott rombolja a partot.

Hogyan függ ez össze saját, mindennapi biológiai folyamatainkkal?

Világban való működésünk során szervezetünk anyag – energia – információ áramlatai a nekünk szükséges és megfelelő tartalmakat kiemelik, adszorbeálják a világ anyag – energia – információ áramlatából, mint a sziget sodorirányban fekvő partja az uszadékot, a hordalékot.

A külvilág fluxusai sem tétlenek eközben, magukkal ragadják mindazokat a tartalmi részeket, melyeket szervezetünk már nem akar vagy nem képes megtartani – éppen úgy, mint a távozó folyó a sziget alkotóit elsodorja a rombolás alatt álló partszakaszról.

Amíg ütemesen épül szervezetünk a belépő oldalon, s csak a felesleget viszik a külvilági áramlatok a kilépő pontnál, teljesen egészséges létezésről beszélhetünk az entrópia szoros ölelésében. A bajok akkor kezdődnek, amikor semmi, vagy nem megfelelő hordalék ülepedik ki az épülő fronton, illetve szükséges, de megtartani nem bírt részek távoznak a rombolás színterén. Ekkor kell már sérülésről, betegségről, egyéb, negatív élettani fejleményekről beszélnünk.

Biológiai létezésünk emberként attól válik minden tekintetben életté, hogy cselekvő módon vagyunk képesek (szigorúan szabott határok között) befolyásolni az említett áramlatokat. Mit is tehetünk azért, hogy a lehető legjobban épüljön, s a legkevésbé pusztuljon élet-szigetünk partvonala?

Tudnunk kell, hogy nagyjában-egészében csak a belépő fluxusokat, azok közül is csak az anyag áramlatát tudjuk igazán befolyásolni. (A szervezetünket érő energia-áramlatok kezelése mindössze arra szorítkozik, hogy kerüljük a káros intenzitású fluxusokkal való találkozást. Ha nem Schirilla Györgynek hívnak, nem ugrunk a jeges Dunába, s a lobogó tűzbe sem nyúlunk, ha nem mi vagyunk Mucius Scaevola. Feleslegesen nem égetjük magunkat a napon, ahogyan katasztrófa-turistaként sem látogatjuk a Fukusima-erőmű még füstölgő blokkját. Az információ-áramlás szűrése érdekében nem keressük az influenzával, kanyaróval, hepatitisszel vagy HIV-vel fertőzöttek beható fizikai közelségét. Vannak persze elgondolások, melyek szerint lehetséges a jó energiák és információk tudatos bevitelének megvalósítása, erről azonban nem tudok mit mondani. A mi kis kutató csapatunk ehhez nem ért. Mi azt vizsgáltuk meg, miként lehet az anyagi áramlatok belépését úgy szabályozni, hogy azok a testünkben majd helyes energia- és információ-fluxusokat is generáljanak.)

A dolgok megértéséhez szem előtt kell tartanunk, hogy az élő szervezetben (a szigeten) sajátos törvényszerűségek érvényesülnek, melyek meghatározzák, hogy a lerakódott uszadék milyen talajjá válik majd, s a benne gyökerező élet milyen mértékben fog burjánozni, illetve, a valamikor lerakott hordalék mely mértékben lesz organizált része ennek a szigetnek, vagyis, mennyire kötődnek majd összerakott darabkái egymáshoz. Az épülés sikere kifejezetten a külső áramlatból adszorbeált anyagok minőségén és alkalmasságán múlik – a szigetet építő törvények ugyanis nem változtathatóak meg. E törvények viszont erősen anyagválogatóak – bizonyos hordalékokat preferálnak, s beépítenek a sziget rendszerébe, másokat viszont elutasítanak, soha nem fognak beintegrálni a felügyeletük alatt álló rendszerbe.

Gondoljuk el, ha a sziget érkezési oldalára csak műanyag-szemét és lejárt szavatosságú vegyszer érkezik, meddig lakhat azon majd az Aranyember?

Ha ezt felismerjük, már meg is tudjuk fogalmazni első feladatunkat: környezetünkkel lefolytatott anyagcserénk során igyekezzünk csak olyan ételt, italt, levegőt magunkévá tenni, melyeket a biológiai rendszerünket alkotó mechanizmusok elfogadnak, életfolyamataink felhasználni képesek.

Az előző fejezetekben már elkezdtük körbejárni a Liebig-féle minimum-elv és a helyes táplálkozás összefüggéseit. Most megpróbálok egy gyakorlatban is használható, működőképes táplálkozási megfontolás-rendszert bemutatni ez alapján. Liebig igazságát képzeljük el úgy, hogy van egy dézsánk, melyen belül életünk vize foglal helyet. A dongák a külvilágból beszerzett, megmunkált, s rendszerbe épített anyagok. Különböző dongaszálak különböző kategóriájú anyagcsoportokat képviselnek. Vázlatosan: szénhidrátokat, zsírokat, aminosavakat, ásványi anyagokat és vitaminokat. Nyilvánvaló, hogy edényünk tároló képessége a legrövidebb dongaszálak befogadó képességével ér fel. (Analóg módon a lánccal, melynek erősségét a leggyengébb láncszem határozza meg.)

A XXI. század elején, az euro-atlanti övezet lakosainak esetében, megállapíthatjuk, hogy az energia bevitele manapság nem lehet alacsony donga a hordó felépítésében. Mint már többször utaltam rá, a mezőgazdasági fejlesztések a kalóriában mért hozamok fokozására irányulnak, már több, mint egy évszázada. Következésképpen, a szénhidrátok (esetlegesen a zsírok) mennyisége inkább eltúlzottnak tekinthető, mintsem hiányosnak. A hordó ezen dongái tehát igen magasak. (Más kérdés, hogy a bevitt anyagok minősége, élettani értéke optimális-e – vagyis, a tervezett, természetes előfordulás szerinti-e, vagy inkább művinek tekinthető. A kettő közötti különbségről majd később szólok.)

Most beszéljünk a következő 22 (vagy 25) hordódongáról: az alfa-aminosavakról. Élő szervezetünk 12-16 százalékát fehérjék építik fel. Ezeket a bonyolult óriásmolekulákat úgy is tekinthetjük, mint az élet hordozóit. Felépítésükben (következésképpen működésükben) manifesztálódik az az információ-fluxus, amit genetikai örökségünkbe írva hordozunk. Úgy is mondhatnánk, a fehérjéktől függ genotípusunk fenotípusos megjelenése. Szabad aminosavat mindössze 1 ezrelék koncentrációban találunk a testünkben, ám, ha a fehérjékről beszélünk, mégis az aminosavakkal kell a tárgyalást lefolytatnunk.

A fehérjék aminosavakból épülnek fel. Jelen ismeretünk szerint a legbonyolultabb proteint is 22 fehérjeépítő alfa-aminosav alkotja. Ezek olyan egyedi építőkockák, mint a Lego darabkái. Ha a kívánt komplexumot akarjuk létrehozni, rendelkeznünk kell a szükséges elemi kockákkal. Egyetlen építőkocka hiánya a teljes épület kivitelezését hiúsítja meg. Alkalmazhatunk persze pótlást is a hiány kiküszöbölésére, de annak a felépített komplex darabnak a működőképessége és hatásfoka erősen kétséges lesz.

Nem minden fehérje tartalmazza az összes aminosavat – de a szervezetünk terv szerinti működőképességéhez az összes aminosav szükségeltetik, mivel az összes protein felépítéséhez már minden aminosavra szükségünk van.  A szerzés körülményei szerint két nagy csoportra oszthatjuk az aminosavakat: esszenciális és nem esszenciális aminosavakra. Az esszenciális csoportba azok tartoznak, melyeket szervezetünk nem képes előállítani más molekulák átalakításával – illetve ezen a módon csak elégtelen mértékben képes azokat szintetizálni.

Azt, hogy mely fehérjék esszenciálisak egy szervezet számára, a Természet (Teremtő) fajonként eltérő módon szabta meg. Az ember számára létfontosságú aminosavak a következők: fenil-alanin, hisztidin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, treonin, triptofán, valin. A fehérjék biológiai (táplálkozás-élettani) értékét az határozza meg, hogy az ember számára létfontosságú aminosavakat milyen hányadban tartalmazzák. Az elsőrendű – vagy komplett – fehérjék az összes esszenciális aminosavat a megfelelő arányban hordozzák. Ily módon, önmagukban fogyasztva is kielégítik szervezetünk teljes aminosav-szükségletét.

Az állati eredetű fehérjék (tojás, tej, hal, hús) nagyjában-egészében ebbe a csoportba tartoznak.

A másodrendű (inkomplett) fehérjék legfeljebb csak részben tartalmazzák az esszenciális aminosavak szekvenciáját. Ennél fogva az aminosav-szükséglet fedezésére önmagukban fogyasztva nem elégségesek. Egy komplett, vagy a hiányzó szekvenciát megfelelő mértékben tartalmazó, másik inkomplett fehérjével együtt fogyasztva azonban teljes terjedelmében finanszírozhatják a fogyasztó aminosav-igényét. A növényi fehérjék szinte kivétel nélkül másodrendűnek tekinthetőek biológiai értelemben, ezért a vegetáriánus étrendet követőknek figyelniük kell étrendjük változatosságára, abban a tekintetben is, hogy az összes esszenciális aminosavat bevigyék a táplálékukkal, a növényi alapanyagok megfelelő kombinálása révén.

Létezhet olyan speciális, aminosav-hiányos étrend, táplálkozási megszokás, melyben bizonyos létfontosságú aminosav hiánya „bennragad”. Ebben az esetben, ha az étrend természetes megváltoztatása nem kivitelezhető, vagy nem jár a kívánt eredménnyel, bátran meg lehet próbálkozni a hiányzó anyagok fél-mesterséges bevitelével. Az a helyzet ugyanis, hogy a konditermek látogatóinak kifejlesztett táplálék-kiegészítők, az „aminosav-bombák”, nem csak a testépítők sportcéljait szolgálhatják. Könnyen előfordulhat, hogy tartalmazzák azt a hiányzó fehérjeépítő kockát, ami az étrendből kimaradt.

A vásárlást megalapozó döntésnél tájékozódni kell a táplálék-kiegészítő beltartalmáról. Minél több aminosavat tartalmaz a fentebb felsorolt létfontosságú kilencből, annál többet segíthet az aminosav hiányának talaján kifejlődött fehérjeképzési problémákon. Fogyasztásánál – mint minden más termék fogyasztásánál az életben – a mértékletességet kell követni. Úgy gondolom, a semminél többet, a testépítőnél kevesebbet kell bevinni a szervezetbe ahhoz, hogy a kívánt jó hatást elérje a fogyasztó. Az aminosav-dongák megemelésével újabb esélyt nyithatunk az élet vizének bőségesebb befogadására és tárolására.

A beviteli fluxus következő, tucatnyi dongája a vitaminokból áll. Erről most nem beszélnék részletesen, a sorozatban külön, kiemelt részeket szántunk a kérdéskör megvilágításának. Most legyen elég annyi, ami köztudomásszerű: a vitaminok, éppúgy, mint az esszenciális aminosavak, nem állíthatóak elő a szervezetünkben. Kénytelenek vagyunk készen bevinni azokat. Számtalan kiváló készítmény áll rendelkezésre, vény nélkül is kaphatóak, bárki számára elérhetőek. Hogy melyik készítmény, vagy mely készítmények kombinációja hatásos igazán, azt mindenki magának tudja felmérni. Sajnos, a mezőgazdasági termékek ma már csak töredékét tartalmazzák az egykori vitamin-tartalmuknak. Arra alapozni, hogy elég zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, tehát nincs szükségem pótlólagos bevitelre – enyhén szólva is tévedés.

A vitamin-dongák megemelése után elértünk a hordóból hátramaradt néhány deszkaszálhoz: az ásványi anyagokhoz. Mint korábban írtam, ezek is abszolút esszenciálisak, hiszen semmi módon nem tudja azokat szervezetünk előállítani. Elmúlt két évtizedünk minden élettani okoskodása, kutatása, élelmiszer-fejlesztése arra irányult, hogy előállítsuk azt az esszenciális élelmiszert, mely felvehető formában tartalmazza legalább az energia-gazdálkodásban kulcsfontosságú vasat és rezet, valamint az életfolyamatok vezérlésében szerepet játszó mangánt, a megújulásban elengedhetetlen cinket, s az egyéb szempontokból kihagyhatatlan szelént, kalciumot és magnéziumot. Túl az élettani összefüggések felismerésén, a Torda szelet azért úttörő a maga nemében, mert felvehető formában tartalmazza az említett ásványi anyagokat.

Körbe értünk élettani hordónkon.

Megemeltük a dongák magasságát, életünk vize nagyobb mennyiségben van betárolva, mint azelőtt.

Miből érezzük majd ezt?

Nagyobb szellemi és fizikai teljesítőképességünkből, később előálló fáradtságunkból, intenzívebb, kisebb időigényű pihenésünkből, betegségekkel szembeni nagyobb ellenálló-képességünkből, sérüléseink gyorsabb gyógyulásából.

Vagyis: megnövekedett vitalitásunkból.

Aki nem hiszi, járjon utána…

Kucsora István

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>